A csicskatartással, pontosabban a tegnapi szarvasi rendőri akcióval kapcsolatban megkerestük Bánfi Józsefet, a Szarvasi Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnökét, s véleményét kértük az ügyről.

— Szarvasiként tisztában vagyok azzal, hogy létezik csicskatartás ebben a városban, s hogy a csicskatartók egy jelentős része valóban cigány — szögezte le Bánfi József. —  Viszont azt is hozzá kell tenni, hogy ez nem csak a cigány, hanem a nem cigány családoknál is jellemző. Jómagam is tudok olyan nem cigány családokról, akik szintén csicskákat tartanak. Sajnálom, hogy ebben a kérdésben általánosítanak, s azokra a becsületes cigány családokra is rányomják a bélyeget, akik rendesen dolgoznak és adóznak.(Kuruc.info: 1.) köszönjük a beismerést! 2.) arányok, azok a fránya arányok...)

Bánfi József beszámolt arról is, hogy a város jegyzője a közelmúltban eljuttatott hozzá egy panaszos levelet. A levél írója egy idős hölgy, (nem írta oda a nevét), aki panaszát a siratói és az orosházi út menti tanyavilágban élő idős emberek nevében fogalmazta meg. A néni segítséget kért az önkormányzattól, mert megfogalmazása szerint amióta az utóbbi években legalább tíz cigány család költözött a siratói tanyavilágba, azóta gyakran ellopják a földekről a szénát, lekaszálják a füvet, s olyan is előfordult, hogy egy egész gyümölcsöst kivágtak tüzifának. Védelmet, fokozottabb odafigyelést kértek a levélben a városvezetéstől, hozzátéve, hogy a szarvasi tanyavilágban élők irigylik a csabacsűdi és a békésszentandrási idős embereket, mert ők nyugalomban élhetik öreg napjaikat, ott nem jellemzőek a folyamatos lopások. 

Kérdésünkre, hogy a levéllel kapcsolatban megkereste-e az említett tanyasoron élő családokat, Bánfi József elmondta: több szarvasi cigány családdal is beszélt ezügyben. Az általa felkeresett családok szerint ezek jogtalan vádaskodások, s úgy vélik, a szarvasi városvezetés szítja az ellentéteket. (Kuruc.info: na persze, a galamblelkű cigányok ugyan soha nem bűnöznének vagy hazudnának. A cigánybűnözési statisztikák, a napról napra lebukó hazudozók – lásd pl. a tegnapi tatárszentgyörgyi lebukást - meg pusztán érzékszervi csalódások.)

Bánfi József határozottan leszögezte: ő és a többi kisebbségi vezető nem így vélekedik, tisztában vannak azzal, hogy valóban nagyon sok ember keresi fel a polgármestert a csicskatartással kapcsolatban, azaz nem szándékosan szított, hanem létező problémáról van szó.

A megoldásra vonatkozó kérdésünkre Bánfi József így nyilatkozott: 
— Megértem az idősek félelmét, de ha az emberek nem segítik a hivatalos szervek munkáját, ha nem teszik meg azokat a lépéseket, amiket törvényes úton meg lehet tenni, akkor nem tudunk előrelépni. Aki bármilyen lopást, bántalmazást, csicskáztatást észlel, az tegyen bejelentést, tanuvallomást a rendőrségen, s kérje nevének titokban tartását. Csak úgy tudunk másokon segíteni, ha odafigyelünk egymásra. Eddig egyetlen olyan ügy sincs, amiben konkrét bizonyíték lenne. Már egy rendszám felírása, bejelentése is sokat segít. Tanúk kellenek, ehhez pedig le kell győzni a félelmet, s akkor meggyőződésem, hogy egyetlen idős embernek sem kell nyugtalanul élnie napjait — szögezte le Bánfi József, a Szarvasi Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnöke.
(BEOL)
Kuruc.info / A.S: az utolsó bekezdés egyszerűen elképesztő. Bánfi a balliberálisok kedvenc vesszőparipáját “tolja”: azt, hogy “jogegyenlőség van, így a rendőr ugyanúgy [ha nem jobban] megbünteti, felelősségre vonja a vétkező romát, mint a magyart”, meg a “mit pattognak a magyarok? Majd akkor ugassanak, ha feljelentik a csicskáztatót! Nem jelentik fel? Akkor magukra vessenek!”

Hogy miért? Azért, mert Magyarországon, különösen az erősen cigányfertőzött vidékeken, már rég nincs a rendőrségnek tekintélye. Megvédenék a cigányoktól az ellenük tanúskodókat? Ugyan már. Mivel? Hogyan? Hiszen a rendőrség (kivéve egy-két “kirakatakciót”) sosem mert a cigányok ellen fellépni, hát még helyi kiskirályok ellen, akik valószínűleg magát a rendőrséget is kézben tartják: vagy lefizetik, vagy a családjuk kiirtásával tartják őket sakkban. Tán állandóan a delikvens háza előtt tartanának egy rendőrjárőrt? Ugyan már, egy kistelepülésen örülnek a rendőrök, ha ketten vannak. Hogyan vigyázzanak 20-30-40 befenyített “árulóra” a nap 24 órájában, megszakítás nélkül?
Arról az ellentmondásról nem is szólva, hogy az interjú elején elismeri, van csicskáztatás (cigányvezetőként valószíűleg azt is nagyon jól tudja, személy szerint kik az érintettek), mégis másokon kéri azt számon, hogy miért nem tesznek feljelentést. Miért nem jelenti fel a saját fajtáját ő? Nos, mi ez? Bűnpártolás?

De sebaj, jön még a kutyára kamion. Jövőre egy radikális kormány bevezeti a szlovák (esetleg az amerikai – lásd Tent City) törvényeket. Ha meg az EU emiatt vartyog, akkor szívesen odaadjuk nekik a segílyeseinket, kezdjenek valamit velük ők.