A kereszténység és zsidóság közötti "párbeszéd és barátság jelentőségét" hangsúlyozta Ferenc pápa hétfőn, amikor a Vallásközi Konzultációs Zsidó Bizottság (IJCIC) delegációját fogadta a Vatikánban. A két vallás "közös gyökereire" emlékeztetve az IJCIC küldöttei előtt a katolikus egyházfő kijelentette, hogy "egy keresztény nem lehet antiszemita". A pápa szavait a Vatikáni Rádió tudósítása "erős kijelentésnek" nevezte.
Korábbi vendégével, a nagy felvásárlóval |
Ferenc pápa hangsúlyozta, hogy megválasztása után az elsők között fogadta a zsidóság képviselőit. Emlékeztetett, hogy keresztények és az "idősebb fivérek" között negyven éve rendszeres a párbeszéd.
A mai napig érvényes viszonyítási pontnak nevezte a II. Vatikáni Zsinaton született Nostra aetate nyilatkozatot, amely lefektette a zsidó néppel való kapcsolatok alapját. Ezt elődeim erősítették tovább – fogalmazott az egyházfő.
A pápa elmondta, hogy Buenos Aires érsekeként őszinte barátság fűzte az argentin főváros zsidó közösségének vezetőihez. Azt szorgalmazta, hogy a mai fiatalok is ugyanilyen zsidó-keresztény barátságra törekedjenek. Hangoztatta, hogy "az emberiségnek szüksége van (keresztények és zsidók) közös tanúságtételére az emberi méltóság és a béke védelmében".
(MTI nyomán)
Az "idősebb fivérek" még így sem elégedettek
A zsidók a vatikáni látogatás során közölték a pápával, hogy XII. Piusz pápa (1939-1958) tervezett szentté avatása "súlyos aggodalomra" ad okot.
“A zsidó közösség továbbra is aggódik a XII. Piusz pápa szentté avatása érdekében kifejtett erőfeszítések miatt, miközben számtalan, az egyháznak és a zsidó népnek a holokauszt sötét évei alatti történetére vonatkozó dokumentum még el van zárva a kutatók elől” – közölte a pápával a zsidó küldöttséget vezető Lawrence Schiffman.
Ferenc pápa XII. Piusz szentté avatásának ügyében a találkozón nem nyilatkozott, azonban az antiszemitizmust – amint a fenti hírben is szerepel – elítélte. “A Katolikus Egyház határozottan elítéli a gyűlöletet, az üldöztetést és az antiszemitizmus megnyilvánulásait” – fogalmazott a vallási vezető, aki még ebben az esztendőben Simon Peresz izraeli államfő meghívására a zsidó államba látogat.
(Kiegészítés: Perge Ottó - Jewishpress.com nyomán)
Korábbi cikkeink: