Nagy megrökönyödést váltott ki saját táborán, a szocialista párton belül kedden Manuel Valls francia belügyminiszter, miután kijelentette, hogy a cigányok többsége nem akar beilleszkedni a francia társadalomba.
Zoom
"Ábrándokat kerget az, aki azt hiszi, hogy a roma népesség problémáját meg lehet oldani kizárólag az integráción keresztül" – mondta Valls a France Inter nevű rádióadónak.
"Az integráció mint megoldás mindössze néhány családot érint" – folytatta. A belügyminiszter szerint nincs más lehetőség, mint a sátortáborok felszámolása, és a bevándorló cigányok hazatoloncolása.
Valls már korábban is hasonló elveket vallott, márciusban például kijelentette, hogy a "romáknak" két lehetőségük van: "Romániában maradni, vagy visszatérni oda".
A cigánykérdés a jövő tavasszal esedékes francia helyhatósági választások egyik kiemelt témája, azonban a belügyminiszter ezekkel a szavakkal még az egyre kétségbeesettebb polgármestereknél is messzebb ment. Az SOS Rasszizmus nevű "jogvédő" szervezet szerint Valls "jócskán átlépte az illendőség határait", míg a kommunista párt szerint kijelentéseiből "süt az idegengyűlölet". Saját táborában, a szocialistákon belül is többen bírálták a belügyminiszter véleményét. Vallsnak azonban akadnak támogatói is, például Párizs főpolgármestere, Bertrand Delanoe, aki az év eleje óta 18 cigány sátortábort számolt fel a francia fővárosban.
A retektáborok erőszakos felszámolása Nicolas Sarkozy előző francia elnök alatt kezdődött, de az új szocialista kormány is folytatta ezt a politikát, amelyet számos cigányimádó szervezet és az ENSZ is bírál.
(MTI nyomán)