Nyugati és arab államokból álló szövetséget próbál létrehozni az Egyesült Államok, hogy egy esetleges szíriai válaszcsapást készítsen elő az Iszlám Állam (IÁ) nevű szélsőséges szervezettel szemben - számolt be csütörtökön az al-Sark al-Avszat nevű tekintélyes arab lap.
Az újság az amerikai kormány egy tisztviselőjére hivatkozva azt írta, hogy a koalíció Nagy-Britannia, Ausztrália, Jordánia, Katar, Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emirátusok részvételével jönne létre. Törökország segítségére ugyancsak számítana az Egyesült Államok, különösen amiatt, hogy a török katonai támaszpontokat felhasználhatnák a szíriai bevetések idején.
Az Egyesült Államok kedd óta kémrepülőgépek és drónok bevetésével felderítő repüléseket végez Szíria felett, hogy feltérképezze az IÁ állásait, és előkészítse a dzsihadista szervezet elleni esetleges légicsapásokat.
Az al-Sark al-Avszat értesülései szerint Washington a Szíriával szomszédos Irakban is növelné a katonai jelenlétet. Irakban az amerikai légierő az elmúlt hetekben már támadta az Iszlám Állam állásait, miután a Szíriában is aktív szervezet elüldözte és kivégzéssel fenyegette egyes vallási kisebbségek tagjait.
A brit kormány ugyanakkor csütörtökön kijelentette, továbbra sem tekintik lehetséges opciónak a légicsapásokat, és nem érkezett erre vonatkozó kérés Washingtonból. "Az iraki kormány és a kurd harcosok támogatására összpontosítunk" - közölte egy brit illetékes.
Miközben a szíriai katonai csapás lehetősége időről időre napirendre került a Fehér Házban, Barack Obama amerikai elnök mindeddig elutasította a beavatkozást. Egyes megfigyelők szerint azonban úgy tűnik, a legutóbbi incidens - James Foley amerikai újságíró múlt heti meggyilkolása Szíriában - a katonai lépések megfontolására ösztönözte az Egyesült Államok vezetőjét.
A szíriai kormány egyébként korábban azt közölte, hogy szívesen fogad mindennemű nemzetközi segítséget a szélsőségesek elleni harcban, de azt is leszögezte, hogy az ország területén csak a damaszkuszi vezetés beleegyezésével lehet légicsapásokat végrehajtani. Egy évvel ezelőtt egyébként Obama még Bassár el-Aszad szíriai elnök kormánya ellen tervezett légicsapásokat indítani, miután a szíriai kormányerők az amerikai hírszerzés szerint vegyifegyver-támadást követtek el civilek ellen Damaszkusz egy külvárosában.
NYT: Obama a NATO-csúcs után rendelheti el a szíriai IÁ-célpontok támadását
A jövő heti NATO-csúcs és más konzultációk után dönthet majd Barack Obama amerikai elnök az Iszlám Állam (IÁ) szélsőséges szunnita erő elleni szíriai légicsapásokról - írta csütörtökön hivatalos forrásokra hivatkozva szerkesztőségi cikkében a The New York Times.
A NATO szeptember 4-én és 5-én, Walesben tartja majd következő csúcsértekezletét. A CNN hírtelevízió úgy értesült, hogy Obama elrendelte: a hét végére készítsék elő számára az IÁ elleni esetleges szíriai légicsapásokkal kapcsolatos összes lehetséges tervet. A The Daily Beast online magazin szerint az elnök még a héten eldönti, hogy be akar-e avatkozni Szíriában is.
A Fehér Ház közlése szerint Barack Obama csütörtökre összehívta a nemzetbiztonsági kabinetet, a fő téma az IÁ elleni iraki és szíriai katonai fellépés lesz. Az amerikai elnök hivatala szerint a tanácskozást követően nem várhatók új döntésről szóló bejelentések.
Az elnök augusztus 8-án rendelte el az iraki IÁ-célpontok elleni légicsapásokat és a terrorszervezet által fenyegetett lakosság humanitárius segélyezését. A Pentagon hétfőtől felderítő repüléseket végeztet a szíriai légtérben is. Az Obama-kormány részéről többször is elhangzott az a kijelentés, hogy amerikai szárazföldi csapatok nem vesznek részt többé az iraki harcokban.
Washington ugyanakkor egy lehetséges koalíció összekovácsolásán dolgozik, amelynek tagjai növelnék a szíriai mérsékelt ellenzéknek nyújtandó támogatást, valamint támogatnák a lehetséges amerikai fellépést. A The New York Times amerikai hivatalos forrásokból úgy értesült, hogy az összefogásban Ausztrália, Nagy-Britannia, Jordánia, Katar, Szaúd-Arábia, Törökország és az Egyesült Arab Emírségek venne részt.
Nagy-Britannia és Ausztrália a lap szerint kivenné részét a légicsapásokból is. Albánia, Kanada, Horvátország, Dánia, Franciaország, Olaszország és Nagy-Britannia az iraki kurdok felfegyverzésében vállal részt és Chuck Hagel amerikai védelmi miniszter keddi közlése szerint a szállítások albán és brit részről már meg is kezdődtek. Az Egyesült Államok kizárta, hogy az IÁ elleni katonai fellépés ügyében egyeztessen az "Aszad-rezsimmel" is.
Az amerikai kormány tagjai ugyanakkor többször is hangoztatták, hogy pusztán katonai eszközökkel nem lehet megoldani az IÁ okozta válságot, és egyebek között az sürgette, hogy Bagdadban alakuljon olyan koalíciós kormány, amely megpróbálhatná orvosolni a Málíki-kormány kirekesztő politikája okozta sérelmeket.
(MTI nyomán)