Több mint 25 ezer ember vonult az utcákra Hannoverben szombaton, egy nappal Barack Obama amerikai elnök látogatása előtt, hogy tüntessenek az Egyesült Államok és az Európai Unió közötti Transzatlanti Kereskedelmi és Beruházási Partnerség (TTIP) nevű szabadkereskedelmi és piacharmonizációs szerződés ellen.
A tüntetők rendőrségi jelentések szerint békésen vonultak végig Hannover belvárosán. A tüntetők transzparensein „Yes We Can – Stop TTIP" (Igen, meg tudjuk csinálni – stop TTIP) feliratok voltak olvashatóak, a mondás első felével Obama korábbi választási jelszavára utalva.
A megállapodás a támogatói szerint a gazdasági növekedés és a munkahelyteremtés ösztönzésének eszköze, ugyanakkor Németországban éles baloldali bírálatok érték a TTIP-t. Környezetvédelmi, fogyasztóvédelmi csoportosulások és a harmadik világot támogató segélyszervezetek veszélyeztetve látják az európai normákat, illetve az ökológiai és szociális szabványokat.
Jürgen Trittin, az ellenzéki Zöldek politikusa elmondta, hogy a tüntetésen a transzatlanti együttműködés támogatói vesznek részt: „nem ellenzünk egy igazságos megállapodást Európa és az Egyesült Államok között, ugyanakkor ellenezzük egy olyan szerződés megkötését, amely külön jogokat juttat a vállalatoknak".
„Úgy vélem, nem sok minden fog eldőlni Merkel és Obama találkozóján. Reméljük, a TTIP jelenlegi formájában nem fog megvalósulni" – nyilatkozott Anton Hofreiter, a Zöldek parlamenti (Bundestag-) frakciójának vezetője.
Washingtoni és európai tisztségviselők az év végéig igyekeznek tető alá hozni a megállapodás kulcsfontosságú elemeit.
Obamát vasárnapra várják Hannoverbe, egy évente megrendezésre kerülő ipari kiállítás megnyitójára.
(MTI)