Legkevesebb 17 civil meghalt Észak-Irakban csütörtök hajnalban az amerikai légierő bombázásában Tel-Áfár településen - jelentette az al-Dzsazíra arab hírtévé.
A halálos áldozatok között 12 gyerek és három nő is van - derül ki a beszámolóból, amely részletekkel nem szolgált.
Az iraki kormány egyelőre hivatalosan nem reagált a történtekre.
Nem tudni, hogy milyen "hiba" folytán vette célba az amerikai légierő a polgári lakosokat. Az Egyesült Államok vezeti a nemzetközi koalíció harcát, amelyben az Iszlám Állam dzsihadista szervezet utánpótlási helyszíneire mérnek csapásokat Irakban.
Az amerikai légierő legutóbb egy AC-130-as csatarepülőgéppel tavaly októberben megtámadott egy kórházat az észak-afganisztáni Kunduzban, 42 ember halálát okozva.
A Pentagon belső vizsgálata szerint emberi és műszaki hibák összessége vezetett az Orvosok Határok Nélkül (MSF) nemzetközi segélyszervezet kórházának megtámadásához. Az elkövetett "hibáért" tizenhat amerikai katona fegyelmi büntetést kapott.
(MTI)