Az izraeli rendőrség vádemelési javaslattal fogja átadni a főügyésznek a nyomozás lezárása után a Benjámin Netanjahu miniszterelnöknek adott "ajándékok" ügyét - jelentette a jeruzsálemi közszolgálati rádió hétfőn.
Zoom
Az “ajándékok” ügyében, vagy másik nevén az “1000″ számú aktában jelentős értékű ajándékok elfogadásával, illetve kérésével vádolják az izraeli kormányfőt.
Arnon Milchan Amerikában élő milliárdos izraeli filmproducer és producer éveken át rendszeresen drága pezsgővel és szivarral látta el a Netanjahu családot több százezer sékel (több tízmillió forint) értékben.
A kettes tévécsatorna szerint a házaspár kifejezett kérésére 2004-ben több mint hatezer dollárért (több mint másfél millió forintért) ékszereket is vásároltak Sara Netanjahunak, az akkoriban pénzügyminiszterként dolgozó jelenlegi miniszterelnök feleségének.
Zoom
Sárának kiváló ízlése van
A Netanjahu család egy karkötő és egy nyaklánc megvételét kérte ajándékba, és amikor csak a láncot vitték el hozzájuk, figyelmeztették Milchant, hogy ez csak a kért ajándék fele, mire a szett másik részét is megvették számukra. Ez az "ajándékozási" ügy az azóta eltelt idő miatt jogilag elévült, de alátámaszthatja a bíróságon a rendszeresen ismétlődő viselkedési formákat.
A tízes tévécsatorna vasárnap esti híradása szerint a rendőrség várhatóan a nyomozás lezárásakor azzal fogja átadni az ügyészségnek az aktát, hogy sikerült elegendő bizonyítékot gyűjtenie a hivatali hatalommal való visszaélés bűntettéhez, és hasonlóképpen látják a kérdést az ügyben eljáró ügyészek is.
A Netanjahu elleni másik nyomozás – a Jediót Ahronót újság tulajdonosával, Arnon Mózesszel folytatott tárgyalások – a tévé jogszakértője szerint bonyolultabb kérdést képeznek, amelyben a jogászoknak kell dönteniük. Ebben az aktában kisebb a szerepe a rendőrség nyomozásának, mert a beszélgetéseket rögzítő hangfelvételek alapján a tények adottak, azok jogi értelmezése határozza meg az esetleges vádemelést.
A hangfelvételek szerint Netanjahu megbeszéléseket folytatott a Jediót Ahronót című újság tulajdonosával és kiadójával, akinek üzleti ajánlatot tett. A kiszivárgott részletek szerint azt kérte tőle, hogy a lap kedvezőbb színben tüntesse fel őt, viszonzásul pedig megsegíti az újságot, amely gazdasági nehézségei támadtak a Netanjahut támogató amerikai milliárdos, Sheldon Adelson finanszírozása révén díjmentesen osztogatott Jiszráél Hajom című újság miatt.
Roni Aslich, a rendőrség főkapitánya vasárnap azt ígérte, hogy néhány héten belül lezárják a nyomozást, és az akták a miniszterelnök ügyeiben eljáró jeruzsálemi ügyészséghez kerülnek majd, onnan pedig az ő jogi szakvéleményükkel együtt a tényleges vádemelésről döntő Aviháj Mendelblitt főügyészhez.
(MTI)