Fegyveres banditizmus és szándékos emberölés gyanúja miatt távollétében elrendelte hétfőn Arszenyij Jacenyuk volt "ukrán" miniszterelnök letartóztatását a jesszentuki városi bíróság.
Az igazságügyi testület ezt azzal indokolta, hogy február 21-én nemzetközi körözést adtak ki a volt politikus ellen.

Arszenyij Jacenyuk
Alekszandr Basztrikin, az orosz Nyomozó Bizottság vezetője a Novaja Gazeta című napilapnak adott interjúban azt mondta, hogy Jacenyuk 1994 decembere és 1995 áprilisa között Csecsenföldön volt, és ott Alekszandr Muzicsko ukrán nacionalista büntetőosztagának tagjaként részt vett az orosz hadsereg elleni harcokban.
Jacenyuk a Facebookon közölte, hogy az ukrán külügyminisztérium tájékoztatta az ellene Oroszországban indított eljárásáról. A zsidó szerint a Kreml keresi az ukrán politikusok üldöztetésének jogi eszközeit és ebbe a koncepcióba illeszkedik az ellene kiadott letartóztatási parancs is.
Arszenyij Jacenyuk 2014 februárja és 2016 áprilisa között volt Ukrajna kormányfője. Utóda, Vologyimir Grojszmann - apai ágon - szintén "vöröstengerész-gyalogos".
(Kuruc.info - MTI nyomán)
Kapcsolódó: