Az Európai Parlament csütörtökön, strassburgi plenáris ülésén felszólította az uniós tagországokat, hogy tartsák magukat a 2015 szeptemberében hozott döntéshez, és ígéreteiknek megfelelően vegyenek át menedékkérőket Olaszországtól és Görögországtól.
Az uniós parlament sajtószolgálatának tájékoztatása szerint a képviselők arra szólították fel az Európai Bizottságot, fontolja meg, hogy kötelezettségszegési eljárást indít azon tagállamok ellen, amelyek nem tettek eleget a "menekültek" áthelyezésére vonatkozó ígéreteiknek.
Leszögezték, hogy a tagállamoknak a szeptemberi határidő lejártával is folytatniuk kell az áthelyezéseket, és a mechanizmust a dublini rendszer reformjának végrehajtásáig működtetni kell. A parlamenti képviselők elítélték, hogy a 2017 szeptemberéig ígért, a megállapodásban rögzített 160 ezer görög- és olaszországi transzferállomásokról eddig mindössze 18 770 áthelyezés – a vállalások alig 10 százaléka – valósult meg, továbbá felhívták a figyelmet a "tagállamok közötti szolidaritás elmaradására is".
Az EP arra is felszólította a tagállamokat, hogy kezeljék kiemelt fontossággal a családjuktól elszakadt gyermekeket és egyéb sérülékeny csoportokat. ”Eddig egyetlen egy kísérő nélküli kiskorú került át másik országba” – olvasható a szövegben, amely szerint mindezidáig csak Finnország és Málta teljesítette maradéktalanul a vállalásokat.
(MTI nyomán)