Távozik Emmanuel Macron francia elnök újjáalakuló kormányából a centrista Francois Bayrou, a Demokrata Mozgalom (Modem) vezetője és a párt másik politikusa, Marielle de Sarnez Európa-ügyi miniszter is – jelentette szerdán az AFP francia hírügynökség.
Bayrou eddig az igazságügyi miniszteri posztot töltötte be. "Úgy döntöttem, hogy a következő kormánynak nem leszek a tagja. 17 órakor sajtótájékoztatót tartok" – jelentette be szerda reggel Bayrou. Sarnezt Bayrou jobbkezének tartják, az ő távozásáról a Modem egy illetékese tájékoztatta a francia hírügynökséget.
A Modem egyik politikusával szemben vizsgálatot indított az ügyészség, mert a gyanú szerint ő is olyan európai parlamenti asszisztenseket alkalmazott, akik nem az EP-ben, hanem Franciaországban dolgoztak.
A szintén modemes Sylvie Goulard védelmi miniszter kedden jelentette be, hogy ő sem lesz tagja az újjáalakuló kormánynak.
Édouard Philippe kormányfő a törvényhozási választások után, hétfőn a hagyományoknak megfelelően benyújtotta a kormány lemondását, ám akkor még csak technikai jellegű kormányátalakításról volt szó.
Emmanuel Macron államfő A köztársaság lendületben nevű pártjának a Modem nélkül is kényelmes többsége lett a törvényhozásban a vasárnap befejeződött választások után.
(MTI)