Az új orosz csapásmérő eszközök kifejlesztéséről szóló "fenyegetés" elfogadhatatlan a NATO számára a szövetség szóvivője szerint. Pénteki nyilatkozatában a szóvivő azt állította, a NATO nem akar újabb hidegháborút, sem újabb fegyverkezési versenyt. Minden szövetséges támogatja a bizalmat szolgáló fegyverzetellenőrzési megállapodásokat - húzta alá.
Zoom
Az orosz elnök hivatalos honlapja által közreadott, videóról készült kép a rakétavédelmi fegyverek észlelési és megsemmisítési zónáinak megkerülésével célba érő, hiperszonikus rakéta robbanófeje manőverezésének számítógépes szimulációjáról (Fotó: MTI/EPA)
Vlagyimir Putyin orosz államfő csütörtökön, a Szövetségi Gyűléshez (a kétkamarás orosz parlamenthez) intézett beszédében azt állította, hogy Oroszország olyan csapásmérő eszközöket fejlesztett ki, amelyeket a létező rakétavédelmi rendszerek nem képesek elhárítani. Az új fegyverek megléte új alapot jelenthet a tárgyalások széles köréhez – húzta alá. Az orosz vezető ugyanakkor azt állította, hogy a megnövekedett orosz katonai potenciál megbízható garanciája a békének.Szavai szerint továbbra sem Oroszország ellen irányul a katonai szövetség rakétavédelmi rendszere, hanem az euroatlanti térségen kívüli ballisztikus rakétákkal szemben jelent védelmet. Azt is megemlítette, hogy a NATO Oroszországgal folytatott politikájában a határozott elrettentésre, valamint az előremutató párbeszédre összpontosít. “Mindkét megközelítés mellett elkötelezettek vagyunk" – tette hozzá a szóvivő.
Orosz szóvivő: Washington másként fog beszélni a szuperfegyverek láttán
Moszkva más jellegű párbeszédre számít Washingtonnal az új orosz hadászati fegyverek bemutatását követően – jelentette ki Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő pénteken a Govorit Moszkva rádióadónak nyilatkozva.
Zoom
A külügyi szóvivő megismételte Putyin érvelését, amely szerint kudarcot vallott Moszkva minden arra irányuló kísérlete, hogy tárgyalásra bírja Washingtont.
"Most már másfajta, minőségi párbeszédre vagyunk készek. Ez most már nem a kérések kérdése lesz, és nem annak a magyarázatáé, hogy a tárgyalások hiánya a biztonságunkat fenyegeti. Ez most már teljesen más pozíciókból folytatott párbeszéd lesz" – nyilatkozott Zaharova.
A szóvivő azt állította, védelmi képességeinek növelésével Oroszország mindent megtett azért, hogy elkerülje a katonai összeütközést az Egyesült Államokkal.
Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságíróknak azt mondta, hogy helytelen militarista jellegűnek vagy új fegyverkezési verseny kezdeteként értékelni Putyin bejelentését. Peszkov szerint helytelen az az értelmezés is, amely szerint a katonai rész volt az elnök beszédének fő mondanivalója. Az elnöki szóvivő hangsúlyozta, hogy Putyin üzenetében már az elején a technológiai áttörés gondolatára összpontosított.
"Ebben az esetben Oroszország feladata az, hogy képes legyen önmagánál elérni ezt az áttörést, ehhez mindenünk megvan, mert a világ ugráló fejlődési pályán halad, és számunkra most az a legfontosabb, hogy meglovagoljuk ezt a technológiai hullámot" – fogalmazott.
"Oroszország olyan ország volt és marad, amely kölcsönösen előnyös, a kölcsönös tiszteletre és a kölcsönös bizalomra épülő együttműködésre törekszik a világ minden országával" – mondta a szóvivő, hozzáfűzve, hogy Putyin csütörtökön erről is szólt, de ezt "érzelmi okok miatt" kevésbé vették észre.
Peszkov szerint a bemutatott új orosz fegyvertípusok a nukleáris paritás fenntartását szavatolják, és választ jelentenek arra, hogy az Egyesült Államok felmondta a rakétavédelmi rendszerekről szóló, 1972-es ABM szerződést. A szóvivő rámutatott, hogy Washington globális rakétavédelmi rendszer kiépítésén dolgozik, amely a jövőben képes lett volna megbontani a hadászati erőegyensúlyt és semlegesíteni az orosz hadászati erőket.
Emlékeztetett arra, hogy Vlagyimir Putyin már 2003-ban, 2004-ben és 2005-ben is óva intette az Egyesült Államokat ettől, arra figyelmeztetve, hogy Oroszország kénytelen lesz a stratégiai paritás helyreállításának útjára lépni. Ezt, mint mondta, Moszkva egy aszimmetrikus és összehasonlíthatatlanul olcsóbb módszerrel, a rakétavédelmi berendezéseket meghaladni képes csapásmérő eszközök fejlesztésével érte el.
(MTI nyomán)