Óva intette az európai országokat a menedékkérőket segítő civil szervezetek munkájának akadályozásától kedden az Európa Tanács (ET) emberi jogi biztosa, mondván, hogy a hatóságoknak inkább együtt kellene működniük ezekkel.
Zoom
"Elismeréssel adózom azon személyek és nem kormányzati szervezetek előtt, amelyek kiállnak a menedékkérők és a menekültek emberi jogaiért" – írta Dunja Mijatovic a menekültek szerdai világnapja alkalmából kiadott nyilatkozatában.
A "jogvédők" élelmet, szállást és jogi segítségnyújtást biztosítanak a védelmet keresők számára, kutató-mentő műveleteket folytatnak a tengereken, s ezzel ráadásul emlékeztetik a kormányokat emberi jogi kötelezettségeikre – emelte ki.
Leszögezte, hogy súlyos aggodalommal tölti el ezen szervezetek tevékenységének szigorúbb korlátozása, a fokozódó nyomásgyakorlás Európában. Hangsúlyozta, hogy az érintett NGO-knak egyre inkább szembesülniük kell "a munkájuk ellehetetlenítését célzó adminisztratív terhekkel, illetve a félrevezető és ellenséges politikai retorika megbélyegzésével, sőt büntetőeljárásokkal is".
Mint írta, ezen korlátozásokkal semmibe veszik a szóban forgó szervezetek által védelmezett emberi jogi elveket és a társadalmakhoz való óriási hozzájárulásukat.
"Felszólítom az Európa Tanács országait, hogy tartózkodjanak a migránsokat segítő személyek és NGO-k törvényes munkájának akadályozásától. A tagállamoknak inkább együtt kellene működniük velük, támogatást kellene nyújtaniuk. Ezzel nem csak a védelemre szorulók jogait biztosítanák, de hasznos lenne a társadalmaink egésze számára is" – hazudta a páneurópai szervezet emberi jogi biztosa.
(MTI nyomán)