Több napos veszteglés után százhetvenhét migránssal a fedélzetén megérkezett a szicíliai Catania kikötőjébe az olasz parti őrség Diciotti nevű hajója, de utasai egyelőre nem szállhatnak partra Olaszországban – tudatta az ANSA olasz hírügynökség keddre virradóra.
Zoom
Danilo Toninelli olasz közlekedési miniszter hétfőn Cataniába irányította a hajót, de Matteo Salvini belügyminiszter nem engedélyezte a migránsok partraszállását, és szétosztásukat sürgette az EU-tagállamok között.
A közlekedési minisztérium illetékesei tagadták, hogy az Öt Csillag Mozgalom, illetve a Liga tárcavezetője eltérő álláspontot képviselne a vitában. A kikötők a közlekedési minisztérium hatáskörébe tartoznak, a többi a belügyminisztérium dolga – tették hozzá a források.
Az olasz belügyminisztérium közleményben hangsúlyozta, hogy Matteo Salvini belügyminiszter "nem adott és nem is fog engedélyt adni" a migránsok partraszállásához, amíg nem kap garanciákat az EU-tól, hogy a menedékkérőket szétosztják a tagállamok között.
Matteo Salvini korábban kijelentette, csak akkor engedélyezi a 177 ember olaszországi partra szállását, ha az EU mind a 27 tagállama részt vesz befogadásukban. Rámutatott, hogy Olaszország partjaira az utóbbi években 700 ezer bevándorló érkezett.
Az olasz külügyminisztérium még vasárnap cselekvésre szólította az Európai Bizottságot, megoldásként a migránsok szétosztását szorgalmazva.
A Diciotti a Máltához tartozó földközi-tengeri övezetben vette fedélzetére a Líbiából útnak indult, eredetileg 190 fős migránscsoportot. Málta megtagadta, hogy a szigetországba vigyék őket, hangsúlyozva, hogy az olasz parti őrség nem mentette, csupán fedélzetre vette a migránsokat.
A szicíliai Agrigento ügyészsége vizsgálatot indított: meghallgatták azt a 13 személyt, aki azonnali egészségügyi ellátásra szorult, és emiatt partra szállhatott Lampedusában. A beszámolók szerint a migránscsoportnak elsőként a máltai hatóságok siettek a segítségére, de csak üzemanyagot adtak nekik, hogy tovább folytassák útjukat Olaszország felé. Így talált rájuk az olasz parti őrség.
Danilo Toninelli korábban közösségi oldalán hangsúlyozta, hogy Olaszország ismét életeket mentett, miközben Málta "minősíthetetlen magatartást tanúsított", amiért az EU-nak szankciókkal kellene sújtania.
Segélyszervezetek bírálják a Földközi-tengeren kialakult helyzetet, attól tartva, hogy a napokig tartó bizonytalanságot látva csökken a "mentőhajók" kapitányainak hajlandósága, hogy fedélzetükre vegyék "a sokszor teljesen legyengült migránsokat"...
Frissítés: Iványi itt sem járt volna sikerrel
Az olasz parti őrség Diciotti nevű hajója fedélzetén 177 migránssal továbbra is a szicíliai Catania kikötőjében várakozik, miután Matteo Salvini olasz belügyminiszter nem engedélyezte a migránsok partra szállását, elosztásukat sürgetve az EU-tagállamok között.
A Diciotti az olasz hatóságok közleménye szerint "technikai" megállót tart Catania kikötőjében, vagyis a hajót ivóvízzel, élelemmel és üzemanyaggal látják el. A hajót nem közelíthették meg az olasz, valamint nemzetközi humanitárius és egészségügyi szervezetek képviselői sem.
Az olasz parti őrség hajójának Danilo Toninelli infrastrukturális és közlekedési miniszter, az Öt Csillag Mozgalom (M5S) politikusa engedélyezte, hogy Cataniában megálljon. Matteo Salvini belügyminiszter, a Liga politikusa viszont nemet mondott arra, hogy a fedélzeten tartózkodó 177 migráns olasz területre lépjen. Így a migránsok nem hagyhatták el a hajót.
Az olasz belügyminisztérium hétfőn közleményben hangsúlyozta, hogy Matteo Salvini belügyminiszter "nem adott és nem is fog engedélyt adni" a migránsok partraszállásához, amíg nem kap garanciákat az EU-tól, hogy a menedékkérőket szétosztják a tagállamok között. Matteo Salvini azt is hangsúlyozta, hogy Olaszország partjaira az utóbbi években 700 ezer bevándorló érkezett. Salvini kijelentette, konkrét kötelezettséget vár az EU-tól: emlékeztetett, hogy júliusban több EU-ország jelezte, hogy kész 50-50 főt befogadni az akkor érkezett több mint 450 fős migránscsoportból. Végül azonban egyedül Franciaország fogadott be közülük 47 személyt, a többi ország egyet sem - mondta Matteo Salvini.
Az olasz belügyminiszter emellett ismét azzal fenyegetett, hogy Líbiába szállítatja vissza az illegális bevándorlókat. "Európa vagy elkezdi komolyan védeni határait és szétosztja a befogadott menedékkérőket, vagy mi elkezdjük őket visszavinni azokba a kikötőkbe, ahonnan elindultak" - írta Salvini Twitter-üzenetében. Olaszország már megtette kötelességét, s ami sok, az sok - tette hozzá.
Az olasz külügyminisztérium szintén fellépésre szólította az Európai Bizottságot, a migránsok szétosztását szorgalmazva. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNCHR) figyelmeztette az olasz kormányt, "tartsa tiszteletben a migránsok emberi jogait".
Paolo Gentiloni volt olasz miniszterelnök Twitteren azt írta, a világon először fordul elő, hogy a parti őrség hajóját kitiltsák saját országa kikötőiből.
A Diciotti júliusban 67 migránst vett át fedélzetére a Vos Thalassa olasz teherhajóról, akkor is napokig nem köthetett ki olasz kikötőben. Végül Sergio Mattarella olasz államfő engedélyezte a kikötést és a migránsok befogadását.
(MTI nyomán)