Türingia német szövetségi tartományban (Szabad Államban) ma parlamenti választásokra (Landtagswahlen) került sor. Az ARD tévé által az urnazárás előtt végzett fölmérések szerint (18:20 órakor) a szövetségi tartományban a Linke (Baloldal) vezet 29,7 százalékkal, majd őt követi a bevándorlást ellenző Alternative für Deutschland (AfD) 23,8 százalékkal, s csak utána következik Angela Merkel „kereszténydemokrata” kormányzópártja, a CDU 22,5 százalékos eredménnyel – írja a Merkur.de.
Ha az előrejelzés bebizonyosodik, ez azt jelenti, hogy a bevándorlást ellenző AfD a legutóbbi türingiai tartományi választásokon elért eredményét ma megduplázta. Mindenesetre az előzetes eredmények ismeretében az már most bizonyos, hogy Türingiában nehéz lesz kormánykoalíciót létrehozni, miután a vörös-vörös zöld többség ezúttal nem lesz meg.
A jelek szerint a mai választáson leszerepelt CDU képtelen lesz kormányozni a Balodal (Linke) vagy az AfD nélkül. Velük koalícióra lépni pedig még inkább lehetetlennek tűnik.
Alexander Gauland, az AfD szövetségi társelnöke és Björn Höcke, az AfD türingiai frakcióvezetője, a párt türingiai társelnöke már megköszönte a választók szavazatát. A két politikus még ma este Türingia fővárosában, Erfurtban tartandó népgyűlésen beszédet mond, és megköszöni a választók bizalmát.
![]() Mike Mohring, a türingiai CDU Spitzenkandidatja (csúcsjelöltje), amikor megtudja a választási eredményt (fotó: dpa) |
Hering J. – Kuruc.info










