Tagadta azt a moszkvai közlést a minszki kormány pénteken, hogy az őrizetbe vett orosz állampolgárok csak átutazóban voltak Fehéroroszországban.
A Fehéroroszágban elfogott orosz állampolgárok annak ellenére nem készültek Isztambulba utazni, hogy megvolt a repülőjegyük - közölte pénteken az ügyben nyomozó csoport vezetője az ONT fehérorosz televízióban.
"Nyilvánvalónak tűnik, hogy a bűncselekmény előkészítésekor a bűnözők alibit gyártanak maguknak. Hasonló a helyzet a 33 orosz állampolgárral is, akiknek a kezükben volt a jegy július 25-ére Isztambulba. A nyomozás azonban feltárta, hogy nem akartak oda repülni" - mondta Aljakszandr Agrafanav.
Közölte, hogy a csoport szervezett volt, és katonai normák szerint járt el. Elmondta, hogy csoportot hoztak létre a WhatsApp üzenetküldő alkalmazáson, amelynek mind a 33-an tagjai voltak.
A fehérorosz hatóságok június 29-ére virradóra fogtak el 33 orosz állampolgárt, a Wagner Group orosz magánbiztonsági cég embereit. A legfrissebb adatok szerint csoportos rendzavarások előkészítésével gyanúsítják őket.
Moszkva közlése szerint a csoport Minszken keresztül Isztambulba tartott, de lekéste a járatát.
(MTI)
Korábban írtuk: