Sírva könyörgött kegyelemért az online bírósági meghallgatása során Lil Rodney, a csupán 12 éves néger, akit tavaly azért tartóztattak le Texasban, mert meglőtt egy alig egyéves csecsemőt (aki szerencsére túlélte). A krokodilkönnyek azonban nem hatották meg a virtuális tárgyalássorozaton részt vevő, sokat látott szakértőket, így az állítólagos Crips-bandatagot végül hét évre ítélték el, melyet egy fiatalkorúaknak kialakított börtönben kell majd letöltenie, írja az Off Media a Dallas Observer nyomán.
 
Zoom
Habár Lil Rodney, vagy másik rajnevén Baby Savage, illetve 30 Shotz még elvileg általános iskolás, már többször került összetűzésbe a törvénnyel (és egyáltalán nem a tanulás köti le az idejét): 2019-ben például szándékos gyújtogatás miatt nyomkövetőt kapott a bokajára, ezt azonban levágta magáról, mivel, ahogy akkor állította, egy barátja temetésén kellett részt vennie. (Apró szépséghiba, hogy az állítólagos barátot később a rendőrségen nem tudta megnevezni.) Ezt az esetet követően - és megelőzően is - gyakorta pózolt fegyverekkel a közösségi média felületein - az egyik ilyen képét a tárgyalásán is bemutatták, mivel az nem sokkal a gyilkossági kísérlet előtt készült.
Rodney egyébként szipogva megígérte a bírónak, hogy megjavul, csak ne kelljen börtönbe vonulnia. Mint mondta, szeretne még egy utolsó esélyt kapni, és ha netán azzal sem tud élni, akkor tényleg leültethetik majd néhány hónapra (sic!).
Az alku nem jött össze, így végül 84 hónapot kapott.
Hadonászó majmok, amikor szabadlábon vannak: