Vlagyimir Putyin orosz elnök aggodalmát fejezte ki Recep Tayyip Erdogan török elnökkel folytatott keddi telefonbeszélgetésében, amiért terroristák is részt vesznek a vitatott hovatartozású Hegyi-Karabahban zajló harcokban.
A Kreml közlése szerint az orosz elnök "a legmélyebb aggodalmának" adott hangot a nem csituló harctevékenység miatt is.
Putyin az Erdogan által kezdeményezett beszélgetésben mindenekelőtt azt kifogásolta, hogy egyre több közel-keleti terrorista kapcsolódik be a konfliktusba.
Törökország a hegyi-karabahi konfliktusban Azerbajdzsán mellett áll. Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű londoni központú aktivistahálózat szerint Törökország szíriai felkelőket toboroz a Hegyi-Karabah körül kialakult harcokhoz szövetségese megtámogatására. Az örmény kormány és az orosz sajtó korábban azt állította, hogy már 4 ezer szíriai van Hegyi-Karabahban. Baku és Ankara egyaránt tagadta ezeket az értesüléseket.
Az orosz elnöki hivatal arról is tájékoztatott, hogy a két vezető a líbiai és a szíriai helyzetet is megvitatta. A Kreml erről nem közölt további részleteket.
Megállapodtak egyúttal arról, hogy az egyeztetéseket a védelmi és külügyi tárcavezetők szintjén folytatják.
Putyin és Erdogan emellett hangsúlyozta a Szíriával kapcsolatos korábbi egyezmények érvényességét. Oroszország és Törökország közvetítésével ugyanis márciusban létrejött egy tűzszüneti megállapodás, amely legalábbis mérsékelte a szíriai kormányerők és az Ankara támogatását élvező helyi lázadók harcait. A két ország szemben álló feleket támogat a szíriai polgárháborúban: Moszkva Bassár el-Aszad szíriai elnök kormányát, míg Ankara az úgynevezett mérsékelt lázadók csoportjait segíti.
Az OSDH szerint legalább 78 törökbarát milicista vesztette életét hétfőn az északnyugat-szíriai Idlíb tartományban végrehajtott orosz légi csapásokban, további 90 megsebesült. Válaszul a fegyveres ellenzéki csoportok kedden a kormányerők legkevesebb 12 tagját ölték meg.
(MTI)