A Trump-adminisztráció megszüntette a szürke farkasok szövetségi védelmét az Egyesült Államok döntő részén, azzal indokolva a döntést, hogy a ragadozókat mára sikerült visszahozni a kihalás széléről.
A farkasok 60 nappal azután kerülnek ki a veszélyeztetett fajokra vonatkozó törvény védelme alól, hogy a döntés november 3-án megjelenik az amerikai kormány hivatalos közlönyében (Federal Register). A vadvédelmi szolgálat a következő öt évben még nyomon követi a populációkat.
A védelem megszűnésével a kontinentális Egyesült Államok államai szabad kezet kapnak a helyi farkaspopulációk kezelésében, beleértve az állatok kilövésének az engedélyezését.
A döntés elsősorban a Közép-Nyugat régió, Colorado és az Észak-Amerika nyugati részén lévő Pacific Northwest régió farkaspopulációira lesz hatással, mivel a Northern Rocky Mountains térségében már korábban megszűnt a farkasok védettsége. Alaszkában pedig soha nem élveztek szövetségi oltalmat.
David Bernhardt amerikai belügyminiszter, aki személyesen utazott el Minnesotába, hogy bejelentse a farkasok védettségének megszüntetését, elmondta, hogy a ragadozók esetében minden célkitűzést sikerült teljesíteni, és az állatok immár nem tartoznak a fenyegetett vagy veszélyeztetett fajok közé.
Ma nagyjából 6 ezer szürke farkas él az észak-amerikai kontinensen 48 amerikai államban. Az állatok száma körülbelül ezer volt, amikor az 1970-es években felkerültek a veszélyeztetett fajok listájára, miután a vadászat, a csapdák és a mérgezések miatt a kihalás szélére kerültek.
A mostani döntés nagy győzelem a vadászok és állattenyésztők számára, akik szerint a farkasok számának megnövekedése a nagyvadakra és a haszonállatokra is fenyegetést jelent. Természetvédő csoportok szerint azonban a szürke farkasoknak még regenerálódniuk kellene a korábbi elterjedési területükön, beleértve Észak-Kaliforniát és az Északkelet-Egyesült Államokat.
(MTI)