Több mint százötven palesztin értelmiségi nyílt levélben ítélte el Mahmúd Abbásznak, a Palesztin Hatóság (PH) elnökének az ún. holokauszttal kapcsolatban tett "erkölcsileg és politikailag elfogadhatatlan" megjegyzéseit.
Zoom
A nyílt levél aláírói "határozottan elutasítanak minden olyan kísérletet, mely a valóságosnál jelentéktelenebbnek mutatja vagy igazolni próbálja az antiszemitizmust, a holokausztot, vagy félrevezető vele kapcsolatban."
A levél bírálja a Palesztin Hatóság vezetőjét, s kijelenti, hogy Abbász és politikai környezete elveszítette jogosultságát a palesztin nép képviseletére és harcára az igazságosságért, a szabadságért és egyenlőségért, egy olyan küzdelemre, amely kiáll a rendszerszintű rasszizmus és az elnyomás minden formája ellen.
Mahmúd Abbász, a PH elnöke egy pártja, a Fatah vezetősége előtt mondott augusztusi beszédében rámutatott, hogy
Hitler nem a vallásuk, hanem társadalmi szerepük, pénzügyeik miatt ölte meg az európai zsidókat, akik nem is szemita nép, hanem a kazárok leszármazottjai.
Abbász szavait elítélte Izrael, az Egyesült Államok és az EU, a párizsi polgármester pedig megfosztotta ottani, korábbi kitüntetésétől.
(MTI nyomán)