Mint ismert, az elmúlt napokban szörnyű esemény rázta meg Írországot: egy algériai migráns Dublinban megkéselt három kisgyereket. Az eset után elszabadultak az indulatok, spontán tüntetés alakult ki, amely a rendőrség fellépésének is köszönhetően erőszakba torkollott. A tüntetők között sok ír nacionalista volt, természetesen.
Ennek hírére a hétvégén francia nacionalisták is megmozdulást szerveztek, egyrészt azért, hogy szolidaritást vállaljanak az írekkel, másrészt azért, hogy rámutassanak a Franciaországban uralkodó hasonló állapotokra. A Nacionalista Zóna Telegram-csatornája írta meg, hogy a felvonulás területe egy algériai bevándorlók által uralt no-go zóna volt. Olyan hely, ahová a rendőrség sem teszi be a lábát általában. Most kivételt tettek, ugyanis gyorsan az algírok védelmére keltek.
A nacionalistákat szétoszlatták, többeket őrizetbe vettek. Egy fiatal nacionalistát a kocsijához tartva brutálisan megtámadtak a bevándorlók. Jelenleg is súlyos állapotban, kórházban fekszik.
Zoom
Jól összefoglalja a helyzetet
Természetesen az elkövető kiléte nem igazán érdekelte a rendőrséget, a nacionalisták vegzálása viszont annál jobban. A következő nap reggelén ugyanis letartóztatási hullám vette kezdetét Franciaországban, kifejezetten azon aktivisták ellen, akik részt vettek, vagy akár támogatták a megmozdulást. Sokan őrizetben vannak a szombati tüntetések óta. A gyülekezőnél hagyott autóikat célirányosan fosztják ki algériai bandák, a rendőrség pedig ez ellen az égvilágon semmit nem tesz.
Ilyenkor a bíróság is példásan gyorsan végzi a dolgát, ugyanis hat és tíz hónap közötti börtönbüntetésre ítélte azokat a fiatal franciákat, akiket a Romans-sur-Isèreben tartott felvonulás során vagy után vettek őrizetbe!
Ahogy láttuk Írországban, így Franciaországban is a nemzeti érzelmű embereket tartja fő veszélynek a rendszer, de a bűnöző migránsokat, a radikális politikai iszlámot nem. Tragikus ez Európa számára, nemzeteink és civilizációnk sírásói uralkodnak felettünk.
Lantos János - Kuruc.info