Nyugat-Európában a demokrácia és a szólásszabadság baloldali hívei egyre gyakrabban támadnak rá azokra a jobboldali politikusokra, akiknek a véleményét nem tudják elfogadni.
Úgy tűnik, engedélyt kaptak a baloldali szélsőségesek arra, hogy következmények nélkül ütlegelhessék a Fórum a Demokráciáért (FVD) politikusait – közölte a holland párt azt követően, hogy újra megtámadták a szervezet vezetőjét, Thierry Baudet-t.
Az FVD biztonsági embereinek immár harmadszor kellett közbelépniük egy kampánygyűlésen. Pepijn van Houwelingen állítása szerint, „a dühöngő elmebeteg” egy hosszúkás tárggyal rontott Baudet-ra . „Szerencsére a biztonságiak időben elfogták” – mondta.
A teylingeni (Hollandia) FVD vezetője, Milan Schenk hozzátette: „Ez az őrült egyébként egy gyerekkel a karján rohant a színpad felé. Teljesen beteg.”
„Most már elégedett?” – kérdezte a támadás után Baudet. „Így járunk, amikor nem lépünk fel erélyesen az erőszak ellen. Amikor éjjel-nappal démonizálnak engem és a pártomat, viszont soha nem adnak esélyt a válaszadásra. Ez az ember is azt gondolta, hogy mindent szabad” – közölte az FVD vezetője.
Közben az is kiderült, nem kell megjelennie a bíróság előtt annak a férfinak, aki tavaly esernyővel támadt az FVD vezetőjére, Thierry Baudet-ra Gentben (Belgium). A támadó a legenyhébb figyelmeztetéssel megúszta a bűncselekmény elkövetését.
A férfi akkor az előadás előtt egy összecsukható esernyővel erősen fejbe vágta Baudet-t, ami után a jelenlévő rendőrök letartóztatták.
„A belga jogrendszer a vicc kategóriájába tartozik. Az ukrán, aki rátámadt Baudet-ra, megússza egy ejnye-bejnyével. Ez egy precedenst teremt, ami a jövőben csak ronthat a helyzeten” - reagált Jeffrey Zanoni, az FVD bizottsági tagja.
Marco van den Boomgaard, az FVD zoetermeeri csoportjának elnöke hozzátette: „hihetetlen, mert ha fáklyával állsz egy politikus ajtaja elé, akkor hat hónap börtönt kapsz!”
Van den Boomgard 2022. január 5-én fáklyás tüntetésen vett részt Hágában a Covid-lezárások ellen. Ehhez többek között Kaag (2024 januárjáig Hollandia miniszterelnök-helyettese) hágai házához utazott. Becsöngetett egy nagy, égő fáklyával a kezében, és azt mondta, hogy beszélni szeretne „Kaag asszonnyal”. Ezért hat hónap letöltendő börtönbüntetést kapott. Az ezt filmre vevő Eline van 't N. négy hónap börtönbüntetést kapott a hágai bíróságtól.
Thierry Baudet az egyik legismertebb antiglobalista politikus, aki a Mi Hazánk vendégeként többször is megfordult Magyarországon. Könyve, A Covid-rulett – A globalista hatalomátvétel és a Nagy Újraindítás – a múlt év augusztusában jelent meg magyar nyelven. Ebben Thierry Baudet egy sötét diktatúrával kapcsolatos minden vonatkozó kérdésre választ ad, és ezekkel összefüggésben az összes kételyt eloszlatja. Kötetéből nemcsak azt értjük meg, mi történt velünk az elmúlt években, miért volt szükség a Covidra, hanem tűpontosan rálátunk arra is, hogy néhány éven belül mit akarnak megvalósítani. „Ha sikerül, az lesz az emberi történelem vége, az emberiség létezésének legsötétebb órája... Thierry Baudet forradalmi könyve egy ébresztő hívás. Mindenki, akit érdekel az emberiség sorsa, a szabadság jövője, olvassa el, és csatlakozzon a globalisták elleni harchoz. Ez élet-halál kérdése. Ébresztő!”