Hamilton Fish, amerikai politikus (1888-1991), 1920 és 1945 között kongresszusi képviselő, F.D. Roosevelt politikájának elszánt ellenfele volt. A japánok Pearl Harbor elleni támadását megelőzően izolacionista (a külföldi amerikai szerepvállalását és katonai beavatkozást ellenző) elveket vallott. A The Evening News című lap 1973. április 10-i száma közölte Fish olvasói levelét „Roosevelt tudott Hitlernek a zsidók megsemmisítésére vonatkozó tervéről” címmel, melyben az alábbi megállapítások olvashatók: „Nincs több bizonyíték arra, hogy XII. Pius pápa tudott a zsidóknak a náci koncentrációs táborokban zajló megsemmisítéséről, mint arra, hogy Nixon elnök előre tudott volna a Watergate-ügyet megelőző ostoba, értelmetlen tervezgetésekről. Úgy hiszem, ebben a kérdésben mindenki másnál több joggal szólalhatok meg, tekintve, hogy én terjesztettem be a Képviselőházban 1943. június 14-én az 51. sz. határozatot, amelyben kifejeztük tiltakozásunkat a faji és vallási kisebbségek megsemmisítésére irányuló náci törekvések miatt (…) Biztos voltam és most is biztos vagyok abban, hogy Roosevelt elnök és Hull külügyminiszter tisztában volt Hitlernek a zsidók megsemmisítésére irányuló sokkoló terveivel, amelyek jól ismertek voltak szerte Európában. Azonban a Külügyminisztérium az én beadványomra adott válaszában közölte, hogy nincsen tudomása ilyen jellegű ("náci" népirtó - P.O.) törekvésekről.”

Jól jegyezzük meg tehát: 1943-ban az amerikai Külügyminisztériumnak „nincsen tudomása a nácik népirtó terveiről”. (De az elnöknek és a külügyminiszternek állítólag van. Kevéssé hihető.) De lépjünk csak egy kicsit vissza az időben. A The Lewiston Daily Sun című lap 1942. november 25-i számában megjelent egy híradás arról, hogy Stephen S. Wise, a Zsidó Világkongresszus elnöke bejelentette: a „Külügyminisztérium által is megerősített forrásból úgy értesült, hogy a náci megszállás alatt álló, 4 millióra becsült zsidó lakosság hozzávetőleg felét meggyilkolták”. Az Amerikai Zsidó Kongresszus elnöki tisztét is betöltő Stephen S. Wise szerint a titokzatos „forrásból” még az alábbi információk szivárogtak ki: „1. Hitler 1942-ben elrendelte az összes, náci megszállás alatt élő zsidó meggyilkolását; 2. Varsó zsidó lakossága már most 500 ezerről 100 ezerre csökkent; 3. amikor a náci vezetők a lengyelországi zsidók megsemmisítéséről beszélnek, akkor az annyit jelent, hogy a nácik uralma alatt álló államokban élő zsidók négyötödére a halál vár, mivel ekkora hányaduk már most Lengyelországban van, vagy a nácik áttelepítési terveinek megfelelően úton van oda; 4. egy-egy holttest - főleg, ha zsidó - 50 birodalmi márkát ér.” Dr. Wise közölte azt a sokkoló hírt is, mely szerint a nácik „a megölt civilek holttesteiből a háborúban szükséges dolgokat, így például szappant és műtrágyát készítenek”.

„Hitler még ki is ásatja a halottakat a holttestek felhasználása érdekében” – jelentette ki Wise a sajtóértekezleten, miután befejezte megbeszéléseit a Külügyminisztérium vezető tisztségviselőivel. Wise megerősítette, hogy nem a Külügyminisztériumtól származik a hozzá különböző forrásokból eljutott (és most közzétett) információk nagyobbik része, azonban a Külügyminisztérium ezeket az információkat hiteleseknek tekinti. Ezen kívül idézte Roosevelt elnök egyik, Európából nemrég visszatért megbízottjának hozzá intézett szavait, aki szerint „amit Ön (mármint maga Wise) gondol (a nemzetiszocialisták állítólagos rémtetteiről), az igaz. Wise a zsidók megsemmisítésére irányuló erőfeszítéseket Hitler utolsó, kétségbeesett kísérletének tartja, az egyik utolsó őrült akciójának, még mielőtt teljes vereséget szenved, vagy az ítélőszék elé áll.”

Stephen S. Wise titokzatos forrása persze jól ismert: nem más ez, mint az úgynevezett Riegner-telegram. Gerhart M. Riegner 2001-ben, 90 éves korában hunyt el Genfben. 1965 és 1983 között a Zsidó Világkongresszus első titkára, majd 1983 után a nagyhatalmú szervezet tiszteletbeli elnöke volt. A második világháború idején a Zsidó Világkongresszus genfi tisztségviselőjeként működött. 1942. július 29-én – visszaemlékezése szerint – telefonon felhívta őt egyik barátja, aki a Svájci Zsidó Közösségek tisztségviselője volt. Ez a közelebbről meg nem nevezett „barát”, ha igaz, arról tájékoztatta Riegnert, hogy egy „lelkiismereti gondokkal küszködő” német nagyiparos ismerőse (tán csak nem maga Oskar Schindler? – P.O.) beszélt neki Hitlernek a zsidóság kiirtására vonatkozó terveiről. Eleinte Reigner, a „barátjával” együtt, maga is kételkedett az információk valódiságában, majd végül úgy döntött, világgá kürtöli mindazt, amit megtudott.

Gerhart M. Riegner 1942. augusztus 8-án az Egyesült Államok genfi képviseletének helyettes vezetőjéhez intézett táviratában „lerántotta a leplet” a szörnyűségről, és közölte: Hitler 4 millió zsidót kíván a keleti területekre deportálni, azzal a szándékkal, hogy ott mind egy szálig megsemmisítse őket. Riegner felkérte az amerikai diplomatát, hogy a táviratában foglalt információkat juttassa el az USA kormányához, valamint Stephen S. Wise-hez, a Zsidó Világkongresszus vezetőjéhez, Roosevelt elnök közeli barátjához. Mindez meg is történt. Riegner állítólag a Genfben tartózkodó brit diplomáciai képviselethez is eljuttatta üzenetét. Azonban az USA külügyminisztériuma a Vatikánnal, majd a Vöröskereszttel is fölvette a kapcsolatot a Riegner-telegramban foglalt állítások megerősítése érdekében. Azonban úgy a Vatikán, mint a Vöröskereszt egyforma választ adott: tudnak a zsidók deportálásáról, miként arról is, hogy történnek atrocitások, „tömeges megsemmisítésről” azonban nincsen tudomásuk. (Minderre nézve lásd Milwauke Journal Sentinel, 2001. december 5-i számát, és a WJC honlapját.) Roosevelt elnök pedig csak 18 hónappal később, 1944 januárjában hozta létre az európai zsidók megmentése céljából a War Refugee Board elnevezésű testületet.

A fentiekben ismertetett információk fényt vetnek a második világháború idején, a cionista zsidóság köreiben megteremtett atrocitás-propaganda születésének néhány létfontosságú mozzanatára. (Ezt az atrocitás-propagandát nevezték el évtizedekkel később holokausztnak.) Minden jel szerint ugyanis az történt, hogy a németellenes háborús pszichológiai hadviselés legfontosabb fegyvereként bevetett „megsemmisítéstörténetet” a szövetséges államok vezetői is annak tartották, ami volt: háborús propagandának. Amit aligha csodálhatunk, főleg ha tekintetbe vesszük, hogy Stephen S. Wise, a Zsidó Világkongresszus elnöke 1942. november 24 sajtótájékoztatóján a meggyilkolt zsidók holttesteiből készített szappanokról és műtrágyáról beszélt. (De gázkamrákról érdekes módon nem.) Mint tudjuk: ma már a hivatalos holokauszt-propaganda sem állítja, hogy a németek szappant és műtrágyát állítottak volna elő a meggyilkolt foglyaik holttestéből. És noha Wise azt is állította, hogy a tudomására jutott információkat (vagyis részben a Riegner-telegramban foglaltakat) az amerikai külügyminisztérium „hitelesnek találta”, Hamilton Fish idézett leveléből kiderül: 9 hónappal Riegner-távirat elküldése után az USA külügyminisztériumának nem volt semmiféle tudomása a „német megsemmisítési programról”. (Wise tehát egész egyszerűen hazudott.) És nem azért nem volt tudomása, mert az amerikai diplomácia irányítói megátalkodott és ostoba módon „nem voltak hajlandók elhinni a borzalmakat”. Hanem azért nem volt tudomása az USA külügyminisztériumának „több millió zsidó ipari módszerekkel történő megsemmisítéséről” (valamint a meggyilkolt zsidók testéből előállított szappanról és műtrágyáról), mert a kiterjedt és jól működő szövetséges titkosszolgálatok és információs hálózatok semmi ilyesmiről nem adtak - nem is adhattak - hírt.

Ha pedig a titkosszolgálatok nem rendelkeztek információval a „holokausztról”, akkor teljesen nyilvánvaló, hogy - mint az többek közt Riegner és Hamilton Fish visszaemlékezéséből, valamint számos más forrásból egyértelműen kiderül - sem a Vöröskereszt, sem a Vatikán, sem az USA külügyminisztériuma, sőt (a Rooseveltet gyűlölő Hamilton Fish állításával ellentétben) feltehetően az Egyesült Államok elnöke sem tudhatott az állítólagos tömeges megsemmisítésekről. (Valamint természetesen nem tudhattak az emberi szappanról, a műtrágyáról, az emberbőrből készült lámpaernyőről és az atrocitás-propaganda más elemeiről. Itt a válasz arra a sokat boncolgatott kérdésre is, miért nem bombázta a szövetséges légierő az úgynevezett haláltáborokba vezető vasútvonalakat.) De amennyiben az USA, Nagy-Britannia, a Vatikán, a Nemzetközi Vöröskereszt 1943-ban még nem tudott arról, hogy milliószámra gyilkolják a zsidókat a „haláltáborokban”, milyen alapon állítja Karsai László, hogy „Horthy már 1942 nyarától tisztában volt azzal, hogy mit jelent a zsidókérdés végső megoldása”? További megválaszolásra váró kérdés, hogy a szövetséges pszichológiai hadviselés képtelen állításainak fényében miért kellett volna elhinnie Horthy Miklósnak, hogy az 1944-ben hozzá eljuttatott úgynevezett Auschwitzi jegyzőkönyvek hitelesen mutatják be a valóságot?

Perge Ottó - Kuruc.info