A híres Afrika Hadtest az észak-afrikai hadszíntéren gyakran aratott megdöbbentő sikereket, amik a jó hadvezetésnek és a hatékony harcászatnak voltak az eredményei. A túlerő ellen vívott harc méltán emelte be a hadtörténelem legjobb egységei közé az Afrika Hadtestet, aminek taktikáiról és vezetőjéről olvashatnak alább.
 |
Rommel hadvezetése és az Infantrie Greift An
Rommel hadvezetési stílusát jelentős részben az első világháborús tapasztalatai határozták meg. Rommel erről könyvet is írt az Infantrie Greift An (Gyalogság, előre!) címmel. A könyvben Rommel az alábbi következtetéseket vonta le a tapasztalatai alapján:
- A cselekvés dönti el a kifejletet; aki először cselekszik, az kényszerítheti rá akaratát a másikra.
- A lendületet mindenképpen fenn kell tartani, hogy keresztülvigyen a célon.
- A tűzerőnek mindenképpen rendelkezésre kell állnia az elöl haladó egységeknek.
- A felderítést részletesen meg kell tervezni, és alaposan kell kivitelezni.
- A gyalogság és a tüzérség közötti összeköttetést minden időben fenn kell tartani.
- A modern fegyverek hatékonysága miatt tenni kell a védettség növeléséért (előkészített állások, fedezett és álcázott útvonalak).
- A fő erők megkerülhetik a lokális ellenállási pontokat. Egyéb osztagok ezeket megsemmisíthetik.
- A parancsnokságra vonatkozóan, a parancsok akarata és személyes példája szükséges, hogy vezesse a csapatait.
- Az ellenség megtévesztése segíti a támadás sikerét.
Rommel figyelme a második világháború előtt a gyalogos hadviselésről átváltott a gépesített hadviselésre. Lehetőséget is kapott páncélosok vezetésére, ugyanis 1940 februárjában kinevezték a 7-ik páncélos hadosztály vezetésére. Rommel a franciaországi hadjárat előtt az alárendelt tisztjeivel elolvastatta a könyvét, hogy megismerjék vezetési stílusát.
Rommel ugyan nagyon sikeres volt a franciaországi hadjáratban, viszont emellett új tapasztalatokkal is gazdagodott, ezek a következők.
Az offenzív műveletekkel kapcsolatban a következőket írta:
- Úgy találtam újra és újra, hogy találkozó harcnál az a fél jön ki jobban, aki először borítja be az ellenséget tűzzel. Aki várja a fejleményeket, az másodikként jön ki az összecsapásból.
- Harckocsi-támadásoknál az azonnali tűznyitás művelete az ellenség által tartani vélt területre a várakozás helyett eldönti a végkifejletet.
A német erők taktikái a sivatagban
A német erők által alkalmazott elveket az alábbiakban foglaljuk össze.
Egy gépesített csapásmérő csoportnak együtt kellett működnie minden fegyvernemmel szoros csoportokban. A szétszóródás nem volt ajánlott, főleg ha a Luftwaffe uralta az eget.
Az összfegyvernemi csoportokban a csoport sebességét a leglassabb jármű sebessége határozta meg. A tankok számára tilos volt lehagyni a többi járművet, és olyan terepe sem vállalkozhattak, ami a többi jármű számára járhatatlan volt. A magas sebesség helyett inkább a megbízhatóság volt a fontosabb tényező minden jármű esetében.
Amennyiben járművek robbantak le, szükséges volt újra szolgálatba állítani azokat. A javítások a mobilitás szükséges részét képezték, főleg akkor, hogyha a szövetséges tankok erősen létszámfölényben voltak. A németek szükségesnek tartották, hogy a nap végén övék legyen a csatatér, aminek köszönhetően a sérült járműveket visszaszerezhették.
A járművek javítása sötétben nagyon nehéz, ha nem használunk lámpákat. Ez elárulhatja a pozíciókat, de legalább reggel több jármű fog működni, amikor az ellenség készen áll a támadásra.
Az összfegyvernemi haderő összetartása a jó rádiós kommunikáción alapul. Az erre költött erőforrások nem vesznek el.
Ami a legfontosabb elv, hogy a tűzerő kulcsfontosságú minden csatához, ahogy Rommel tisztán lefektette az 1940-es franciaországi hadjáratban. Mielőtt bármi mást cselekedtek, az ellenséges állásokat, különösen a páncéltörő ágyúikat, erős repeszromboló lövedékes bombázásnak kellett alávetni. Csak ezek után lehetett eldönteni, hogy meggyengült-e eléggé egy támadáshoz. A repeszromboló lövedékeket a Panzer4 harckocsik 2000 méteres távolságból, a tüzérség ennél kicsivel messzebbről lőtte.
Minden fázisban muszáj volt a magas szintű felderítés: először azért, hogy az ellenség erejét és szándékait felmérjék, később pedig azért, hogy meghatározzák, hogy mennyire nyomta el a tűz. A kezdeti tűzerővel végrehajtott támadást csak akkor fejlesztették tovább egy teljes körű támadássá, hogyha a parancsok meg volt győződve arról, hogy a védekező páncéltörő ágyúkat elnyomták. Ha ez nem történt meg, akkor a németek visszavonultak, és felfüggesztették a támadást.
 |
Mint említettük, a németek nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy a nap végén övék legyen a csatatér, amit az észak-afrikai kampány idején leginkább az biztosított, hogy nagyobb csoportokban alkalmazták a harckocsikat, mint a britek. Ez azért volt fontos, mert a kilőtt tankok nagy részét meg lehetett javítani. Ez jelentős mértékben hozzájárult ahhoz, hogy a sajátjukénál nagyobb erőket is fel tudjanak őrölni.
 |
A német tüzérség gerincét a sivatagban a leFH18 könnyű tarackok alkották. A sziklás sivatagi terep fokozta a tüzérség és a géppuskatűz hatását.
Az Afrika Hadtest egyéb taktikái
 |
A fenti elvek mellett az Afrika Hadtestre egyéb taktikák is jellemzők voltak. Egy fontos taktika volt, hogy a páncéltörő ágyúkat nemcsak defenzív, hanem offenzív módon is alkalmazták. Ez azt jelentette, hogy a tankok mögött páncéltörő ágyúkat vontató járművek haladtak, amik megduplázták a harckocsi-egységek tűzerejét. A szövetségeseket ráadásul ez a trükk sokszor meglepte, mivel a harckocsik által felvert por eltakarta a vontatott páncéltörő ágyúkat.
Egy másik taktika az volt, hogy nappal a hátukban támadtak, aminek következtében az ellenséges ágyúkezelőket elvakította a Nap. Ez azt jelenti, hogy gyakran a nap végén támadtak kelet felé a britek ellen.
 Jól látszik a harckocsik által felvert por |
Az egyik fontos környezeti tényező, amit kihasználtak, a por volt. Az észak-afrikai hadszíntéren a járművek gyakran nagy porfelhőket vertek fel, ami a csapatmozgásokat elárulta. Ezt Rommel kihasználta az ellenség megtévesztésére, mégpedig úgy, hogy szándékosan port keltettek, ami megtévesztette az ellenséget a csapatmozgásokról, mivel a szándékosan felvert porfelhők miatt az ellenség máshol számított támadásra.
A másik mód, amivel Rommel kihasználta a port, az volt, hogy akkor támadt, amikor a szél az ellenség felé fújta a port, elvakítva őket. A szél által felvert por azt is megakadályozhatta, hogy a szövetséges légierő beavatkozzon.
Védelmi rendszerek a sivatagban
Rommel a védelmet már a kezdetektől támpontokra alapozta. A támpontok jellemzően megerősített rajtámpontok voltak, amiket körkörös védelemre rendeztek be, és tűzzel fedezték az egymás közötti területeket.
 |
A támpontoknál az állások és a fedezékek legalább 6 méterre voltak egymástól egy 40-60 méter hosszú, gyakran irányt váltó árok mentén. Egy- és kétfős lövészállások (1) voltak egy-két méterre a lövészárok előtt. Tüzelő lépcsőket használhattak. Nem minden támpont rendelkezett 8 cm-es aknavetővel (2). Egy 20 mm-es légvédelmi gépágyúval helyettesíthették a 37 vagy 50 mm-es páncéltörő ágyút (3). Egyes támpontoknak két géppuskájuk volt a támpont végeinél (4,5). Légvédelmi ágyú hiánya esetén az egyik géppuskát légvédelmi állványra helyezhették.
A fegyverek ezen kombinációja a támpontot biztosította közvetlen és közvetett irányzású személy elleni és közvetlen irányzású páncéltörő és légvédelmi tűzzel. Elégséges fedezék (6) és kis bunker állt rendelkezésre minden személynek. Egy ilyen támpontot általában 16-24 fő védett. Jellemzően a domborzat kiemelkedő részére helyezték el, még akkor is, hogyha az csak néhány méterrel volt a környező sivatag felett. Álcahálókat használhattak. A szögesdrótot (7) a támpont körül 50 méterre húzták fel. A páncéltörő aknákat a szögesdróton túl személy elleni aknákkal együtt telepítették.
(Olvasónktól)
Források:
- Osprey Publishing: World War 2 Desert Tactics
- Desert Warfare: A German Experience of World War 2
- Osprey Publishing: German Field Fortifications 1939-1945
- Operatonal Principles: The Operational Art of Erwin Rommel and Bernard Montgomery
