Három felhívás jelent meg a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség nevű szekta Facebook-oldalán. A "kisegyház" vezetője Iványi Gábor, ő adta össze Orbán Viktort és Lévai Anikót, valamint ő keresztelte meg a gyermekeiket.
Zoom
Iványi Gábor, Dési János és Radnóti Zoltán a Liberálisok pártalapítványának egyik rendezvényén (Fotó: Budapest beacon.hu)
Az első felhívás az egyház támogatóihoz szól. Iványi arra kéri őket, hogy vegyenek részt kezdeményezésükben, amely során augusztus 20-án halat és kenyeret próbálnak meg osztani a tranzitzónában tartózkodó körülbelül 50 betolakodónak, akiknek szerintük nem ad enni a magyar állam. 
Magyarország augusztus 20-án tartja az új kenyér ünnepét is. A mezőgazdászok hírei szerint országunkban annyi gabona termett, hogy az 20 millió ember számára is biztosítaná a mindennapi kenyeret. Több évezredes bibliai üzenet, hogy Isten eltörheti „a kenyér botját mindenütt” (Zsoltárok 105,16). Ez a veszedelem fenyegeti mindazokat, akik irgalmatlanok mások iránt
- olvasható az Index által idézett felhívásban.
Zoom
Részlet a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség nevű szekta Fb-oldalának profilképéből
Kérjük, vegyetek részt abban a kezdeményezésünkben, hogy a Magyarország déli határán fogvatartott és szándékosan éheztetett menekült embertársainknak minimális élelmiszert vihessünk. Minden érintett számára naponta öt szelet kenyeret, egy halkonzervet és egy almát szeretnénk biztosítani. Egyelőre inni kapnak, de ha a kormány ezt is megvonja, akkor személyenként napi másfél liter ásványvízzel is kiegészítenénk az adományt
- fogalmaz jajveszékelésében a szektavezér.
Kapcsolódó: