Cigánygyilkoló Hivatal
Egymásnak ellentmondó nyilatkozatokkal borzolják az adófizetők kedélyeit a szakszolgálatok vezetői és a különböző politikusok.
Ficsor még azt nyilatkozta, hogy Cs. István nem volt a KBH munkatársa, meg is jegyeztem, hogy ha az is lett volna, hülyék lennének beismerni(lásd alább, a „korábban írtuk” eseményeit). Időközben megszólalt Simicskó István, a Nemzetbiztonsági Bizottság elnöke, aki szerint, idézzük: "A zárt ülésen elhangzott információk nagy részéről nem beszélhetek, de visszaigazolódott, hogy az egyik gyanúsított együttműködő személy volt" . Érdekes, hisz' akkor, hogy tudtak cigányokat halomra gyilkolni, majd' egy éven keresztül?
Bencze József rendőrfőkapitány is az NBH-ra mutogat, szerintük nem kaptak érdemi információkat a titkosszolgálatokról, holott Drazsé akkoriban még úgy nyilatkozott, hogy a nemzetbiztonsági szervek folyamatosan tájékoztatják a rendőrséget. Ennek némileg ellentmond az a tény, hogy Bencze József szerint a zsaruknak külön kérvényeznie kellett a titkosszolgálati infók átadását, amit a múlt keddig még mindig nem kaptak meg. Ugyanakkor három nappal a kislétai gyilkosság után, a nemzetbiztonsági bizottság ülésén, az NBH állítólag megnevezett két személyt, mint tetteseket, de kiderült, hogy az illetőknek – két volt rendőr, egyikőjük képzett kommandós – semmi közük sincs a gyilkosságokhoz.
A sajtóhírek szerint eddig 4-6 személyt rúgtak ki az NBH-tól. Vélhetően ezzel be is fejeződik a szolgálat belső vizsgálata. Mi meg maradunk a kérdésekkel: miként fordulhatott elő az, hogy egy éveken át megfigyelt személy, akiről még azt is tudja az NBH, hogy fegyvervásárlásba fogott, valamint egy KBH-nak dolgozó, Koszovót is megjárt volt katona, két másik társukkal egy kerek esztendőn át tartó akcióik során halomra lőnek egy jó pár cigányt? A tetteseket pedig nem találja sem az NBH, sem a rendőrség...
Másik kérdés: amennyiben valóban a KBH munkatársa volt Cs. István, akkor jogilag most mi van? Hisz az állami erőszakszervezetek egyik alkalmazottja gyilkolt, így fennáll az is, hogy ő befolyásolta a gyanúsítottakat – esetleg felsőbb utasításra -, így játszva a cigány-magyar polgárháborút kirobbantani igyekvő, zsidók által befolyásolt NBH kezére a figyelemelterelésnek kiváló debreceni srácokat. Ráadásul ismerünk már ilyen esetet, amikor beépített emberekkel próbált egy szélsőjobboldalinak titulált pártot lejáratni a cionista hatalom Németországban.
Egymásnak homlokegyenest ellentmondó nyilatkozatok, egyre gyengébb lábakon álló rendőrségi verziók és bizonyítékok, amelyek hazánk siralmas állapotban levő biztonságpolitikájának kudarcai közül vélhetően még csak a jéghegy csúcsát jelentik. Lehet, hogy jobban járnánk, ha hazánk nemzetbiztonsági ügyeit K. Istvánra és szkinhed barátaira bíznánk, ennél rosszabb amúgy sem lehet, ám ha abból indulunk ki, hogy sikeresen megtévesztették az NBH-t, az NNI-t, a KBH-t és az FBI-nak is okoztak némi fejtörést, akkor be kell ismernünk: nagyobb biztonságban lennénk, ha ők védenék országunkat.
(Geyer)
Korábban írtuk: Hoppá! Újabb verzió: nem állították le K. István megfigyelését, ám nem merült fel olyan adat vagy információ, ami gyanúra adott volna okot – mosdatta a szerecsent Ficsor ma, újságírói kérdésekre felelvén.
Érdekes, mert mint a dokumentumokból kiderült, K. István fegyvereket kezdett vásárolni és Ficsor szerint – meg a az általunk közölt NBH-snak látszó dokuk szerint -, erről tudtak a szakszolgálatok, ám szélsőséges nézetei miatt évek óta megfigyelt K. Istvánról pont ekkor szálltak le a spiclik. Így tudtuk eddig, ám ma Ficsor – akinek neve véglegesen összefonódik a titkosszolgálati béna magyarázkodással – felvilágosított, hogy nem így történt az eset.
A hazudozó titokvezér most a közszolgálati televízióban már azt mondta, éppen a fegyvervásárlás idején hosszabbították meg a figyelést, ám a következő hónapokban „semmilyen újabb adat vagy információ nem keletkezett”. Ezért aztán leszállt róla a megyei megbízott spion. Ugyan, kérem, elhiszik Önök azt, hogy a következő megtörtént: egy rasszista nézetei miatt éveken át megfigyelés alatt tartott egyén fegyvervásárlásba kezd, majd – az eddigi hírekkel, amelyek nagy szégyent hozhattak volna az NBH-ra -, továbbra is megfigyelés alatt tartják. Bekövetkeznek a cigánygyilkosságok, a média és a cigányfajvédők első perctől fogva rasszista indítékról beszélnek. Az NBH viszont tudatában van annak, hogy egy debreceni nemzetiszocialista fegyvereket vásárolt és tart otthon vagy a rejtekhelyén, ám „semmilyen újabb adat vagy információ nem keletkezett”, ezért leállítják a megfigyelését. Tényleg hihető, mondjuk Micimackó ezt készségesen bevenné...
Meg is indokolta Ficsor, hogy miért történhettek így az események. Szerinte azért állították le később a megfigyelést, mert munkatársai azt a következtetést vonták le, hogy az érintett „kifelé jön a szélsőséges világból, kivált bizonyos csoportokból”. Hozzátette: valójában az érintettek csak „ezt láttatták magukról”, továbbá elmondta, hogy egy jól konspirált, jól szervezett csoportról van szó, ám nem igazak azok a hírek, amelyek szerint egyik kollégájuk is a csoport tagja volt. Mint mondta, határozottan ki lehet jelenteni, hogy nem volt beszervezett ügynök az érintettek között. Hozzátette: a keddi szakbizottsági zárt ülésen a Katonai Biztonsági Hivatal munkatársa is cáfolta, hogy ügynökük lett volna az egyik gyanúsított.
Az, hogy a KBH munkatársa volt-e Cs. István vagy sem inkább hagyjuk, ezt valószínűleg úgysem fogják beismerni, érthető, hogy ezt nyilatkozzák. (Jogilag is érdekes helyzetet teremtene, ha egy titkosügynök lett volna a cigánygyilkoló banda egyik vezére).
Jelenleg viszont Ficsor beismerte: négy debreceni srác, akik közül egyik titkosszolgálati megfigyelés alatt áll, átverte az egész NBH-t, rendőrséget, Nemzeti Nyomozó Irodát, mindenkit, aki érdekelt lett volna abban, hogy elkapják őket. Ez kevésbé hihető, ám ha mégis így történt, akkor siralmas helyzetben vagyunk. Ez esetben a jól képzett külföldi ügynökök azt csinálhatnak hazánkban amit akarnak, hisz négy szkinhed simán átveri az összes nyomozó szervet és halomra lövi a cigányokat.
(Geyer)
 
Korábban írtuk:
A nemzetbiztonsági szolgálatoknak fontos szerepük volt az elkövetők felderítésében, de a Nemzetbiztonsági Hivatalnál (NBH) követtek el olyan hibákat, amelyek nélkül hamarabb felmerülhetett volna a gyanúsítottak neve – ismertette a romagyilkosságok feltételezett elkövetőinek elfogása után általa elrendelt vizsgálat összefoglalóját Ficsor Ádám. Igen, az a Ficsor Ádám, aki a hírek szerint nemsokára veszi kalapját és az MSZP kampánycsapatát fogja segíteni. Az csak a hülyék számára kérdés, hogy mivel...
De ezt most hagyjuk, s nézzük a szűkszavú MTI-s beszámolót. Elismeri az NBH, hogy hamarabb is elkaphatták volna a tetteseket, ha... És itt jön a lényeg, gyakorlatilag ami az általunk közzétett dokumentumból is világosan kiolvasható, a cigánygyilkosságok gyanúsítottjait régóta figyelték és amennyiben nem akkor állítja le K. István megfigyelését az NBH, amikor az vad fegyvervásárlásba kezd, egyes puskákért akár több millió forintot is fizetve, akkor, az NBH szerint, idézem: „hamarabb felmerülhetett volna a gyanúsítottak neve”. Magyarán megakadályozható lett volna egynéhány gyilkosság. És itt felmerül egy másik kérdés: mennyivel hamarább kellett volna felfedezzék e „hibákat” az illetékesek, mikor K. István megfigyelését az első cigánygyilkosság bekövetkezte előtt két hónappal függesztették fel. Gyakorlatilag azt ismerte be most a spionszervezet, hogy az egész gyilkosságsorozat megelőzhető lett volna.
Ez meg adja a következő kérdést: vajon ennyire bénák lennének az adónkból fizetett kémek és spiclik? Ha igen, nagy baj van. Ha nem, és ez azért inkább valószínűsíthető, akkor milyen sötét titkot rejtegetnek az állami szervek a cigánygyilkosságokkal kapcsolatban?
Vegyük a bizonyítékokat
DNS
Arról szólt a fáma, hogy DNS-mintákat vettek a gyanúsítottaktól, majd ezekről rekordsebességgel kijelentették, hogy azonosak a cigánygyilkosságok helyén talált DNS-mintákkal. Ugyan már, a helyszíneken hogy tudtak volna DNS-mintát találni? Egy cigányputri kellős közepén? Amikor mindenki, még a szakszolgálatok is arról beszéltek, hogy az elkövetők profik, nem hagynak nyomot stb... Nos, egy ilyen helyzetben, egy ősszkinhed, aki tudja, hogy az NBH minden szélsőjobbost alapból megfigyel, kimegy a cigánysorra, lelő néhány retket, eldobja a helyszínen a cigarettacsikkjét, esetleg egy használt papírzsebkendőt is, netalántán a pár nappal korábban használt gumióvszerét is otthagyja, hogy a kiérkező rendőrök a putrit övező szemétkupac tetején könnyen kiszúrhassák a DNS-minta begyűjtésére alkalmas bizonyítékot. Ugye, mennyire valószínű?
A fegyverek
Sörétes puskával követték el a gyilkosságokat, letartóztatásuk színhelyén mégis profi, egyenként is milliókat érő éles fegyvereket koboznak el. Egy sörözőben! A fal mögé rejtve! Teljesen életszerű, már látom is lelki szemeimmel, ahogy kidobói munkájuk végeztével, az ott levő személyzet és egy pár hátramaradt részeg vendég figyelmét kijátszva, észrevétlenül előveszik a fal mögül a fegyvereiket, maguk után nyomot sem hagyva visszapakolják az elbontott falat, majd elmennek gyilkolni. Hajnalban, a tett színhelyéről visszatérve bemennek a Perényi 1-be, ismét kibontják a falat, elrejtik a puskát, helyrehozzák rejtekhelyük külsejét, isznak egy sört és távoznak. Mindezt kilencszer játsszák el és nem tűnik fel senkinek. Még a szakszolgálatoknak sem, akik különben a focihuligánokat is figyelik, a Perényi 1 pedig a Loki keménymagjának a törzshelye. Annak a Lokinak, amelynek szurkolótábora elsőként szólalt fel a cigánybűnözés ellen, összefogásra biztatva a különböző szurkolótáborokat.
A kérdéseket és a gyanús rendőrségi lépéseket és megnyilatkozásokat hajnalig lehet sorolni, de nézzük, mit tudunk meg még a Nemzetbiztonsági Bizottság mai üléséről. Kiderül, hogy egy hajdúsági titkosszolga vétkezett, mert nem továbbított egy jelentést – őt vélhetően kirúgják, vagy áthelyezik a Moszadhoz -, valamint megtudtuk azt is, hogy az NBH többször adott információt a rendőrségnek a lehetséges elkövetőkről, de K. István nem került be ebbe a sorba, holott az adatok alaposabb elemzésével felmerülhetett volna a neve. Esetleg pont az adatok elemzéséből az derült ki, hogy nem gyanúsítható a gyilkosságok elkövetésével.
Lesz néhány titkosszolgálati vezető, akit most kirúgnak, meg egy pár akit visszaminősítenek. Ennyi. Az NBH történetének talán legnagyobb baklövése itt véget is érne, ha hagyjuk.
Azonban mi nem hagyjuk és tovább elmélkedünk
Tegyük fel, hogy valóban a debreceni srácok a hibásak. Ez esetben, túl azon, hogy gyanúsan sok hibát követett el az NBH, ahhoz, hogy ők zavartalanul lőjék halomra a cigányokat, ennek nyilvánosságra kerülése után kimondhatjuk: az NBH hibájából haltak meg a retkek. Akikért nem hullat könnyet a magyar társadalom adófizető része, ezt tegyük hozzá. Ez esetben viszont egyáltalán nem elég kirúgni néhány spiont, itt kőkemény börtönbüntetésre kéne számítson a hibát elkövető alkalmazott. Ám mint az általunk leközölt dokumentumokból sejthető, mintha ez a jelentés nem állt volna meg egy aktakukac íróasztalán.
A másik verzió: a debreceni srácok ártatlanok, ám valamit terveztek. Ezért kezdhetett fegyvervásárlásba K. István. Erről tudomást szerez az NBH vezérkara is, akiknek már kínos, hogy nem tudnak eredményt felmutatni a cigánygyilkosok kézre kerítésében. Eltárolják az infót, a megyei hatóságokat megkerülve tovább figyelik a fiúkat, elemezve szokásaikat, tetteiket, hogy aztán az alkalmas pillanatban lecsapjanak rájuk, műbizonyítékokra és feltételezésekre alapozva lecsukják őket, ezzel elhallgattatva a társadalom igencsak érdeklődő részét. Erősítheti a verziót az is, hogy elfogásukra nem sokkal azután került sor, hogy Kiss Károly cigányvezér szerint budapesti felsőbb körökből mozgatják a cigánygyilkosságok szálait. Két napra rá, atombiztosnak nevezett bizonyítékok alapján, a rasszista indítékot is bedobva, megvannak az elkövetők. Az, hogy mindezt azért kellett eljátszani, mert valóban cigány-magyar polgárháború gerjesztésének céljából volt szükség a gyilkosságokra, amit valóban a szocionista horda rendelt meg – az már összeesküvés-elmélet. Mint ahogy az is, hogy ebben a Moszad keze is benne volt.
Viszont, egyre kevesebb bizonyíték marad meg a nullából arra nézve, hogy valóban a debreceni srácok a tettesek. Az összeesküvés-elméletre bizonyíték nincs ugyan, de azért ez a hihetőbb. Sajnos, ez egy ilyen ország ma, 2009-ben, hogy ezt kell mondanunk.
Bár az üggyel szorosan nem függ össze, de: ahogy egyre gyengébb lábakon áll a debreceni srácok elleni vád, kockáztatva azt, hogy itt mégsem rasszisták gyilkolnak cigányokat, megvan az újabb ügy: német és magyar nácik fegyveres kiképzőtáborokban edzették magukat Bőnyben, az MNA által szervezett táborban. Az NNI nyomoz, Libajnai rögtön megtámogatja 600 millióval a szélsőségesek elleni küzdelmet. Az NBH pedig most beismerte azt, amit már nem volt érdemes tagadnia, különben tovább dagadna a botrány. Fog még!
Szabadságot a politikai foglyoknak: Budaházynak és bajtársainak, a debreceni srácoknak és a 2002 óta meghurcolt, bebörtönzött hazafiaknak!
Florian Geyer - Kuruc.info