Az nyilvánvaló, hogy Barack Obama nem szeretne úgy feltűnni, mint aki túl gyenge az oroszokkal szemben. Ezt igazolják mind az adminisztráció közleményei, mint pedig Robert Gates védelmi miniszter kijelentése, miszerint nem a moszkvai követelés tántorította el őket, hanem az a belátás, hogy az Égei-tengeren már működő NATO-megfigyelői rendszer felfejlesztése nagyobb biztonságot nyújtana Európának egy esetleges iráni rakétatámadással szemben, mint a kelet-európai védelmi pajzs.

Ám – állapítja meg az elemzés –, ha a fejleményeket a maguk egészében nézzük, mégis az látszik a leglogikusabbnak, ha belátjuk: Washington, a döntés meghozatalakor mégis messzemenően az orosz érzékenységet és feltételezett „paranoiát” igyekezett figyelembe venni.

Washington ugyanis szeptember végéig adott haladékot Teheránnak, hogy felülvizsgálja katonai céljait, viszonyulását a nemzetközi rendszerhez, illetve atomprogramjának jövőjét. Ha ezt nem teszi, komoly – eddig nem látott – szankciókkal kell számolnia, bár amerikai részről kizárják a katonai megoldást. Viszont ahhoz, hogy Washingtonnak sikerüljön teljes nemzetközi felhatalmazást kapnia egy ilyen lépéshez, illetve valóban hatékonnyá tennie Irán elszigetelését és gazdaságának ellehetetlenítését, ahhoz mindenekelőtt Moszkvára van szüksége. Moszkva támogatásához viszont fel kellett számolnia az amerikai-orosz viszonyt leginkább kiélező kelet-európai védelmi projektjét.