2018. december 12., szerda, Gabriella, Bulcsú napja van.
Vakbarát/mobil
Látogatottság
RSS
Fórum
CSS váltás
Friss hírek
13:07 Speciális egységek vadásznak Kárpátalján a magyarokra (is), az utcáról vagy a munkahelyükről hurcolják Porosenko háborújába őket12:42 Megszavazták a közigazgatási bíróságok felállítását12:35 Bizalmi szavazást kezdeményezett May ellen a Konzervatív Párt12:07 Hát persze hogy elutasította az Ab a plakáttörvényt támadó indítványt11:31 Salvini Strassburg kapcsán Izraelben: az ima már nem elég11:21 A Gurmai-félék elfoglalták a parlament pulpitusát, Kövér a helyéről nyitotta meg az ülést10:46 Tízmillió forint egyetlen új munkahelyért - rekordösszeget dugtak idén Orbánék a multik zsebébe10:18 Az ATV-ben még Puzsér is cigánygyűlölő náci lett, aki nem akarja, hogy megszülessenek a kis Járóka Líviák09:41 A Jobbik megint bedobta a népszavazásos "csodafegyvert"09:28 Korábban megúszta a fiúszöktető pedofil robotikatanár, most szexuális erőszak miatt ítélték el09:03 A Jobbik lezárta a Pénzügyminisztérium bejáratát - de közben megnyitottak egy pincelejáratot09:01 Pénz beszél, Trump pedig kiáll a szaúdi trónörökös mellett08:46 Irán elismerte a ballisztikusrakéta-kísérletet, szerintük az "megríkatta" Amerikát08:14 A magyarság szellemi-lelki megrontása, azaz tudatos kizárása saját történelméből, kultúrájából és sajtójából07:57 Többfelé várható havazás
24 óra legolvasottabbjai

Extra, Holokamu ::

Holokauszt-vita: Jürgen Graf reagál Ungváry Krisztián írására

Reklám

A május 6-án Karsai László írása előtt közölt szerkesztőségi közlemény aktualizált változata:
Végéhez közeledik a portálunkon az elmúlt hetekben zajlott úgynevezett holokauszt-vita. Az ebben megszólalt két oldal több mint két tucat írásban kísérelte meg bebizonyítani igazát - az olvasóknak kell megítélni, kinek mennyire sikerült (lesz majd szavazás róla), portálunk ebben a pengeváltásban ugyanis a semleges közvetítő szerepét vállalta fel.

Jürgen Graf
Úgy érezzük, mindenkinek kellő mértékben biztosítottuk a hozzászólási lehetőséget, mivel azonban nem valószínű, hogy valamelyik fél igazat ad a másiknak, úgy döntöttünk, mi vetünk véget a vitának. Két kört futhatott még valamennyi hozzászóló - ez a mostanival le is jár.
Ezt követően minden résztvevő lehetőséget kap egy végszóra, melyben összegezhet, ismét felsorolhatja legmeggyőzőbbnek tartott érveit, reagálhat az előtte megjelent vitairatokra stb., kérésünk csak az, hogy lehetőleg röviden, tömören, pontokba szedve, hogy könnyen olvasható és átlátható legyen.
A "tisztességes verseny" érdekében ugyanarra az időpontra (legkésőbb június 6., vasárnap reggel 10 óráig) várjuk mindenki végszavát, és ugyanabban az időpontban, egy helyen közöljük őket ABC-sorrendben.
Köszönjük megértésüket és az eddigi vitát!
Jürgen Graf: Dr. Ungváry, üdvözlöm a Holokauszt Titanic fedélzetén!
Dr. Ungváry Krisztián Magyarország egyik legismertebb történésze. Egyik érdeme, hogy kritizálta a hírhedt „Wehrmachtausstellung”-ot, (fegyveres erők kiállítása) amely a Wehrmachtot (fegyveres erők) bűnöző szervezetként rágalmazta meg. Ezért biztonsággal föltételezhetjük, hogy nincs németellenes előítélete, és bizonyára nem vádolható meg bigottsággal sem. De a Holokauszt Titanicra szállva katasztrofális hibát követett el.
Mielőtt Dr. Ungvárynak a revizionista Perge Ottónak adott válasza érvelését megvizsgálnánk, idézek valamit, amit a Kuruc.info honlapon 2010. április 23-án írt:
„Ha Perge ezekre a kérdésekre válaszolni tud, természetesen ő is kérdezhet tőlem. Egy kérésem van: az elgázosítással kapcsolatos technikai kérdéseit ne nekem tegye fel, mert ezt a kérdést én nem kutattam. Sajnos a holokauszt tárgykörébe a gyilkolások ezer egyéb módja is beletartozik. Arról nyugodtan kérdezhet.”
A hivatalos „holokauszt”-történet szerint a németek három módszert használtak a zsidók kiirtására: 1) agyonlövés; 2) elgázosító teherautókat (az állítólagos „megsemmisítő táborban”, Chelmnoban, valamint a keleti fronton) 3) állandó üzemű gázkamrákat (az állítólagos „megsemmisítő táborokban” mint Auschwitz, Majdanek, Belzec, Sobibor és Treblinka).
Ami a keleti fronton történt agyonlövéseket illeti, egyetlen revizionista sem tagadta sohasem, hogy valóban megtörténtek. A revizionisták alapvetően két dolgot vitatnak: hogy a németek valamennyi orosz zsidót vallásuk vagy a fajuk miatt akartak megölni, és hogy a keleten agyonlőtt zsidók száma még csak megközelítőleg is oly nagy lenne, mint ahogy azt az ortodox elvárják, hogy elhiggyünk (H. Krausnick és H. Wilhelm1 szerint 2,2 millió, R. Hilberg2 szerint 1,3 millió). Erre a kérdésre később még visszatérünk.
Ami az „elgázosító autókat” illeti, megismétlem, amit állítottam dr. Karsainak adott válaszom 8. pontjában. Ezek az ellenséges propaganda kitalálmányai. Ha dr. Ungváry azt állítja, hogy léteztek, felkérem őt, hogy mondja el nekünk, hol látható egyetlen egy ilyen autó. Ha ezt nem képes megmondani, legalább mutasson ilyen autóról egyetlen vázlatot, vagy a háborús idők olyan dokumentumát, mely megerősíti azok létezését – de egy eredeti dokumentumot, nem pedig képtelen hamisítványt, mint amilyen a „Becker-dokumentum”, vagy a „Just-dokumentum”, amit röviden elemeztem a dr. Karsainak adott válaszomban. (Igen, voltak „vallomások” is, elfogott német katonáktól, vagy ukrán együttműködőktől, melyek „igazolták” ilyen autók használatát, de természetesen dr. Ungváry tudja, hogy ilyen vallomások, amelyek különböző módon könnyen kicsikarhatók, ide értve a fizikai kínzást, nem érnek annyit sem, mint az a papír, amire kinyomtatják őket.)
Akárhogy is, a hivatalos holokauszt-történet legfontosabb „gyilkos fegyvere” a gázkamra. Ha ezek a monstrum vegyi tömegirtó házak történelmileg léteztek, a német nemzetiszocialisták vélhetően a történelem legrosszabb kegyetlenkedését követték el – nem az áldozatok száma miatt (végül is a szovjet és a kínai kommunisták sokkal több embert megöltek), hanem a népirtás ipari jellege miatt. Másrészről ha a revizionistáknak van igazuk és a tömeggyilkos házak a sötét propaganda találmányai, a II. világháború alatti zsidó sors, miközben még mindig sajnálatos, azonnal elveszti egyediségét és a történelem számtalan tragédiái egyikévé válik. Ebben az esetben a szakrális hat milliós szám azonnal hiteltelenné válik, mert a néhány milliós „elgázosított” zsidót azonnal le kell vonnunk a hatmillióból.
Más szavakkal: bárki is védi az ortodox holokauszt-történetet, annak védenie kell a gázkamrákat is. De ez nem egy irigylésre méltó feladat. Merthogy nincs a leghalványabb dokumentációs vagy tárgyi bizonyíték sem arra vonatkozóan, hogy akár csak egyetlen zsidót elgázosítottak volna a németek, a holokauszt-történészeknek „tudományos bizonyítékokat” kell felhozniuk a vegyi mészárszékek délibábjára, amelyeknek semmi nyomuk sincs. Ez egyszerűen bármely kutató lehetőségeit meghaladja, még akkor is, ha az illető Magyarország legismertebb történésze.
Ezen tények szemszögéből nézve könnyű megérteni, hogy a holokauszt-kutatók miért állítják azt, hogy „nem folytattak kutatásokat ebben a témában”, amikor a revizionisták műszaki érveivel találkoznak. Nagyon sajnálom, dr. Ungváry, de mi, revizionisták nem hagyjuk, hogy ezzel a sántikáló mentséggel megússza. Jut eszembe, nem kell ahhoz valakinek műszaki zseninek lenni, hogy megértse az érveket. Pusztán csak néhány alapvető tényre kell figyelni, melyeket könnyű könyvekben vagy az interneten ellenőrizni.
Egy példa megvilágítja ezt: a holokauszt tan szerint 1,4 millió zsidót öltek meg dízelmotorok kipufogógázával a Belzec és Treblinka „megsemmisítő táborokban” Kelet-Lengyelországban.3 Ami a harmadik „keleti megsemmisítő tábort”, Sobibort illeti, néhány holokauszt-történész, mint Barbara Diestel4 úgyszintén azt állítja, hogy dízelmotorokat használtak gyilkos fegyverként, de a legtekintélyesebb közülük, Raul Hilberg benzinmotorról beszél5, mi ebből a szempontból Sobibort nem vizsgáljuk.
Amint azt a revizionista mérnök, Friedrich P. Berg alapos tanulmányában bemutatta, a dízel kipufogógáz nagyon gyenge gyilkos fegyver, mert magas az oxigén-, és alacsony a szénmonoxid-tartalma.6 Ennek bizonyításához elegendő egy állatokkal végzett barbár kísérlet, amelyet Angliában le is folytattak 1957-ben azért, hogy a dízel kipufogógázok mérgezési mértékét tanulmányozzák. Erről írja Germar Rudolf:
„Ezek a kísérletek az erős motorleterhelést utánozták az oxigénellátás mesterséges csökkentésével. Ezt úgy érték el, hogy a levegő-betáplálást oly mértékben csökkentették a beömlő csonkon, amennyire csak lehetséges volt a motor lefojtása nélkül. Ez szükséges volt, mert a kipufogógáz egyszerűen nem okozott mérgezést egyetlen vizsgálati állatnál sem, amikor a motor üresjáratban vagy könnyű terhelés alatt volt. Miután a gázkamrát feltöltötték, 40 egeret, 4 nyulat és 10 tengeri malacot tettek ki a hatásának. Az utolsó állat három óra és húsz perc múlva pusztult el kombinált CO-mérgezésben.”7
A dízel-kipufogógázok viszonylagos ártalmatlansága messze a háború előtt jól ismert volt Németországban. Már 1928-ban használtak dízelmotorokat a német bányákban, mert a kipufogógázuk nem veszélyeztette a bányászok egészségét.8 Az a gondolat, hogy a nemzetiszocialistáknak használniuk kellett ennyire gyatra gyilkológépet, hogy mintegy fél millió embert megöljenek a „megsemmisítő táborokban”, minden határon túlmutató képtelenség – mindamellett, hogy benzinmotorok tízszer hatékonyabbak lettek volna.
De a képtelenségek nem érnek itt véget. Amint Carlo Mattogno megmutatta a Treblinkáról velem együtt írt könyvében, a hírek szerint az elgázosítás előtt megtöltött treblinkai „gázkamrák” áldozatai 0-32 perc alatt megfulladtak volna, ha a kamrákat légmentesen lezárják.9 Az érdekes ebben csak az, hogy ha dízel-kipufogógázokat vezettek volna a gázkamrákba, az nem hogy nem gyorsította, hanem lassította volna az áldozatok halálát, merthogy ez a gáz nagyon kevés szénmonoxidot, de mintegy 16% oxigént tartalmaz, ami elegendő a túléléshez. Szóval, mire volt jó a dízelmotor, dr. Ungváry? Oh, bocsánat, elfelejtettem, hogy nem kíván az „elgázosítási folyamattal” kapcsolatos kérdésekkel foglalkozni, merthogy „nem folytatott kutatást a kérdésben”...
Honnan származik a dízel gázkamra mítosza? Egyetlen korábbi „tanú” sem említette egyáltalán. Ami Belzecet illeti, a koronatanú Jan Karski (egy nem zsidó lengyel) bizonygatta, hogy a zsidókat oltott mésszel végezték ki vagonokban10, a tanúk többsége viszont azt állította, hogy a zsidókat elektromos árammal ölték meg, akár a barakkban, akár medencében. Bizonyos dr. Szende István, egy magyar zsidó, aki Svédországba emigrált, Belzec kapcsán egy „emberi malmot” említett, ahol naponta 100,000 zsidót öltek meg elektromosan feltöltött fémlapon egy hatalmas földalatti vízi medencében. A kivégzés után ez a lap krematóriummá változott és gyorsan átalakította a testeket hamuvá, melyet aztán hatalmas daruval távolítottak el.11
Treblinka esete még tanulságosabb. Egy korai tanú beszélt mozgó gázkamráról, amelyek a tömegsír mentén mozogtak, egy másik esetben pedig a gáz késleltetett hatással lehetővé tette az áldozatoknak, hogy elhagyják a gázkamrát és a tömegsírhoz menjenek, ahol összeestek és behullottak a sírba.12 1942. november 15-én a varsói gettó ellenállási mozgalma hosszú jelentést hozott nyilvánosságra, amelyben azt állították, hogy az év júliusa óta kétmillió zsidót öltek meg Treblinkában forró gőzzel.13 1944 augusztusában, miután a Vörös Hadsereg elfoglalta Treblinka környékét, egy szovjet bizottság „tanulmányozta” a táborbeli eseményeket és kikérdezett számos korábbi treblinkai lakót. Jelentésében a bizottság nem említi sem a gázkamrákat, sem a gőzkamrákat, de állítja, hogy hárommillió embert öltek meg Treblinkában úgy, hogy a kamrákból kiszivattyúzták a levegőt!14 Egy hónappal később, 1944 szeptemberében a harcedzett rémtettkereskedő, Vasili Grossman tisztelte meg Treblinkát látogatásával. Minthogy nem volt biztos, hogy a három megsemmisítési módszerből (gáz, gőz, vákuum) melyik marad végül felül, kellően óvatos volt, és mind a hármat megnevezte egy groteszk röpiratban Treblinka pokla15 címmel.
1945 decemberében, a Nürnbergi Ítélőszékhez mint bizonyítékot eljuttatott jelentésben a lengyel kormány megmagyarázhatatlanul a gőz változatot választotta, fenntartva, hogy „néhány százezer zsidót” öltek meg Treblinka „gőzkamrájában”.16 De 1946-ban a történet elkezdett változni. Minthogy kétségbeejtően hiteltelen volt, hogy a németeknek messze távol álló és bizarr gyilkossági módszerek csoportját kellett használniuk három táborban, amit ugyanaz az ember irányított, a lengyel kommunisták elhatározták, hogy valami jobbra van valóban szükségük. Amiért a dízel-gázkamrák mellett döntöttek, kétségtelenül az ún. Gerstin-jelentés17 volt. 1945 tavaszán egy elmeháborodott SS-tiszt, bizonyos Kurt Gerstein „vallotta” a francia börtönben, hogy meglátogatott két megsemmisítő tábort, Belzecet és Treblinkát és tanúsítja a zsidók elgázosítását az első táborban. Négyszer is megismételte, hogy a gyilkos fegyver dízelmotor volt. Gerstein szerint 700-800 áldozatot gyűjtöttek be a 25 négyzetméteres gázkamrába, ami azt jelenti, hogy minden négyzetméteren 28-32 áldozatnak kellett állnia. Összességében 20 millió embert gázosítottak tehát el.
Két kiváló revizionista kutató, a francia Henri Roques18 és az olasz Carlo Mattogno19 elemezte nagyon részletesen Gertsein jelentését és meggyőzően kimutatta, hogy minden történelmi értéket nélkülöz. Mégis Kurt Gerstein eszement állításai a holokauszt-történet sarkalatos pontját képezik a mai napig.
Egy racionálisan gondolkozó olvasónak most már világossá válik, hogy miért kerülik a holokauszt-történészek a gázkamráról szóló ellentmondásos vitát. Nem számít, hogy a műszaki vagy a történelmi látószögből nézzük, a gázkamra történet teljesen idétlen – és gázkamrák nélkül is szenvedtek el a zsidók brutális üldöztetést, ami számtalan ártatlan életet követelt, de nem volt „holokauszt”.
E hosszadalmas, de szükséges bevezetés után dr. Ungváry érveit fogjuk elemezni.
(Az írás a bevezetőhöz tartozó lábjegyzetek és az első rész eredeti angol szövege után folytatódik!)
Lábjegyzetek
1 H. Krausnick and H. H. Wilhelm, Die Truppe des Weltanschauungskriegs, Deutsche Verlags-Anstalt, Stuttgart 1981, 621. o.
2 Raul Hilberg, Die Vernichtung der europäischen Juden, Fischer Taschenbuch Verlag, Frankfurt a. M. 1997, 409 o.
3 E. Jäckel, P. Longerich, J. M. Schoeps (ed.), Enyzklopädie des Holocaust. Die Verfolgung und Ermordung der europäischen Juden, Argon Verlag, Berlin 1993, 176 o. (Belzec), 1428 o. (Treblinka).
4 Barbara Diestel, „Sobibor”, in: Wolfang Benz, Barbara Diestel (ed.), Der Ort des Terrors. Geschichte der nationalsozialistischen Konzentrationslager, Verlag C. H. Beck, Munich 2008, 378. o.
5 R. Hilberg, Die Vernichtung der europäischen Juden, op. cit., 941. o.
6 Friedrich P. Berg, „Diesel gas chambers – ideal for torture, absurd for murder“, in: Germar Rudolf, Dissecting the Holocaust, Theses and Dissertation Press, Chicago 2003, 435-469. o.
7 Germar Rudolf (ed.), Lectures on the Holocaust, Theses and Dissertation Press, Chicago 2005, 279 o.
8 H. H. Müller-Neuglück, H. Werkmeister, „Grubensicherheit der Diesellokomotiven“, in: Glückauf, 23.8. 1930, 1145. o.
9 Carlo Mattogno and Jürgen Graf, Treblinka – Vernichtungslager oder Durchgangslager? Castle Hill Publishers, Hastings 2003, chapter 4,7.
10 Jan Karski, Story of a secret State, Houghton-Mifflin Company, Boston 1944, 339 o.
11 Stefan Szende, Der letzte Jude aus Polen, Europa Verlag, Zurich 1945, 290 o.
12 K. Marczewska, W. Wazniewski, „Treblinka w swietle akt Delegatury RP na Kraj“, in: Biuletyn Glownej Komisji Badania Zbrodni Prczeciwko Narodowi Polskiemu, Vol. XIX, Warsaw 1968.
13 Idem.
14 Gosudarstvenny Arkhiv Rossiskoj Federatsii, Moscow, 7021-115-9, 108. o.
15 Vasili Grossman, Die Hölle von Treblinka, Verlag für fremdsprachige Literatur, Moscow 1946.
16 Nuremberg document PS-3311.
17 Nurmeberg document PS-1553.
18 André Chelain, Faut-il fusiller Henri Roques?, Polémiques, Paris 1986.
19 Carlo Mattogno, Il rapporto Gerstein – anatomia di un falso, Sentinella d’Italia, Monfalcone 1985.
 Welcome on board of the Holocaust Titanic, Dr. Ungvary!
Dr. Krisztian Ungvary is one of Hungary’s most renowned historians. To his credit, he has criticized the notorious „Wehrmachtausstellung”, which slanders the Wehrmacht as a criminal organization. We may therefore safely assume that he has no anti-German bias, and we have certainly no right to accuse him of bigotry. But by boarding the Holocaust Titanic, he has made a catastrophic mistake.
Before examining the arguments Dr. Ungvary adduces in his reply to the revisionist Otto Perge, I will quote what he wrote on the website Kuruc.info on 23 April 2010:
„If Perge can answer my questions, he may also ask me some. I have one request: Please do not ask me about the gassing procedure, because I have not done research on this subject. But he may ask me about other killing methods, because there are unfortunately other killing methods that are part of the holocaust.”
According to the official „holocaust” story, the Germans used three methods to exterminate the Jews: 1) Shooting; 2) Homicidal gas vans (in the alleged „extermination camp” Chelmno, plus on the Eastern front); 3) Stationary homicidal gas chambers (in the alleged „extermination camps” Auschwitz, Majdanek, Belzec, Sobibor and Treblinka).
As to the shootings on the Eastern front, no revisionist has ever denied that they did indeed occur. The revisionists basically dispute two things: That the Germans intended to kill all Soviet Jews because of their race and/or religion, and that the number of the Jews who were shot in the East was even remotely as high as the orthodox historians expect us to believe (2,2 million according to H. Krausnick and H. H. Wilhelm; 1,3 million according to R. Hilberg). We will return to this question later.
As far as the „gas vans” are concerned, I repeat what I stated in my answer to Dr. L. Karsai’s argument No. 8: These vans are a fabrication of black propaganda. If Dr. Ungvary claims that they existed, I challenge him to tell us where we can see one of these mystical vehicles. If he cannot do that, let him at least show us a blueprint of such a van, or a wartime document corroborating their existence – a genuine document, not a ridiculous forgery like the „Becker document” or the „Just document”, which I briefly discussed in my answer to Dr. Karsai. (Yes, there were also „confessions” of captured German soldiers and Ukrainian collaborators „proving” the use of these vans, but of course Dr. Ungvary knows that suchs confessions, which could easily be obtained by various methods including physical torture, are not worth the paper they are printed on.)
However, the main „murder weapon” of the official „holocaust” story is the gas chamber. If these monstruous chemical slaughterhouses were a historical reality, the German National Socialists arguably committed the worst atrocity in history – not because the number of victims (after all, the Soviet and Chinese communists killed even more people), but because of the industrial character of the massacre. On the other hand, if the revisionists are right and the slaughterhouses are an invention of black propaganda, the Jewish fate during World War Two, while still deplorable, immediately loses its uniqueness and becomes just one among countless other tragedies of history. It goes without saying that in this case the sacrosanct six million figure becomes untenable too, because the several millions „gassed” Jews must evidently be deducted from the six million.
In other words: Whoever defends the the orthodox „holocaust” story must defend the gas chambers. But this is not exactly an enviable task: Since there is not the faintest documentary or material evidence that even one Jew was gassed by the Germans, the holocaust historians must adduce „scientific evidence” for the fata morgana of a gigantic massacre in chemical slaughterhouses which has left no traces whatsoever! This is simply beyond the possibilities of any researcher, even if he is one of Hungary’s most famous historians.
In view of these facts, it is easy to understand why every holocaust historian under the sun, when confronted with the technical arguments of the revisionists, declares that he „has done no research on the subject”. I am very sorry, Dr. Ungvary, but we revisionists will not let you get away with this lame excuse! By the way, one does not have to be a technical genius to understand our arguments: It suffices to take note of some basic facts which can easily be checked in books or on the internet.
An example will illustrate this: According to the holocaust lore, about 1,4 million Jews were murdered with Diesel exhaust gas in the „extermination camps” Belzec and Treblinka in eastern Poland. As to the third „eastern extermination camp”, Sobibor, some holocaust historians such as Barbara Diestel also claim a Diesel engine was used as murder weapon, but as the most authoritive of them, Raul Hilberg, speaks of a gasoline engine, we will not consider Sobibor in this context.
As revisionist engineer Friedrich P. Berg has shown in a carefully researched study, Diesel exhaust gas is an extremely poor murder weapon because of its high oxygene and low carbon monoxide content. To demonstrate the inanity of the Diesel gas chamber story, it is amply sufficient to describe a barbaric experiment on animals which was conducted in England in 1957 in order to test the toxicity of Diesel exhaust gas. On this point, Germar Rudolf states:
„These experiments simulated heavy motor load by limiting the oxygene supply articifically. This was achieved by reducing the air supply at the intake manifold as much as possible without completely killing the motor. This was necessary because the exhaust fumes simply did not cause poisoning in any of the test animals while the engine was idling or operating under light loads. Afther the gas chamber had been filled with exhaust gas, 40 mice, 4 rabbits and 10 guinea pigs were exposed to it. The last of the animals had died of a combination CO poisoning after three hours and 20 minutes.”
The relative harmlessness of Diesel exhaust gas was well known in Germany long before the war. As early as in 1928 Diesel engines were used in German mines because their exhaust gas did not jeopardize the health of the miners. The idea that the National Socialists should have used such a clumsy murder weapon to kill about one and a half million people in „extermination camps” is preposterous beyond comment – after all, gasoline engines would have been ten times more efficient!
But the absurdities do not end here. As Carlo Mattogno has shown in a book about Treblinka authored together with me, the victims of the „gas chambers” of Treblinka, which were reportedly packed full before every gassing operation, would have died from asphyxiation within 20 to 32 minutes if the chambers had been hermetically sealed off. Ironically, if the exhaust gas of a Diesel engine had been conducted into the chambers, this would not have accelerated, but delayed the death of the inmates, because this gas contains extremely small quantities of toxic CO, but about 16% oxygene, which is sufficient to survive. So what was the Diesel engine good for, Dr. Ungvary? Oh sorry, I forgot that you do not want to be asked any questions about the „gassing procedure”, because you have „done no research on the subject”...
How did the Diesel gas chamber myth originate? Not one of the earlier „witnesses” ever mentioned this method. As for Belzec, the key witness Jan Karski (a non-Jewish Pole) asserted that the Jews were put to death with quicklime in trains; however the majority of the witnesses claimed that the Jews were murdered with electric current, be it in a shed or in a water basin. One Dr. Stefan Szende, a Hungarian Jew who had emigrated to Sweden, described a „human mill” at Belzec where up to 100.000 Jews per day had been killed on an electrified metal plate in a gigantic subterranean water basin. After the execution, this plate became a crematorium and speedily transformed the corpses into ashes which were then removed by gigantic cranes!.
The case of Treblinka is even more instructive. One of the early witnesses spoke of a mobile gas chamber moving along the mass graves, another one of a gas with retarding effect allowing the victims to leave the gas chambers and to walk to the mass graves, where they swooned and fell into the graves. On November 15, 1942, the resistance movement of the Warsaw ghetto published a long report in which it stated that since July of the same year, two million Jews had been put to death at Treblinka by means of hot steam. In August 1944, after the Red Army had conquered the area around Treblinka, a Soviet commission „investigated” the events in the camp and questioned numerous former Treblinka inmates. In its report, the commission mentioned neither gas chambers nor steam chambers, but asserted that three million people had been killed at Treblinka by pumping the air out of the chambers! One month later, in September 1944, a seasoned atrocity monger, the Jewish propagandist Vasili Grossman, honored Treblinka with his visit. As he was not sure which of the three extermination techniques (gas, steam, vacuum) would finally prevail, he was prudent enough to describe all three in his grotesque pamphlet The Hell of Treblinka.
In December 1945, in a report submitted as evidence at the Nuremberg trial, the Polish governement inexplicably chose the steam version, maintaining that „several hundreds of thousands of Jews” had been killed in the „steam chambers” of Treblinka. But in 1946, the story began to change. Since it was utterly incredible that the German should have used an array of wildely divergent and bizarre killing methods in three camps run by the same men, the Polish communists decided that something better was clearly needed. The reason why they opted for Diesel gas chambers was undoubtedly the so-called Gerstein report. In spring 1945, a mentally deranged SS officer, one Kurt Gerstein, had „confessed” in French custody that he had visited two extermination camps, Belzec and Treblinka, and witnessed the gassing of Jews in the former camp. He repeated four times that the murder weapon had been a Diesel engine. According to Gerstein, 700 to 800 victims had been herded into a gas chamber of 25 square meters, which meant that 28 to 32 victims were standing on one square meter! Altogether, 20 million people had been gassed.
Two outstanding revisionist researchers, the Frenchman Henri Roques and the Italian Carlo Mattogno, have analyzed the Gerstein report in great detail, showing conclusively that it is devoid of any historical value. Nevertheless, the crazy statements of Kurt Gerstein are still a cornerstone of the holocaust story!
To a rationally thinking reader, it will by now have become clear why the holocaust historians shun any controversial debate about the gas chambers. No matter whether we regard it from the technical or the historical point of vue, the gas chamber story is absolutely idiotic – and without gas chambers, there still was a brutal persecution of the Jews which claimed many innocent lives, but there was no „holocaust”.
After this lengthy, but necessary introduction we will now examine Dr. Ungvary’s arguments (see below).
Footnotes
1 H. Krausnick and H. H. Wilhelm, Die Truppe des Weltanschauungskriegs, Deutsche Verlags-Anstalt, Stuttgart 1981, p. 621.
2 Raul Hilberg, Die Vernichtung der europäischen Juden, Fischer Taschenbuch Verlag, Frankfurt a. M. 1997, p. 409 ff.
3 E. Jäckel, P. Longerich, J. M. Schoeps (ed.), Enyzklopädie des Holocaust. Die Verfolgung und Ermordung der europäischen Juden, Argon Verlag, Berlin 1993, p. 176 (Belzec), p. 1428 (Treblinka).
4 Barbara Diestel, „Sobibor”, in: Wolfang Benz, Barbara Diestel (ed.), Der Ort des Terrors. Geschichte der nationalsozialistischen Konzentrationslager, Verlag C. H. Beck, Munich 2008, p. 378.
5 R. Hilberg, Die Vernichtung der europäischen Juden, op. cit., p. 941.
6 Friedrich P. Berg, „Diesel gas chambers – ideal for torture, absurd for murder“, in: Germar Rudolf, Dissecting the Holocaust, Theses and Dissertation Press, Chicago 2003, p. 435-469.
7 Germar Rudolf (ed.), Lectures on the Holocaust, Theses and Dissertation Press, Chicago 2005, p. 279 f.
8 H. H. Müller-Neuglück, H. Werkmeister, „Grubensicherheit der Diesellokomotiven“, in: Glückauf, 23.8. 1930, p. 1145.
9 Carlo Mattogno and Jürgen Graf, Treblinka – Vernichtungslager oder Durchgangslager? Castle Hill Publishers, Hastings 2003, chapter 4,7.
10 Jan Karski, Story of a secret State, Houghton-Mifflin Company, Boston 1944, p. 339 f.
11 Stefan Szende, Der letzte Jude aus Polen, Europa Verlag, Zurich 1945, p. 290 f.
12 K. Marczewska, W. Wazniewski, „Treblinka w swietle akt Delegatury RP na Kraj“, in: Biuletyn Glownej Komisji Badania Zbrodni Prczeciwko Narodowi Polskiemu, Vol. XIX, Warsaw 1968.
13 Idem.
14 Gosudarstvenny Arkhiv Rossiskoj Federatsii, Moscow, 7021-115-9, p. 108.
15 Vasili Grossman, Die Hölle von Treblinka, Verlag für fremdsprachige Literatur, Moscow 1946.
16 Nuremberg document PS-3311.
17 Nurmeberg document PS-1553.
18 André Chelain, Faut-il fusiller Henri Roques?, Polémiques, Paris 1986.
19 Carlo Mattogno, Il rapporto Gerstein – anatomia di un falso, Sentinella d’Italia, Monfalcone 1985.
Dr. Ungváry érvei az ortodox holokauszt-történet védelmében – és válaszaim
Perge Ottó revizionista történésszel folyó vitája során dr. Ungváry néhány meglehetősen különös érvvel állt elő az ortodox holokauszt-történet védelmében. Így például többek közt a következő kérdést teszi fel vitapartnerének: „Az is érdekelne, miért volt szükséges, hogy a gettókban a deportált nőket szinte kivétel nélkül hüvelyi motozásnak vetették alá a magyar hatóságok.” Bevallom, nemigen érzem a felvetett kérdést a témánkhoz kapcsolódónak, és megmondom őszintén, nem is nagyon érdekel. Másrészt viszont dr. Ungváry számos olyan kérdést is fölvetett, amelyeknek a szóban forgó témához tényleg köze van, és érdemes válaszolni rájuk. Erre vállalkozom tehát most.
1. érv: A németek kezébe került szovjet hadifoglyok sorsa sokkal rosszabb volt, mint a szovjetek táboraiban sínylődő német katonáké. Annak ellenére, hogy 1943 telén, miközben a hadifogolytáborok felé hajtották őket, nagyon sok német hadifogoly életét vesztette elsősorban a Vörös Hadsereg utánpótlásának rossz megszervezése miatt, továbbá nagyon sok német katonát egész egyszerűen agyonlőttek az „Ilja Ehrenburg-féle propagandán nevelkedett szovjet katonák”, nem létezett a német foglyok szisztematikus megsemmisítésére irányuló hivatalos politika – ezzel szemben a szovjet katonák annak lettek az áldozatai.
Válasz: Mint már dr. Karsainak írt korábbi válaszomban jeleztem (dr. Karsai 14. érvére válaszul), én magam nem tanulmányoztam alaposabban a szovjet hadifoglyok sorsának alakulását, amely egyébként nincs is közvetlen kapcsolatban a zsidók feltételezett megsemmisítésével. Nem tudom pontosan, mennyi szovjet katona vesztette életét a német hadifogolytáborokban, azonban a rendelkezésre álló források alapján tudni lehet, hogy igen nagy számban haltak meg. A háború elején a sok halálesetet az okozta, hogy a németek elképesztő mennyiségű szovjet katonát ejtettek fogságba, és nem voltak felkészülve ilyen hatalmas tömegű ember ellátására. Azonban később sem kaptak a szovjet hadifoglyok megfelelő élelmiszeradagokat, és ezért is igen nagy számban vesztették életüket. Semmi kétség: a németek magatartása a szovjetekkel szemben emberiségellenes bűncselekménynek minősíthető.
Másfelől viszont, amennyiben a német vezetés valóban a szovjet hadifoglyok tömeges megsemmisítését tervezte volna – miképp arról dr. Ungváry meg szeretne győzni minket –, akkor nem csökkentett élelmiszeradagokat adtak volna a szovjet hadifoglyoknak, hanem egyáltalán semmit. Ebben az esetben egyetlen német fogságba esett szovjet katona sem élte volna túl a háborút. Csakhogy a hivatalos statisztikák szerint több, mint 1,8 millió szovjet katona tért vissza a hazájába a háború után1, ami aligha lett volna lehetséges akkor, ha dr. Ungváry feltevései a németek „megsemmisítő szándékaival” kapcsolatban igazak lennének.
És még valami: 1943. január 6-án Heinrich Himmler elrendelte egy kórház felállítását szovjet sebesült és rokkant katonák részére (Lazarett für sowjetische Kriegsversehrte) a majdaneki koncentrációs tábor területén. Utasítása szerint foglyok elhelyezésére szolgáló barakkokat át kellett alakítani kórházakká, melyekben a beteg és rokkant orosz katonákat kizárólag orosz orvosok és ápolók kezeltek.2 Miképpen egyeztethető össze a beteg és rokkant orosz hadifoglyok részére felállítandó kórház – melynek létezéséről a majdaneki láger hivatalos lengyel történészei is beszámolnak – a szovjet hadifoglyok megsemmisítésére irányuló politikával?
2. érv: Amennyiben a nácik nem akarták megsemmisíteni a zsidókat, akkor miféle magyarázat adható Himmlernek az SS vezető tisztjei előtt Posenben, 1943. október 4-én elmondott beszédében elhangzottakra? Az SS birodalmi vezetője ugyanis ekkor nyíltan beszélt a zsidók megsemmisítéséről. Ráadásul egy hangfelvétel is létezik Himmler szavairól, ami meg kell, hogy győzze Pergét a beszéd eredetiségéről.
Válasz: Rendben van, dr. Ungváry, tegyük fel, hogy maga a beszéd és a róla készült hangfelvétel is eredeti, és 1943. október 4-én az SS birodalmi vezetője feszülten figyelő közönségének tényleg a következőket mondta:
„A zsidók evakuálásáról, a zsidók megsemmisítéséről beszélek. Ez egyike azon dolgoknak, amelyekről beszélni könnyű. A zsidókat megsemmisítik, mondja minden egyes párttag. Ami egészen egyértelmű és világos, hiszen pártprogramunk része is, hogy megsemmisítjük, kiirtjuk a zsidókat.”3
Azonban van itt két tényező, amely elgondolkodásra kellene, hogy késztesse dr. Ungváryt is:
1. Vajon miért rendelte el Himmler, hogy erről a kirívóan vérszomjas beszédről hangfelvétel készüljön? Vajon szeretett volna egyértelmű bizonyítékokat szolgáltatni a világnak a holokauszttal kapcsolatban? (Ne felejtsük el, hogy akkoriban, vagyis 1943-ban még nem léteztek olyan apró magnetofonok, amelyeket észrevétlenül be lehetett volna csempészni egy olyasfajta helyiségbe, amelyben Himmler a beszédét tartotta.) Himmler poseni beszédét alaposan megvizsgálta Germar Rudolf Vorlesungen über den holokauszt című tanulmányában4, amely az interneten is elérhető. Dr. Ungvárynak, aki kiválóan ismeri a német nyelvet, el kellene olvasnia ezt a tanulmányt, amennyiben valóban komolyan érdeklődik a kérdés iránt.

2. Afelől viszont kétség nem lehet, hogy az NSDAP pártprogramja – amelyet minden SS-tag igen alaposan ismert –, egyáltalán nem tartalmazza a „zsidók megsemmisítésének” követelését. A pártprogramban arról van szó, hogy a zsidók ne legyenek a német nemzet részei. (Az NSDAP programjának 4. pontja.) Miképpen mondhatott tehát Himmler ekkora képtelenséget?
Azonban hadd hivatkozzam itt egy másik Himmler-beszédre, amely 1942. november 23-án hangzott el. Ekkoriban már a hivatalos holokauszt-történészek szerint mind a hat úgynevezett „megsemmisítő táborban” teljes erővel gyilkolták a zsidókat. Az SS birodalmi vezetője mégis ezt mondja:
„Az európai zsidókérdés gyökeresen megváltozott. [...] A zsidókat deportáltuk Németországból, és jelenleg keleten élnek, ahol is utak, vasutak stb. építésén dolgoznak.5
Tehát amennyiben dr. Ungváry Himmler poseni beszédére úgy tekint, mint amely „bizonyítja”, hogy 1943 őszén a zsidók megsemmisítése zajlott, akkor én pedig Himmlernek fent idézett, Bad Tölz-ben elmondott szavait fogom „bizonyítéknak” tekinteni arra nézve, hogy a zsidókat az elfoglalt szovjet területekre szállították, ahol is fizikai munkát végeztettek velük. Ez egyébként tökéletesen összhangban van a hasonló politikát rögzítő német dokumentumokkal.
Annak érdekében, hogy véglegesen tisztázzuk a felvetett kérdést, feltétlenül meg kell vizsgálnunk, néhány 1943 őszén keletkezett dokumentumot. Október 26-án, vagyis 22 nappal Himmler poseni beszédének elhangzását követően, Oswald Pohl, az SS Gazdasági és Adminisztrációs Hivatalának (SS-WVHA) vezetője egy körlevelet intézett a koncentrációs táborok vezetőihez. A dokumentumban az alábbiak olvashatók:
„A foglyok munkaereje immár jelentősnek nevezhető, ezért a parancsnokoknak, az élelmiszerellátás irányítóinak és az orvosoknak minden lehetséges intézkedést meg kell hozniuk a foglyok egészségének megóvása és munkaképességének fenntartása érdekében [...] A legfontosabb cél: a különböző betegségek következtében az összes fogolynak nem több mint 10%-a válhat csak munkaképtelenné. Ez a cél csakis minden érdekelt fél összehangolt erőfeszítéseinek eredményeképpen érhető el. Szükséges tehát biztosítani az alábbiakat:
1) Igényes, megfelelő étkezés. 2) Igényes, megfelelő ruházkodás. 3) A szükséges egészségügyi rendszabályok betartása 4) El kell kerülni minden fölösleges, szükségtelen erőfeszítést, amely nem segíti elő az aktuális feladat teljesítését.”6
Igencsak különleges „megsemmisítési politika”, nem gondolja, Ungváry Úr?
Három nappal Himmler poseni beszédének elhangzása előtt, 1943. október 1-jén Werner Jothann SS-főhadnagy, az Auschwitzi Központi Építésvezetőség vezetője elkészítette a hadifogolykórház (Häftlingslazarett) kibővítésének előzetes költségvetési tervét. Az új, a korábbinál lényegesen nagyobb kórházhoz 114 kórházi barakk (Krankenbaracken) tartozott volna, továbbá 11 barakkot a valamilyen kezelésre szoruló (Pflegebaracken), 12-t pedig a súlyosan beteg foglyoknak (Baracken für Schwerkranke) kívántak fölépíteni. Összesen a 137 egészségügyi célokra szánt épület létrehozásának teljes költsége hozzávetőleg 5 161 329 Reichsmark lett volna7 (mai áron számolva ez az összeg kb. 50 millió eurónak felel meg). Meglehetősen sok pénz, főleg, ha tekintetbe vesszük, ha azokat a betegeket, akiket ezekben a kórházi épületekben kezelni szándékoztak, a gázkamrákban vagy méreginjekciókkal állítólag ki akarták végezni, nem gondolja, Ungváry Úr?
1943. december 9-én, két hónappal és öt nappal Himmler poseni beszéde után Richard Glücks, a koncentrációs táborok legfőbb felügyelője egy körlevelet intézett a lágerek - így többek közt Auschwitz - parancsnokaihoz. Ebben azt olvashatjuk, hogy azokat a zsidó betegeket, akiknek sürgős kezelésre van szükségük, a legközelebbi kórházban kell orvosi ellátásban részesíteni, azonban az esetleg szükségessé váló műtéteket csakis zsidó orvosok végezhetik el.8 Öt nappal később az utasítás úgy módosult, hogy abban az esetben, ha nem tudnak zsidó orvost alkalmazni egy-egy operáció során, akkor nem zsidó orvos is elvégezheti a műtéteket.9
3. érv: Igen sok bizonyíték áll rendelkezésre arra nézve, hogy a zsidókat a megszállt szovjet területen szisztematikusan mészárolták le. Számos magyar katonatiszt, akik harcoltak a keleti fronton (Salamon Alajos, Bor Jenő, Bozóky Géza, Vécsey Béla) naplóikban beszámolnak a zsidók meggyilkolásáról. A revizionisták azt állítják, hogy sok zsidót azért öltek meg, mert a partizánok soraiban harcoltak. Azonban az Einsatzgruppe-k és más német egységek (katonai titkosrendőrség stb.) pontosan megkülönböztetik a partizánokat, a partizánok segítőit és a zsidókat az áldozatok között, sőt, a zsidók kivégzését külön regisztrálták.
Válasz: Sajnos nem tudok magyarul, azonban feltétlenül elhiszem, hogy magyar katonatisztek valóban említést tettek naplóikban a zsidók kivégzéséről, mivel valóban gyilkoltak meg zsidókat a keleti fronton. Azonban, mivel nem állnak rendelkezésre megbízható dokumentumok, nem lehetséges pontosan megmondani, hány zsidót végeztek ki a németek a keleti területeken. (Miként már dr. Karsai 13. számú kérdésére adott válaszomban, a korábbi írásomban utaltam rá, az Einsatzgruppe-k jelentéseit meglehetős fenntartással kell kezelni, és nem szabad azokat feltétlenül megbízható történelmi forrásoknak tekinteni. Amennyiben dr. Ungváry komolyan érdeklődik a téma iránt, akkor javasolom neki, olvassa el a Treblinka: Vernichtungslager oder Durchgangslager? című könyv 7. fejezetét, melyben a kérdést részletesen megvizsgálják a szerzők.) Nem kívánok állást foglalni a szovjet területeken agyonlőtt zsidók számát illetően, csupán annyit szeretnék bizonyítani, hogy még keleten sem létezett olyan hivatalos német politika, melynek jegyében pusztán vallási vagy faji hovatartozásuk miatt akarták volna megsemmisíteni a zsidókat.
1. A tárgyi bizonyítékok hiánya
Számos esetben szovjet különbizottságok törvényszéki vizsgálatokat végeztek a „bűncselekmények helyszínein” a német csapatok visszavonulása után. A vizsgálati eredményeket azonban sohasem publikálták széles körben, mivel azok teljesen ellentmondtak volna a szovjet propaganda fantasztikus túlzásainak. Igencsak sokatmondó példa az, ami a Riga melletti (Lettország) Salaspilsban felállított koncentrációs tábor átvizsgálása során történt. Szovjet törvényszéki orvosi szakértők 574 holttestet találtak (472 férfi, 64 nő és 38 gyermek tetemét)10. Mindez azonban nem akadályozta meg a szovjet propagandistákat abban, hogy szemérmetlenül kijelentsék: nem kevesebb, mint 101.000 embert gyilkoltak le a nácik Salaspilsban! Manapság a szakértők – mint a litván Hinrihs Strods, illetve a német A. Angrick és P. Klein – két-háromezer főre becsülik a salaspils-i koncentrációs táborban meghalt foglyok számát.11
Annak érdekében, hogy megmagyarázzák a keleti területeken elkövetett „tömeges népirtásra” vonatkozó bizonyítékok teljes hiányát, a hivatalos holokauszt-történészek azt állítják, hogy a németek, mielőtt visszavonultak volna az előrenyomuló Vörös Hadsereg elől, megnyitottak több száz tömegsírt és elégették a holttesteket. Ez az akció pedig állítólag az „Aktion 1005” fedőnéven zajlott. Azonban kétségtelen tény: a legcsekélyebb tárgyi bizonyíték vagy akár dokumentum sem támasztja alá, hogy ez a gigantikus művelet valóban lezajlott volna. Elegendő elolvasni Jens Hoffmann könyvét, amelynek témája éppen az „Aktion 1005”12 , és világossá válik: a tömegsírok kiásásáról és a holttestek újratemetéséről szóló történetek kizárólag szemtanúk vallomásaira és beszámolóira támaszkodnak, amelyek egy árva garast nem érnek. Továbbá bírósági ítéletekre hivatkoznak mint „bizonyítékokra”, noha ezeken a tárgyalásokon a vád ugyancsak kizárólag a szemtanúk beszámolóira és vallomásaira hagyatkozott.
Mindamellett megjegyzem, teljességgel lehetetlen lett volna eltüntetni több százezer ember meggyilkolásának nyomait pusztán a sírok megnyitásával és a halottak elégetésével. A feltételezett hatalmas tömegsírok pontos helye, kiterjedése ugyanis légi felvételek alapján is könnyen meghatározható, ezen kívül pedig a szovjet vizsgálóbizottságoknak csont- és fogmaradványok tömegét, valamint irdatlan mennyiségű emberi hamut kellett volna feltárniuk az állítólagos tömegsírok helyszínein A szovjet szakértők így cáfolhatatlan bizonyítékokat tárhattak volna a nürnbergi törvényszék elé, többek között a tömegsírok átvizsgálása nyomán elkészített törvényszéki orvosi jelentéseket. Ha mindezt megtették volna, akkor bizony nem kellett volna szükség arra, hogy a „gázkamrákról” valamint a „gázteherautókról” szóló ostoba meséket kiagyalják.
2. Írásos dokumentumok, amelyek azt bizonyítják, hogy nem volt semmiféle „megsemmisítési politika”
Ha a németek a zsidók teljes fizikai megsemmisítését vették volna tervbe, akkor először valóban a gyermekeket és az idős embereket kellett volna először meggyilkolniuk; a munkaképes felnőtteket azonban ideiglenesen életben hagyták volna, hiszen rabszolgamunkásként alkalmazni tudták őket. Csakhogy egyértelmű dokumentumok bizonyítják, hogy a zsidó gyermekeket és idős embereket egyáltalán nem ölték meg. Néhány példát szeretnék hozni állításom igazolására:
1.1942. június 5-én 9000 zsidó élt Brest (Fehéroroszország) gettójában. Közülük 932-en 65 évnél idősebbek voltak, (a legidősebb ember 92 esztendős volt) továbbá a 16 éven aluli gyermekek száma meghaladta az 500-at.13

2.1943 egyik közelebbről meg nem határozható hónapjában 225 16 év alatti gyermek, valamint számos idős ember (köztük egy 86 éves) élt Minsk (Fehéroroszország) gettójában.14

3.1942 májusának végén a vilniusi (Litvánia) gettóban számos idős embert találunk, köztük a legidősebb, egy Chana Stamleriene nevű asszony 1852-ben született. Ezen kívül élt még a gettóban 3693 16. életévét be nem töltött gyermek.15 És bizony a „halál angyala“ sem lebegett ezeknek a zsidó gyermekeknek a feje fölött, ugyanis mint a „holokauszt-irodalom antológiájából“ értesülünk, több, mint 20 iskola jött létre a gettó létrehozásának esztendejében. 1942 októberében 1500-1800 gyermek tanult a vilniusi gettó iskoláiban, 1943 áprilisában pedig az iskolába járást kötelezővé is tették.16

4.1944 nyarán és őszén különböző nemzetiségű zsidókat (köztük magyar zsidókat, akiket korábban Litvániába és Lettországba deportáltak, hogy ebben a két balti államban kényszermunkát végezzenek a német hadsereg számára) szállítottak Rigából és Kaunasból a Danzigtól keletre, Stutthofban felállított koncentrációs táborba. 1944 július 26-án 1983, többségében litvániai zsidó érkezett Stutthofba. Közülük 850 fő nem nem töltötte még be a 15. életévét sem.17 Ami annyit jelent, hogy az 1944 júliusában a stutthofi lágerbe szállított gyermekek közül a legidősebbek 12 esztendősek voltak akkor, amikor a németek 1941 nyarán elfoglalták Litvániát.
4. érv: Ha a nácik nem akarták megsemmisíteni a zsidókat, akkor vajon miért mondta Ribbentrop német külügyminiszter Horthynak, hogy „a zsidókat vagy meg kell semmisíteni vagy pedig koncentrációs táborokba zárni”?
Válasz: A politikusok mindig sokat beszélnek, főleg háború idején. De dr. Ungváry okosabban tenné, ha nem fecsérelné el az idejét annak tanulmányozására, hogy mit is mondott Ribbentrop Horthynak. Ehelyett inkább tanulmányoznia kellene például azokat a dokumentumokat, amelyek az auschwitzi koncentrációs tábor zsidó foglyainak orvosi kezeléséről szólnak. De dr. Ungváry elmélyedhetne a zsidó népességstatisztikák tanulmányozásában is, amelyek azt mutatják, hogy 2004 áprilisában 687 000 zsidó – akik a háború alatt német irányítású területen éltek – még mindig nagyon is életben volt18 (ami annyit jelent, hogy több millió „túlélőnek” kellett életben lennie 1945-ben).
De nézzük csak meg alaposabban Ribbentrop Horthynak tett kijelentését, amelyre dr. Ungváry hivatkozik. Ugyanis ha Ribbentrop azt mondta, hogy a zsidókat „meg kell semmisíteni vagy pedig koncentrációs táborokba kell zárni”, akkor ebből egyértelműen kiderül, hogy a zsidókat a táborokban nem semmisítették meg. Hogy bizonyítsam állításomat, hadd hivatkozzam a magyar zsidók példájára, amely egészen biztosan különösképpen érdekli dr. Ungváryt. 1944. május 11-én Himmler azt írta, hogy a Führer 200.000 zsidó koncentrációs táborokba deportálását rendelte el, azzal a céllal, hogy munkaerejüket felhasználják a Todt Szervezet nagyszabású munkálatai során, és egyáltalán, a német hadiipar szempontjából létfontosságú tevékenységet végezzenek.19 Néhány nappal később pedig megkezdődött a magyar zsidók tömeges deportálása.
Semmi kétség, számos elhurcolt magyar zsidó esett áldozatul a háború vége felé Európa-szerte uralkodó borzalmas körülményeknek. Több tízezer lehet azoknak a száma, akik közülük életüket vesztették. Egykor a francia kutatót, Jean-Claude Pressac-ot igen csak felmagasztalta a média, részben éppen azért, mert azt állították róla, hogy véglegesen megcáfolta a revizionisták érveit. Nos, Pressac arról tájékoztatja olvasóit, hogy 1945 tavaszán az angol-amerikai csapatok „386 koncentrációs és munkatáborban és munkaszolgálatos egységben” találtak magyar zsidókat, éspedig „több százat a munkaszolgálatos egységekben, és több tízezret a nagy lágerekben.”20
Auschwitz felszabadítását követően négy zsidó orvos (Lebowitz, Reich, Bloch és Weil) egy jelentést készített, amelyben leírják, hogy 1000 magyar zsidót kezeltek a tábor kórházában, köztük 97 fiút és 83 lányt, akik mind 16 év alatti gyermekek voltak. Egyikük, egy J. H. Malek nevű fiú mindössze három esztendős volt, egy másik gyermek, egy R. M. Salomon nevű lány pedig csupán kilenc éves volt akkor.21 Amennyiben a hivatalos holokauszt-történet igaz lenne, ezeket a magyarországi zsidó gyerekeket elgázosították volna nyomban Auschwitzba érkezésük után. Elvégre nem voltak munkaképesek.
5. érv: Miért deportálták a németek az idős embereket és a gyermekeket, akik nyilvánvalóan nem voltak alkalmasak munkavégzésre, ha nem azért, hogy meggyilkolják őket?
Válasz: A németek azért deportálták az időseket és a gyermekeket is, mert nem akarták szétszakítani a családokat. A holokauszt-történészek határtalan fantazmagóriáit a háború alatt keletkezett hivatalos dokumentumok egyértelműen megcáfolják. Nem tartom szükségesnek megismételni, amit dr. Ungváry 3. és 4. érvére válaszul írtam, csupán felhívnám dr. Ungváry figyelmét egy roppant árulkodó és sokatmondó esetre. Egy csehországi zsidó hölgy, Minna Grossova 1874-ben született, és Auschwitzban hunyt el 1943. december 30-án. Treblinkán keresztül deportálták Auschwitzba.22 A holokauszt-történészek azt szeretnék elhitetni velünk, hogy Treblinka kizárólag egy „megsemmisítő tábor” volt, ahol még a munkaképes zsidókat is azonnal elgázosították (kivéve azt a néhány munkára szánt zsidót, akikre a németeknek szükségük volt a láger működtetéséhez.). De hogyan maradhatott akkor Minna Grossova életben, hiszen 68 éves volt akkor, amikor Treblinkába deportálták, majd túlélte a „kizárólag megsemmisítő tábort”, később pedig túlélte az auschwitzi „szelektálást” is, melynek során a munkaképtelennek nyilvánított zsidókat mindenféle regisztrálás nélkül azonnal, mind egy szálig elgázosították? Ez az egy eset elegendő annak bizonyítására, hogy a hivatalos holokauszt-mítosz a gyökeréig rohadt!
Végkövetkeztetés: Ha dr. Ungváry őszinte ember, akkor meg kell értenie, hogy teljesen reménytelen harcot folytat az „ügy” védelme érdekében, és elismeri vereségét. Ha azonban kitart állításai mellett, én kész vagyok folytatni a vitát, azonban nem szeretnék olyan érvekre válaszolgatni, melyek Hitlertől, Himmlertől, Ribbentroptól vagy Horthytól származó idézeteken vagy éppen magyar (vagy német) katonatisztek naplóinak egyes részletein alapulnak, mivel az időm drága, és nem szeretném elfecsérelni. Ehelyett inkább arra kérném dr. Ungváryt, hogy válaszolja meg Perge Ottó 17 kérdését, amelyeket eredetileg dr. Karsainak tett fel. (Perge Ottó: Újabb kérdések Karsai Lászlóhoz és a holokauszt hivatalos történészeihez és - További kérdések Karsai Lászlóhoz és az ún. holokauszt hivatalos történészeihez) (Azonban dr. Karsai semmiféle kísérletet nem tett arra, hogy ezeket a kérdéseket megválaszolja.) Van azonban egy másik lehetőség is: szűkítsük le a vitát az 1944-ben deportált magyar zsidók sorsának alakulására. Ha dr. Ungváry meg akar győzni engem és a Kuruc.info olvasóit arról, hogy a magyar zsidók nagy tömegeit megsemmisítették Birkenauban, legyen szíves válaszolja meg Perge Ottó dr. Karsaihoz intézett 6. 8. 9. 10. és 11. számú kérdéseit.
Jürgen Graf
Fordította: Perge Ottó
Lábjegyzetek
1 Christian Streit, Keine Kameraden. Die Wehrmacht und die sowjetischen Kriegsgefangenen 1941-1945, J. H. W. Dietz, Nachf., Bonn 1997, továbbá: http:/de.wikipedia.org/wiki/Kriegsgefangene_im_Zweiten_Weltkrieg
2 Henryka Telesz, „Lazaret dla inwalidow – bylych jencow radzieckich“, in: Tadeusz Mencel (ed.), Majdanek 1941-1944, Wydawnictwo Lubelskie, Lublin 1991.
3 Nürnbergi dokumentum, PS-1919.
4 Germar Rudolf, Vorlesungen über den Holocaust, Castle Hill Publishers, Hastings 2005, 354ß357. o.
5 Bradley F. Smith, Agnes F. Petterson (ed.), Heinrich Himmler. Geheimreden und andere Ansprachen 1933-1945, Propyläen, Frankfurt 1974, p. 200.
6 Archiwum Muzeum Stutthof, I-1b-8, 53. o.
7 „Erläuterungsbericht zum Ausbau des KGH der Waffen-SS in AuschwitzOS“. Rossiskij Gosudarstvenny Vojenny  Arkhiv, Moscow, 502-2-60, 81. o.
8 Archiwum Glownej Komisji Badania Zbrodni przeciwko Narodowi Polskiemu, Warsaw, NTN, 94, 143. o.
9 Idem, p. 145.
10 Gosudarstvenny Arkhiv Rossiskoj Federatsii, Moscow, 7021-93-21, 15-18. o.
11 http://en.wikipedia.org/wiki/Salaspils
12 Jens Hoffmann, „Das kann man nicht erzählen.” Aktion 1005 – Wie die Nazis die Spuren ihrer Massenmorde in Osteuropa beseitigten, konkret, Hamburg 2008.
13 Raisa Tschernoglasova, Трагедия евреев Белоруси в 1941-1944 годах; Minsk 1997, p. 274 f.
14 Judenfrei! Свободно от евреев, Minsk 1999, 289 o.
15 Vilnius Ghetto. List of prisoners, Volume 1, Lietuvos valstybinis muziejus, Vilnius 1996.
16 J. Glatstein, I. Knox, S. Marghoses (ed)., Anthology of Holocaust Literature, Atheneum, New York 1968, 90 o.
17 Archiwum Muzeum Stutthof, I-IIC-3.
18 Háárec, 2004. ápr. 18. (angol kiadás)
19 Nürnbergi dokumentum NO-5689.
20 Jean-Claude Pressac, Die Krematorien von Auschwitz, Piper Verlag, Zurich and Munich 1994, 199 o.
21 Gosudarstvenny Arkhiv Rossiskoj Federatsii, Moscow, 7021-108-23.
22 Terezinska Pametni Kniha, Terezinska Iniciativa, Melantrich 1995, 393. o.
Dr. Ungvary’s arguments in favour of the orthdox holocaust story and my answers
In his debate with the revisionist Otto Perge, Dr. Ungvary adduces some very strange arguments in favour of the orthodox holocaust story, such as: „Why were the deported [Jewish] women in the ghettos almost without exception submitted to vaginal searching by the Hungarian authorities?” I confess that I do not see the relevancy of this topic, and quite frankly it does not interest me. On the other hand, Dr. Ungvary also raises some legitimate questions which certainly deserve to be answered. This I will do now.
Argument 1: The fate of the Soviet prisoners of war in German captivity was even worse than the one of the German POWs in Soviet captivity. While in the winter of 1943 a large part of the German soldiers died on the way to the camps because the supply system of the Red Army was badly organized, and while in many cases German prisoners were killed on the spot by Soviet soldiers indoctrinated in the spirit of Ilya Ehrenburg, there was no official policy to exterminate the German POWs, while the Soviet POWs in German hands were indeed victims of such a policy.
Answer: As I stated in my reply to Dr. Karsai’s argument 14, I have not studied this subject, which is not related to the alleged extermination of the Jews. I do not know how many Soviet prisoners of war died in German captivity, but all sources agree that their number was staggeringly high. In the first phase of the war, this was due to the fact that the Germans made a huge humber of prisoners, which they had not forseen, and were therefore unable to feed them adequately, but even later the Soviet POWs usually received woefully inadequate food rations and died in large numbers. This was certainly a crime against humanity.
On the other hand, if the German leadership had actually planned to exterminate the Soviet POWs, as Dr. Ungvary wants to convince us, they would not have feed them inadequately, but not fed them at all, and none of them would have survived. But according to official statistics, more than 1,8 million Soviet POWs returned to their country1, which would of course not have been possible if Dr. Ungvary’s assertions were correct.
By the way: On 6 January 1943 Heinrich Himmler ordered to set up a hospital for Soviet war invalids (Lazarett für sowjetische Kriegsversehrte) at the Majdanek concentration camp. According to his order, the barracks were to be organized like a hospital, and the invalids were to be taken care of by Russian doctors and nurses2. How does this fact, which is mentioned in an official Polish history of Majdanek, square with an extermination policy?
Argument 2: If the nazis did not want to annihilate the Jews, what explanation can there be for Himmler’s speech to SS officers in Posen on October 4, 1943, where the Reichsführer SS openly spoke about the extermination of the Jews? There is a record with the text of this speech, which should convince Perge of its authenticity.
Answer: Very well, Dr. Ungvary, let us assume that the text of the speech, and the record, are both authentic and that on 4 October 1943 the Reichsführer SS thus told an attentive audience the following:
„I am talking about the Jewish evacuation, the extermination of the Jews. It is one of those things that are easily said. ’The Jewish people is being exterminated, every party member will tell you, ’perfectly clear, it is part of our program, we are eliminating the Jews, exterminating them’.”3
Here at least two things ought to strike Dr. Ungvary as very odd:
1.Why on earth should Himmler have ordered to record this bloodthirsty speech? Did he perhaps want to supply the world with irrefutable evidence for the holocaust? (It should be borne in mind that small tape recorders, which could have been smuggled into the room where Himmler made this speech, did not exist in 1943.) An extensive discussion of this question can be found in Germar Rudolf’s Vorlesungen über den Holocaust4, a book which is available online. Dr. Ungvary, who has an excellent knowledge of the German language, should read these pages if he is seriously interested in the subject.
2.It goes without saying that the party program of the NSDAP, which every SS man knew, did not demand the „extermination” of the Jews, but simply stated that no Jew could be a member of the German nation (paragraph 4). So how could Himmler utter such a nonsense?
Now let us quote from another Himmler speech. On 23 November 1942, at a time when, according to the holocaust historians, all six „extermination camps” were performing their grisly task around the clock, the Reichsführer SS stated:
„The Jewish question in Europe has changed radically. [...] The Jew has been evacuated from Germany and is now living in the East, where he is working on our roads, railroads etc.”5
So if Dr. Ungvary uses Himmler’s Posen speech to „prove” that in the autumn of 1943 the Jews were being exterminated, I will use his Bad Tölz speech to „prove” that they had been resettled in the occupied Soviet territories, where they were performing manual labour! This would be in perfect agreement with the numerous German documents which describe precisely such a policy.
In order to clarify the matter, it is advisable to examine some documents from the autumn of 1943. On 26 October, twenty-two days after Himmler’s Posen speech, Oswald Pohl, chief of the SS Economics and Administration Main Office (SS-WVHA), stated in a circular letter to the commanders of all concentration camps:
„The work capacity of the detainees has become significant and all measures taken by the commanders, the heads of the food service and the physicians have to aim for the health and efficiency of the detainees. [...] My first priority is: No more than 10% of all detainees should be disabled because of diseases. This objective must be acheved by the joint efforts of all concerned. Thus, it is necessary to ensure:
1)Good and proper diet 2) Good and proper clothing 3) Use of all natural health agents 4) Avoidance of all unnecessary efforts not immediately connected with the task in question.”6
A curious „extermination policy”, is it not, Dr. Ungvary?
Three days before Himmler’s Posen speech, on 1 October 1943, SS-Obersturmführer Werner Jothann, chief of the Central Construction Office of the Auschwitz concentration camp, drafted a preliminary cost estimate for the enlargement of the prisoners’ hospital (Häftlingslazarett) of the camp. The enlarged hospital was to comprise 114 hospital barracks (Krankenbaracken),11 barracks for patients in need of care (Pflegebaracken) and 12 barracks for critically ill patients (Baracken für Schwerkranke). The combined cost of these 137 barracks was estimated at 5.161.329 Reichsmark7 (about 50 million Euro at current rates). Quite a lot of money, especially if one considers that all these sick detainees were soon to be exterminated by gassing or lethal injection, isn’t it, Dr. Ungvary?
On 9 December 1943, two months and five days after Himmler’s Posen speech, Richard Glücks, inspector of the concentration camps, sent a circular letter to the commanders of all camps including Auschwitz in which he stated that Jewish prisoners in urgent need of an operation could be treated in the nearest hospital, but the operation had to be performed by a Jewish doctor8. Five days later, the directive was modified: In case no Jewish doctor was available a non-Jewish physician could be used as well9.
Argument 3: There is overwhelming evidence that the Jews in the occupied Soviet territories were systematically slaughtered. Several Hungarian officers who fought on the Eastern Front (Alajos Salamon, Jenö Bor, Geza Bozoky, Bela Vecsey) have described massacres of Jews in their diaries. The revisionists claim that many Jews were shot because they were partisans. But the reports of the Einsatzgruppen and other units (secret military police etc.) precisely distinguished between partisans, partisan-helpers and Jews, and executions of Jews were registered separately.
Answer: Unfortunately, I cannot read Hungarian, but I readily believe that some Hungarian officers mentioned the shooting of Jews in their diaries, because such shootings occured without the slightest doubt. Since there are no reliable documents, it is not possible to state how many Jews were shot in the East. (As I wrote in my answer to Dr. Karsai’s argument 13, the Einsatzgruppen reports are highly suspect and cannot be regarded as reliable historical sources; if Dr. Ungvary is seriously interested in the question, I invite him to read chapter 7 of Treblinka: Vernichtungslager oder Durchgangslager?, where the problem is discussed in detail.) I will refrain from any estimates as to the number of Jews shot; instead I will demonstrate that even in the East; there was no policy to exterminate the Jews because of their race and/or religion.
1.Lack of material evidence
In several cases, Soviet commissions performed forensic examinations at the „sites of the crimes” after the German retreat, but the results of their investigations were not widely publicized because they belied the phantastic exaggerations of Soviet propaganda. A very illustrative example is the concentration camp of Salaspils, near Riga (Lettland), where Soviet forensic experts had found 564 bodies (472 men, 64 women and 38 children)10 – which did not prevent the Soviet propagandists from brazenly claiming hat no fewer than 101.000 people had been murdered at Salaspils! Today’s experts, such as the Latvian Hinrihs Strods and the Germans A. Angrick and P. Klein, put the Salaspils death toll at 2000-300011.
In order to explain the absence of material evidence for the alleged huge slaughter in the occupied eastern territories, the holocaust historians assert that before their retreat the Germans opened hundreds of mass graves and burned the corpses of the murdered Jews. This operation was allegedly called „Aktion 1005”. As a matter of fact, there is not the faintest material or documentary evidence showing that such a gigantic action ever took place. It suffices to read Jens Hoffmann’s book about the „Aktion 1005”12 to convince oneself that this story is exclusively based on eyewitness reports and confessions, which are not worth the paper they are printed on, plus on the verdicts at trials where such eyewitness reports and confessions were the only available evidence.
By the way, it would not have been possible to delete the traces of the murder of hundreds of thousands by simply opening the graves and burning the corpses. The position of the former mass graves could easily have detected by air photographs, and the Soviet investigators would then have found myriads of bone fragments and teeth, plus huge amount of human ashes, at the sites of the crimes. The Soviet prosecutors could thus have presented irrefutable forensic evidence at the Nuremberg trial and would not have been compelled to resort to the „gas chamber” and „gas van” rubbish.
2.Documentary evidence that there was no extermination policy
Had the Germans planned the physical extermination of the Jewish population, they would of course have killed children and old people first; able-bodies adult would perhaps have been temporarily spared, because they could be used as slave-labourers. As a matter of fact, solid documentary evidence shows that Jewish children and old people were not exterminated. The following four examples will suffice here:
1.On 5 June 1942, there were about 9,000 Jews living in the ghetto of Brest (White Russia). Among them there were 932 old people over 65 (the oldest one was 92) and more than 500 children under 1613.
2.In an unknown month of the year 1943, 225 children under 16, plus some old people of up to 86 years, were living in the ghetto of Minsk (White Russia)14.
3.At the end of May 1942, there were many old people living in the ghetto of Vilnius (Lithuania); the oldest one, a woman by the name of Chana Stamleriene, had been born in 1852. There were also 3.693 children under 1615. The angel of death was not hovering over these Jewish children: As we learn from an „Anthology of holocaust literature“, more than 20 schools were founded in the first year of the existence of the ghetto. In October 1942, between 1500 and 1800 children were studying at these schools, and in April 1943, going to school became compulsory16.
4.In the summer and autumn of 1944, many Jews of various nationalities (also Hungarian Jews who had been previously deported to Lithuania and Latvia to work for the German army) were transferred from Riga and Kaunas to the Stutthof concentration camp, east of Dantzig. On 26 July 1944, 1.983 Jews, most of them Lithuanian ones, arrived at Stutthof. 850 of them were under 15 years old17 which means that the oldest ones had been 12 when the Germans conquered Lithuania in the summer of 1941.
Argument 4: If the Nazis did not want to exterminate the Jews, why did Ribbentrop say to Horthy that „the Jews must be annihilated or taken to concentration camps”?
Answer: Politicians always talk a lot, especially in wartime. Rather than wasting his precious time pondering over what Ribbentrop said to Horthy, Dr. Ungvary should study the documents about the medical treatment of Jewish detainees at Auschwitz, or Jewish population statistics which show that in April 2004, 687,000 Jews, who had lived in the countries under German control during the war, were still very much alive18 (which means that there were several millions of „survivors” in 1945). But let us examine the sentence quoted by Dr. Ungvary:
If Ribbentrop stated that the Jews „must be annihilated or taken to concentration camps” this evidently meant that the Jews in the camps were not exterminated. To demonstrate this, we will use the case of the Hungarian Jews, which will be of special interest to Dr. Ungvary. On 11 May 1944, Himmler wrote that The Fuehrer had ordered 200.000 Jews to be sent to the concentration camps, where they would be employed at the great construction works of the Organisation Todt and other projects of importance for the German war effort19. A few days later, the massive deportation of Hungarian Jews commenced.
It goes without saying that many of the deported Hungarian Jews must have succumbed to the harsh conditions prevaling in the last year of the war. The number of casualties among them may have amounted to several tens of thousands. But as Jean-Claude Pressac, who was once hailed by the media as a genius who had refuted the revisionist arguments, informs his readers, in spring 1945 the Anglo-American troups found Hungarian Jews in „386 concentration camps, labor camps and working commandos, from some hundreds in the commandos to tens of thousands in the big camps”20.
After the liberation of Auschwitz, four Jewish physicians (Lebowitz, Reich, Bloch and Weil) wrote a report in which they stated that over 1.000 Hungarian Jews were being treated in the camp hospital, among them 97 boys and 83 girls under 16. One of them, the boy J. H. Malek, was three years old, another one, the girl R. M. Salomon, was nine years of age21. If the official version of the events were true, these Jewish Hungarian children would have been gassed on the spot after their arrival in Auschwitz. After all, they were unable to work.
Argument 5: Why did the Germans deport old Jews and Jewish children, who were unable to work, if they did not plan to murder them?
Answer: The Germans deported old Jews and Jewish children because did not want to separate families. The monstruous phantasies of the holocaust historians are categorically refuted by wartime documents. I see no necessity to repeat what I wrote in my answers to Dr. Ungvary’s arguments 3 and 4, but I want to call Dr. Ungvary’s attention to a particularly illustrative case, the one of the Czech Jewess Minna Grossova who had been born in 1874 and died at Auschwitz on 30 december 1943. She had been deported to Auschwitz via Treblinka22. Now the holocaust historians want us to believe that Treblinka was a „pure extermination camp” where even able-bodied Jews were gassed on the spot (except for a handful of „Arbeitsjuden” needed to run the camp). How could Minna Grossova, who was 68 at the time of her deportation to Treblinka, possible survive this „pure extermination camp” and later the selection at Auschwitz, where Jews unable to work were reportedly gassed at once without previous registration? This case alone is sufficient to prove that the orthodox holocaust story is rotten to the core!
Conclusion: If Dr. Ungvary is an honest man, he should understand that his case is hopeless and concede defeat. If he persists in his claims, I am willing to continue the debate, but I will not care to answer arguments based on quotation from Hitler, Himmler, Ribbentrop or Horthy, or on the diaries of former Hungarian (or German) soldiers, because my time is of value. Instead I request Dr. Ungvary to answer the 17 questions Otto Perge originally submitted to Dr. Karsai (who did not make any attempt to reply to them). There is however a second possibility: Let us limit the debate to the fate of the Hungarian Jews deported in 1944. If Dr. Ungvary wants to convince me, and the readers of the website kuruc.info, that large numbers of them were exterminated at Birkenau, let him answer Otto Perge’s questions 6, 8, 9. 10 and 11.
Footnotes
1 Christian Streit, Keine Kameraden. Die Wehrmacht und die sowjetischen Kriegsgefangenen 1941-1945, J. H. W. Dietz, Nachf., Bonn 1997, quoted according to: http:/de.wikipedia.org/wiki/Kriegsgefangene_im_Zweiten_Weltkrieg
2 Henryka Telesz, „Lazaret dla inwalidow – bylych jencow radzieckich“, in: Tadeusz Mencel (ed.), Majdanek 1941-1944, Wydawnictwo Lubelskie, Lublin 1991.
3 Nuremberg document PS-1919.
4 Germar Rudolf, Vorlesungen über den Holocaust, Castle Hill Publishers, Hastings 2005, p. 354ß357.
5 Bradley F. Smith, Agnes F. Petterson (ed.), Heinrich Himmler. Geheimreden und andere Ansprachen 1933-1945, Propyläen, Frankfurt 1974, p. 200.
6 Archiwum Muzeum Stutthof, I-1b-8, p. 53.
7 „Erläuterungsbericht zum Ausbau des KGH der Waffen-SS in AuschwitzOS“. Rossiskij Gosudarstvenny Vojenny Arkhiv, Moscow, 502-2-60, p. 81.
8 Archiwum Glownej Komisji Badania Zbrodni przeciwko Narodowi Polskiemu, Warsaw, NTN, 94, p. 143.
9 Idem, p. 145.
10 Gosudarstvenny Arkhiv Rossiskoj Federatsii, Moscow, 7021-93-21, p. 15-18.
11 http://en.wikipedia.org/wiki/Salaspils
12 Jens Hoffmann, „Das kann man nicht erzählen.” Aktion 1005 – Wie die Nazis die Spuren ihrer Massenmorde in Osteuropa beseitigten, konkret, Hamburg 2008.
13 Raisa Tschernoglasova, Трагедия евреев Белоруси в 1941-1944 годах; Minsk 1997, p. 274 f.
14 Judenfrei! Свободно от евреев, Minsk 1999, p. 289 f.
15 Vilnius Ghetto. List of prisoners, Volume 1, Lietuvos valstybinis muziejus, Vilnius 1996.
16 J. Glatstein, I. Knox, S. Marghoses (ed)., Anthology of Holocaust Literature, Atheneum, New York 1968, p. 90 f.
17 Archiwum Muzeum Stutthof, I-IIC-3.
18 Ha’aretz, 18 April 2004 (English edition).
19 Nuremberg document NO-5689.
20 Jean-Claude Pressac, Die Krematorien von Auschwitz, Piper Verlag, Zurich and Munich 1994, p. 199 f.
21 Gosudarstvenny Arkhiv Rossiskoj Federatsii, Moscow, 7021-108-23.
22 Terezinska Pametni Kniha, Terezinska Iniciativa, Melantrich 1995, p. 393.
(Kuruc.info)
Előzmények:

 Érdekes cikk, megosztom Facebookon!  Érdekes cikk, elküldöm e-mailben! Nyomtatóbarát változat
Friss hírek az elmúlt 24 órából
Kereső
Ajánló
Időkép
Hőtérkép
Legolvasottabb hírek
Humoros kép 
Dossziék
Ajánlott videó 

Készült a Kuruc.info által, minden jog fenntartva © 2006-2018 | Impresszum | Hirdetési ajánlat | Privacy Policy | About Us
CSS váltás feketére CSS váltás fehérre
Hírfolyam Lapszemle ipv6 ready