 Karsai László írását alább olvashatják |
Úgy érezzük, mindenkinek kellő mértékben biztosítottuk a hozzászólási lehetőséget (és ezt tesszük még a közeljövőben is), mivel azonban nem valószínű, hogy valamelyik fél igazat ad a másiknak, úgy döntöttünk, mi vetünk véget a vitának. Két kört futhat még valamennyi hozzászóló, amelyből egy többeknek gyakorlatilag már lejárt, ugyanis most közöljük Karsai László írását, már megérkezett és várakozik Jürgen Graf és Perge Ottó cikke, valamint nemrég jelent meg Ungváry Krisztián hozzászólása. Mivel azonban ez még a vita befejezése előtt történt, így ő igényt tarthat az utolsó előtti körre is - amennyiben élni kíván vele, várjuk levelét.
Az elkövetkező napokban tehát az utolsó előtti kör írásait közöljük, majd minden résztvevő lehetőséget kap egy végszóra, melyben összegezhet, ismét felsorolhatja legmeggyőzőbbnek tartott érveit, reagálhat az előtte megjelent vitairatokra stb., kérésünk csak az, hogy lehetőleg röviden, tömören, pontokba szedve, hogy könnyen olvasható és átlátható legyen.
A "tisztességes verseny" érdekében ugyanarra az időpontra (legkésőbb június 6., vasárnap reggel 10 óráig) várjuk mindenki végszavát, és ugyanabban az időpontban, egy helyen közöljük őket ABC-sorrendben.
Most Karsai László legújabb írását olvashatják, utána Jürgen Graf, majd Perge Ottó és Ungváry Krisztián következik - ha igényt tart rá.
Köszönjük megértésüket és az eddigi vitát!
Karsai László: Auschwitz, statisztikák és hazugságok. Viszontválasz Perge Ottóéknak
Pergéék megejtő őszinteséggel bevallják, hogy számukra a holokauszt-téma legfontosabb „részlete” az, hogy kit, hol hogyan öltek meg a zsidók közül a második világháború idején. Nem érdekli őket, hogy valóban megölték-e őket, csak azt hajtogatják, hogy úgy, ott és akkor, szerintük gázkamrákban, nem ölhették meg a zsidók jó részét. Szerintünk, holokauszt-szaktörténészek szerint kb. a hatmillióból három millió embert öltek meg a haláltáborokban. Ha jól értem, akkor azért azt elismerik, hogy kb. három millió zsidót csak megöltek, elpusztítottak, hagyományos módszerekkel: agyonlövés, felakasztás, éhen döglesztés, gettókban elviselhetetlen életkörülmények teremtése, halálra dolgoztatás, agyonverés stb. útján. Akkor már csak azt kell tisztázni, hogy miért tették a zsidókat Európa-szerte a nácik és cinkosaik jogfosztottá? Miért fosztották, rabolták ki őket? Majd miért zárták őket gettókba, gyűjtőtáborokba, miért deportálták őket? És végül: miért gyilkolták őket halomra?
Pergéékről azt azért nem tételezhetem föl, hogy elemi szövegértési problémáik is vannak, nem csak végtelenül, már-már számomra is megható módon tájékozatlanok. Ha viszont értik, amit mások leírnak, csak nem akarják félrevezetni olvasóinkat? Kedvesnek nehezen nevezhető levelező partereim egyike, B. G. (teljes név és e-mail cím a szerkesztőségben) nem azt írta, hogy voltak olyan zsidók, akik túlélték a holokausztot, majd 1945-ben hazatérésük után nevet változtattak (jómagam is ismerek ilyen embereket), hanem azt, hogy valamennyi deportált magyar(országi) zsidó túlélte a holokausztot, mindannyian hazajöttek, mindannyian nevet változtattak. Amikor megkérdeztem tőle, hogy miért nem mentek vissza saját lakásukba, miért nem kérték vissza üzleteiket, házaikat, földjeiket, állásaikat, azt válaszolta, hogy féltek, amire jó okuk is volt, lásd pl. a miskolci pogromot. Nem volt lakásproblémájuk, mert beültek a kitelepítettek lakásaiba. Végső érve pedig az volt, hogy ő tudja, hogy mindaz, amit ír, igaz, mert túl sok számára undorító zsidó pofát lát maga körül már 1945 óta. Válaszomban felhívtam a figyelmét arra, hogy az 1945-ben hazatérő zsidók nem nagyon félhettek az 1946. július 31-augusztus 1-jei miskolci pogromtól. Lakásproblémáik megoldása is kissé nehézkes lehetett, hiszen a kitelepítések 1948-ban kezdődtek, három évet persze ki lehet húzni akár fél lábon is, az árokparton is. Utolsó kérdésem az volt, hogy a csillagászok miért állítják, hogy a Föld forog a Nap körül, amikor mi látjuk, hogy a Föld lapos, mozdulatlan, és a Nap forog körülöttünk. Válaszában engem vírusnak nevezett, és vírusirtást helyezett kilátásba, egyébként Adolf Hitler szóhasználatát átvéve. Arra nem tért ki, hogy ha ennyire nem ismeri Magyarország 1945 utáni történelmét, akkor miért próbál velem vitatkozni?
Pergéék statisztikái nevetségesek. Újságcikkek, azonosíthatatlan „szakmunkák”, ostoba híresztelések állnak szemben sokszorosan ellenőrzött, országonkénti bontásban is létező statisztikai, demográfiai adatsorokkal. Egyik normális levelezőm, nevezzük őt Z. I.-nek (teljes név és e-mail cím a szerkesztőségben), higgadt, udvarias hangon, engem „Kedves Tanár Úr”-nak szólítva, megkérdezte, hogy nem lehetséges-e, hogy azok a zsidók, akik 1939-ben még éltek Európában, 1945-ben, vagy a következő években már máshová költöztek, pl. kivándoroltak Palesztinába/Izraelbe, az USA-ba, Ausztráliába, bárhová. Elküldtem neki a http://www.nyed.uscourts.gov/pub/rulings/cv/1996/685455.pds -t, remélem lesz a kuruc.info olvasói között is olyan, aki átnézi az itt található statisztikákat. Z. I. kissé már ingerült hangú, de még mindig udvarias hangvételű második levelében többek között azt írta, hogy Lengyelországban és Magyarországon 1939 után nem tartottak népszámlálást. Válaszomban leírtam, hogy valóban, az ismert okok (német és szovjet megszállás) Lengyelországban nem tarthattak népszámlálást 1940-ben, illetve praktikusan 1941 januárjában. Viszont Pergéék megint egyszer tévednek: nem ellenőrizhetetlen, hanem nagyon is jól, többszörösen ellenőrzött információ jutott el 1942 októberében (is) a m. kir. Belügyminisztériumhoz, onnan pedig a többi magyar minisztériumba: a lengyelországi zsidókat az év végéig legyilkolják. Erről nagyon sok más eredeti dokumentum is a rendelkezésünkre áll. A lengyelországi statisztikák szerint 1939-ben kb. 3,3 millió zsidó élt, ők kb. a lakosság 10 %-át alkották. 1945-ben már csak kb. 300.000 lengyelországi zsidó élt. Pergéék nem tudják, vagy elhallgatják, hogy Raul Hilberg a kb. 500.000 magyarországi zsidó holokauszt áldozat közül 300.000-ret „odaajándékozott” Romániának, Jugoszláviának, Szlovákiának és Ukrajnának. Hilberg csak a „trianoni” Magyarország területéről deportált és meggyilkolt magyar zsidókat számolja a magyarországi zsidó áldozatok közé, ezt illett volna Pergééknek megmondani. Z. I. rosszul tudta: Magyarországon tartottak 1941 januárjában népszámlálást, akkor még 725.000 izraelita vallású és 61.000 (kerekítve mindkét szám!) konvertita, csak a zsidótörvények által zsidónak minősített élt az I. és II. bécsi döntéssel is megnagyobbodott ország területén. Közülük öltek meg több mint 500.000 embert a nácik és cinkosaik.
Graf moszkvai történész (remélem értik olvasóink, hogy ebben az összetételben a „moszkvai” – fosztóképző…) szerint a második világháború után hatalmas méretű volt a zsidó holokauszt túlélők kivándorlása Palesztinába/Izraelbe. A pontos statisztikai adatok szerint Izrael államában 1950-ben 1,203.000 zsidó élt. Graf úr II. sz. válaszában mint megcáfolhatatlan szaktudományos tekintélyt idézi – saját magát. Erre mondják a mi szakmánkban, mármint a jelző nélküli történészek, hogy „nem elegáns”. Persze ez valamiféle moszkvai történész divat lehet, saját magunkra, mint cáfolhatatlan szaktekintélyre hivatkozni…
Érdekes, hogy a gázkamra-szuterén-sufni „szakértők” eddig még nem szakítottak időt arra, hogy ellátogassanak Auschwitz-Birkenauba. Fred Leuchter, akire eddig Pergéék mint cáfolhatatlan szaktekintélyre hivatkoztak, megtette, de ő szegény azért nem tudott ott komoly kutatásokat végezni, azért van jelentése telis de teli hibákkal, tévedésekkel, mert nagyon kellett sietnie, tudjuk most meg Graf moszkvai történésztől. Majd ha elmennek Pergéék Auschwitzba, nézzék meg a II. és III. sz. krematóriummal egybeépített gázkamrák romjait. Graf is, Pergéék is tévednek, ezeket a nácik felrobbantották, nem maradtak épségben. Hogy egy cáfolhatatlan szaktekintélyt, saját magamat idézzem: saját szememmel, többször is láttam ezeket a romokat. Ugyanis én már ötször felkerestem, szakmai okokból (is) Auschwitzot.
Megfogadtam Pergéék tanácsát, szakértő vegyészhez fordultam hidrogéncianid-ferrocianid ügyben. Alábbiakban rövidítve idézem válaszát:
„A Zyklon-B szemcsékből levegővel érintkezve halálos hidrogén-cianid (kémiai képlete: HCN) gáz szabadul fel, amely a vastartalmú vegyületekkel reagálva a berlini kéknek (párizsi kék, porosz kék) nevezett festékanyagot (ferro-ferri-cianát, Fe4[Fe(CN)6]3) ad. A hidrogén cianid rendkívül mérgező. A cianidok általában idegmérgek, mérgező hatásukat komplex mechanizmusok révén fejtik ki, általánosságban a sejtek légzésében okoznak zavarokat és ilyen módon okoznak gyors halált.
A holokauszt-revizionisták szerint az emberek kivégzésére használt gázkamráknak tartott helyiségekből származó vakolatmintákban ennek a vegyületnek a jelenléte nagyon alacsony, kevesebb, mint a ruhák féregtelenítésére használt termek esetében, tehát valószínűtlen, hogy az előbbieket emberek tömeges kivégzésére használták volna. Tudjuk, hogy az emberek sokkal érzékenyebbek a hidrogén-cianidra mint a rovarok, következésképpen embereken alkalmazva a szer kisebb koncentrációban, rövidebb ideig használva is "hatásos" lehetett, vagyis a kivégzésre szolgáló gázkamrák fala kevésbé volt kitéve a gáz hatásának, mint a féregtelenítő helyiségeké.
Annak az analitikai labornak a vezetője, ahol a fenti vizsgálatot végző Leuchter dolgozott, azt mondta, hogy Leuchter elég vastag tégla mintákat vett, így nagymértékben hígulhattak a cianid maradványok, amik csak nagyon vékony réteget alkotnak a falon és nem is tudnak "behatolni" a falba.
A hidrogén-cianid szobahőmérsékleten nagyon gyorsan párolgó folyadék halmazállapotú vegyület, ami 26°C -on forr (gáz halmazállapotú lesz). A ferrocianidok ennek a gáznak a vízzel és a vassal alkotott különböző összetételű sói (amikben a vas mellett egyéb fémek ionjai is megtalálhatóak), azaz szilárd vegyületekről van szó. Ez utóbbiak elég kevéssé párolognak (bár elvileg minden szilárd anyag is párolog mindenféle hőmérsékleten). Elképzelhető, hogy az esővíz sem mossa ki ezeket, mivel e sók között vannak a vízben oldhatatlanok (kémiai névvel: csapadékok) is. Egyébként a párolgásukat nagyon sok minden befolyásolja: a levegő páratartalma, a hőmérséklet, légnyomás, a fal anyaga stb.
A gázkamrák külső falára úgy kerülhettek ilyenek, hogy a hidrogén-cianid gáz kikerült az épületből, miután a gázkamrákat a „használat” után kinyitották, erőteljesen kiszellőztették és ha a külső falak nedvesek voltak és volt bennük vas, akkor ezek a sók kialakulhattak, bár egyes kutatók szerint e reakció lejátszódására elég kevés az esély.
Emellett egy 1994-es krakkói bűnügyi helyszínelők által, korszerűbb módszerekkel végzett vizsgálat eredményét összefoglaló tanulmány szerint a téglák hidrogén-cianiddal történő érintkezése csak kis valószínűséggel vezet a berlini kék nevű vegyület keletkezéséhez.
A tanulmány során 22 gázkamrából, fertőtlenítő helységből (pozitív kontroll) és lakó épületből (negatív kontroll) származó mintát vetettek össze. Az előbbiekben találtak cianidmaradványokat, az utóbbiban nem.
A tanulmány elérhető itt:
A konklúzió:
"The present study shows that in spite of the passage of a considerable period of time (over 45 years) in the walls of the facilities which once were in contact with hydrogen cyanide the vestigial amounts of the combinations of this constituent of Zyklon B have been preserved. This is also true of the ruins of the former gas chambers. The cyanide compounds occur in the building materials only locally, in the places where the conditions arose for their formation and persistence for such a long time. In his reasoning Leuchter claims that the vestigial amounts of cyanide combinations detected by him in the materials from the chamber ruins are residues left after fumigations carried out in the Camp "once, long ago". This is refuted by the negative results of the examination of the control samples from living quarters, which are said to have been subjected to a single gassing, and the fact that in the period of fumigation of the Camp in connection with a typhoid epidemic in mid-1942 there were still no crematoria in the Birkenau Camp. The first crematorium (Crematorium II) was put to use as late as 15 March 1943 and the others several months later."
Magyarul: „Az eltelt 45 év ellenére ki lehetett mutatni a cianid származékait, azon épületekben, ahol a falak érintkezésbe léptek a hidrogén cianiddal. A cianid származékok csak lokálisan vannak jelen az építőanyagokban, olyan helyeken, ahol a körülmények (nedvesség, stb.) kedveztek e származékok kialakulásának és tartós fennmaradásának. Leuchter kijelentéseit a következő érvekkel cáfolják: nevezetesen, hogy a lakóépületekben, ahol egyszer végeztek féregtelenítést 1942 nyarán Zyklon-B-vel, ott nem találták meg ezeket a maradványokat az építőanyagokban és, hogy a tífusz járvány miatt Birkenauban végzett féregtelenítéskor még nem épült krematórium. Az első ilyen épületet, a Crematórium II.-t 1943. március 15-e után, vagyis hónapokkal a Leuchter által említett fertőtlenítés után helyezték „üzembe”, a többit pedig több hónappal később.”
Nagyon tetszik nekem Graf moszkvai történész őszintesége. Ő legalább bevallja, hogy „dokumentáris” [sic! Csak zárójelben kérdezem: nincs egyetlen fordító sem a kuruc.info környékén, aki tudna magyarul is?] (Szerkesztőség: hibák könnyen becsúszhatnak még a legjobbaknál is - elég egy pillantást vetni Karsai úr helyesírási hibáktól hemzsegő küldeményeire, melyeket természetesen nem javítottunk, nehogy azzal vádoljon meg, hogy belenyúltunk a szövegébe - a szerk.) bizonyítékkal nem tudja a gázkamrákkal kapcsolatos vélekedését alátámasztani. Sőt, azt is elismeri, hogy bizonyos számú – szerinte – beteg, munkaképtelen zsidót megöltek pl. Sobibórban – injekcióval, talán. Nem értem: miért nem ütötték agyon bunkóval, egyenként ezeket a zsidókat? Pazarolni a drága mérget, injekciós tűket, munkaerőt, hát ez igazán nem vall a németekre. Gázkamrában persze senkit sem öltek meg, vagy ha mégis, akkor a moszkvai történész talán téved, talán a „vélekedését” alátámasztó „bizonyítékai” sem mások, mint sejtések.
A moszkvai történész sokkal több német levéltári forrást ismer, mint Pergéék. Ő már diadalmasan idézi Franz Rademachert, aki 1942. februárjában a zsidók keletre történő áttelepítéséről ír. Amikor én idéztem Rademachert, akinek Eichmann azt tanácsolta, hogy mivel nem lehet a szerbiai zsidókat „keletre” deportálni, inkább lőjék agyon őket, vagy azt a levelét, amelyben egy kollégája a zsidókérdés radikális, végső megoldásának tervéről tájékoztatta őt, Pergéék első döbbenetükben engem hamisítással, hazugsággal vádoltak. Pergéék még azt hitték, hogy a Madagaszkár-terv végig a világháború idején élő, érvényes terv volt. Most nekik Graftól kellett megtudniuk, hogy ezt is rosszul tudták, ez számukra nagyon kínos lehetett. Viszont Graf moszkvai történész ezzel megint hatalmas öngólt lőtt. Rademacher fenti levele megírása előtt tájékozódott, az 1942. január 20-i wannseei konferencián történtekről külügyminisztériumi főnökétől, Martin Luthertől értesült, aki ott volt a Berlin melletti villában. Pergéék egyszer azt írták, hogy a Wannsee Jegyzőkönyv teljesen használhatatlan. Ebben egyet is érthetünk, egy megszorítással: számukra, holokauszt tagadók számára az. Nagyon kérem őket, hogy ne próbálják most azt elkezdeni bizonygatni, hogy ez a jegyzőkönyv hamisítvány. Mondják inkább szerényen, alázatosan azt, amit Graf moszkvai történész szokott akkor mondani, amikor olyan dokumentummal találkozik, amely a holokausztról szól: „rejtély”, „nem értem” stb. Ne kezdjenek a kétféle SS-betűvel írott (gépelt) változatról, meg az iktatószám stb. hiányáról értekezni, mert csak még nevetségesebbé fognak válni. A jegyzőkönyv valóban nem ékes, irodalmi német nyelven íródott, de eddig még senki sem állította, hogy Heydrich, vagy Eichmann Goethe, Thomas Mann kaliberű író lett volna. Ne kelljen nekem idéznem azokat az „előiratokat”, „utóiratokat”, hogy Pergéék amatőr szóhasználatát idézzem, amelyek a Wannsee Jegyzőkönyvvel kapcsolatosak. A hamisító ugyebár hozzáfért pl. Hans Frank lengyel főkormányzó hadinaplójához, amelyben hetekkel a konferencia előtt elmondta, hogy kit fog a konferenciára küldeni. Hosszú féloldalt ebbe a hadinaplóba belehamisítani nem nehéz, hanem lehetetlen vállalkozás.
Mielőtt rátérnénk a Wannseeban történtekre, nézzük meg Goebbels naplóját is: 1941. december 12-én, miután Heydrich elhalasztotta a Wannsee-konferenciát (a hamisító ugyebár az „előiratok” közül meghamisította a meghívókat, majd hamisított újabb Heydrich értesítőket, amelyekben a halasztásról értesítette a meghívottakat, majd újabb meghívókat hamisított, amelyben 1942. január 20-ra hamisan meghívta a résztvevőket Wannseebe. Szegény hamisító, éjt-nappallá téve kellett dolgoznia. Vagy nem, de ezt kínos lenne a holokauszt-tagadóknak bevallani.) Hitler viszont összehívta Berlinbe, saját lakására az NSDAP Reichsleitereit és Gauleitereit. Goebbels hosszan idézte Hitler beszédét, amelyben a Führer többek között a következőket mondta: „A zsidókérdéssel kapcsolatban a Führer úgy döntött, hogy tiszta helyzetet teremt. Ő azt jósolta [1939. január 30-i beszédére céloz itt Goebbels-KL], hogy ha a zsidók még egyszer világháborút okoznak, az eredmény az ő saját pusztulásuk lesz. Itt a világháború, ennek elkerülhetetlen következménye a zsidók elpusztítása kell hogy legyen. Ezt a kérdést szentimentalizmus nélkül kell szemlélni. A mi kötelességünk az, hogy ne a zsidók, hanem saját germán népünk iránt érezzünk szimpátiát. Ha a német népnek most megint 160.000 halottat kellett áldoznia a keleti fronton [a Vörös Hadsereg december 6-án Moszkva alatt indított ellentámadására céloz itt Goebbels-KL], e véres konfliktus okozóinak életükkel kell fizetni ezért.”
1941. december 18-án Himmler Hitlerrel találkozott. Határidő naplójába csak annyit jegyzett föl: „Zsidó kérdés/mint partizánokat kiirtani őket”. Nagyon valószínű, hogy azt beszélték meg, hogyan indokolják meg a zsidók kiirtását, hogyan „kommunikálják” a tömeggyilkosságot. 1942. január 8-án Heydrich újabb meghívókat küldött szét, ebben január 20-án délre („ebédmeghívással”) hívta meg többek között Dr. Stuckartot a Belügyminisztériumból, Martin Luthert a Külügyminisztériumból, Dr. Josph Bühlert a Főkormányzóságból, dr. Alfred Meyert és dr. Georg Leibbrandtot a Keleti Megszállt Területek Minisztériumából. Az Igazságügyminisztériumot Roland Freisler államtitkár képviselte, aki később a náci népbíróság hírhedt vérbírája lett. Henrich Lammers a Birodalmi Kancelláriáról Friedrich Wilhelm Kritzingert küldte. Göringet dr. Erich Neumann képviselte. Goebbels Propaganda Minisztériumából természetesen senkit sem hívtak meg. Henrich Müller, a Gestapo vezetője, aki előzőleg Eichmannt Minszkbe és Chelmnóba küldte „tanulmányútra”, ott volt a meghívottak között. Otto Hoffmann a Faji és Áttelepítési Hivataltól, valamint dr. Karl Eberhard Schöngrath a Főkormányzóságból (ő 1941 júliusában egy különleges Einsatzgruppét irányított Galíciában); Dr. Rudolf Lange, az Einsatzkommando 2 parancsnoka, aki a rigai mészárlásokat irányította, valamint Heydrich zsidó szakértője, a jegyzőkönyv vezetője, Adolf Eichmann is jelen volt.
Bár a moszkvai történész azt próbálta magyarázni, hogy 1941. október 23-a után azért nem engedik kitelepülni, emigrálni a zsidókat, mert kellettek a náciknak a zsidó tudósok (ugye 1941. október 23-ig nem kellettek, mehettek isten hírével…), Heydrich most, 1942. január 20-án világosan fogalmazott: az emigráció helyett a zsidókérdés megoldása a zsidók keletre történő telepítése lesz. Lodzba, Minszkbe, Rigába csak átmenetileg telepítik a zsidókat. A végső megoldás kb. 11 millió zsidót fog „érinteni”. Ebben a számban benne voltak az angliai, törökországi, finnországi, sőt az írországi zsidók is. Heydrich kifejtette, mit ért ő „keletre telepítés” alatt. A zsidókat munkára (útépítés, mocsarak lecsapolása) fogják, a nőket és férfiakat különválasztják. A zsidók nagy része természetes úton el fog hullani (wobei zweifellos ein Grossteil durch natürliche Verminderung ausfallen wird). Akik túlélik, a legellenállóbbak, velük ennek megfelelően kell bánni, mert szabadon engedésük esetén a zsidó újjászületés magvát alkothatnák.
Nem véletlen, hogy annak ellenére, hogy a konferencia döntései közül vajmi keveset valósítottak meg, a holokauszt tagadók úgy irtóznak ettől a jegyzőkönyvtől, mint ördög a tömjénfüsttől. A jegyzőkönyvből világosan kiderül, hogy valamennyi európai zsidó, 11 millió ember (egyébként erősen eltúlzott, téves becslésről van szó) lemészárlását tervezgették a nácik. Az Élet és Irodalom c. hetilapban három éve (2007. április 20.) megírtam: ebben az Eichmann által összeállított és Heydrich által gondosan átnézett, stilizált, meghúzott jegyzőkönyvben egyetlen szó sem esik a keletre telepítendő 11 millió zsidó jelentős részéről, az öregekről, kisgyerekekről, betegekről, egyszóval a munkaképtelenekről. Világos, hogy ha a jegyzőkönyvben csak a munkaképesekről van szó, akkor meg kellett tárgyalni a náci vezetőknek azt is, hogy mi lesz a munkavégzésre alkalmatlan több millió zsidóval, ott, „keleten”.
Míg Pergéék csak megpróbálták félremagyarázni Goebbels 1942. március 27-i napló-bejegyzését, Graf számára ez a hosszú bejegyzés, amelyben Hitler bizalmasa részletesen ír a Reinhard Akcióról, a lengyelországi zsidók millióinak legyilkolásáról, csak „rejtély”. Én meg azt nem értem, hogy mit nem ért meg ebből a Goebbels naplóbejegyzésből? Nem értem azt sem, miért nem válaszolnak Pergéék hosszú hetek óta, még Graf segítségével sem arra a kérdésemre, hogyan lehet a treblinkai haláltábor környékén rosszul eltemetett hullák bűzét húsz kilométerrel távolabb is érezni? Kérdésem: hány hullát kell rosszul eltemetni, hogy még húsz kilométerrel távolabb is érezni lehessen az oszladozó tetemek bűzét? Milyen rendszer az, ha nem rasszista, antiszemita, szociáldarwinista, amelyik több millió embert halomra gyilkoltat pusztán vallásuk, származásuk miatt? Graf sem, Pergéék sem tudnak válaszolni arra a kérdésemre sem, hogy Hitler miért emlegette, idézte többször is, mint beteljesülő próféciát 1939. január 30-i beszédének azt a részletét, amelyben új világháború esetén a zsidók kiirtásáról beszélt? Nem csak kemény dolgokat mondott a zsidókról a Führer, hanem arról beszélt, hogy a zsidókat kiirtják, ha új világháborút robbantanak ki.
A dízel-motorok csekély hatékonyságú gázain kérődzve sem Pergéék sem Graf moszkvai történész nem tud arra a kérdésemre válaszolni, hogy ha Nyugatról tízezrével deportálják keletre a zsidókat, többek között a treblinkai, belzeci, sobibóri haláltáborba, akkor ők ott hogy férnek el? Egy futballpálya nagyságú területen mondjuk 1942 márciusában hatvanezer embert hová tesznek? Megbízható visszaemlékezések, és a táborról készült egykorú tervrajzok szerint például a treblinkai haláltábor egy kisebb, normál méretű futballpálya nagyságú területű volt. Magyarán kb. 4000 négyzetméteren kellett volna 60.000 embert elhelyezni, ami csaknem 15 fő egy négyzetméteren, még ha nem számolnánk a különféle épületeket is. Ráadásul a zsidókat ezekbe a táborokba 1942 tavaszától nem csak Nyugatról deportálnak, hanem keletről is. A zsidókérdésnek semmiféle „területi megoldása” nem létezett, ki kell a moszkvai történészt ábrándítanom. A Wehrmacht nem engedett volna több százezer, sőt több millió zsidót a front mögöttes területeire telepíteni. Ezért írta azt Eichmann Rademachernek, hogy nem lehet a szerbiai zsidókat keletre deportálni, agyon kell őket helyben lőni.
Graf legalább bevallja, hogy a haláltáborokkal kapcsolatos kérdéseinkre csak „feltevésekkel” tud válaszolni. Nem érti ő még a legegyszerűbb Einsatzgurppe jelentéseket sem. Fölveti, hogy ezek talán nem is hitelesek, mert nincsenek mellettük törvényszéki orvosi vizsgálati jelentések. Elképzelem az SS és a Wehrmacht törvényszéki orvosait, amint naponta tízezrével végeznek boncolásokat, szorgalmasan írják a jelentéseket sok százezer lemészárolt zsidóról, kb. a következő stílusban és tartalommal: „a közepesen táplált, kb. 75 éves férfi halálának feltehető oka a koponya hátsó részén látható 0,7 mm bemeneti nyíláson behatoló lövedék, amely a bal szemen keresztül hagyta el a koponyát, jelentős mértékű roncsolást okozva az agyban… stb.” Talán nem kellene a kuruc.info olvasóit hülyének nézni, bár persze Moszkvából, a demokrácia egyik fellegvárából nézve sok minden nagyon könnyűnek tűnhet. A moszkvai történésznek még arra sem volt módja, hogy saját szövegét elolvassa, és megértse. Diadalmasan idézi az egyik Einsatzgruppe-jelentést, amelyben az áll, hogy Litvániában a háború előtt 153.743 zsidó élt, ebből 136.421-et likvidáltak. Tudom Pergééktől, hogy a náci rendszer nem volt antiszemita, meg rasszista rendszer, de ezek szerint hű szövetségesük, a moszkvai történész pl. a litvániai zsidók zömének kiirtását elismeri. Ám a helyzet nem ilyen egyszerű, mert Graf diadalmasan fölmutat egy jelentést, hogy „a gettóban” (valószínűleg fordítói tévedésről van szó, Graf biztosan tudja, hogy Litvánia területén több gettó is volt a második világháború idején) 34.500 zsidó élt. Ha a három számot összevetjük, kiderül, hogy 170.921 zsidóról van szó, tehát siet a következtetést Graf levonni, az Einsatzgruppe-jelentések megbízhatatlanok. Szegény moszkvai történész elfelejtette, hogy alig pár sorral följebb ő maga írt a Nyugatról Litvániába deportált több tízezer zsidóról. Ha erre emlékezett volna, biztosan nem tájékoztatja a kuruc.info olvasóit pl. arról, hogy volt olyan Einsatzgruppe, amelynek tagjai 136.421 zsidót öltek meg csak Litvánia területén.
Pergéék először azt írták, hogy az SS akció-csoportjai csak partizánokat öltek meg. Majd valaki szólhatott nekik, hogy fennmaradtak az eredeti SS-jelentések, erre gyorsan „megmagyarázták”, hogy a németek azt gondolták, hogy a zsidók a partizánokat támogatják, és a partizánok merényleteire válaszul, bosszúból öldökölték halomra a zsidókat. Ezek szerint a nácik annyira antiszemiták és rasszisták voltak, hogy nem túszokat szedtek, mint Nyugat-Európában, hanem tízezrével ölnek meg zsidó gyerekeket, öregeket, nőket is. Az Einsatzgruppék eleinte, 1941 júniusában és júliusában „csak” a szovjet funkcionáriusokat, az SZKP tagjait és a hadifoglyok közül a zsidó hadifoglyokat ölték meg, egyébként az utóbbi esetben is semmibe véve a genfi hadifogoly-konvenció előírásait. A Szovjetunió elleni német támadás utáni első hetekben még az volt az Einsatzgruppék feladata, hogy ahol lehet, támogassák a helyi lakosság pogromjait, és/vagy maguk is szervezzenek pogromokat. A holokauszt lényegéhez tartozott a titok, a megtévesztés. Ahol pogromot szerveznek, onnan és a környékről is elmenekülnek a zsidók. 1941 augusztusában elkezdik halomra gyilkolni a zsidókat. Pergéék őszinte meglepetésemre elismerik pl. a Babij Jar-i tömeggyilkosságot, amelynek során 1941. szeptember 29-30-án 33.771 zsidót, öregeket, betegeket, nőket, kisgyerekeket stb. gyilkoltak halomra. Kiev és környéke felszabadulása után a Babij Jar-i tömegsírokat feltárták, előkerültek a Pergééknek oly kedves hullák, csontok, ruhák, tömegével. Itt már készültek törvényszéki orvosi vizsgálati jelentések.
Pergéék először azt írták, hogy az úgynevezett eutanázia-program során fájdalmaktól szenvedő, gyógyíthatatlan betegeket öltek csak meg a nácik. Számukra igen sajnálatos módon kiderült, hogy ez sem igaz, a náci tömeggyilkosok nem gondos orvosi vizsgálatok után részesítettek 1939-1941. folyamán „kegyes halálban” közel 100.000 embert, hanem, Hitler írásos parancsa alapján gázkamrákban, tömegesen öltek meg olyanokat, akiket életre érdemtelennek minősítettek. Pergéék először hazugsággal, dokumentumok hamisításával vádoltak meg, amikor leírtam, hogy az eutanázia-program kb. 400 tömeggyilkosa közül 94-et a belzeci, sobibóri, treblinkai haláltáborba irányítottak át. Majd kénytelenek voltak elismerni, hogy ez igaz. Még rosszabb hírem van: ezt a 94 „embert”, pontosabban SS tömeggyilkost eredetileg Himmler SS Birodalmi Vezető adta „kölcsön” az eutanázia-program számára, majd 1942 tavaszán visszakérte őket és áthelyeztette őket a lengyelországi haláltáborokba. Ezek után azt állítani, hogy a holokauszt és az eutanázia program között nincs kapcsolat, nem csak ideológiai (rasszizmus, antiszemitizmus), hanem szervezeti is, nem egyszerűen tévedés, hanem az alapvető tények semmibe vétele, történelemhamisítás.
Graf moszkvai történész rosszul tudja: a Generalplan Ost, és még több olyan belső, bizalmas náci tervezet, amely hol 30 millió, hol több tízmillió keleti, szláv ember lemészárlásáról, éhendöglesztéséről szól, nem von dem Bach-Zelewski SS tábornok háború utáni, állítólag kicsikart vallomásán alapul. Graf lehet, hogy nem tudja, de ezek a bizalmas tervezetek, előterjesztések fennmaradtak, ma is olvashatók, publikálták, elemezték ezeket. Már hetekkel ezelőtt kérdeztem, de nem kaptam választ Pergééktől arra a kérdésemre, hogy miért kapott idegösszeomlást Bach-Zelewski 1942-ben? Elárulom: ő több mészárlást személyesen irányított Észtországban, Belarussziában, nem bírta a lemészárolt nők, kisgyerekek, öreg emberek látványát, összeomlott, hosszú kórházi kezelésre szorult.
Nem jártak jobban Pergéék a náci koncentrációs és haláltáborokban folytatott álorvosi kísérletekkel sem. Az ő vágyálmaikban Mengele és kollégáik kedves, rendes, komoly orvosok, tudósok, akik szerették még a zsidó kisgyerekeket is. Azokat a dokumentumokat, tanúvallomásokat, fényképeket, amelyek ezt a kissé túlságosan idillire sikeredett képet cáfolják, egyszerűen hamisítványnak, megbízhatatlannak nevezik. Így könnyű, mondják erre pestiesen. A náci „orvosok” (orvosi diplomájuk volt ugyan, de milyen orvos az, aki a tömeggyilkosok cinkosa, sőt maga is gyilkol?) kétféle orvosi kísérleteket végeztek a lágerekben: normális, szokásos orvosi kísérleteket, és teljesen fölöslegeseket is. Az első esetben a normális, „civil” életben is zajló orvosi kísérletektől eltérően a kísérleti alanyokat kényszerítették, hogy alávessék magukat különféle kísérleteknek, például új gyógyszerek, oltások, szérumok hatásmechanizmusát próbálták ki foglyokon, vagy egy hipotézist ellenőriztek, vagy más problémákat oldottak így meg. Például a Luftwaffe Orvosi Szolgálatának főnökét igencsak érdekelték a magas légköri kísérletek és az Atlanti óceán fölött lelőtt és a jeges vízben félholtra fagyott pilóták újjáélesztése. A Wehrmacht Orvosi Szolgálatának vezetőjét a sárgaság problémája érdekelte. Eddig egészséges állatokat oltottak be sárgaságban szenvedő emberek véréből vett mintákkal, most sárgasággal megfertőzött állatok vérét fecskendezték emberekbe. Az I. G. Farben „Bayer” kutató laboratóriuma a tífusz elleni gyógyszerrel kísérletezett. Ez két formában, tabletta és szemcsés állapotban létezett, de közismert volt, hogy egyes páciensek a tablettát kihányták. Az I. G. kutatói megkerestek egy „baráti elmegyógyintézetet”, de rájöttek, hogy az elmebetegek nem tudtak felvilágosítást adni, hogy a gyógyszer melyik formáját tudták jobban bevenni. Ekkor az egyik I. G. kutatónak eszébe jutott, hogy egyik kollégájuk már Obersturmführer Auschwitzban, és hozzá fordult segítségért. Kollégáik nem ilyen informális utat választottak, hanem Pergéék nagy bánatára, hivatalosan, bürokratikus eljárás keretében, tehát számtalan eredeti levelet, iratot, dokumentumot „produkálva” folyamodtak engedélyekért az SS Birodalmi Orvosához, Ernst Grawitzhoz, vagy magához Himmlerhez. Őt annyira érdekelték ezek az ember-kísérletek, hogy 1943. augusztus 16-án parancsba adta, hogy ilyeneket az ő előzetes engedélye nélkül nem lehet elkezdeni. 1944 folyamán a kérvényeket Grawitznak kellett küldeni, ő továbbította ezeket Himmlerhez. A kérvényekhez orvosi szakvéleményt és többek között az SS tömeggyilkos Artur Nebe SS Gruppenführer, a Kriminalpolizei (KRIPO) vezetője, 1941-ben az Einsatzgruppe B parancsnoka szakvéleményét is csatolták. Nebe a kísérleti alanyok kiválogatásához nyújtott segítséget. Voltak orvosok, akik hivatalosan „halálra ítélt bűnözőket” kértek kísérleteik számára, így próbálták lelkiismeretüket megnyugtatni. Az SS saját belső feljegyzései azonban arról tanúskodnak, hogy gyakran jelöltek ki „fajgyalázó zsidó bűnözőket” kísérleti alanyoknak. Végeztek orvosi kísérleteket például a tengervíz ihatóvá tételéről, és ezekről is tömegével maradtak fönn iratok, dokumentumok, sőt a kísérleti alanyokról fényképek is, tehát Pergéék nehéz, sőt bátran állíthatjuk, lehetetlen feladatra vállalkoztak, amikor eme álorvosi kísérletek tagadásával, a holokauszttól való elválasztásával próbálkoznak. A kísérleti alanyokkal csak sós tengervizet itattak, ennek következtében ezek a szerencsétlenek legyengültek, kiszáradtak, sok esetben meghaltak. Először zsidókat jelöltek ki, de Nebe inkább „aszociális cigány félvéreket” javasolt, Grawitz viszont azt írta, hogy faji okokból a cigányok nem alkalmasak a tengervizes kísérletekre. Ugye itt sem lát fajelméletet, rasszizmust senki rajtunk, holokauszt-történészeken kívül?
Kísérleteztek az SS orvosai csontátültetéssel is. A ravensbrücki lágerben fogva tartott lengyel nőkből operáltak ki, illetve át csontokat. Himmlert különösen érdekelték az alacsonyabbrendű (értsd: szláv) nőkön végzett sterilizációs kísérletek, azok, melyek során nem alkalmaztak műtéti technikát. Többek között röntgen-sugárzásnak vetették alá a fogoly nők és férfiak altestét. A Führer Kancelláriáján az eutanázia-programból már jól ismert Bouhler és Brack foglalkozott ezzel a kérdéssel, és a szakértőkkel folytatott levelezésükből kiderült, hogy a röntgen sugarak kis mennyiségben csak időleges meddőséget okoznak, nagy mennyiségben viszont égési sebeket is okozhatnak. Brack egyik előterjesztésében 1942 júniusában, amelyben a lengyelországi haláltáborok elgázosító berendezéseiről is szó van, arról értekezett, hogy kb. tízmillió halálra ítélt zsidó közül kb. két-három millió zsidóra a hadigazdálkodásnak szükség van. Természetesen csak sterilizálásuk után. Ilyen tömegű embert hagyományos, műtéti úton túl lassú lenne sterilizálni, kasztrálni, tehát fel kell gyorsítani a röntgen sugaras meddő-kísérleteket. Ezeket Auschwitzban dr. Horst Schumann folytatta nőkön és férfiakon is. Ugyanitt Mengele, aki a germán „faj” szaporításán fáradozott, ikreken végzett kísérleteket.
Graf számára bizonyára fölfoghatatlan, érthetetlen „rejtély”, miért jelentette 1942 márciusában Burzio pozsonyi pápai nuncius a Vatikánba, hogy a Szlovákiából Auschwitzba deportált zsidók sorsa a biztos halál. Informátorai nem megtévesztették, tájékoztatták a pozsonyi pápai nunciust. Graf nyilván hasonlóan rejtélyesnek fogja találni, majd ha életében először elolvassa a csaknem négy évtizede már publikált jegyzőkönyvet, amelyet Hitler-Ribbentrop valamint Horthy Miklós kormányzó 1943. április 16-17-i klessheimi tárgyalásán rögzítettek. Annak ellenére, hogy erőteljesen stilizált jegyzőkönyvről van szó, azt azért rögzítették, hogy Hitler ismételt szemrehányásaira, amelyek a magyarországi zsidópolitikával voltak kapcsolatosak, Horthy visszakérdezett: „Mihez kezdjen a zsidókkal miután úgyszólván minden életlehetőséget megvont tőlük, elvégre mégsem ütheti őket agyon.” Ribbentrop erre kijelentette, hogy: „A zsidókat vagy meg kell semmisíteni, vagy koncentrációs táborokba szállítani.” Hitler ehhez még hozzáfűzte: „Ha nem tudnak dolgozni, el kell pusztulniuk. Úgy kell őket kezelni, mint a tuberkulózis bacilusát, amely megfertőzheti az egészséges testet.” Horthy Klessheimből hazatérve levélben foglalta össze álláspontját a tárgyalásokon elhangzottakról. A levél első változatában még szerepelt a következő mondat, amely a végül elküldött tisztázatból már kimaradt: „Excellenciád további szemrehányása volt, hogy a kormány a zsidók kiirtásának keresztülvitelében nem járt el ugyanolyan mélyrehatóan, mint az Németországban történt, s ahogyan az a többi országban is kívánatosnak látszik.”
Úgy vélem, hogy „vitánk” kezd ellaposodni. Az általam és Ungváry Krisztián kollégám által feltett kérdésekre Pergéék és Graf moszkvai történész vagy nem válaszolnak, vagy mellébeszélnek. Mint válaszaikból kiderült, mielőtt elkezdtek volna velünk vitatkozni, fogalmuk sem volt arról, hogy a nácik tervezték több tízmillió szláv kiirtását, eltervezték és végrehajtották 1939-1941 között közel 100.000 gyógyíthatatlannak minősített súlyos beteg és elmebeteg kiirtását. Nem tudták azt sem, hogy a német fogságba esett több millió szovjet hadifogoly közül közel hárommilliót tudatosan pusztítottak el a nácik. Pergéék sokáig azt próbálták elhitetni magukkal, hogy az európai zsidók pl. Madagaszkár szigetére történő kitelepítése a második világháború idején végig érvényes, élő terv volt, Graftól kellett megtudniuk, hogy nem nekik, hanem nekem volt igazam, aki megírta nekik, hogy erről a tervről már 1940 őszén letettek. Nem ismerték Pergéék az Einstazgruppék tevékenységét sem, szánalmas próbálkozásuk, hogy partizán-ellenes akcióknak állítsák be a tömeggyilkosságokat, kudarcot vallott, és ebben nagy segítségemre volt Graf moszkvai történész is. Nem tudnak mit kezdeni Pergéék a haláltáborokkal sem. Érveimre, adataimra, az elgázosítási módszerekkel kapcsolatos leírásaimra nem tudnak válaszolni, csak a már évtizedek óta megcáfolt holokauszt-tagadó „érveket” adják elő újra és újra, én már nagyon unom ezeket olvasgatni. Talán legjobb példa erre a dízel motorok gázával való öldöklés. Leírtam, amit minden normális ember saját tapasztalatából is jól tudhat, hogy egy emberekkel zsúfolt szobában, vagy teremben, ahol modern, jól szigetelő ablakok vannak, hamar „elfogy a levegő”. Ha egy ilyen jól szigetelt szobába szénmonoxidot engedünk, akkor a bent lévők hamar megfulladnak, akár benzin-motorokból származó kipufogó gázról van szó, akár dízel motorokból jön a mérgező gáz. Pergéék leírásommal megint egyszer nem törődve, ismételten hajtogatják, hogy nem jó, nem elég hatékony a dízel motorok kipufogó gázával való öldöklés.
Végezetül a statisztikai adatsorok: bármit is locsogjanak össze Pergéék légből kapott „szakmunkáik” alapján, a tény az tény marad: a nácik és cinkosaik a második világháború idején közel hatmillió zsidót különféle módszerekkel meggyilkoltak, elpusztítottak. Javaslom Pergééknek és Grafnak is, hogy olvassák el Adolf Hitler 1945. április 29-én kelt politikai végrendeletét. Kérem őket, hogy a kuruc.info olvasói számára fordítsák le magyarra, mit mondott ebben a végrendeletben Hitler a zsidókérdésről. Ha a hitleri végrendeletnek ezt a részét megértik és értelmesen meg tudják magyarázni, indulhatunk Putnokra, vagy Auschwitzba.
Előzmények:
