2018. december 15., szombat, Valér napja van.
Vakbarát/mobil
Látogatottság
RSS
Fórum
CSS váltás
Friss hírek
23:57 A Jobbikkal kiegészült összbaloldali performansz és egy kis városnézés után ismét a Kossuth téren túlóráztak a demokraták - de már megunták22:35 Marokkót tömi pénzzel az Európai Bizottság21:36 Semmiképp nem tárgyalható újra a Brexit-feltételrendszer - Orbán a brüsszeli csúcson is migránstámadást vert vissza20:46 Századvég: a megkérdezettek 83 százaléka elutasítja az elmúlt napok tüntetésein tapasztalt agressziót19:28 A Kreml továbbra is kész a Putyin-Trump-találkozókra18:25 Mészárosék mostanra loptak össze egy Csányi-méretű agrárbirodalmat18:00 Négyre emelkedett a strassburgi Allah akbaros merénylet áldozatainak száma - egy ötödik sérült is az agyhalál állapotban van17:46 Gaudi: a rendőrség oszlathatott volna, a Jobbik meg teljesen összeborult a szemkilövetőkkel és a balliberálisokkal17:03 Volner: ha veszélyben érezzük a Szent Koronát, kihívom a Kossuth térre a Betyársereget, és magunk teszünk rendet16:42 Eddig 51 szánkótolvajt állított elő a rendőrség16:30 Bizalmatlansági indítványt terjesztettek be a bűnöző Dragnea bábkormánya ellen16:19 Holttestet találtak a tűzoltók egy dunapataji ház padlásterében15:29 A nyílt utcán késelt meg három nőt egy támadó Nürnbergben14:56 A jobbikosokban is ég a vágy Sneider szerint - egyébként még mindig Vona a párt elnöke14:47 Szellemi, lelki védőoltó gondolatok karácsonyra (x)
24 óra legolvasottabbjai

Extra, Holokamu ::

Harag és elfogultság nélkül? - Avagy mikor találkozunk Putnokon?

Reklám

(Perge Ottó válasza Karsai László mai írása előtt született, így nem erre, hanem a korábbi küldeményére reagál, lásd lent az időrendi sorrendben szereplő előzményekben - szerk. megj.)


„A szakmabeli („céhbeli”) történészt többek között az különbözteti meg az olyan amatőr történészektől, mint Pergéék, hogy igyekszik objektíven, „sine ira et studio”, vagyis harag és elfogultság nélkül elemezni a rendelkezésére álló forrásokat. Egy zsidó vagy náci visszaemlékezését, vagy bíróság előtti tanúvallomását egy igazi történész csak akkor fogadja el hitelesnek, ha a visszaemlékezést vagy tanúvallomást más, lehetőleg egykorú, hiteles levéltári dokumentumokkal, forrásokkal is alá lehet támasztani.”

Nem fogja elhinni a kedves olvasó, de a fenti idézet nem egy revizionista történésztől, hanem magától Karsai Lászlótól származik. És ugyanabban az írásában, melyben ezeket a bölcs megállapításokat papírra vetette, közli, hogy Washingtonban beszélgetett az egyik „tekintélyes” holokauszt-történésszel, Deborah Lipstadttal, aki szerint a „modern holokauszt-tagadók... aljas gazemberek, szándékosan hazudnak, ezért sem hajlandó velük vitatkozni, csak fáradhatatlanul cáfolja állításaikat.” Deborah Lipstadt nyilván „harag és elfogultság nélkül” vizsgálja a történelmet. Hozzá képest Tőkéczki László egészen civilizált ember: ő csupán „hülyének” tekinti az úgynevezett „holokauszt-tagadókat”, vagyis a revizionista történészeket. Karsai pedig még engedékenyebb, mivel nem ért egyet sem Deborah Lipstadttal (akit azért feltehetően mélységesen tisztel), de még Tőkéczki Lászlóval sem, mivel Karsai szerint is vannak ugyan a „holokauszt-tagadók” között „aljas gazemberek, akik tudják, hogy hazudnak, történelmet hamisítanak, de többségük nem hülye, csak nagyon műveletlen, tudatlan és tájékozatlan”.

Így állunk tehát. A revizionista történészek vagy "aljas gazemberek" vagy "hülyék" vagy "tudatlanok" vagy "tájékozatlanok", vagy pedig "történelmet hamisítanak". Esetleg mindezt a szörnyűséget együttesen művelik. Na de nézzük csak, hogy is van ez. Ugye nem a revizionista történészek hirdették 1945 után hosszú ideig, hogy minden egyes koncentrációs táborban működtek gázkamrák? Nem Paul Rassinier, a revizionista történetírás atyja hangoztatta először kételyeit például a buchenwaldi és a dachaui gázkamrák létével kapcsolatban? Nem nevezték-e Rassiniert is „aljas gazembernek”, „hülyének”, „tudatlannak”, „antiszemitának” Karsai és Deborah Lipstadt szellemi elődei? És nem a „tudatlan”, „aljas”, „náci” Rassiniernek lett igaza? Hiszen ma már a „hivatalos holokauszt-történészek sem állítják, hogy a Harmadik Birodalom területén felállított lágerekben olyan gázkamrák lettek volna, amelyekben embereket gyilkoltak meg. (Egészen pontosan 1960-ban, M. Broszat bejelentése nyomán világosodtak meg a hivatalos holotörténészek ebben a vonatkozásban, habár nem mindegyikük.)

Kérdezem továbbá Karsait, hogy vajon a revizionista történészek állították-e 1990 előtt, hogy Auschwitzban 4 millióan haltak meg? 1990 óta Karsai eszmetársai azt mondják, 1-1,5 millió foglyot „gyilkoltak le a nácik” az auschwitzi lágerben (ez a szám is eltúlzott természetesen), de aki 1990 előtt kételyeit hangoztatta a 4 milliós áldozati szám valódiságát illetően, az ugyancsak „aljasnak”, „gazembernek”, „antiszemitának”, tudatlannak” lett bélyegezve, de az is lehetséges, hogy állásától is megfosztották, és börtönben kötött ki. Ki hamisítja a történelmet, ki a tudatlan, ki a tájékozatlan, Karsai úr? És talán a revizionista történészek hazudoztak évtizedeken át az emberbőrből készült lámpaernyőről, az emberi zsírból készített szappanról, a légkalapácsos, elektromos áramos, vízbe fojtós, és még ki tudja, miféle módokon zajló kivégzésekről? A revizionista történészek terjesztették azokat a „visszaemlékezéseket”, amelyekben „túlélők” arról számolnak be, hogy kimásztak a gázkamra ablakán, illetve belülről kopogtak az ajtón, amit kinyitottak nekik, de voltak olyan szerencsés foglyok is, akik a gázkamra felé vezető úton kiálltak a sorból, és elbújtak az ételszállítók között, de széltében terjesztették azoknak a kislányoknak a történetét is, akik megtetszettek a német őröknek, ezért kiengedték őket a kamrából, de olyan „túlélő” is akadt, aki több éven keresztül mindennap lenyelte a nála lévő gyémántokat, amelyek persze természetes úton távoztak, de ő újra meg újra lenyelte azokat, sőt, olyan szemtanúk is vannak, akik az auschwitzi latrinákban zajló társasági, sőt, szerelmi életről számolnak be...

Nem folytatom, méltatlan ez az egész, de hát a hivatalos holotörténészek, Karsai és Deborah Lipstadt barátai és eszmetársai terjesztették és terjesztik ezeket a képtelenségeket, nem pedig a revizionista történészek, akik kezdettől fogva kételyeiket hangoztatták a teljesen abszurd, ellentmondások sokaságát tartalmazó „visszaemlékezésekkel” kapcsolatban, amiért persze „aljas gazembernek”, „tudatlannak”, „antiszemitának” „hülyének” lettek bélyegezve. Most ugyan Karsai elismeri, hogy az „emberi emlékezet téved, túloz vagy éppen szelektív”, de hát éppen ezért nem lehetséges az egész holokauszt sztorit kizárólag az úgynevezett „szemtanúk beszámolóira” alapozni! Ezért kell bizony a „hamu mennyiségét, meg a halottak elhamvasztásához felhasznált tüzelőanyag mennyiségét méricskélni”, és ezért kell az elgázosítás technikai részleteibe is belemélyedni, amelytől olyannyira irtózik Karsai, de Ungváry Krisztián is, aki ráadásul még azt is közli nekem írt válaszcikkében, hogy az „elgázosítással kapcsolatos technikai kérdéseimet” ne tegyem föl neki, mert ezt a kérdést ő „nem kutatta”. (Bár elismerem, őszintesége tiszteletre méltó.) Megáll az ember esze: a legjelentősebbnek mondott magyarországi holokauszt-történészek arra sem vették még a fáradságot, hogy legalább felületesen tájékozódjanak annak a témának a legfontosabb részleteivel kapcsolatban, amellyel foglalkoznak? Mert ismétlem: egy bűncselekmény vizsgálata során a nyomozó szervek sohasem elégednek meg pusztán a „szemtanúk” kétséges, esetleg túlzó, és feltehetően számos szubjektív elemet tartalmazó beszámolóival, hanem írásos és legfőképpen tárgyi bizonyítékokat is keresnek! Még az írásos bizonyítékokat a hivatalos holokauszt-történészek is csak-csak keresgélik (habár nemigen találják, illetve amit találnak, nemigen tekinthető perdöntő bizonyítéknak, néhány megfontolásra érdemes irat van csak köztük), de a feltételezett bűncselekmény végrehajtásának technikai részleteitől úgy irtóznak, mint ördög a tömjénfüsttől. De hogyan lehetséges, hogy a „magyarországi holokauszt” történetével foglalkozó történészek még csak nem is érdeklődnek az állítólagos tömeggyilkosságok elkövetésének módszerei iránt? Miféle elképesztő gyűlölet és elfogultság lehet ezekben a történészekben, hogy még csak nem is kíváncsiak azoknak a kutatóknak az érveire és véleményére, akik más nézeteket vallanak, mint ők?

Karsai cikkében idézi Tamás Gáspár Miklós véleményét, aki szerint „a zsidó világösszeesküvés teória hívei azért tagadják a holokausztot, mert ha elismernék, hogy volt holokauszt, akkor azt is el kellene ismerniük, hogy „a” zsidók állítólagos túlhatalma, az egész világra kiterjedő befolyása nem létezik”. Tegyük fel, hogy a holokauszt napjainkban érvényes változata teljes mértékben fedi a valóságot. A zsidóság túlhatalma ettől még cáfolhatatlan tény maradna. Hiszen ha úgy történt a holokauszt, ahogy napjainkban hirdetik, attól még tény, hogy „felvásárolták Magyarországot”, vagyis az izraeli tőke jelentős befolyással rendelkezik hazánkban, de az egész nyugati világban, továbbá holokauszt ide vagy oda, akkor is tény maradna, hogy Izrael lényegében bármit megtehet a palesztinokkal szemben, ENSZ-határozatok tömegét sértheti meg, tiltott fegyvereket vethet be büntetlenül, gépei szabadon röpködhetnek NATO-államok, köztük hazánk légterében, a Moszad célzott gyilkosságokat hajthat végre, az átlagemberek pedig akkor is félnének őszintén beszélni a holokausztról, Izraelről és általában zsidóságról, Hollywoodban és másutt pedig akkor is készülnének a zsidókat mindenek felett állóan jóságosnak bemutató propagandafilmek, ha cáfolhatatlan bizonyítékok kerülnének elő, amelyek alátámasztanák a holokauszt ma hirdetett változatának érvényességét. Egyszóval, a zsidóságnak a nyugati világban élvezett rendkívül jelentős befolyása történelmi tény, amit persze mindenki pontosan lát, legfeljebb úgy tesz, mintha nem látna, mert aki ki meri mondani a valóságot, arra az egzisztenciális megsemmisülés vár.

De ha már ez a kérdés szóba került, érdemes utalni arra, hogy Mark Weber, egy „óvatos” revizionistának nevezhető történész (aki egyébként azért lett „óvatos”, mert a kaliforniai Institute of Historical Review igazgatójaként pontosan tisztában van azzal, hogy az általa vezetett intézményt, de őt magát is anyagilag ellehetetlenítik és tönkreteszik, amennyiben nem válik óvatossá, de persze nincs zsidó uralom sehol a világban), egy 2009 januárjában megjelent cikkében (How relevant is holocaust revisionism?, az írás a Kuruc.infón is megjelent a fordításomban Mit ért el a holokauszt-revizionizmus? cím alatt) arról elmélkedik, hogy a cionisták iszonyatos médiahatalmával szemben nincs esélye a revizionistáknak elmondani az igazságot a holokausztról, meg egyébként is, szerinte még ha sikerülne is leleplezni a holokauszttal kapcsolatos csalásokat, és mondjuk hivatalosan is beismernék, hogy mondjuk nem léteztek gázkamrák, és nem halt meg hatmillió zsidó a háború alatt, a cionistáknak a nyugati világban élvezett befolyásuk akkor sem gyengülne meg egy jottányit sem. A cikk kapcsán revizionista körökben heves vita kerekedett, amelyről persze mit sem tud TGM, Karsai László, illetve a magyarországi „értelmiségi elit”, mivel ők nem olvasnak „náci irodalmat”. Gratulálok hozzá.

Meg kell továbbá védenem a Kuruc.info egyik kedves olvasóját, aki Karsai szerint „emeletes ostobaságot” mondott, amikor hozzászólásában kifejtette, hogy bizony voltak olyan zsidók, akik, túlélve valamelyik „haláltábort”, hazatértek, ámde rossz tapasztalataik miatt vagy pedig más okból nem vállalták a továbbiakban zsidóságukat. Ők azután a népszámlálások alkalmával orosznak, lengyelnek, románnak, magyarnak stb. nevezték magukat. Hogy hányan lehettek, nem tudhatjuk, de tény, hogy őket is a „holokauszt áldozatai” között tartják számon. Egyébként teljesen érthetetlen, miért szólít fel engem Karsai unos-untalan arra, hogy válaszoljak a nagy kérdésre: „Hová tűnt több millió zsidó a háború után?” Legalább a válaszcikkeimet elolvashatná. Idézet saját magamtól a Karsaihoz intézet egyik korábbi írásomból: „az ügyben (mármint a zsidó népességveszteség ügyében) iszonyatos a kavarodás (amelyet részben maguk a zsidó propagandisták okoztak szándékosan), és ő is (mármint Karsai) tud olyan adatokra, könyvekre utalni, amelyek alátámasztják a hatmilliós zsidó áldozatról szóló legendát, de én is bőségesen tudok olyan statisztikákat, népszámlálási adatokat idézni, melyekből viszont az derül ki, hogy a zsidóság lélekszáma bizony nem esett vissza jelentősen a háború után. Nem arról van szó, hogy nem haltak meg százezrével zsidók a háború alatt (döntő többségük a harci cselekmények, a táborokban tomboló betegségek, elsősorban a tífuszjárvány, a főleg a háború végén bekövetkezett általános összeomlás nyomán beálló súlyos élelmiszer- és gyógyszerhiány következtében halt meg, nem pedig a mitikus gázkamrákban), hanem arról, hogy egymásnak teljesen ellentmondó adatok és statisztikák vannak forgalomban a zsidóság számával kapcsolatban... Hiszen a háború előtti években, majd a háború alatt és közvetlenül utána sokan vándoroltak ki Izraelbe, az USA-ba, illetve a világ más országaiba is, a határok a háború előtt, alatt és után gyakran változtak, továbbá egyáltalán nem biztos, hogy aki például visszatért abba az országba, ahonnan deportálták, a legközelebbi népszámlálás alkalmával ismét zsidónak vallotta magát. .. amikor a németek megtámadták Lengyelországot, majd később a Szovjetuniót, egyes becslések szerint 1-1,5 millió zsidót evakuáltak a Szovjet Birodalom távolabbi területeire.”

De ha Karsai annyira akarja, akkor feszegessük még egy kicsit ezt a kérdést. Íme, álljon itt egy részlet egy a Kuruc.infóhoz intézet olvasói levélből, mert elképzelhetőnek tartom, hogy Karsai nem olvas el minden vitánkkal kapcsolatos hozzászólást (pedig sokat tanulhatna belőlük): „A háború utáni lakossági statisztika vitathatatlan bizonyítékokat szolgáltat. Az 1938-as World Almanach 16.588.259-re teszi a zsidók számát a világon. De a háború után a New York Times 1948. február 22-i száma a világban élő zsidók számát minimum (szintén elsősorban a World Almanach alapján, de más forrásokat is felhasználva) 15.600.000-re és maximum 18.700.000-re teszi.” Viszont ugyanez a kiadvány 1949-ben arról ír, hogy a zsidóság lélekszáma 11.266.000.
„Tehát úgy néz ki, hogy a hiányzó "hatmillió" túlnyomó többsége valójában kivándorolt - európai országokba, a Szovjetunióba és az Egyesült Államokba a háború előtt, alatt és után. És hatalmas méretekben vándoroltak Palesztinába is, különösen a háború végén. 1945 után zsidó "túlélőkkel" tele csónakok érkeztek Európából Palesztinába illegálisan, számottevő zavart okozva ezzel az akkori brit kormánynak. Olyan nagy számban jöttek, hogy az angol állami nyomda 190-es számú kiadványa (1946. november 5.) úgy írja le, hogy "majdnem egy második kivonulással ér fel." Ezek voltak azok a kivándorlók a világ minden részén, akik felduzzasztották a világ zsidó lakosságát tizenöt- és tizennyolcmillió közé 1948-ig, és valószínűleg a legnagyobb részük az Egyesült Államokba vándorolt, áthágva a kvótatörvényt.”

A Chambers Encyclopedia szerint a háború előtti Európában élő zsidók száma 6.500.000 volt. Ez elég világosan azt jelentené, hogy majdnem a teljes lakosságot kiirtották. A Baseler Nachrichten (semleges svájci újság) megállapította, hogy 1933 és 1945 között 1.500.000 zsidó vándorolt ki Nagy-Britanniába, Svédországba, Spanyolországba, Portugáliába, Ausztráliába, Kínába, Indiába, Palesztinába és az Egyesült Államokba. Ezt a zsidó újságíró, Bruno Blau is megerősítette, aki ugyanazokat a számadatokat idézte az Aufbau nevű New York-i zsidó lapban. (1948. augusztus 13.) Ezek közül az emigránsok közül körülbelül 400.000-en jöttek el Németországból 1939 előtt. Ezt a számot a Zsidó Világkongresszus is elismeri az egység a diaszpóra című kiadványában (377. oldal), amely megállapítja: „A német zsidók többségének a háború kitörése előtt sikerült elhagynia Németországot.” A német zsidókon kívül a 280.000-es számú osztrák zsidóságból 220.000 vándorolt ki 1939 szeptemberéig, miközben 1939 márciusától kezdődően a prágai Zsidó Kivándorlási Intézet 260.000 zsidó számára biztosította a kivándorlást Csehszlovákiából, csak, hogy a fontosabbakat említsük”.

Ezen kívül pedig még néhány különös adat. Szintén az egyik kedves olvasó hívta föl a figyelmet a Magyar Statisztikai Intézet kimutatásaira, melyek megtalálhatók az interneten is (itt). A magyarországi népesség száma 1941-ben 9 316 074, 1949-ben pedig 9 204 799 volt. A magyarországi zsidóság emberveszteségét hol 400, hol 300 ezer főre teszik, de például Raul Hilberg, a hivatalos holokauszt-történetírás nagy alakja Az európai zsidóság megsemmisítése című könyvében (a német kiadás 1000. oldalán) azt írja, hogy a deportált magyarországi zsidók „nagy többségét” elgázosították, később azonban (az 1300. oldalon) viszont azt olvassuk, hogy „jó 180 ezer” a magyarországi zsidó áldozatok száma. Mindamellett még mindig igen gyakran elhangzik - elsősorban propagandacélokra szánt nyilvános beszédekben, illetve filmekben, könyvekben -, hogy valójában 600 ezer magyar zsidót gázosítottak el a németek. Nem véletlenül írtam Karsainak, hogy a zsidóság második világháborús veszteségei körül nagyon „nagy a kavarodás”, mindketten tudunk olyan statisztikai adatokra hivatkozni, amely az érveinket alátámasztják, ezért ebben a kérdésben nemigen fogunk dűlőre jutni. Tetszik vagy sem, de megint csak azt kell, hogy mondjam, egy revizionista történész, Jürgen Graf vág ismét rendet ebben a totális zűrzavarban. Karsai kérdéseire adott válaszaiban röviden összefoglalja mindazt, amit a zsidóság emberveszteségei kapcsán pillanatnyilag tudni lehet. (Remélem, Karsai és Ungváry is elolvasta Jürgen Graf írását. Ha megteszik, és még ráadásul Carlo Mattogno-nak az interneten is hozzáférhető tanulmányait is elolvassák, megfogadom, hogy cserében én alaposan áttanulmányozom Karsainak a holokausztról írott könyvét, illetve Ungváry Krisztián Magyarország a második világháborúban című művét.)

A szovjet hadifoglyok sorsával kapcsolatban én is, Jürgen Graf is kifejtette véleményét. Egyikünk sem vonta kétségbe, hogy valóban nagyon sokan meghaltak közülük a német fogságban, meglehet, 2 milliónál is többen. Jürgen Graf arra is rámutatott, hogy a németek valóban nem bántak kesztyűs kézzel az elfogott oroszokkal, akik kevesebb élelmiszeradagot kaptak, mint más államok hadifoglyai. Szörnyű, ami velük történt, de sorsuk igencsak hasonlatos a szovjet fogságba esett német katonákéhoz, hiszen közülük is 1,5-2 millió ember veszíthette életét valamelyik szovjet kényszermunkatáborban. Még azt is elfogadom, hogy a németek nem bánták, ha az oroszok közül sokan az éhség, a járványok következtében meghalnak, ugyanakkor Karsainak dokumentumokkal kellene bizonyítania állítását, mely szerint 2,5 millió orosz hadifogoly „szándékos, előre kitervelt és hideg fejel végrehajtott tömeggyilkosság” nyomán vesztette életét. Mindamellett már leírtam: sem az orosz hadifoglyok sorsának, sem az eutanázia-programnak nincs köze közvetlenül a holokauszthoz. Karsai nyilván azért tér vissza csökönyösen erre a két kérdésre, mert mind az orosz hadifoglyok borzalmas sorsa, mind pedig az eutanázia-program révén bizonyíthatónak véli a náci rendszer rasszista, kegyetlen, embertelen jellegét. Részben van csak igaza, mivel a nácik könyörtelenségére némi magyarázatot adnak (erkölcsileg természetesen nem menti őket) a kivételesen véres háború körülményei, és a német városok elleni iszonyatos bombatámadások, melyek során rengeteg polgári személy vesztette életét.

„Hitler szociáldarwinista, pángermán, antiszemita volt”, írja Karsai, ami persze lehetséges (nem egyértelmű persze, ki mit ért ezeknek a szavaknak a jelentésén), mindebből azonban még nem következik feltétlenül, hogy parancsot adott a zsidóság teljes megsemmisítésére. Ami azt az ismételten vissza-visszatérő érvet illeti, hogy „nem jártam elhagyott, düledező zsidó temetőben”, csak azt mondhatom, hogy valóban szívszorongató lehet az „elhagyott, düledező temetők, romos zsinagógák” látványa, mindamellett már megírtam: ha milliók eltűnnek valahonnan, nem jelenti feltétlenül, hogy gázkamrában végezték ki őket egy tudatosan megtervezett népirtó program keretében. Hiszen „elhagyott düledező temetői és templomai” a németeknek is vannak (és a magyaroknak is): hozzávetőleg 14 millió németet telepítettek ki a háború után Kelet-Európából, akik közül legalább 2 millió életét vesztette a barbár akció nyomán. Ráadásul a németek kíméletlen elűzését nem lehet indokolni a háború különleges körülményeivel sem. (A zsidókat a németek ellenségnek tekintették, és, joggal vagy sem, de úgy gondolták, a jelenlétük veszélyezteti a háborús erőfeszítéseiket, illetve győzelmüket.) Azt is leírtam már, hogy a „betegeket, aggokat, kisgyermekeket” azért vitték el, mert az egész zsidóságot ki akarták telepíteni valahová a keleti területekre, másrészt pedig semmi esetre sem lehetett volna megoldani az otthon maradott „betegek, öregek és kisgyerekek” ellátását a háború idején. Nem kétséges ugyanakkor: mind a zsidóság, mind a németség kitelepítése aljas és barbár tett volt, amelynek nem lett volna szabad megtörténnie!

Goebbels naplóbejegyzését alaposan kitárgyaltuk, én megkíséreltem magyarázatot találni a leírtakra, illetve, akárcsak Jürgen Graf, utaltam a Goebbels-naplóban található más megjegyzésekre, amelyekből viszont éppen az derül ki, hogy a nácik szándéka nem a zsidóság megsemmisítése, hanem kitelepítése volt. Bár tény, hogy Goebbels nemigen bánta, ha a deportálás során jó részük életét veszti. Megírtam azt is, hogy erre a kegyetlenségre nincs mentség, de a náci vezetők jó részének brutalitását magyarázza némiképpen az a tény, hogy az angol-amerikai légierő iszonyatos szőnyegbombázásai következtében német civilek százezrei – köztük nők és gyermekek sokasága – vesztette életét. A nácik részben a zsidókat okolták a háború kirobbantásáért, és az ellenük irányuló eszeveszett szövetséges légi támadásokért is. (Témánk szempontjából mellékes, igazuk volt-e vagy sem, nekünk arra kell magyarázatot találnunk, miféle meggondolások mozgatták a történelmi szereplőket, és nem arról kell beszélnünk folyton, hogy a nácik őrültek vagy pedig beteges tömeggyilkosok voltak.)

Jürgen Graf Karsai felvetéseire válaszoló kiváló cikkében arról is írt, hogy noha nincsenek rá írásos bizonyítékai, de el tudja képzelni, hogy az eutanázia-programban részt vevő orvosok közül többen (talán valóban 94-en) valóban ott voltak Sobiborban, Treblinkában, illetve Belzecben, és esetleg méreginjekciókkal végeztek ki gyógyíthatatlan betegségben szenvedő embereket. Hogy pontosan hányat, nem lehet tudni. Azonban Karsai állítása, mely szerint teherautók, illetve „szovjet harckocsikból kiemelt dízel-motorok” kipufogógázainak felhasználásával több százezer embert gyilkoltak volna le a nácik, megalapozatlannak tűnik, mivel semmiféle írásos bizonyíték nem támasztja alá a véleményét (csakis kétséges, számos ellentmondással és képtelenséggel teli tanúvallomásokra támaszkodhat), arról nem beszélve, hogy a megölt embereket tartalmazó tömegsírokat nem találták meg. Az Einsatzgruppe-k jelentéseit alaposan kitárgyaltuk, Jürgen Graf is kifejtette a kérdéssel kapcsolatos véleményét. A magyar belügyminisztériumba érkező információk - melyek szerint a „zsidókat Lengyelországban kipusztítják” - és más hasonló híresztelések nem bizonyító erejűek, mert lehetséges, hogy csupán a szövetségeseknek a „zsidóság megsemmisítésével” kapcsolatos propagandakampányának hatására kezdik egyre többen azt hinni, hogy tényleg tömegesen végzik ki - mégpedig mindenféle elképesztő eszközökkel - a zsidókat a koncentrációs táborokban. A szövetségesek (köztük a zsidó szervezetek) háborús propagandája olyannyira hatékony volt, hogy még a náci vezetők közül is megzavarodtak néhányan: Hans Heinrich Lammers, a Birodalmi Kancellária vezetője a nürnbergi törvényszék előtt elmesélte, hogy 1942-ben megkérdezte Himmlert, mit is jelent pontosan a „zsidókérdés végső megoldása” (a „zsidók keletre telepítését”, válaszolta Himmler), 1943-ban pedig a zsidók kiirtásáról terjengő híresztelések hatására ismét személyesen kereste fel Himmlert, és érdeklődött nála arról, mennyi ezeknek a szóbeszédeknek a valóságalapja? Himmler képeket mutatott neki a lágerekben folyó, a német hadiipar szempontjából létfontosságú munkálatokról, de mivel tovább dübörgött a „zsidók tömeges legyilkolását” híresztelő propagandagépezet, Lammers magához Hitlerhez fordult, aki ugyanazt a választ adta neki, mint Himmler. Mármost tehát ez az oka annak, kedves Ungváry Krisztián, hogy számos magyar katonai vezető visszaemlékezésében találunk utalást a zsidóság kiirtására, csakhogy a történészeknek nem az a feladata, hogy készpénznek vegyék a háborús propaganda minden állítását, hanem az, hogy megpróbálja megkülönböztetni a tényeket és a kitalációkat.

Ami Goebbels, Hitler és más náci vezetőknek a zsidóságra tett egy-egy durva megjegyzését illeti, már elmondtam: hasonló brutális kirohanásokat bőségesen lehetne idézni akár a szövetségesek, akár bármely más, főként háborúban álló állam vezetőinek írásos vagy szóbeli megnyilvánulásai közül. Sztálin zsidó származású propagandistája, Ilya Ehrenburg, például a következő kijelentéseket tette a háború alatt: „Nem mondhatjuk többé, hogy „jó napot”, vagy „jó éjszakát”. Reggel azt kell mondanunk ezen túl: „ Gyilkold a németet. Este pedig így köszönünk: „Gyilkold a németet”. Másutt: „Könyvek, szerelem nem számítanak többé. Egyetlen dolog számít: Öld a németet. Mindet meg kell ölni. És mindet el kell temetni.. .Számunkra semmi sem lehet szebb, mint a németek holtestei.” "Öld a németet!” - ezt kéri tőled öreg édesanyád. "Öld a németet!" -- ezért könyörög neked a gyermeked. A németek nem emberi lények. Vadállatok, undorító, förtelmes lények.” Nem folytatom.

De álljon itt egy másik példa is. 1934 januárjában Vladimir Jabotinsky, a cionista mozgalom egyik kiemelkedő alakja a Tatscha Retsch című zsidó lapban kijelentette: "A zsidóság érdeke megköveteli Németország teljes megsemmisítését. A németek, minden egyes német, veszélyt jelent számunkra.” 1934. május 24-én egy vezető cionista, a The American Hebrew című lap kiadója kijelenti Robert E. Edmondson amerikai újságírónak, hogy a zsidóság "háborút folytat majd Németország ellen”. 1936. április 16-án a Youngstown Jewish Times (Youngstown, Ohio) című lapban azt olvassuk, hogy a legközelebbi háború után nem lesz többé Németország. A The American Hebrew 1937. április 30-án egy írást közölt, melyben a szerző kifejti: Németországot el kell távolítani a nemzetek közösségéből. Idézet a The People című brit lap 1939. szeptember 3-i számából: „A német nép Európa veszett kutyája”. Ugyanezen a napon Churchill bejelentette az angol alsóházban a hadiállapot beálltát, egyúttal kinyilvánítva, hogy a cél „Németország megsemmisítése” („destruction”). Lord Vansittart, vezető angol politikus a következőképpen indokolta a Németország elleni terrorbombázások jogosságát: Az egyedüli jó német a halott német, úgyhogy hadd hulljanak csak a bombák!” Az idézeteket a végtelenségig tudnám folytatni, és bizony hajmeresztő kijelentéseket tettek például izraeli politikusok a palesztinokról, illetve az arabokról általában, valamint az amerikaiak sem mennek a szomszédba egy kis muzulmángyalázásért. Úgyhogy kérném tisztelettel a hivatalos holokauszt-történészeket: ne alkalmazzanak kettős mércét, és ne folyton a náci vezetők durva kirohanásait idézgessék, hanem söprögessenek végre a saját portájuk előtt, és nézzék meg, miféle őrült kirohanásokat engedtek meg maguknak a szövetségesek propagandistái, illetve vezetői!

A Leuchter-jelentéssel kapcsolatban Jürgen Graf is kifejtette a véleményét, miként én magam is. Karsai alapvető tévedésben van: a ciklon B hatóanyaga, a hidrogéncianid ugyanis reakcióba lép a falban található vassal, és ferrocianidot, vagyis úgynevezett "berlini kéket" alkot vele, amely egy rendkívül ellenálló vegyület, és - Karsai állításával ellentétben - nem bomlik el több száz év alatt sem! Kérdezzen meg erről egy kémikust, de négyszemközt, és előtte persze biztosítsa róla, hogy ha megmondja az igazat a ferrocianidról, nem veszíti el az állását és nem zárják börtönbe! Rendben, Karsai nem ismeri a ferrocianid tulajdonságait, azonban azt nem tudom elképzelni, hogy ne tudná: a németek egyáltalán „nem robbantották fel” az összes, állítólag emberek kivégzésére használt gázkamrát. Az auschwitzi törzstábor krematóriumának gázkamrája teljesen jó állapotban van, és a birkenaui II-es krematórium „gázkamrája” sincsen teljesen romokban. Ezeknek a kamráknak a falaiból igenis lehetséges volt mintát venni, legnagyobb részük pedig egyáltalán nem volt kitéve az „időjárás viszontagságainak” sem. De ha ki lettek volna téve, az sem változtatott volna semmin, mert a ferrocianid – mint említettem – nem bomlik le „az eső, a szél, a hó” hatására. Azonban egyik úgynevezett gázkamra falán sem láthatók a ferrocianid jellegzetes kék nyomai - sem kívül, sem belül -, míg a matracok, ruhák fertőtlenítésére használt kamráknak a falán bizonyítottan ott éktelenkednek a kék foltok. Mi erre a magyarázat? Ráadásul minden jel szerint a Krematórium I. úgynevezett gázkamrájának tetején majdnem biztosan, a Krematórium II. és III. tetején pedig valószínűleg nem voltak nyílások, amelyeken a Ciklon B-t beszórhatták volna, a Krematórium IV. és V. „gázkamráinak” pedig 1944 májusa előtt valószínűleg nem volt szellőztetőrendszere (az V-ös krematórium gázkamrájában talán azután sem), ami pedig nagy baj egy emberek „elgázosítása” érdekében átalakított kamrában. (Erre nézve lásd ezt.) Az „elgázosítások” egyéb részleteire nem térek ki, megtettem már, de nem kaptam választ olyan alapvető kérdésekre, hogy miképpen volt lehetséges 2-3000 embert bezsúfolni 210 négyzetméterre, hogyan lehetett 2-4 óra alatt az alsó szinten lévő „gázkamrából” a felső szinten található égetőkemencékhez szállítani 2-3000 embert egyetlen lifttel a II-es és III-as Krematórium „gázkamrájában” (a liftbe legfeljebb 10 holttestet lehetett bezsúfolni), ezen kívül nem érthető, hogy a Sonderkommando tagjai hogyan mehettek be gázálarc nélkül vagy akár gázálarccal a mérges gázzal teli helyiségekbe 5-10-15 perccel a foglyok halála után, hiszen a Ciklon B a bőrön keresztül is fertőz. (Az izzadt bőrön keresztül pedig még inkább.) És hogyan volt lehetséges, hogy azok, akik „kihúzták az áldozatok aranyfogait”, illetve „levágták a hajukat”, maguk nem fertőződtek meg? Ráadásul, mint leírtam már, a Ciklon B-szemcsék 15 fokon (a „Krematórium I., II., III. gázkamrájának nem volt semmilyen fűtése) legalább másfél-két óráig bocsátják ki magukból a mérges gázt, amely igenis kiáramolhatott volna a nyitott ajtón, és veszélyeztette volna a közelben álló emberek (főként az SS-őrök) egészségét, sőt életét is. Az is tény, hogy hatalmas mennyiségű Ciklon B-t kellett beszórni a feltételezett (de valószínűleg nem létező) nyílásokon keresztül ahhoz, hogy a kamrába bezsúfolt 2000-3000 ember 5-15 perc alatt meghaljon. Viszont ha meg nagy tömegű Ciklon B-t szórtak be, akkor nagyon hosszú ideig kellett volna szellőztetni, mielőtt bemehettek a helyiségekbe a Sonderkommando tagjai (a szellőztető-berendezések korántsem voltak tökéletesek, erről lásd ezt. Mondhatja persze Karsai, csak a revizionisták műveit ismerem és idézgetem, de hát mit tegyek, Pressac kivételével csak ők írtak az elgázosítások technikai részleteiről), 20 perc várakozás és szellőztetés nem lett volna elég.

Karsai azt állítja, az elhamvasztott emberek hamvait „szétszórták, eltemették, és Auschwitzban a tábor melletti folyóba is szórtak belőle bőségesen”. Ki szórta szét a rengeteg hamut, mikor, hogyan? „Majdanekben és Sobiborban pl. találtak hamuhegyeket” - írja Karsai, de nem mondja meg, mikor és kik találták meg ezeket a „hamuhegyeket”? És hol vannak a leírások, meg a tanulmányok, esetleg a fotók, melyek a „hamuhegyek” alapos vizsgálata nyomán készültek? Végtére is emberi lények maradványairól van szó, a „hamuhegyek” feltárása során tehát törvényszéki orvosi jelentéseknek kellett készülniük! Hol vannak ezek a jelentések? Érdeklődéssel várom, hogy Karsai megmutassa a „hamuhegyekről” szóló dokumentumokat! Gond van akkor is, ha az „égető gödröket” - mint Karsai véli – csak 1942 októberében-novemberében, valamint 1944 nyarán használták, mert akkor pusztán a krematóriumokban kellett volna elhamvasztani a legtöbb áldozatot, csakhogy azok kapacitása nem lett volna elegendő több, mint egy millió ember elégetéséhez! (A krematóriumok kapacitásának kérdéséről hosszasan szóltam már, a kérdéssel a legalaposabban ismét csak Carlo Mattogno foglalkozott.) A talajvíz szintje pedig azért gond, mert nem lehet több rétegben, mély árkokban halottak tömegét elégetni, mint azt a „szemtanúk” leírták. Ha pedig nagy tömegű halottat nem lehetett „égető gödrökben” elhamvasztani a magas talajvízszint miatt, akkor „az eltemetett hamu döntő többsége” nem „szivároghatott, oldódhatott fel”, mint Karsai véli. (Egyébként is problémás ügy a halottégetés: roppant bonyodalmas művelet, az emberi test, mivel 60%-ban vízből áll, nehezen ég, azon kívül a fogak, sőt a csontok egy része is megmarad.) Hogy az SS megsemmisítette volna az áldozatok pontos számát tartalmazó listákat és dokumentumokat, csupán feltételezés. Én viszont olyan listákat tartalmazó levéltári forrásokra hivatkoztam Karsaihoz intézett kérdéseim során, melyekben egészen kicsi gyerekek, illetve nagyon idős emberek nevei szerepelnek, akiket tehát regisztráltak a táborban, vagyis nem küldték őket „azonnal a gázkamrába”! A dízelmotorral lehet ölni, de nagyon körülményesen és nehezen: a németeknek elment a józan eszük, ha ehhez a kivégzési módhoz folyamodtak, egyébként pedig elég lett volna, ha a foglyokat a kamrákba bezárják, maguktól is igen hamar megfulladtak volna mindenféle kipufogógáz bevezetése nélkül is. (Mint arra meglepő módon Karsai is utal.) De sem a dízelmotoros kivégzésekről nincsenek eredeti dokumentumok, csakis szemtanúk visszaemlékezései alapján állítják a hivatalos holokauszt-történészek, hogy létezett ilyesfajta kivégzési mód. Megígérem továbbá, hogy ha Karsai felmutatja azokat az „eredeti német dokumentumokat, melyek egyértelműen bizonyítják, hogy Treblinka haláltábor volt”, akkor nem fogom tovább a „kivágott fákat keresgélni Treblinkán”. A „gázteherautókról” Jürgen Graf kifejtette véleményét, amihez nemigen tudok már mit hozzátenni. A feltételezés, hogy a keleti fronton harcoló „tömeggyilkos kommandók tagjait eleinte nagyon megviselte a gyermekek és nők agyonlövése”, és hogy az „ő idegeiket akarták megkímélni a gázteherautókkal”, kissé különös. Mondhatnám, meseszerű. A valóságban ilyen nincs. Most akkor kíméletlenek voltak az Einsatzgruppe-k tagjai vagy nem voltak azok? Vagy csak eleinte voltak kíméletlenek, később pedig belejöttek a gyilkolásba? Mi a véleménye minderről egy háborút is átélt katonának?

Amit pedig Karsai meg általában a holokauszt-propagandisták összehordanak a Gonosz megtestesüléséről, Mengeléről, az állítólagos „fagyasztási és magas légköri kísérletekről”, a „sterilizációról”, az „ikreken, törpéken elvégzett operációkról”, a kivételesen gonosz Dr. Kremerről, nos, mindez teljesen mitikus, a sok ördögi gonoszság gyanússá teszi az egészet, a valóság ennél azért árnyaltabb, ritka, vagy nem is létezhet a gonoszságnak ilyen mértékű összpontosulása egyetlen helyszínen és időpontban, de ami a fő: dokumentumokkal kellene bizonyítani az Auschwitzban folyó orvosi kísérletekkel kapcsolatos állításokat! Persze, a háború alatt jó szolgálatot tett az „ördögi nácikról” szóló propaganda, de a harcok 1945-ben véget értek, a Harmadik Birodalom pedig elbukott! A valóságos Mengele engem egyébként nagyon érdekel, mert úgy érzem, valamilyen turpisság lappang itt is: ekkora aljasság nem szorulhat bele egyetlen ember szívébe! Mengeléről (és általában az auschwitzi orvosi kísérletekről) nagyon kevés komolynak nevezhető történelmi munka áll rendelkezésünkre. (A legjobb közülük természetesen egy revizionista történész tanulmánya, és én magam is írtam egy rövid cikket Mengeléről: Tényleg Mengele a világ leggonoszabb embere?)

A Putnokra szervezett kirándulás terve viszont jó ötlet. Egy szabad országban - ahol nem kell félni attól, hogy a véleményem kimondásáért kirekesztenek, üldöznek, netán bebörtönöznek - szívesen elmennék Putnokra. Akár Karsai Lászlóval együtt.

Perge Ottó
Előzmények:

Friss hírek az elmúlt 24 órából
Kereső
Ajánló
Időkép
Hőtérkép
Legolvasottabb hírek
Humoros kép 
Dossziék
Ajánlott videó 

Készült a Kuruc.info által, minden jog fenntartva © 2006-2018 | Impresszum | Hirdetési ajánlat | Privacy Policy | About Us
CSS váltás feketére CSS váltás fehérre
Hírfolyam Lapszemle ipv6 ready