Elie Wiesel, „a béke követe”, az „emberiség élő lelkiismerete”, Nobel-békedíjas író, hivatásos holokauszt-túlélő. Az alábbi idézetek ettől a szent embertől származnak. Éppen egy esztendővel ezelőtt jobb sorsra érdemes hazánkban járt, ahol is az egész politikai osztály ájult tisztelettel fogadta.
Figyelmeztetés! Aki ki meri röhögni, netán szélhámosnak vagy elmebetegnek nevezi Elie Wieselt a tőle származó kijelentések olvastán, az alighanem gyűlöletkeltőnek, antiszemitának, esetleg még holokauszt-tagadónak is minősül.
Wiesel a Mi időnk legendái (Legends of Our Time) című művében elmesél egy történetet arról, hogy egyszer meglátogatott egy rebbét, vagyis egy a zsidó vallás haszidi irányzatához tartozó csodarabbit, akivel 20 esztendővel azelőtt találkozott. A rebbe megdöbbenve hallotta, hogy Wiesel történeteket fabrikál:
“‘Miket írogatsz?’ - kérdezte a rabbi. ‘Történeteket’ - feleltem. A rabbi tudni akarta, miféle történeteket írok, elmondtam hát neki, hogy igaz történeteket. ‘Azokról szólnak, akiket ismersz?’ - hangzott az újabb kérdés, mire azt feleltem neki, hogy 'igen, azokról, akiket esetleg ismerhettem volna'. ‘Olyan dolgokról mesélsz, amelyek megtörténtek?' - kíváncsiskodott tovább, erre azt mondtam, hogy ’igen, olyan dolgokról, amelyek megtörténtek, vagy megtörténhettek volna'. 'De nem történtek meg?' - szegezte nekem az újabb kérdést. 'Nem, nem mind történt meg. Valójában van, amit szinte az elejétől a végéig én találtam ki'. A Rebbe előrehajolt, alaposan szemügyre vett, és inkább szomorúsággal, semmint haraggal a hangjában így szólt: ‘De hát akkor ez azt jelenti, hogy te hazugságokat írsz!’ Én nem válaszoltam erre azonnal. Mint egy megszidott gyerek, nem tudtam mit felelni a védelmemben. Azonban valahogyan mégis mondanom kellett valamit: ‘A dolgok nem olyan egyszerűek, Rebbe. Bizonyos események megtörténtek, azonban nem igazak. Más események igazak, azonban sohasem történtek meg.’”
Az alábbi idézet arról tanúskodik, hogy Wiesel szerint a holokauszt jelentőségében legfeljebb a Sínai-hegyen történt kinyilatkoztatáshoz hasonlítható:
"Még rosszabb, hogy az emberiség – a nem zsidó világ – semmit sem tanult a holokausztból: abból az eseményből, amelyhez semmi sem fogható a történelemben, és amelynek jelentősége csakis a Sínai-hegyen történt kinyilatkoztatáshoz hasonlítható." -(Against Silence: The Voice & Vision of Elie Wiesel, 1. kötet, 35. old.)
Wiesel arról is mesélt, hogy Auschwitzban ő, valamint két rabbi bíróság elé állította az Istent:
"Én ott voltam, amikor bíróság elé idéztük az Istent... Az eljárás végén a 'chayav' szót használtuk, nem pedig azt, hogy 'bűnös'. Ami annyit jelent, hogy ‘Tartozik nekünk valamivel'. Azután imádkozni kezdtünk." ( The Jewish Chronicle Online 2008. szeptember 19. )
Az „emberiség élő lelkiismerete”, aki rendületlen harcot folytat mindenféle „gyűlölködéssel” szemben, a következőképpen gondolkodik a zsidóságnak a németekhez fűződő viszonyáról:
"Minden zsidónak meg kell őriznie szívében egy helyet a gyűlölet számára. Egy egészséges, erős gyűlölet számára minden iránt, ami a németet jelenti és a németben tovább él. Ha másképpen cselekednénk, elárulnánk a halottak emlékét." - Elie Wiesel: Legends of Our Time (chapter 12: "Appointment with Hate"), 142. old.
Wiesel meg van győződve arról is, hogy a holokauszt-vallás le fogja győzni a kereszténységet:
"Minden becsületes keresztény tudja, hogy Auschwitzban nem a zsidó nép pusztult el, hanem a kereszténység.” (Against Silence: The Voice & Vision of Elie Wiesel, 1. kötet, 272. old.)
Wieselnek az alábbi interjúrészlete is érdekes történelmi „tényekre” világít rá, tekintve, hogy a „hivatalos” holotörténészek is beismerték már, hogy Buchenwaldban nem működtek gázkamrák, és a lágerben elhunyt foglyok számát 56 ezerre becsülik. (Ami egyébként némiképpen eltúlzott szám.) Mondjuk 1941 és 45 között, ha naponta 10 ezer embert öltek ott meg, hány millióan kellett volna, hogy elpusztuljanak Buchenwaldban?
„Buchenwaldban mindennap tízezer embert küldtek a halálba. Én pedig mindig az utolsó százas csoportban voltam. Vajon miért?” - Time magazine, 1985. március 18.
És íme, álljon itt a nevezetes idézet Wieseltől, melyből kiderül, hogy hősünk a saját szemével látta, amint a németek kisgyerekeket hajigáltak égő gödrökbe:
„Nem messze tőlünk lángok csaptak fel egy gödörből, óriási lángok. Valamit égettek ott. Egy teherautó gördült oda a gödörhöz, és beleürítette a terhét. Kisgyerekek voltak. Csecsemők! Igen, én láttam ezt a saját szememmel…Gyerekek a lángokban. (Olyan furcsa-e, hogy az álom azóta elkerüli a szememet?) Odamentünk tehát. Kissé távolabb volt egy másik, nagyobb gödör felnőttek számára…” Később aztán az történik, hogy a menetoszlopot, amelyben ő és az apja is ott vonult, a „felnőttek számára” előkészített égetőgödörhöz hajtották. Ott álltak a gödör szélén, Wiesel már az elektromos szögesdrótra akarta vetni magát, amikor csoda történt: „Két lépésre a gödörtől megparancsolták nekünk, hogy kanyarodjunk el, és menjünk be egy barakkba.” - Elie Wiesel: La Nuit, Editions de minuit, 1958. 57. 60. old.
Perge Ottó
Kapcsolódó: