Olvasónk írja:
Tisztelt Kuruc.info, Kedves Kurucok!
A Kuruc.info által támogatott gyűjtésünket siker koronázta! Az olvasók segítségének hála 420 ezer forint gyűlt össze. Engedjék meg, hogy Norbi szülei nevében köszönetet mondjuk mindazoknak, akik akár pénzadománnyal, akár a felhívás terjesztésével segítették a kezdeményezést!

A beteg fiú
Bár a portált és olvasótáborát előszeretettel bélyegzik meg, el kell mondanunk, hogy nem egy szervezetet megkerestünk, hogy valamilyen formában vegyenek részt a gyűjtésben, azonban a legtöbb esetben kérésünkre még csak nem is válaszoltak. A pénz döntő része 1-2 nappal azután érkezett a család számlájára, hogy a Kuruc.info két alkalommal közölte levelünket, ezért joggal feltételezzük, hogy a pénz döntő többségét ennek a közösségnek köszönhetjük.
Norbi szülei ezáltal megmenthetik otthonukat, mi pedig meggyőződhettünk arról, hogy a tisztességes emberek a legnehezebb időkben is készek áldozatot hozni azokért, akik önhibájukon kívül kerültek nehéz helyzetbe.

Norbi édesanyja
A család nevében még egyszer köszönjük mindazok segítségét, akik ismeretlenül, néha kételkedve a történet hitelességében, de segítettek a beteg gyermeküket hosszú ideje becsülettel nevelő szülők megsegítésében.
További sok sikert és kitartást kívánunk a Kuruc.info szerkesztőinek, és kérünk mindenkit, aki megteheti, hogy a jövőben (is) támogassa a portál működését!
Tisztelettel és köszönettel:
A Györffy család
Korábban írtuk: Súlyosan beteg gyermeket nevelő család feje fölül akarja elvinni a házat a bank - segítsünk rajtuk!
Olvasónk levele:
Tisztelt Kuruc.info, Kedves Kurucok!
Ezúton szeretném segítségüket kérni, bízva abban, hogy sikerül 400 segítőkész magyar embert találnunk. Egy súlyosan beteg gyermeket nevelő családon szeretnénk segíteni. Norbi 12 éves, egy csecsemőkori agyvérzés miatt súlyosan mozgáskorlátozott és epilepsziás.
Sajnos tapasztalatból tudjuk, hogy beteg gyermeket nevelni még jó körülmények között is nehéz feladat. De miután - fiuk kezelése érdekében - 500 ezer forint kölcsönt vettek fel, aminek egy részét az apa munkahelyének elvesztése miatt nem tudták visszafizetni, a bank rövid idő múlva elviszi a házat a család feje fölül. A magunk módján már próbáltunk segíteni, családunk második autóját odaadtuk Norbi szüleinek, hogy továbbra is tudjanak gyógykezelésre járni. Ennél többre sajnos nem futotta, a 400 ezer forintnyi hitel visszafizetéséhez segítséget próbálunk szerezni. Ha - az Önök közreműködésével - sikerülne 400 olyan embert találni, akik hajlandók fejenként 1000 forinttal hozzájárulni a család küzdelméhez, legalább az otthonukat sikerülne megtartani.
Sokszor láttuk, ahogy náluk jobb helyzetben élő családok hagyták magára a kórházban kevésbé súlyos beteg gyermeküket. Norbi szülei nem testálták az államra fiuk gondozását, és 12 éven keresztül senkitől sem kértek segítséget. Sok fórumon próbálkoztak, illetve próbálkoztunk mi is, eddig nem sok sikerrel. Remélem, hogy segítenek nekünk azzal, hogy sorainkat közzéteszik oldalukon, és bízunk benne, hogy az olvasók között akadnak olyan jóérzésű emberek, akik hozzájárulnak egy tiszteletreméltó család megsegítéséhez. Tudjuk, hogy a mai időkben minden ezer forintnak megvan a helye, de ezzel a pénzzel most valóban tehetnek egy kis csodát.
Az adományokat a következő számlaszámra várják:
OTP bank:11773346-00533036
Név: Mata-Balogh Lászlóné
Az OTP swift kódja: OTPVHUHB
IBAN: HU49117733460053303600000000
Lakcím: 3935 Erdőhorváti, Temető út 28.
A felajánlásokat és a Kuruc.info segítségét a család nevében előre is köszönjük!
A Györffy család, Budapest
Ui.: Mindenki fejében joggal megfordulhat a gondolat, hogy esetleg valamiféle csalásról lehet szó. A család kálváriájáról mi is a híradóból értesültünk, és ezt követően adtuk az autót a szülőknek. Az összeállítást ide kattintva tekinthetik meg (kb. a 10. perctől kezdődik).
YouTube-on:
Ha bármilyen eredményt sikerül elérni, erről természetesen tájékoztatni fogjuk a Kuruc.info olvasóit!
Frissítés: újabb levél (ez a különbség a TV2 nézői és a Kuruc.info olvasói között):
Tisztelt Kuruc.info, Kedves Kurucok!
Múlt héten a Kuruc.info felkarolta gyűjtésünket, amit a súlyosan beteg Norbit tisztességgel nevelő erdőhorváti család otthonának megmentésééért indítottunk. Ezúton szeretnénk köszönetet mondani mindazoknak, akik áldoztak a cél érdekében, és egyúttal megszólítani azokat, akik még nem értesültek a nehéz helyzetű magyar család kálváriájáról.
Négyszáz olyan embert kerestünk, akik hajlandók hozzájárulni 1000 forinttal ahhoz, hogy megakadályozzák a család elkerülhetetlennek látszó kilakoltatását. Büszkén jelenthetem, hogy a Kuruc.info olvasóit nem hagyta hidegen az ügy. Miután a TV2 január elején hírt adott a Norbi szüleinek kilátástalan helyzetéről, 4 magánszemély összesen 11 ezer forintot ajánlott fel. Ekkor írtunk először a Kuruc.info szerkesztőségének, és ők azonnal le is közölték levelünket. Ennek eredményeként az olvasók 298 ezer forintot utaltak át!
Több gyermeket nevelő, devizahitellel küszködő családok húztak még egyet a nadrágszíjon, és küldtek több ezer forintot. Magyar egyetemista (aki egyébként - sokakkal együtt - erősen kételkedett a hír igazságtartalmát illetően) utalt pénzt külföldről, és a sort hosszasan folytathatnám. A Kuruc.info büszke lehet rá, hogy ilyen elszánt olvasótábort tudhat maga mögött.
A siker már közel van, alig több, mint 100 ezer forint hiányzik. Kérünk mindenkit, akinek módjában áll, hogy 1000 forinttal segítsen a család otthonának megmentésében! A tapasztalat szerint az is nagyon sokat jelent, ha a hírt megosztják a Facebookon!
Az adományokat a következő számlaszámra várják:
OTP bank:11773346-00533036, Név: Mata-Balogh Lászlóné
Facebook: 400-an Norbiért
PayPal: jutkamatabalogh@gmail.com
A felajánlásokat és a Kuruc.info további segítségét a család nevében előre is köszönjük!
A Györffy család, Budapest