Minek után a kiválasztottak bandája, helyesebben a szellem csőcseléke, vagy a szellemiségtől levált söpredék, de leginkább: az emberi méltóságuktól büntetésből megfosztott, megbélyegzett és elkülönített, imigyen tehát valóban kiválasztott torzszülöttek 1952-ben Huszárik Zoltánt mint hatholdas „kulákot” eltávolították a főiskoláról, kiskondás hősünk bújában-szomorúságában világgá ment, és a legkülönfélébb segédmunkákból tengette kallódó életét.
Mígnem 1956 után ugyanaz a III/III-as gittegylet gondolt egy nagyot: – Öljük meg másodszor is ezt a fiút! Világosítósegédként itt sertepertél körülöttünk, csak nem akar felhagyni álmaival, hogy egyszer rendező lehessen. Meg amúgy is: végre megtaníthatná neki valaki, hogy ez a szakma csakis a bélyeges sereg kiváltsága. Mi majd megtanítjuk. – 1959-ben vissza is vették a főiskolára.
– Erre mit merészel a szemtelen-pimasza?! Ez a röghöz-földhöz kötött bitang kulák, akit jóságosan magunk közé engedtünk, ő meg itt hadonászik a buzogányával. Az akasztások közben és a kiválasztottak terrorja ellen lázadó, több tízezer szabadságharcos rabsága idején ez az ellenforradalmár ahelyett, hogy megköszönné, hogy visszavettük, hát készít egy börtönfilmet. Nem is akármilyet! Egy érthetetlen, egzisztencialista mocsadékot. Amelybe minden ellenforradalmár azt képzelhet bele, amit akar. Feltéve, ha látnák. Vizsgafilmeket amúgy sem vetítünk halandóknak-földönhaladóknak. – Ez az oktondi és átnevelhetetlen ifjú tehát nem is kapott diplomát, tizenkét évig meg egy pengőt sem, hogy elkészíthesse a Szindbád-ot. Hogy mellesleg alkotott öt rövidfilmet, az csak saját önpusztító konokságának-zsenialitásának köszönhető. Idén lett volna nyolcvan éves, és október 14-én harminc éve halt rettenetes halált.
 A képíró: Huszárik Zoltán |
Miről is szól ez a kedves, itt-ott még kissé suta filmecske? Fogalmunk sincs. Döntse el minden ellenforradalmár. Mikor Shakespeare egy titkos vetítésen megnézte a filmet, talán érthetett belőle valamit, ezért írta a Macbethben:
„Holnap és holnap és holnap: tipegve / Vánszorog létük a kimért idő / Végső szótagjáig, s tegnapjaink / Csak bolondok utilámpása voltak / A por halálba. Húnyj ki, kurta láng! / Az élet csak egy tűnő árny, csak egy / Szegény ripacs, aki egy óra hosszat / Dúl-fúl, és elnémul: egy félkegyelmü / Meséje, zengő tombolás, de semmi / Értelme nincs.” (V. 5.)
De aki Szabó Lőrinc örökbecsű fordítását sem érti, itt az eredeti:
„To-morrow, and to-morrow, and to-morrow, / Creeps in this petty pace from day to day, / To the last syllable of recorded time; / And all our yesterdays have lighted fools / The way to dusty death. Out, out, brief candle! / Life ’s but a walking shadow, a poor player / That struts and frets his hour upon the stage, / And then is heard no more; it is a tale / Told by an idiot, full of sound and fury, / Signifying nothing.”
Betyár Istók
(Kuruc.info)
Kapcsolódó: Filmiskola 2. Gaál István: Pályamunkások (1957)
