Zelenszkij nem csupán komikus volt, voltak már vezetői tapasztalatai is, hiszen egy önálló társulatot vezetett. A Krím elfoglalása előtt nem volt különösebb problémája az oroszokkal. Sőt, a saját anyanyelve is orosz, társulata bevételeinek 85 százaléka pedig az orosz piacról származott. Ekkoriban még hitte azt, hogy Oroszország és Ukrajna között különleges kapcsolat áll fenn, amelyet a közös kultúra és történelem cementje tart össze.

Színészi múltja rendkívül hasznosnak bizonyult az oroszok teljes körű inváziójának megindulása után. Hatásosan tudott szerepelni, és volt társulatvezetőként a PR sem állt tőle távol. Különösen az improvizációban való jártassága bizonyult kiemelkedőnek. De nem ő volt az egyetlen, aki ebből a közegből érkezett. Stábjában rendkívül sok korábbi kollégája kapott helyet.

– Számunkra ez maga a valóság, de a világ többi része számára csupán egy valóságshow. Valami, amit a képernyőn keresztül követnek. Vannak bizonyos szabályok, amiket követned kell, ha azt akarod, hogy odatapaszd a nézőket a televízió elé. Ezek ugyanazok a szabályok, amelyek az élet minden területén működnek – a marketingben és a katonai stratégiában is. Győznöd kell, mert az emberek a nyerteseket szeretik. Időről időre el kell kápráztatnod őket valami jelentős és váratlan dologgal, Harmadszor: szükséged van egy mindezt képviselő hiteles karakterre, aki minden pillanatban jelen van. Végül egy erős történet is kell. Ez a mi esetünkben az, hogy egy kis nemzet tönkrever egy nagyhatalmat, amely megtámadja. A rossz fiúk megtámadták a jó fiúkat, és végül a jók fognak győzedelmeskedni. Ez az, amit a közönség imád – mondta el a szerzőnek Andrij Jermak elnöki tanácsadó.

Zelenszkij és producerekből álló csapata jobban megértette a figyelem közgazdaságát a háborúban, mint az orosz propagandagépezet.

Shuster megfogalmazása szerint a sajtó a kezdetekben, az elnökválasztás után úgy írt Zelenszkij győzelméről, mint egy Hamupipőke-történetről, annyira hihetetlen volt, hogy egy humorista lett az ország vezetője.

Az elnöknek gyakorlatilag semmilyen tapasztalata nem volt a nemzetközi kapcsolatok vagy a hadviselés terén. Éppen ezért hagyta szabadon dolgozni a katonai felső vezetést. Szerepe nem a katonaság monitorozásában, hanem abban csúcsosodott ki, hogy a közvélemény percepciója a háborúban az ukránok oldalán álljon − és bőven megvolt a tapasztalata ahhoz, hogy remekül csinálja

Közeli munkatársai szerint Zelenszkij ekkortájt elkezdett megváltozni. Úgy tűnt, lubickolt a lehetőségben, hogy nem csupán szemlélője, hanem alakítója is a történetnek. Egyik tanácsadója Shusternek elmondta, hogy emiatt valamiféle „mazochisztikus élvezetet” lelt a helyzetben.

− Az életem jelenleg csodálatos. Azt érzem, hogy végre szükség van rám − mondta egy sajtótájékoztatón.

Az elnök privilegizáltnak, sőt akár még boldognak is tűnt, hogy a sors kegyelméből az események középpontjába került.

Elnöki stábjának, a döntéshozóknak jelentős része humoristákból, forgatókönyvírókból, színészekből és spindoktorokból állt – akik végül technokratákká és politikusokká váltak. Erre az egyik legjobb példa Andrij Jermak egykori filmproducer, aki Zelenszkij társulatának jogásza volt. Ő a külügyi témákkal foglalkozott az új kabinetben.

Egy jó darabig a sajtó Zelenszkij felemelkedését Hamupipőke-történetként ábrázolta. De az elnök kapcsolata a médiával csak rövid ideig volt felhőtlen. Nagy elánnal számoltak be az elnöki székbe kerülését megelőző vagyongyarapodásáról.

Mindezek mellett Zelenszkijt mindenfajta kritikára fájdalmas érzékenységgel reagált. Kabinetfőnöke, Andrij Bohdan korán megértette, hogy az elnököt távol kell tartani a közösségi médiától.

– Elolvas néhány noname, teljesen hamis információkat tartalmazó posztot, és aznap aludni sem tud. Reszket. Felhívja az anyukáját, és órákig beszél vele telefonon. A politikában részt vevők ehhez már rég hozzászoktak, nem hatja meg őket. Ez része a politikának. De ő ezt egy tragédiaként és személyes megaláztatásként élte meg – fogalmazott.

Annak ellenére, hogy a háború első felében Zelenszkij semmilyen nemzetközi tapasztalattal sem rendelkezett, nem volt híján annak a magabiztosságnak, hogy meggyőzze a világ néhány jelentős vezetőjét.

Magáról a háborúról a következőket nyilatkozta: az oroszok azt akarják, hogy megijedjünk. Hogy úrrá legyen rajtunk a rettegés. Azt akarják, hogy a Nyugat féljen Oroszország erejétől és hatalmától. Ez nem rakétatudomány – mondta az elnök egy, a szerzővel folytatott beszélgetésében.

– Újságírók gyakran megkérdezik, hogy ki Zelenszkij beszédírója. Hát jórészt ő maga. Minden egyes sor az ő tollából származik – közölte Dasha Zarivna, az elnök kommunikációs tanácsadója.

Zelenszkij másban is megváltozott elnöki időszakában. A korai időkben legközelebbi munkatársai tegeződtek vele, régi iskolai becenevén Vologyának szólították, és ülve maradtak, amikor belépett a terembe. Nem sokkal később ez megváltozott. Megkövetelte a formális elnöki megszólítást, és sokkal informálisabbá váltak a beszélgetései.

A háborút, illetve annak médiamegjelenítését végig a szórakoztatás egyik formájaként kezelte, mint az általa megszólított tömegeknek nyújtott képet.

– Bocsáss meg, hogy így beszélek erről, de úgy gondolom, hogy a televízió és a média hatása abban rejlik, hogy fenntartsák az emberek viszolygását, felháborodását ettől az egész háborútól. Amikor kezded unni az erről szóló híreket, annak kifáradás az eredménye, amely apátiához vezet. A kifáradás pedig elsöpri a lelkesedést. Az országunknak viszont rengeteg külföldi segítségre van szüksége – nyilatkozta Zelenszkij a szerzőnek.

A könyv írója azt is megjegyezte, hogy tudósítói munkája során még soha nem találkozott olyan politikussal, aki ennyire motivált lett volna. A lakosság túlélése múlt azon, hogy az amerikaiak és európaiak figyelmét fenntartsa. Szövetségesein nem uralkodhatott el az unalom és az Ukrajna-fáradtság. Az elnök felismerte, hogy ez is része küldetésének – méghozzá valószínűleg a legfontosabb része. Ez a hozzáállás szinte egyedülállónak számított a hadtörténelemben.

A Showman sokkal bensőségesebb és sokkal tájékozottabb életrajz, mint amit a legtöbb politikusról írnak az újságírók. Shuster őszinte életrajzíró, aki alaposan felkészült a feladatra. Moszkvában született egy ukrán apa – aki Zelenszkij szülővárosának közelében nőtt fel – és egy orosz anya fiaként. 1989-ben az Egyesült Államokba menekültek, ahol Shuster a Time magazin munkatársa lett. 2014-ben, amikor Putyin emberei elfoglalták a Krímet, Shuster volt az első külföldi újságíró, aki eljutott oda és tudósítani kezdett az eseményekről. A 2019-es elnökválasztási kampány alatt találkozott Zelenszkijjel, és interjút készített vele, majd miután Zelenszkijt megválasztották, hónapokat töltött az elnöki csapatba ágyazva: ez az a fajta hozzáférés, amiről a legtöbb külföldi tudósító csak álmodhat – írja recenziójában a The Guardian.

Shuster könyve azonban nem csak az elnök dicséretéről szól. Rámutat Zelenszkij politikai versennyel szembeni intoleranciájára is. Az elnök 2021-ben bezáratta a félelmetes, Moszkva által támogatott riválisa, Viktor Medvedcsuk által ellenőrzött tévécsatornákat. Néhány hónappal később gyanút fogott, hogy a hihetetlenül népszerű katonai parancsnok, Valerij Zaluzsnyij saját politikai ambícióit táplálja. 2023 végére, a könyv megírása után, a Zelenszkij és Zaluzsnyij közötti feszültségek a nyilvánosság elé kerültek.

Az elnök gyakran olvasta Winston Churchill műveit, de Shusterrel inkább egy másik kulcsfontosságú, második világháborús figuráról beszélgetett: Charlie Chaplinről.

– A második világháborúban az információ fegyverét használta a fasizmus elleni harcban. Voltak ezek az emberek, ezek a művészek, akik segítették a társadalmat. És a befolyásuk gyakran erősebb volt, mint a tüzérség – fogalmazott Zelenszkij.

(Index nyomán)