Bevallom, tegnap sírtam egy kicsit. Este azt olvastam a Kurucon, hogy Schiff András nem mer hazajönni. Nagyon szomorú dolog ez. Hiszen nem akármilyen ócska tutajon evez ő a muzsika vizein, hanem elsőosztályúan fölszerelt, díszes bárkán.

Vagy gályán. Ki hogy érzékeli.
Nos, a luxusbárka tényleg nem való vadvízi evezésre, hiszen ahhoz bátorság, ügyesség és jó hangulat kelletik. A Schiff-féle úszó alkalmatosságon egyik sem kívánatos. Ügyes lavírozással szelíden lotyogó hullámokon sokkal kellemesebb a haladás. És jóval többet hoz a konyhára.
Én nem tudom, mennyit. Házvezetőnője, aki magyar származású, biztos többet mondhatna róla, ha merne, de ő nagyon fél. Értem, hogy retteg, hiszen mást sem hall, mint azt, hogy a magyarok gyilkosok, halomra ölik a gyerekeket, különösen a cigányokat. S megkérdi, ti nem féltek otthon?
Amikor a magyar zenész hülyén néz rá, akkor meg azt nem érti. Rossz lehet szegénynek. De a többieknek, a németeknek, svájciaknak, olaszoknak sem jobb. Amikor a vérivó magyar muzsikus megérkezik a próbára, körülrajzzák, és suttogva tudakolják: mi van nálatok? Olyan szörnyűségeket lehet hallani, mondjátok, igaz?
S a magyar zenész már nem néz hülyén, mert tudja, a kapitány oltja őket ezzel a lassan ölő méreggel, amit saját maga termel ki. Jó sokat, mert nagy ember ám ő.
Ha csúnyán néz, maga Lucrezia Borgia is megjuhászodik, és engedelmes kismadárként a vállára ül, és nagyon szépen csicsereg. Persze az ilyen óriási lénynek hatalmas árnyéka van, lehet, hogy attól ijedt meg Andreánk? Hiszen nemrégiben az a csúfság is megesett vele, hogy valaki visszafeleselt.
Bizony ám! Ez szörnyű kudarcérérzést kelt az ilyen érzékeny lélekben, s bizonnyal jóvátehetetlen kárt okoz.
Cukorbaját egészen biztosan nekünk, magyaroknak köszönheti, egészen pontosan a jobboldalnak, mert az a könyörtelen csürhe megtámadta a Langerhans-szigeteit. Ez persze csak azért lehetséges, mert ő is a jobb oldalon tartja. Ezt helytelenítem. Felelőtlenség. Ha a bal oldalon viselte volna, ilyesmi nem eshetett volna meg vele.
Ám lehet, hogy tévedek, és neki nincs is jobb oldala, hanem két bal oldala, és ha balul üt ki valami, akkor kétszeresen érzi. És azért rúgja ki, aki visszabeszél, mert elviselhetetlen gyötrelmei vannak ilyenkor.
Ő azt szereti, ha van egy koncert, ahol ő öltönye farkát felcsapva zongorához ül, és egy világhírű vonósnégyes se baj, ha éppen ott van. Az a vonósnégyes, amely Bartók Béla összes vonósnégyesét újra lemezre vette. S ami miatt még sértődés is esett, mert egy másik vonósnégyes, amely, khm… nem éppen színmagyar, magának akarta tudni a lehetőséget, s nem kapta meg. Hallgattak is róla, mint a hal. Vagy hallott valaki róla? Külföldön igen. Excellentia a Pizzicato szerint, amely a legkitűnőbb értékelést adott játékukról (Excellentia), amely minden évben csak egyetlen egynek jár. Mások szerint is kimagasló teljesítményt nyújtottak. Itthon is volt egy kis szalmafüst, amely szinte azonnal eloszlott a budapesti levegőben. Aztán néma csönd.
De visszatérve az előzőekre, a gázsin is jólelkűen megosztozik: ő kapja a felét, akik meg csak huzigálják a szőrt a bélen, négyen a másik felét.
Jó, tudom, már rég nem bélhúrokat használnak, ez is mutatja, minden szemenszedett hazugság, ami egy magyar (jelen esetben én) száján kijön. Haltam volna bele anyámba, gondolhatja a bárkatulaj, mert aki magyar, leginkább ezt érdemli. Betegesen undorodik tőlünk, ezért meséli fűnek-fának a rémhíreket, mert attól tart, ők esetleg nem undorodnak, és valami bajuk esik, ha túl közel jönnek hozzánk. Jó ember, aranyos, ahogy aggódik értük.
Talán ez a sok aggódás az, amitől mindig olyan rossz a kedve. Vicenzában a magyar asztal az őrületbe kergeti. Nevetgélnek! Pfuj! Beszélgetnek és jól érzik magukat. Utálat. Hát ettől bizony hánynia kell minden jóérzésű embernek!
Amúgy volna egy egészen elfogadható javaslatom is. Már kinéztem egy rendes cigány családot a nyóckerből, ők tudnak mulatni, odavehetné magához a virágok városába. Egy csokor mákvirággal több vagy kevesebb, ott igazán nem számít. Ellenőriztem, színtiszta vérvonal, az unokák az édesapa leányivadékaitól, illetve a fiúk édesanyjától származnak. Bizonyos vagyok benne, hogy megszínesítenék a napjait, ha már tulajdon gyermeke nincs, és futótűzként terjedne a híre emberbaráti magatartásának. Kimentette a színesnépnyúzó, feslett magyarok közül őket. Csillaga még magasabbra emelkedne. Ha pedig véletlenül belehalna, hiszen a cigányok is nagyon érzékenyek és olyankor megbocsáthatóan hirtelenkezűek, talán még szentté is avatnák, nemcsak Firenze, de az egész földkerekség fejet hajtana előtte. Mi több, az Univerzum Mártírja címet is megkapná minden bizonnyal.
Az, hogy megfenyegették, egyenesen borzadállyal tölt el. Ilyet nem szabad csinálni!
Én megvédem őt.
Mondja meg, ki volt az az utolsó gazember, aki kézlevágással fenyegette. Kihívom párbajra. Ha önként jelentkezik, nevezze meg a segédeit! Orvos nem kell, mert saját kezemmel tépem ki a szívét és ontom ki a beleit az aljasnak. Ha többen vannak, akkor mindnek. Az összeset kiirtom, mind egy szálig, hogy írmagja se maradjon. De ha nem tudja néven nevezni őket, akkor majd magam felkutatom, és addig nem nyugszom, amíg elégtételt nem veszek.
Mert ő megérdemli.
Amúgy százezer euró. Ebből felújítom a falu összes feszületét, és magam is elvagyok vele halálomig. Kösz. Viszlát!
Kucsera Zsuzsa