Igazi élmény lenne, ha a balliberális sajtóban egyetlenegyszer megjelenne egy írás, amelyik nem olyan irányba menetelne és nem arra csapna le, mint amire előre számítani lehet.
Ilyen nincs. Kísérletképpen sem.

Főként migránsügyben. Hiszen ott is a zsigereik vették át az uralmat az eszük fölött. Máskülönben szakítanának eddigi, rájuk nézve rémisztően szavazatvesztő retorikájukkal.

Mint ahogyan hosszú időn át ugyanúgy a zsigereikre támaszkodva éltették a bankokat a devizahitelesekkel szemben. Aki nem emlékszik rá, csak kattintson Klubrádiójuk archívumára. Ahol „drágabolgárúr” kaserolta a nemzetközi bankokat és hitetlenkedve fogadta még saját betelefonálói valós rémtörténeteit is arról, hogy a hatszorosát kell kifizetniük az egykor kölcsönvett svájci frankos hitelnek.

Ez persze jó a jobboldalnak, hiszen el tudjuk képzelni, mi lenne itt a migránshelyzet egy Bajnai, Gyurcsány, Bokros vagy egyéb, a lövedékleadás helyett már csak kontraproduktívan durrogó „nagyágyúik” uralkodása esetén. A beözönlők idevonzását növelendő, a messziről jöttek napidíját is nyilván a svéd szint fölé nyomnák.

De néha már tényleg nevetségessé válik az az igyekezet, amit táboruk egyes tagjai mutatnak. Főként a nem zsidók, akik szent kötelességüknek érzik, hogy zsidóbbaknak mutatkozzanak a zsidóknál, ezzel remélve bocsánatot kapni származási elégtelenségükre.

Egyikük Megyesi Gusztáv, az Élet és Irodalom nevű judeopublikációs médium munkatársa, aki a Népszabadság nevű lap október 3-i számában Pápa tér címen megjelent e béli újabb erőfeszítése.

A cikk arról szól, hogy a II. János Pál pápa téren darázsfelhőből mentettek ki egy hatvan éves férfit, „aki már négy napja ült étlen-szomjan a padon, a lábán lévő kötés alatt kukacok hemzsegtek; az orvosok szerint a mentők az utolsó pillanatban érkeztek”. És ez senkinek nem tűnt fel, vagy ha igen, nem érdekelte. De pontosan ezek az emberek még pár hete igen aktívan panaszkodtak kormánypárti orgánumoknak, hogy ellehetetlenült az életük, mert ellepték terüket a „menekültek”, akik „koszosak, hangosak, a bokrokba szarnak... őrjöngenek, lopnak, késelnek, rongálnak… betegséget terjesztenek…”

Mostanra változott a helyzet, jelenti tréfásan Megyesi, leírva ugyanakkor, hogy dehogy változott: ugyanúgy minden csupa „szar a bokor alján”, de - futja meg kötelező kűrét a zsidócseléd - azt „immár újra a magyarok” termelték oda, „akik joggal büszkék az együttélési kultúrájukra, s joggal féltik keresztény értékeiket az iszlám betolakodóktól”. Vagyis, szar = keresztény Magyarország.

Ebből levonja a tőle várt következtetést: „Elmehet büszke Magyarország a francba a menekültek nélküli napjain is…”

Majd azzal fenyegeti meg a "menekültekkel" szembeni honi magatartást, hogy biztosan lesz a „százezer menekült között” egy, aki „avatott tollal” írja meg, ami történt. „Ezt nem lehet megúszni”. Melynek következtében – mondja ki Megyesi fatváját a magyarokra – „száz évre meglesz a bizonyossága a világnak, hogy Magyarország milyen ország lett a vezetői által; s nincs az a megíratott ellenregény, ami ezt feledtetné”.

Most képzeljük el, ha valakinek lenne annyi bátorsága és kedve rá a majdnem tízmilliós Magyarországon, hogy angol vagy arab nyelvű prospektusokat osztogasson a fővárosba befutó migránsoknak, térképet mellékelve, amely révén könnyebben eljuthatnának az acélkerítéssel körbe vett, estére hatvan kulccsal lezárt Szent István parkba.

Vajon mennyi időbe tellene, ameddig elhurcolnák őket? Vajon hány „emberjogi szervezet” zsidó Soros-kurvája vinnyogna ott, hogy ne tegyék azt a rendőrök? Vajon mi lenne, ha az elszállításig eltelő öt percben hatvan menekült odafosna Lukács György tizedelő népbiztos-filozófus vagy Wallenberg szobra tövébe?

Vajon milyen cikket írna akkor Megyesi és lenne-e kukacos lábú ember a sztoriban?

Lárifári.

Helyette így kezdődne az eleinte visszafogottan felháborodó, a hangulati bevezetésnek népies stílust használó Megyesi esszécskéje, figyelmeztetve arra, ha ez még egyszer megtörténik, nem csak Lauder csap le hazánkra, de vele együtt minden zsidó átok száz évre: „Ne felejcsük má’ el, hogy létezik olyan dolog, hogy közegészségügy. Na! Hát nem értitek ott fönn, vagy mi a lófasz?”

De mindez álom, édes álom. Ugyanis „odafönn” már buzdítás nélkül is rég megértették, hogy migráns mindenhová mehet, kivéve a védett Szt. István parkba. Sőt az egész Lipótvárosba.

Szalonna János - Kuruc.info