Ilyet még tényleg nem olvastunk, úgyhogy idézzük szó szerint.
A G. Fodor Gábor nevű pénzhabzsoló gnóm portálján, a 888.hu-n december 2-i dátummal és ezzel a címmel jelent meg egy cikk:
„Izrael belesodródhat egy Irán és Szíria elleni konfliktusba?”
A szövegnek már az összefoglalója elárulja, hogy milyen gigantikus fenéknyalásról van szó.
Így hangzik:
„Izrael légicsapást mért egy Damaszkusz melletti katonai támaszpontra. A szíriai légvédelemnek sikerült megsemmisítenie két érkező rakétát, ám néhány így is becsapódott.”
Fordítsuk le „magyarra” a fentieket.
Cím:
„Románia belesodródhat egy … és … elleni konfliktusba?”
Összefoglaló:
„Románia légicsapást mért egy Budapest melletti katonai támaszpontra. A magyar légvédelemnek sikerült megsemmisítenie két érkező rakétát, ám néhány így is becsapódott.”
Ó, szegény Románia! A végén még Ausztriába és Szlovéniába is belelődöz egy pár rakétát, mert annyira élvezi, ahogyan Magyarországon „belesodródott” egy konfliktusba.
Véres, népirtó, agresszív közelmúltjában Izrael köztudottan „sodródott” már bele jó néhány „konfliktusba”, határait átlépve hadseregével. Mint amikor például kétszer is lerohanta Libanont. Először 1978-ban, majd 1982-ben.
Ezt egyszerűen nem érdemes tovább ragozni. Ennél undorítóbb tényleg elképzelhetetlen.
Zoom
G. Fodor Gábor, a 888 nevű kormány- és Izrael-seggnyaló portál főszerkesztője
Izrael, a világ férge nagyon közel van ahhoz, hogy súlyos, regionális háborút robbantson ki, amely akár szélesebb konfliktussá is válhat.
A zsidó államnak minden vágya, hogy az Iszlám Állam (IÁ) ellen harcoló Iránt Amerika bevonásával megtámadja és az, hogy a békés Libanont ismét lerohanja, mert nem bírja elviselni, hogy a Hezbollah Iránhoz hasonlóan a leigázott, kiirtásuk szélén álló palesztinokat támogatja és lehetetlenné teszi, és hogy Libanont, a Közel-Kelet egykori Svájcát védelmezi a méretes zsidó orrok tartalmával való elárasztásával szemben. A szír kormányra pedig már régóta fáj Izrael Állam (szintén IÁ...) foga.
De most talán nem is ez a lényeg. Hanem a 888.hu és Pestisracok.hu-féle Izrael-nyaló portálok várható fordulata.
Ez pedig akkor történik meg, amikor – és hogyha – Benjamin Netanjahu sorsa beteljesedik, és a velejéig korrupt gázai mészárost letaszítják miniszterelnöki trónjáról, és egy olyan fajti veszi át az irányítást, aki Bibikével szemben utálni fogja Orbánt, mint Netanjahu nem egy elődje. Vagyis megtörténhet, nem is a távoli jövőben, hogy vége lesz az izraeli-magyar államközi szerelemnek.
Ekkor majd az említett két portál hirtelen felfedezi, hogy az iszonytató sorban élő palesztinoknak szintén vannak emberi jogaik, és megszüntetik Izrael hátsójának tisztogatását - attól addig már igencsak szennyessé vált nyelvükkel.
Amit alig várunk. Mert röhögni jó.
Alitea Guzmán - Kuruc.info