Nyilvánvaló, hogy ebből az egyszerű, könnyen eldönthető kérdésből a Jobbik néppártosodása, de még inkább balra tolódása teremtett zűrzavaros helyzetet. Túl azon persze, hogy már annak előtte is létezett a rendszerváltozás utáni Magyarországon egy olyan politikai klíma, mely a kisebbik rossz elvét alkalmazta, ha úgy tetszik, a „valaki ellen szavazok” gondolatot ültette gyakorlatba („csak ne az Orbán” kontra „csak vissza ne jöjjön a Gyurcsány”).

Az értékrend, mint olyan, mely ideákból táplálkozott, a választók csekély részénél jelentett iránytűt.

Ahogy alulról nem érthető meg a magasabb rendű, a részekből nem ragadható meg az egész, úgy ebben a kérdésben sem látható meg vezérlő elvünk, ha az érdekeket az értékek elé helyezzük – bár meggyőződésem szerint az értékeket és az érdekeket igenis szintézisbe lehet hozni. Viszont a helyes sorrendet nem szabad felcserélni.

Hogy megvilágítsuk a választ; nekünk először vannak értékeink és csak azután érdekeink. Innen nézve viszont már egyáltalán nem kérdés, aki jobboldali és ellenzéki, milyen perspektíván át kell, hogy szemlélje a mai magyarországi palettát. S mivel egyetlen párt van talpon, mely jobboldali és ellenzéki, ez pedig a Mi Hazánk Mozgalom, ezért e sorok ennek a tábornak is szólnak, kik tagjai, szimpatizánsai, szavazói e közösségnek.

A Mi Hazánkat rendszeresen éri az a vád, hogy a Fidesz fiókszervezete, de olykor feltűnik olyan kritika is, hogy mégis egy platformra kerül a balliberális oldallal akkor, amikor más módszerekkel, más tónusokkal ugyan, de mégis felszólal a túlóratörvénnyel szemben, hiszen ez volt az apropója annak a cirkusznak, amit a baloldali és liberális tüntetők és képviselők műveltek az elmúlt év végén.

Ez már megint az érdekelvűség szemüvege. A Mi Hazánk jobboldali, patrióta érzelmű közösség, melynek tettei ebből az értékalapú megközelítésből érthetőek csak meg. A jelszavunk „csak a nemzet”, tehát mi nem pártérdekek alapján határozzuk meg, mi az, amit támogatunk, s mi az, amit nem. Nagyon sokszor hallom én is a közösségen belül, amikor azon vitatkoznak barátaim, vajon ki a nagyobb ellenség? Az egyesült balliberális ellenzék (igen, ebbe sorolandó már a Jobbik) vagy a Fidesz?

Ha engem kérdeznek, erre azt szoktam felelni, ha komolyan vesszük a „váltsunk kormányt, váltsunk ellenzéket” jelszót, akkor a realitásokból kiindulva azt kell felelnem, a kormányt le kell váltani, de nem mindegy, kire. Jelen pillanatban az első lépés az ellenzék leváltása. Azért, mert amíg ez az ellenzék létezik, gyakorlatilag az összevetést bármikor ki fogja állni a Fidesz (nézzük meg a legfrissebb közvélemény kutatási adatokat, a támogatottságuk nem változik), éppen ezért nekünk az értékeinken túl elemi érdekünk is, hogy soha, de soha semmilyen körülmények között ne lehessen összefüggésbe hozni bennünket ezzel a hazaáruló bandával.

Természetesen azt is megértem – főként lélektanilag -, ha valaki azt mondja, a Fidesz a nagyobb ellenfél. Akceptálható álláspont, de ha ezt tartjuk, akkor is ugyanarra a következtetésre kell jutnunk, hogy nekünk fel kell építetünk egy konstruktív, valódi jobboldali ellenzéket. Egy olyat, amely nem balról, hanem igenis jobbról támadja a kormányt, mert van miben!

Ez lesz a harmadik út, ez lesz a valódi 21. századiság, de ez a 21. századiság jobboldali és értékalapú lesz.

Az egyesült balliberális ellenzék „jobbszárnyától” (nevezzük így jóindulattal a múltjára való tekintettel) gyakran hallani ma is, de főként Vona Gábortól gyakorta lehetett, miszerint le kell zárnunk a 20. századot, és át kell lépnünk a huszonegyedikbe. Nos, én azt mondom, ebben nincs vita.

Ha Vona Gábor azt állítja, meg kell haladni a 20. század által generált problémákat, és azokat a jelenkorba nem szabad behozni, ezek nem verhetnek éket a társadalom tagjai közé, úgy azt mondom, igaza van!

Ha azt mondja, ma már nem létező ellentétpár például a náci/kommunista, vagy a náci/zsidó szembenállás, ezekkel dobálózni kiüresedett és értelmetlen, úgy azt mondom, igaza van!

Ha az fogalmazódik meg, a 20. század sebeit nem szabad felednünk, de azokat nem tanácsos aktualizálnunk, mert azok elveszik figyelmünket a lényeges kérdésekről, úgy azt mondom, igaza van!

Akkor mégis mi a problémánk vele? – tehetnék fel sokan a kérdést.

Vona Gábor alapvetően abból indult ki, hogy a hagyományos jobb- és baloldali felosztás – amit ő kifejezetten csak a 20. századnak tulajdonít – már érvényét vesztette, itt az ideje egy új politikai koordinátarendszer kidolgozásának. Ez egy érdekes kérdésfelvetés, de mégsem mondhatjuk, hogy ezek a fogalmak elveszítették volna jelentőségüket.

De hol hibázott és hibázik azóta is hatalmasat, és lesz ezért a pusztulás az osztályrésze a Jobbiknak?

Ott követik el a hibát, hogy az alapvetően helyes, de legalábbis megfontolásra érdemes megállapításaiból totálisan hibás következtetéseket vonnak le. Mert ugyan hol következik a fentiekből az, hogy egy zászló alá kell állnunk olyanokkal, akik a nagyon is 21. századi problémákban a mi értékrendünkkel szembehelyezkednek?

A hagyományos családmodell lassankénti kriminalizálása Nyugaton, ezzel párhuzamosan az áltudományos genderizmus hirdetése vajon hol 20. századi töréspont? Nagyon is 21. századi! A tömeges bevándorlás erőltetése, Európa etnikai és kulturális arculatának megváltoztatása, az erre irányuló törekvések vajon hol 20. századi problémák? Ez szintén 21. századi feladat. Az agresszív homoszexuális propaganda térnyerése a kultúrában, a közéletben vajon mitől volna csak 20. századi probléma? Ez is szintén olyan súlyos kortünet, amivel szembe kell néznünk.

Talán kicsit indokolatlanul foglalkoztam sokat Vona Gáborral, de azért volt szükséges, mert ezeket az eszmei deformációkat ő indította el, a lemondása utáni, Sneider Tamás nevével fémjelzett elnökség ehhez már nem tett hozzá, talán csak annyit, hogy még proletárabb, még hőzöngőbb, öncélú és fröcsögő Orbán-ellenességgé „tökéletesítette”.

És tegyük már végre azt is helyére, hogy hamis a radikális/néppárti ellentétpár! A radikalitás módszertani kérdés, milyen módon közelítünk egy kérdéshez. Mi vállaljuk, vannak olyan problémák, amihez igenis radikálisan kell hozzányúlni, mert annyira mélyen gyökerezik, és mert senki nem foglalkozik vele. Ilyen például Magyarország legnagyobb bűnözői szubkultúrája, mely témát a magát jobboldalinak mondó Fidesz sem vállal fel. Hogy miért? Pont az érdekelvűség miatt. Féltik azt a sok százezer cigány szavazót. Minket viszont az igazság érdekel, ezért kimondjuk, a cigánybűnözés igenis létezik, és rengeteg ember mindennapjait keseríti meg a mai napig.

A néppártiság sem eszmei fogalom elsősorban, csupán annyit jelent, egy adott párt milyen mértékben van beágyazódva a társadalom különböző rétegeibe. Ez tehát nem más, mint mennyiségi kérdés. A Jobbik ebben az értelemben sem néppárt. A Mi Hazánknak viszont igenis célja kell, hogy legyen, minél néppártibb legyen, csak mi azt értjük a néppártiság alatt, ami.

Nem elvfeladást, nem árulást, nem gerinctelenséget, nem azt, hogy összeállunk akár még kommunistákkal is (nézzük csak meg, hogyan vonulnak vörös zászlókkal együtt a jobbikosok!), neoliberálisokkal, Emmanuel Macron hazai ötödik hadosztályával, a Momentummal.

Nekünk azt jelenti a néppártiság, amit Szabó Dezső mondott; „minden magyar felelős minden magyarért”. Nem különböző oligarchák vagy külföldi érdekcsoportok értékképviseletei, hanem minden magyar ember képviseletére vállalkozunk, s ez lesz a harmadik út, mely a szebb és boldogabb magyar jövő felé fogja vezetni nemzetünket.

Lantos János – Kuruc.info