A hazudozás és kétszínűség mocsarában egyre inkább süllyedő világunk szükségszerűen termeli ki magából a legalantasabb emberfajtákat. Éppen ezért már alapjáraton téves az a hozzáállás, hogy "ennél nincs lejjebb", mert igazából mindig lesz. Az ember kicsit megütközik az újabb és újabb gyalázatokon, az okosabbak elraktározzák agyuk mélyére és sosem felejtik el többé, aztán jön a következő eset újra, újra és újra.
Zoom
A Jobbiknak úgy sikerül beírni magát a magyar politikatörténetbe, mint a valaha létező legelvtelenebb párt, ami azért nem kis teljesítmény – negatív oldalról persze. Kizárt dolog, hogy akár egyetlen jelenlegi szövetségesük is megbízna bennük, egyre kellemetlenebb szerepük csupán addig tart majd, amíg a DK háza táján jónak látják. Az így légüres térbe került, a szellemi értelmében vett prolipárt pedig feloldódik majd a politikai baloldalon, míg nem teljesen elnyeli a történelem emésztőgödre.
Az olaszliszkai cigányokkal "kampányoló" Farkas Péter Barnabás is egy ilyen politikai torzó, az elvtelenség mocsarából keletkezett jobbikos végtermék. Pedig nem is olyan régen még a karját lengette, saját elmondása szerint "integetett", amit szerintem élő ember a Földön nem hisz el neki. Bárki, aki látott már karlendítő embert (vagy esetleg ő maga is lengetett már), az pontosan tudja, hogy a hazug politikus mit csinál a képen (egyébként maga a karlendítés sokkal régebbi múltra tekint vissza a Harmadik Birodalom történeténél, szóval érdemesebb lett volna ezen a gondolatfonálon elindulnia, ha már..., de természetesen a mögötte látható feliratok ezt a próbálkozást is feleslegessé tennék).
Ha Farkas Péter Barnabásnak maradt volna még egy csipetnyi tisztessége, akkor szimplán bevallotta volna, hogy mit csinált a képen, a ballibsi és a kóserkonzervatív sajtó (vagyis a hazai sajtópaletta 90 százaléka) hüledezett volna pár napig, aztán mindenki ment volna a következő dolgára. Persze, a már nem is annyira újdonsült szövetségesek nyilván kihátráltak volna Farkas mögül, de borítékolható volt, hogy ez így is, úgy is meg fog történni, és lám, a Momentum esetében így is lett (a többiek jelen cikk elkészültéig még kitartanak). Ez lényegében azt jelenti, hogy a Momentumba – a saját szemszögükből – jelenleg messze több következetesség fért a saját elborult elveikhez, mint a magát arcon köpő, majd a köpetet még jól szét is kenő ózdi alpolgármester esetében. Ez azért nagy szó.
A saját totális kiherélését önnön végrehajtó Farkas most a Mazsihisz termeibe zarándokolhat, mert innen már tényleg nincsen visszaút. Ez nem egyszerű fegyverletétel a hazánkra törő sötét erők előtt, hanem annál sokkal több: a maradék (politikai) önállóság és szabadság teljes sutba dobása az elvtelen haszon- és tőkeszerzés oltárán.
Zoom
Ezzel kapcsolatban viszont minduntalan felvetődik egy visszatérő kérdés: amikor valaki a vallás és politika teljes szétválasztását követeli az "egyház ne szóljon bele a közéletbe" címszóval, akkor azok ilyenkor is kifejezik véleményüket, amikor a zsidó vallás agresszív képviselői nyomakodnak be közéleti kérdések területére, vagy ez csak a kereszténység esetében igaz? Félreértés ne essék, egy percig nem akarom védeni Farkas Péter Barnabást, bármilyen negatív dolog, ami innentől kezdve a közéletben még történik vele, teljesen jogos és helyénvaló lesz, de efelett a kérdés felett valahogy ismét sikerült elsiklani (nyilván az érintettől nem is várnék ilyesmi eszmefuttatást).
Szóval, bőven lett volna mit válaszolnia Farkasnak a folyamatos hazudozás helyett, de hát ő már régen egy másik, démoni ligában játszik. Adjuk meg neki ezt a pillanatnyi örömet, aztán úgyis elsüllyed majd az elvtársakkal együtt. Ha pedig mégsem ez következik be, és valami földi igazságtalanság végett győzelmet aratnak, Isten ítélőszéke előtt akkor sem lennék majd a helyében.
Ábrahám Barnabás – Kuruc.info
Ui.: Ne legyünk igazságtalanok! Jogunk van feltételezni azt is, hogy csak free SZFE felirat volt a tenyerén, csak mire kinyújtotta a kezét, hogy megmutassa, lekopott szegénynek...
Zoom
Forrás: olvasónktól