Rendkívül sokrétű ember volt: római katolikus pap, egyházi író, teológus, filozófus, politikus. 1905. október 17-én Ferenc József király székesfehérvári püspökké nevezte ki, pápai megerősítést december 11-én kapott. December 21-én Rómában szentelte püspökké X. Piusz pápa, elődje, Városy Gyula kalocsai érsek és Majláth Gusztáv Károly erdélyi püspök segédletével. Székét 1906. január 21-én foglalta el. Farkas Edithtel megalapította a Szociális Missziótársulatot. Püspöki birtokain 1914–1918-ban megvalósította az örökbérletet: mintegy 1500 holdat parcelláztatott fel, elsősorban az első világháborúból hazatérők között. A Katolikus Néppárt egyik alapítója, a magyar keresztény-szocialista mozgalom vezéregyénisége. 1919-ben a proletárdiktatúra megdöntésére szervezkedő székesfehérvári ellenforradalmárok vezetője. Szociális és reformtervei megvalósítása érdekében szerepet vállalt a világháború utáni első nemzetgyűlésben: 1920–1922 között Székesfehérvár országgyűlési képviselője, és a Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártjának elnöke volt, ugyanakkor hamar kiábrándult a „keresztény kurzusból”. 1909-től a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1920-tól rendes tagja. 1915-ben a Szent István Akadémia alapító tagja volt. 1926-ban a Kisfaludy Társaság tagjai közé lépett.

És ami a legfontosabb, a prohászkai eszmeiség, a magyar érdekekért való kiállás, és minden dolog krisztusi mérlegre tevése az, amely miatt mondhatjuk, időtállósága megkérdőjelezhetetlen.

Kereszténysége két pilléren nyugodott, ezek pedig a „keresztény szeretet és az ebből folyó irgalmasság”, és a „keresztény igazság”. E kettő között kívánta megteremteni a szintézist, ha kellett, irgalommal, megértéssel közeledett bárkihez, személyében nem ítélt meg senkit, csupán magát a bűnt, de hamis toleranciára hivatkozva soha nem hallgatta el az igazságot, és ha szükséges volt, kőkeményen támadta a káros folyamatokat, melyek egyházára és nemzetére leselkedtek.

Számára a politika sem volt sohasem öncél. Úgy tartotta, hogy az egy eszköz lehet örökérvényű igazságok képviseletére, a keresztény elvek elvitelére a társadalom legváltozatosabb szegmenseibe. A politika világáról sokszor igen lesújtó véleménye volt, joggal ostorozta azt, ám mégsem mondhatjuk, hogy feladta volna, és elvonultan, megtörtent élt volna saját közegébe burkolózva.

Éppen ellenkezőleg, mert tulajdonképpen krisztusi alapokon állva megteremtett egy politikai elgondolást is, amely azonban élesen elütött korának, de akár jelenkorunk politikai áramlataitól is, mert erkölcsi alapállású volt. Ez volt a prohászkai hungarizmus, vagy, ahogyan másként is nevezte: Isten gondolata magyar kiadásban. Ezt tekintette ő hungarizmusnak, amely a keresztény magyar nép védekező mechanizmusa volt, nem valami ellen, hanem valamiért szerveződött. Semmi esetre sem a gyűlölet (ez Prohászka személyétől, mint mélyen hívő katolikus, teljesen idegen is volt), hanem a krisztusi szeretet vezérelte mindenki, még ellenfelei, ellenségei irányba is.

Összegezve, a prohászkai hungarizmus sokkal inkább egy alapvető lelki beállítottságot takar, mint egy zárt ideológiát. A keresztény- és nemzeti eszmék melletti mindenkori kiállást a történelem viharai közepette, és ez – mint fentebb írtuk - kétségkívül erkölcsi alapállás elsősorban, nem pedig „izmusbéli”, vagy akár közpolitikai. Azon túl, hogy Prohászkából érvénnyel meríthet bármely kor magyar politikusa, mint ahogy természetesen egyházi személyisége is.

Még tömörebben fogalmazva: Prohászka gondolatisága az emberi lét valamennyi dimenzióját felöleli, azokra válaszokat ad. Krisztus követése, a haza szolgálata, és a társadalmi igazságtalanságok elleni küzdelem, egy szociális misszió. Ez volt Prohászka élete, harca, nekünk pedig azt kell követni, amit ő is követett.

Lantos János – Kuruc.info