Alig öt évtizede, hogy amikor az óceán vizein elsüllyedt a Titanic és vagy kétezer embert rántott magával a hullámsírba, – évekig gyászolta a világ a szomorú eseményt. És ma? Lezuhan egy repülőgép, elpusztul pár száz ember: rövid újsághír. – Vietnámban a Kissinger – Ge Duc-féle Nobel-díjjal kitüntetett békeakció óta több mint százezer ember gyilkolta le egymást: kissé hosszabb elmélkedés a sokkal több elmélkedést kívánó német-angol futballmeccs előtt. Valahogyan úgy látszik, meghalt az Ember és mechanizált civilizációnkat már nem is olajjal és szénnel, de magával az Emberrel etetik. Az emberrel, akinek felmagasztosult, Istenné lett ideálja ott nyugszik a betlehemi istálló jászlában, hogy majd 33 évvel később mégegyszer felfeszíttesse magát az emberiségért, amely rövid két ezredév alatt könnyelműen eltékozolta az általa ajándékozott isteni fényt.
Az alábbi rövid idézetről csak azért tudhatjuk, hogy nem ma írták, mert történelmi utalásokat is tartalmaz, amelyek dátumait, ha ismerjük – miért ne ismernénk – könnyen ki tudjuk számolni a szöveg keletkezésének időpontját. Persze ez nem találós kérdés és az sem, ki vetette őket papírra. A valaha élt egyik nagyobb magyar publicista, Fiala Ferenc gondolatait olvashatták az előbb. Hunynak a fények című írása – amelyből az idézet is van – már a második világháború utáni sötét világban keletkezett, amelyet Fiala – a vesztes háború miatt sajnos már emigrációban – olyan jól körülír ebben a munkájában, hogy az ember bizony akarva-akaratlanul megáll, és elgondolkozik: mégis merre tartunk?
A dolog ott válik egyszerre érdekessé és aggasztóvá, hogy ami Fiala Ferencnek a jelene volt, ahonnan az 1912-es Titanic-katasztrófát már öt évtized távlatból szemlélte, az nekünk már szintén a múlt, sőt, egy hangyányival már távolabbi is, mint ami Fiala jelene és a Titanic elsüllyedése között volt. Ennek ellenére a szöveg olyan – persze a történelmi kontextusokat leszámítva – mintha tegnap vetette volna papírra egy Fialához hasonló lelkületű publicista. Tehát, ami akkor, az 1960-as években már egy lélekben hozzánk oly közel álló ember jelene volt, az a káros tendencia folytatódott 2021-ig is, természetesen ezerszer hatványozva. Adja magát a kérdés, ha Fiala akkor – helyesen – így gondolkodott, vajon milyen karácsonyi írást vetne papírra napjainkban?
 |
Bizony, az 1960-as évekhez képest még nagyobbat fordult a világ, ez a változás pedig nem kizárólag – jobbára – negatív, de szélsebes is. Az elmúlt 5-6 évben többet alakult, változott a világ mint az előtte lévő 10-15-ben, amelyhez hozzászokni még akkor is nehéz lenne, ha ezek a változások pozitívak lennének. Karácsony van, nem szeretnék senkit untatni ezeknek a negatív tendenciáknak a felsorolásával – írok, beszélek róluk eleget év közben. Legyen annyi elég, hogy ezek a – csak részben új keletű – problémák, amelyek nemcsak az európai, fehér civilizációnkat, de már a mi legszűkebb életterünket is veszélyeztetik, nem fognak maguktól eltűnni, tehát, aki azt várja, hogy "egyszer majd ezeknek a rossz időknek" is vége lesz, csalódni fog. Akkor lesz vége csak, ha teszünk is érte.
Mindezeket nem azért írtam le, mert nem gondolnám azt, hogy ne billenhetne helyre a civilizációnk sorsa – Fiala sem gondolta így. Épp ellenkezőleg, közeleg az év végi számvetés, de karácsony ünnepe mindig a feltöltődésről, a "belassulásról", az év közben talán kissé elfeledett gondolatok, értékek újramegtalálásáról szól. Még azok is, akik év közben nem szoktak lelki (ön)vizsgálatot tartani, ilyenkor jobb esetben megállnak egy-egy pillanatra, és így cselekednek. Ezekben a napokban pedig olyan gondolatmorzsákat szedegethetünk össze, amelyek, ha nem elvesznek a jövőben, hanem kicsíráznak, alakítói-formálói lehetnek az elkövetkezendő időknek.
Végül még két gondolat, amelyekhez szintén Fialát hívom segítségül, ugyanabból az írásából:
Ne utasítsuk vissza meglódult világunk benzingőzös, tülekedő, gazdasági és szociális krízisekben vergődő muszáj-eredményeit, de még így is vallhatjuk, hogy életünk nem ma és nem tegnapelőtt, hanem akkor kezdődött, amikor az ember rájött az igazságra, hogy nemcsak húsból és csontból, hanem lélekből is vagyunk. Amikor eszével először tudatosította az Isten fogalmát, amit mi nevezhetünk „első lökésnek“, vagy „ismeretlen törvénynek“, elismerve, hogy fölöttünk álló valami. Csak neve változott, de nem a lényege.
Az első, úgy gondolom, egyértelmű. Még manapság sem minden változás negatív, megtalálni a folyamatos elértéktelenedésben azt a maroknyi értéket, ami keletkezik, felér egy jókora gyémánttal. A másik pedig, hogy a fény keresésének vágya, a jó és a gonosz párharcának transzcendens ábrázolása, a fény előretörése a sötétség ellen nem keresztény vívmány, hanem annál sokkal régebbre tekint vissza, amelybe a manapság sokak által kiforgatott és félreértelmezett kereszténység is tökéletesen beleilleszkedett. A téli napforduló szimbolikája, ha nem is egyidős az emberiséggel, de az egyik legrégebbi kultusz, ami végigkíséri történelmünket. Amikor a leghosszabb, legmélyebb a sötétség, pont akkor tör utat magának a fény, hogy erejével megtisztulást és reményt hozzon mindenki számára. Ám, ami a hosszabb nappalok miatt, tudomány szempontjából elkerülhetetlen, az a lelkünkben akkor szökken csak megfelelő módon szárba, ha ehhez mi is "partnerek" vagyunk, mindennapjainkban pedig ekképpen cselekszünk. A materiális és a lelki sík így válik eggyé, egészítik ki egymást.
Ezekkel a gondolatokkal kívánok minden kedves olvasónk számára áldott karácsonyi ünnepeket és jó, tartalmas pihenést, feltöltődést az év hátralévő részére. A Megváltó megszületett!
Ábrahám Barnabás – Kuruc.info
 |
