Közeleg a Becsület Napja, a szokásos antifasiszta hisztéria mellett pedig rázendített a haszontalan kórus másik fele, a hálátlan hazai zsidóság kéretlen megmondóbrigádja.
Ahelyett, hogy inkább kellő kritikával illetnék a sötét múltjukat, és azt taglalnák, az elviekben a "magyarsághoz hű, ízig-vérig magyar" felmenőik miért az ellenségeinket segítették egy világháborúban, inkább a kitörést és annak hőseit becsmérlik az eseményhez kapcsoló rendezvényekkel egyetemben.
 A Der Stürmer karikaturistája rátapintott a lényegre. Így már érthető, miért örültek a gettóban a "felszabadulásnak" (forrás: United States Holocaust Memorial Museum) |
Most éppen azon rugózik a Mazsihisz honlapja, hogy a Vér és Becsület "valahol Magyarország területén" szervez megemlékezést és emlékkoncertet február 9-én és 10-én az ostrom és a kitörés hőseinek emlékére. Persze nyilván nem abban a kontextusban fáj ez az egész a Mazsihisz számára, hogy egy papíron "szabad" országban miért kell bujkálni és "eltérő, titkos" helyszíneken rendezvényeket szervezni, ha a saját hőseinkről szeretnénk megemlékezni. Nem, ők akkor is vonyítanának, ha teljesen nyíltan lehetne szervezni, s amint a mellékelt ábra mutatja, akkor is ajvékolnak, ha a körülmények miatt erre csak rejtve kerülhet sor. Nekik konkrétan a magyarországi szélsőjobboldal és a magyarországi nemzetiszocializmus létezésével van problémájuk, szituációtól függetlenül.
Az állam emlőin csüngő zsidó szervezet persze magába a történelmi eseménybe is beleállt, amikor azt egy "ötletesnek" vélt szójátékkal "becstelen rendezvénynek" titulálta, megsértve ezzel azokat az európai hősöket, akik védték a fővárosunkat. Most képzeljük el ugyanezt fordítva, és akkor egy csapásra megérti majd a kedves olvasó, miért mondom mindig, hogy nem kell az ő történelmükkel sem kesztyűs kézzel bánni. Ők lennének a legjobban felháborodva és antiszemitizmust kiáltanának.
Egyébként, ha már történelem és újságírás, valaki igazán szólhatna ezeknek a jómadaraknak, hogy "újnyilasok" és "neonácik" nem léteznek, hiszen a 20. században létrejött eszméket a szó szoros értelmében nem újították meg hivatalosan, így ha változott is azóta a világ és bizonyos kérdések már más megközelítést igényelnek, az "új" és a "neo" kifejezés nyugodtan elhagyható ebben az esetben. De efféle pontosságot nyilván nem tőlük várunk.
Ami az aggasztóbb, hogy egy törpe, ám annál befolyásosabb kisebbség még abba is bele akar szólni, hogy kikre emlékezhetünk meg. Egyenesen taszító az a félmondat, ahol a magyar hatóságokat lényegében presszionálják, hogy "remélhetőleg eredményes nyomozati munkát végeznek majd" – arra utalva, hogy keresik-e, illetőleg megtalálják-e ezeket a nyilvánosan nem közölt helyeket.
Mindezt természetesen azért merik megtenni, mert tisztában vannak a kormányunk filoszemita hozzáállásával, valamint a magyarországi zsidóság elkényeztetett helyzetével. Pedig – ha már mindenképpen ebbe a mederbe akarjuk terelni a dolgokat – a magyarság is joggal háborodhatna fel a zsidóság által szervezett megemlékezéseken, így például azon, amelynek keretében idén januárban a budapesti gettó "felszabadításának" 79. évfordulóját ünnepelték a Wesselényi utcában található "felszabadítási emléktáblánál". Hogy a magyarok túlnyomó többségének mit jelent a "felszabadítás" kifejezés a második világháború esetében, arra természetesen magasan tesznek. S pontosan ez az a hozzáállás, amely miatt évszázadok óta joggal érezzük úgy, hogy ezek az elemek itt élnek ugyan, de nem velünk.
Mindezek – sokszor hangsúlyoztuk már – a "nemzeti, keresztény" kormányzás sokadik évében, ahol mégis egy kisebbség akarja meghatározni, kire emlékezhet meg a magyar, és kire nem. Bolond az a nép, amely ezt az arcátlanságot szó nélkül hagyja.
Ábrahám Barnabás – Kuruc.info
