Bosnyák Zoltán

A kiegyezéstől az 1918-as összeomlásig tartó fél évszázad elevenedik meg A magyar fajvédelem úttörői című a munkájában. Ezt a korszakot a liberális, főleg zsidó újságírás és történetírás, mint a nemzeti felemelkedés és erőgyarapodás aranykorát állította elénk. Ma már tudjuk – egész nemzeti létünket fenyegető válságok és megrázkódtatások után –, hogy ez az ötven esztendő minden látszatcsillogás és látszateredmény ellenére a nemzet szellemi és biológiai erőinek olyan végzetes elsorvadását eredményezte, hogy ennek a folyamatnak szükségszerűen 1918 októberéhez kellett vezetnie. A magyar hanyatlás korszaka azonban, mint ismeretes, pontosan egybeesik a magyarországi zsidóság minden képzeletet felülmúló előretörésével. A liberális jelszavaktól és doktrínáktól megbabonázott magyar társadalom, de különösen a liberális Magyarország közéletének irányítói és tekintélyei nem tudták, vagy nem akarták észrevenni a zsidóság rohamos térfoglalásában rejlő végzetes veszélyt. Még kevésbé voltak hajlandók szembeszállni vele. De voltak kezdettől fogva bátor férfiak, akik nemcsak felismerték, de szembe is fordultak a zsidóveszéllyel. Feláldozva és megvetve könnyű és biztos érvényesülést, jólétet, nyugalmat és gazdagságot, szent küldetéstudattal eltelve, üldözés, mellőzés, gúny és nevetség közepette igyekeztek a nemzeti önvédelem szükségének tudatára ébreszteni a magyarságot.

Soha a magyar történelemben nem volt nagyobb szükség a magyar faj önvédelmére, mint ma. Ezért szükséges és tanulságos Istóczy, Ónody, Verhovay és a többiek harcaira visszaemlékezni.

KI VOLT BOSNYÁK ZOLTÁN?

Bosnyák Zoltán 1905. január 2-án született Budapesten. Édesapja Bosnyák Pál szűcssegéd, édesanyja Buresch Anna volt. Miután 1927-ben tanári oklevelet szerzett, 1927-1928 között a tápiószelei népiskolában tanított. 1931-től a fővárosban, polgári fiúiskolákban – az Elnök, a Mester és a Váli utcában lévőkben – a földrajz, természetrajz, mezőgazdaság szeretetére nevelte növendékeit.

Már az 1930-as évek elején feltűnt nemzetvédelmi cikkeivel a tudós antropológus Méhely Lajos professzor folyóiratában, A CÉL-ban. Számos előadást tartott már ekkor a magyar fajvédelem alapelveiről a Magyar Kultúrligában, a Magyar Országos Véderő Egyesületben és a Turul Szövetségben. A harmincas évek közepétől jelentek meg rendszeresen tanulmányai a zsidóság magyarországi helyzetéről. 1935 és 1944 között összesen 6 könyve, 13 tanulmánya és egy fordítása jelent meg (Fest Herman: Bolsevizmus és zsidóság.) Előszót is ő írt hozzá. – Mezőberény, 1936. Baltha J. ny.

A negyvenes évek elején átvette Méhely Lajostól A CÉL szerkesztését. E folyóirat statisztikai, politikai tanulmányaival és könyvkritikáival a magyar antropológiai irodalom megteremtését tűzte ki céljául. Ennek érdekében olyan munkatársakkal dolgozott együtt, mint vitéz Endre László, vitéz Kolosváry-Borcsa Mihály, Nagykálnai Levatich László, Takáts Albert. 1942 májusában vitéz Endre Lászlóval egy tudományos kutatóintézet felállítását tervezte, amely a zsidókérdés szellemi és politikai eszközökkel való rendezését kívánta. A gödöllői megyeházán vitéz Endre László segítségével létre is jött az intézet, amely gazdag könyvtárával, kizárólag a magyar jobboldali értelmiségből kikerülő munkatársainak előadásaival hívta fel magára a sajtófigyelmet.

1944 májusában hivatalossá vált a kutatócsoport munkája. Május 12-én Budapesten, a Vörösmarty tér 4. szám alatt megalakult a „Zsidókérdést Kutató Magyar Intézet“. Az Intézet Működési Szabályzata szerint – amelyet a belügyminiszter elfogadott – a cél „a magyarországi zsidókérdés rendszeres, tudományos vizsgálata, az idevágó adatok gyűjtése és tudományos feldolgozása, továbbá a magyar közvéleménynek mind a magyarországi, mind az általános zsidókérdéssel való megismertetése“.

Az Intézet alapító tagjai voltak: Bosnyák Zoltán, Doroghi Farkas Ákos, vitéz Endre László, vitéz Kolosváry-Borcsa Mihály, Lator Géza, Réthy-Haszlinger Ferenc, Zimmermann Lajos. Az Intézet elnöke Bosnyák Zoltán lett. Lapja, a HARC 1944 végéig hetenként nyolc oldalon közölte olvasóival az Intézet híreit, a hazai zsidóság gazdasági, sajtóbeli, politikai térnyerését bizonyító közleményeit. Az intézmény sajtóirodája, fogadószobája és kiállító helyisége a Vörösmarty téren, könyvtára egy budai villában volt. Önálló kiadványokat is megjelentetett: közülük legértékesebb Houston Stewart Chamberlain (A zsidók megjelenése a nyugati történelemben, Bp. 1944) és Takáts Albert (A zsidókérdés ezeréves jogalkotásunkban, Bp. 1943) könyve. Bosnyák Zoltán pedig intézetvezetőként 1944 októberétől rendszeresen tartott negyedórás rádióelőadásokat a zsidókérdés történetéről. Utolsó könyve – a Harc a zsidó veszély ellen! – is ekkor jelent meg, de rádiósorozatának anyagát Budapest ostroma miatt már nem tudta kinyomtatni.

Ugyancsak 1944-ben fő kezdeményezője volt a Budapesti Zsidó Tanács megalakításának. A Tanács zsidó képviselői közül minden kétséget kizárólag bizalmas kapcsolatban állt Berend Béla szigetvári rabbival. Mindketten egyetértettek abban, hogy a zsidóság a babiloni szétszóratás óta nem tud a világ többi népe közé beilleszkedni, mert faji törvényeinek foglalata, a Talmud, ezt megakadályozza. Berend Béla cionistaként támogatta Bosnyák Zoltánnak a zsidóság jövőjéről a hungarista és nemzetiszocialista világnézettel megegyező álláspontját: a zsidóságnak Európán kívül hazát kell keresnie. Berend a HARC hasábjain névtelenül nyilatkozott a kitérések érvénytelenségéről. (E cikke és Bosnyák Zoltánnal való együttműködése miatt 1945 után a zsidó kommunisták őt is perbe fogták, majd felmentették.)

Bosnyák Zoltán életét jelenlegi ismereteink alapján Budapest ostromáig tudjuk bizonyíthatóan nyomon követni. 1945 után a kommunista és zsidó szervezetek mindent elkövettek, hogy senki ne tudja, ki volt Bosnyák Zoltán.

Amit biztosan tudunk: kivégezték. De mi történt vele kivégzéséig?

1944 decemberében nyugatra menekült családjával. Az Amerikai Szövetséges Ellenőrző Bizottság vezetője, Kay tábornok szerint amerikai katonák tartották fogva 1946. június 11-én. Németországból egyes források szerint Erdélybe ment, és a Brassóhoz közeli Hosszúfalun húzódott meg öt éven át, ahol neje, Partin Ilona rokonsága élt. Innen leveleket írt emigráns magyar barátainak az erdélyi magyarság nyomoráról. A román rendőrség felbontotta leveleit, majd internálta egy havasalföldi büntetőtáborba, ahol valaki a HARC-ban 1944-ben közölt fényképfelvétele alapján felismerte. Ekkor hozták Budapestre, mint bujkáló „háborús bűnöst“, aki ellen „nemzetközi körözés“ indult.

1952. október 4-én végezték ki Budapesten. A halotti anyakönyvi kivonat a halál körülményeiről semmit nem árul el. A halotti orvosi bizonyítvány szerint a halál helye a kőbányai Gyűjtőfogház (Kozma u. 13.). Élt 47 évet.

Érdekes adalékkal szolgál utolsó napjairól Fiala Ferenc és Marschalkó Lajos (Vádló bitófák):
   
„A Himler Mártonék által kiszolgáltatottak sorsához hasonló volt azoké is, akik otthon maradtak, és akiket a nyilvánosság megkerülésével likvidáltak az új hatalom megszállottjai. Akiket semmiféle törvény alapján nem lehetett bíróság elé állítani, azokat „csendben“ intézték el. Ilyen végzet jutott Bosnyák Zoltánnak is, akinek egyetlen bűne volt, hogy tudományos folyóiratokban és könyvekben foglalkozott a magyarországi zsidóproblémával, pontosan úgy, ahogyan azt a világ minden részében teszik szociológusok és társadalomtörténészek. De Bosnyák Zoltán, ez a szelíd tekintetű polgári iskolai tanár ezt a „bűnt“ abban a Magyarországban követte el, ahol annakidején 1945-ben ezer évre visszamenőleg a vádlottak padjára ültették azt, aki bármilyen vonatkozásban a szájára merte venni a zsidó szót. Bosnyák Zoltán ellen nem tudtak vádat emelni, tehát elfogták, és zárt tárgyaláson halálra ítélték. Az ítélet közlése után őt is a Gyűjtőfogház hírhedt Kisfogházában helyezték el. Írógépet adtak és felszólították, hogy amennyiben visszavonja állításait és írásban is lerögzíti revideált álláspontját – abban az esetben meghagyják életét, sőt, pertörlést rendelnek el ügyében. Bosnyák Zoltán szomszédos cellatársa heteken át hallotta az írógép kopogását Bosnyák cellájából. Hogy mit írt a reá nehezedő terror hatása alatt – azt mind a mai napig titok fedi. Tény, hogy egy szép napon bizottság jelent meg Bosnyáknál s két óra hosszat tartó tárgyalás után hatalmas iratcsomóval távoztak tőle.

Aznap éjjel – a normális kivégzési időpontnál korábban – behelyezték a bitófát a betonmélyedésbe, és éjjel három órakor villanyvilágítás mellett, a legnagyobb csendben felakasztották Bosnyák Zoltánt.“

M?VEI

A moszkvai illetékességű „Ideiglenes Nemzeti Kormány“ 530/1945. sz. miniszterelnöki rendelete minden „fasiszta, szovjetellenes, antidemokratikus“ – és legfőképpen: antiszemita – sajtótermék bezúzását követelte. A rendelet végrehajtása céljából még 1945-ben megjelent a „Magyar Miniszterelnökség Sajtóosztálya“ kiadásában „A fasiszta, szovjetellenes, antidemokratikus sajtótermékek I. sz. jegyzéke“. Ezen Bosnyák Zoltán 14 műve szerepel.

Első nyomtatásban megjelent munkája a „Fővárosunk elzsidósodása“. Méhely Lajos előszavával 1935-ben megjelent statisztikai tanulmány pusztán tényeket közöl arról, milyen hatással volt Budapest életére főleg 1867 után a zsidóság. Rövid tanulmányában Jean és Jerome Tharaud, Kovács Alajos, Trenkó József, Szekfű Gyula mindmáig nélkülözhetetlen munkáira hivatkozik. A könyv egyébként kétszer jelent meg magyarul, egyszer németül: a magyar változat húszezer példányszámban.

A következő nagy lélegzetű tanulmánya a „Magyarország elzsidósodása“ (1936). Bemutatja a történelmi Magyarország nemzetiségi viszonyainak a zsidóság korlátlan galíciai bevándorlása miatt bekövetkezett változásait.

A Stádium Sajtóvállalat 1940-ben jelentette meg két kötetes összefoglalását a zsidókérdésről. E történelmi tanulmányt a szerző saját fényképfelvételei egészítik ki. Bibliográfiája tömörsége ellenére tudományos szempontból teljesen megbízható. Nem marad el Theodor Fritsch és Hans F. K. Günther művei mellett. Szintén alapmű az 1941-ben a Centrum Kiadónál megjelent Szembe Judeával! (Bővített kiadása 1943-ban jelent meg.) Ez népszerű összefoglalása a Talmud előírásai szerinti zsidó gondolkodásnak.

Saját előfutárai közül Istóczy Győző életéről, műveiről írt tanulmányt 1940-ben, amelynél alaposabb azóta sincs. 1942-ben a Magyar Országos Véderő Egyesület kiadásában közölte Istóczy zsidókról írt főbb gondolatait.

1944-ben a magyar oktatás és köznevelés érdekében tette közkinccsé Harc a zsidó veszély ellen című könyvét. Ezt tekinthetjük legritkábban felbukkanó munkájának. E könyve történettudományi, filozófiai, teológiai és antropológiai érveket sorakoztat fel a zsidó világnézet ellen, amelyeket a „szakmabeliek“ azóta sem cáfoltak meg.

A CÉL hasábjain megjelent egyes írásai különlenyomatban is megjelentek. Az eddig említett könyvein kívül számos kisebb tanulmányt írt a magyar fajvédelemről, antropológiáról, eugenikáról és a zsidókérdésről.

Ezek a következők:
   
    Két világ harca (A berni protokollper), Bp. 1935. Held J. ny.
    Sem antiszemitizmus, sem zsidógyűlölet, hanem nemzeti önvédelem (Válasz Korein Dezső röpiratára), Bp. 1936. Held J. ny.
    A zsidókérdés törvényes rendezése (Az egyenjogúsítás 70. évfordulóján), Mezőberény, 1936. Baltha J. ny.
    Harc a zsidó sajtó ellen! (Sajtópolitikai tanulmány) Bp. 1938. Held J. ny.
    A zsidókérdés újabb alakulása Magyarországon, Bp. 1938. Held J. ny.
    Az idegen vér (A zsidókérdés fajpolitikai megvilágításban), Bp. 1938. Magyar Kultúrliga, Held J. ny.
    Prohászka és a zsidókérdés, Bp. 1938. Magyar Kultúrliga, Held J. ny.
    Erdély 1938-ban, Bp. 1938. Held J. ny.
    A harmadik zsidótörvény és a házasság, Bp. 1941. Szerző
    Az Antibolsevista Kiállítás tájékoztatója, Bp. 1941. Stádium
    Útban a világuralom felé... (Cion bölcseinek jegyzőkönyve)
    Függelék: Bosnyák Zoltán. Bp. 1936. Lőcsey

Könyveit 1945-ben zúzdába küldte egy természetellenes hatalom. Az azóta megjelent lexikonok, életrajzok pedig még csak nevét sem említik.

Hogy volt-e Magyarországon rendszerváltozás a kultúra területén, ennek alapján bárki megítélheti. Gondolatai nélkülözhetetlenek a világtörténelem és a magyar történelem megértéséhez. Természetellenes állapot, hogy közérthetően és mégis tudományos színvonalon megírt tanulmányait nem ismerik a történelemtankönyvek írói és az egyetemi, középiskolai tanárok, a könyvkiadók.

Könyveinek csonkítatlan újrakiadásával nemcsak a liberalizmus eddig sokak szerint bevehetetlen várát romboljuk szét, hanem egyben lerakjuk a magyar fajvédelem várának első kövét is.

Ifj. Tompó László (2000)