Minden pofon jó helyre megy. Szokás mondani akkor, amikor kettő (vagy több) olyan erő feszül egymásnak, amelyek számunkra antipatikusak. Ritka az ilyen alkalom, de Nádas Péter és a woke „ideológiától” senyvedő Németország cicaharca mindenképpen ebbe a kategóriába sorolandó.
Dióhéjban a lényeg, hogy a zsidó származású Nádas minden bizonnyal politikai korrektség miatt nem kaphatott meg egy rangos, sok-sok euróval járó trófeát, a Világ Kultúráinak Háza irodalmi díjat, mely az azonos nevű berlini szervezet nívós díja. Persze ez már nem a régi Németország, senki ne gondolja, hogy azért nem kaphatja meg a díjat, mert zsidó.
Elvileg a pályázatokat a „művek minősége” alapján értékelik, de homokszem kerülhetett a gépezetbe. A woke-ra jellemző, hogy olyan szinten túlbonyolították az értékelési folyamatot, hogy mire a Telex beszámolójának végére értem, konkrétan lezsibbadt az agyam, de a lényeg, hogy Nádas azért csúszhatott le az előkelő helyről, mert férfi és fehér.
Nos, az első kritériumnak minden bizonnyal tényleg megfelel az író, de, hogy most ő zsidóként fehérnek számít-e a szó szoros értelmében, azon már érdekesebb kérdés elmerengeni. No meg azon is, hogy mégis miféle „minőségre” számítson az ember az ilyen díjak esetében?
Voltak idők, amikor Németországban a magyarokat gyakorta pocskondiázó, a holokausztról naphosszat publikáló Nádast imádták, de olyan magasságokban, amely még 12 év után is szekunder szégyenérzettel tölti el az embert. Ezt a két példát hoztam el még 2012-ből, de a lehetőség tárháza gyakorlatilag végtelen volt előttem. A Die Welt szerzője ekkor még azzal „fenyegetett”, hogy Nádas is Nobel-díjas lesz Kertész után, a Tagesspiegel pedig arról áradozott, hogy "a jövőben a Nádas előtti és a Nádas utáni regényről kell majd beszélni".
 Itt még elég volt a sikerhez, ha valaki a holokausztról írt polkorrekt módon: Nádas Péter a Lipcsei Könyvkiállításon 2012-ben (forrás: Wikipédia) |
Hát, végül egyik sem jött össze a „magyar” írónak, sem a díj, sem a jóslat, a helyzet pedig úgy áll, hogy a woke miatt immáron rosszul áll a szénája. Vajon milyen érzés lehet annak a rendszernek az áldozatául esni, melynek aktívan és tevőlegesen ő is megágyazott az állandó bűntudatkeltésével és az európaiak rugdosásával? A küldetés olyannyira jól sikerült, hogy a legújabb nemzedéket már az sem érdekli, hogy teljességgel marxista, munkásmozgalmi zsidó családból származik.
Ám ahol felbukkan a woke, ott a Mandinerre „mindig lehet számítani”. A filoszemita lap sóletszünetben megvitatta az előállt helyzetet és Nádas Péter mellé állt, aki a szerkesztőség szerint „az egyik legjelentősebb élő magyar író”. Azt is hozzátették, hogy „talán nem sok mindenben értenek vele egyet”, de annyira ráéreztek a zsidó-magyar rezgéshullámokra, hogy még az egyik művét is lehozták ugyanebben a cikkben.
Hát nem csodás, amikor így egymásra találnak azok, akik lényegében egy alomból származnak? Lelki szemeim előtt van, ahogy a Mandiner szerkesztősége Nádas Péterrel koccint, csak úgy, szomorúságtól elsötétült arccal, pár pohár bor után pedig „egyértelmű párhuzamot” vonnak a woke és a nemzetiszocializmus között.
„Ez már a kulturális holokauszt előszobája” – mondaná szomorúan a filoszemita lap épp ügyeletes sajnálkozója.
Ábrahám Barnabás – Kuruc.info
