Könyvet lehetne kiadni a Tiszaburán történt bűnesetekről, melyek fő okozói a drogok, no meg persze a magyarországi cigányság döntő többsége. Ők változni nem fognak, a felzárkóztatás, az integráció pedig kidobott pénz az ablakon. Áprilishoz hasonlóan most sincs nehéz dolga az embernek, ha bűntény után akar kutatni a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei településen, ez és ez (utóbbi elkövetői nőstények voltak) csupán az elmúlt pár rövid hét termése.
Áprilisban és májusban – szintén Tiszabura volt az ihlető forrás – arról is írtam, milyen módon ette be magát a Fidesz a cigányság körébe, és hogyan hajtja be az egyre szaporodó kisebbség szavazatait.
Így fogalmaztam ekkor:
„A polgármester 2002 óta vezeti a települést, leszámítva a 2014-2019 közötti időszakot, amikor fideszes településvezető állt Tiszabura élén. Azaz, hogy most is az áll. A Fiatal Romák Országos Szövetsége (Firosz), amelynek színeiben Farkas politizál, szintén a Fidesz felé húz, a NER kegyeltje. A Firosz és hasonló szervezetek biztosítják a Fidesznek a cigány szavazatokat, veszik át (próbálják átvenni) a roma többségű települések irányítását, és ha ehhez még hozzávesszük a lesújtó demográfiai adatokat, akkor kijelenthetjük, hogy a Fidesz ezekkel a lépésekkel egy életre bebetonozta magát az ominózus körzetekben. Farkas idén is indul.”
Nos, valóban indult, csakhogy 35,26%-kal alulmaradt a Cigány Közösségek Szövetségének (Cikösz) jelöltje, Vavrik Géza mögött. Vavrik az előző testületben (vagyis az eléggé hülye helyzet miatt 2024. október 1-ig még a jelenlegiben) firoszos képviselő, csak időközben átejtőernyőzött a Ciköszbe. Ennek oka minden bizonnyal meglehetősen prózai: noha mindkét szervezet a Fidesz narancssárga esernyője alá tartozik, a „nagypolitikai” értelemben vett jövőt a Cikösz kezébe adják, ami a cigányságot illeti. Ennek a változásnak a szele pedig érezhető Tiszaburán is.
Zoom
Tiszabura képviselő-testülete a 2019-es önkormányzati választások után (fotó: képernyőkép/valasztas.hu)
Zoom
Tiszaburai eredmény a 2019-es roma nemzetiségi önkormányzati választásokon. Ekkor még a Firosz volt a kiskedvenc, a Lungo Drom jelöltjeit győzték le, ők aztán el is tűntek a településről (fotó: képernyőkép/valasztas.hu)
Amíg a mostani testület tisztán firoszos elemekből áll, addig ez idén októbertől 100%-osan megváltozik, az összes egyéni listás képviselő és a polgármester is a Cikösz-tag lesz, a Firosz színeiben induló jelöltek mind alulmaradtak, csakúgy, mint a Országos Roma Felemelkedésért Misszió Egyesület (ORFME) jelöltjei is. Itt megjegyzendő, hogy méretéhez képest már 2019-ben is túl sok egyéni listás jelölt volt Tiszaburán, ekkor még indultak jelöltek az MSZP, a DK, sőt még a Munkáspárt színeiben is. A település persze már akkor is erősen fideszes volt, ők végeztek a három utolsó helyen, hárman együtt kaptak 15 szavazatot. 2019-ben minden győztes jelölt firoszos volt.
Zoom
Változnak az idők. Tiszabura képviselő-testülete így fog kinézni októbertől (fotó: képernyőkép/valasztas.hu)
Zoom
Tiszabura roma nemzetiségi választásának eredménye 2024-ben (fotó: képernyőkép/valasztas.hu)
Hogy a Cikösz támogatását mennyire komolyan gondolja a kormány, az is jól jelzi, hogy a „semmiből” szerezték meg az összes képviselői helyet, a szintén vazallus Firosz meg megy a levesbe. A nem létező „kettős identitás” miatt roma települési nemzetiségi önkormányzati választást is tartottak Tiszaburán, a Cikösz itt is kimaxolta magát, a Firosz és az ORFME ismét teljesen kimaradt.
Zoom
A vármegyei listás választási eredmények 2024-ben Tiszaburán. A jövőre nézve nyomatékosítom: rendkívül ijesztő adat (fotó: képernyőkép/valasztas.hu)
A vármegyei listás szavazatok 94,57%-át (!!!) söpörte be a Fidesz 2024 júniusában Tiszaburán (a többi párt olyan keveset kapott, hogy megemlíteni is felesleges), ez pedig azért rendkívül fontos adat, mert az országgyűlési választásokra leginkább a vármegyei listás szavazás hasonlít, így kb. erre az eredményre számíthatunk 2026-ban is.
Zoom
A firoszos Bura Roma Facebook-oldal posztja a választások másnapján. Nagy lehetett a feszkó
Zoom
Azonban a hozzáállás szemlátomást nem konzekvens. Borítókép június 18-áról (fotó: Bura Roma Facebook-oldal)
Ezek alapján két tanulságot érdemes, sőt, kell levonni.
1. A Cikösz a Fidesz hátszelével teljes egyeduralomra tör a cigányság berkein belül.
2. A cigányokhoz továbbra is valósággal önti a pénzt a NER, hiszen kiváló szavazógépeket nevelnek belőlük. Megregulázásuk nem érdeke a kormánypártnak, féktelen szaporodásuk annál inkább, hiszen az ominózus helyeken – demokratikus módon, szavazás útján – egész egyszerűen lehetetlen lesz megszabadulni a Fidesztől. Mégpedig, ha a cigányság tovább szaporodik, egyre több ilyen hely lesz.
Ábrahám Barnabás – Kuruc.info