Valószínűnek tűnik, hogy az utóbbi egy év kiábrándító és alapjaiban elhibázott politikája és kampánya után az Orbán Viktor vezette Fidesz többé nem lesz képes a baloldal legyőzésére. Egy nemzeti elkötelezettségű pártnak valamit mondania kell például arról az árulással felérő, jóvátehetetlen hibáról, hogy miért szavazta meg 2005. szeptember 26-án Románia feltétel nélküli EU-csatlakozását.

A keresztény- és magyarellenes SZDSZ által vezérelt posztkommunista-szocialista kormány a magyarság biológiai és szellemi-kulturális fennmaradását veszélyezteti.


A választási vereség okozta sokkhatást a csalódottság érzésének eluralkodása váltotta fel. Sokan érzik úgy, hogy a magyarországi jobboldal helyzete talán régen volt ennyire kétségbeejtő és reménytelen, mint éppen napjainkban. Ennek egyik legfőbb oka, hogy a jobboldalt meghatározó Fideszből hiányzik a helyzet elemzéséhez szükséges alázat, kritikai hajlam és az intellektuális háttér. A Fideszes politikusoktól csak semmit mondó, önigazoló magyarázkodásokat hallani. Mindenért a médiát okolják, ami önmagában nem elegendő magyarázat. A tehetségtelen, szervilis megélhetési politikusok egy része a 2002-es vereség utáni taktikát alkalmazza: minden észrevételt, tényfeltárást a jobboldal szétverésére irányuló - a baloldalt szolgáló - törekvésnek állítanak be. A saját szempontjukból igazuk van, hiszen az ő politikai és egzisztenciális túlélésük csak így biztosítható. Ha mindenért Orbán Viktor a felelős, akkor rajta kívül senki nem hibázott, maradhat tehát minden a régiben. Miután Orbánnak nincs alternatívája, így félni valója sincs senkinek. A Fidesz kongresszusa nem fogadta el a párt csonka elnökségének (Orbán, Pelczné, Pokorni, Varga, Schmitt) lemondását, de a számarányok önmagukért beszélnek. Az 1751 kongresszusi küldöttből mindössze 1042 volt jelen. Pontosabban: ennyien szavaztak.  A 896 igen szavazat a kongresszusi küldöttek teljes számához viszonyítva alig haladja meg az ötven százalékot… Egy ostromlott vár legénysége egyébként ritkán buktatja meg a népszerű várkapitányt és annak közvetlen környezetét.  
A helyzet tehát látszólag stabilizálódott, krízis csak egy újabb vereség után várható. Ettől függetlenül önmagukat csapják be, akik kizárólag a külső okokban keresik a magyarázatot a két választási vereségre.

 A helyzetet súlyosbítja, hogy a jobboldal viszonylag könnyen nyerhető csatákat veszített, mert a baloldal mindkét ütközet előtt belső problémákkal küszködött, ráadásul az utóbbi négy évben - kormányzati pozícióban - hihetetlenül gyenge teljesítményt nyújtott. Ha komolyan gondoljuk, hogy a jobboldal mielőbbi kormányra kerülése nemzeti érdek, akkor most kell feltárni azokat a személyi, strukturális, ideológiai és egyéb okokat, amelyek miatt a jobboldal ismét veszített. A veszteségek minimalizálása mellett ezt a senkinek sem tetsző, mindenre kiterjedő helyzetelemzést most kell elvégezni. Ennek nem lehet akadálya a rosszul értelmezett lojalitás. A problémák szőnyeg alá söprése csak a baloldalnak használ.

Valószínűnek tűnik, hogy az utóbbi egy év kiábrándító és alapjaiban elhibázott politikája és kampánya után az Orbán Viktor vezette Fidesz többé nem lesz képes a baloldal legyőzésére. Egy nemzeti elkötelezettségű pártnak valamit mondania kell például arról az árulással felérő, jóvátehetetlen hibáról, hogy miért szavazta meg 2005. szeptember 26-án Románia feltétel nélküli EU-csatlakozását?

A jobboldal szükséges megújulása és átalakulása kockázatoktól sem mentes, rendkívül kiábrándító és sokakat elriasztó folyamat.  De végbe kell mennie. És nem elsősorban gazdasági okok miatt. E folyamat visszafordítására csak egy olyan, karakteres, nemzeti elkötelezettségű, demokratikus jobboldal képes, amely meg sem próbál megfelelni a balliberális médiamunkások elvárásainak, mert ennél többre tartja saját közösségét. Szabadulni kell a káros, utópisztikus gondolatoktól. Bogár László például olyan új párt létrehozását javasolja, mely „ajánlatot tehet az MSZP-be zárt baloldali népnemzetnek a kiválásra és csatlakozásra, megteremtve ezzel a nemzeti nagykoalíció történelmi esélyét…” (Magyar Nemzet, 2006. május 19.) Félő, hogy ez a mindenkori baloldalba zárt „népnemzet” csak a mesterséges - és életidegen - elméleti konstrukciókban létezik. A Fidesz és az MSZP közé elhelyezett egyenlőségjel a valóságot meghamisító művelet.

Az átalakulással szükségszerűen együtt járó káosz azonban átmenetileg sem vezethet önfeladáshoz, meghasonlottsághoz, identitászavarhoz. Ez utóbbira utaló jel, hogy a jobboldal elleni gyűlöletkeltésben aktív szerepet játszó Hegedűs Zsuzsa, a Tégy a gyűlölet ellen! nevű mozgalom alapítója, újabban jobboldali fórumok szívesen látott vendége.
 
Nem sok jót ígér, hogy a Fidesz politikusainak jelentős része mintha nem ismerné a magyar társadalmat. Nem ártana tudomásul venni végre, hogy a posztkommunista baloldalra szavazók elsősorban a Kádár-korszak biztonságát, kiszámíthatóságát, kisszerűségéből eredő átláthatóságát, azaz a kádári életérzést sírják vissza. Nem a Fidesz ellen szavaznak tehát, hanem a kádárizmust érzelmileg és szellemileg ma is vállalókra. Az onnan ismerős arcokkal és stílussal rokonszenveznek. Nem számít, ha némelyikük időközben - gyanús körülmények között - meggazdagodott, és milliárdossá lett. Ráadásul a balliberális médiumok folyamatosan érzelmi és erkölcsi azonosulásra alkalmas korszakként mutatják be a késői Kádár-rendszert. Ez az érzelmi azonosulás az oka annak, hogy a Kádár nélküli kádárizmus liberalizált változatához ragaszkodókra a szociális demagógia is csak akkor hat igazán, ha azt kádárista figurák ígérik. Az MSZP 13. havi nyugdíjának örültek, a Fidesz 14. havi nyugdíjára már nem voltak vevők. A jobboldali politikai elit legnagyobb bűne, hogy ezt a valójában demokrácia-és magyarellenes balliberális „médiaelitet” 1990-ben a helyén hagyta. A kampány egyik legvisszataszítóbb jelensége volt, ahogy a Fideszes politikusok igyekeztek megnyerni a Baló Györgyök, Verebes Istvánok és  Havas Henrikek jóindulatát. A cél nem szentesít minden eszközt.

A Fideszben politizálók lassan két évtizede vannak a pályán. Ennyi idő után minden politikus esetében feltehető a kérdés: mit ért el ez alatt? Eleget tett-e az őt megválasztó szűkebb vagy tágabb közösség elvárásainak? Képes volt-e a törvényhozói munka és a társadalmi-gazdasági folyamatok befolyásolására, a nyilvánosság biztosítására, a közvélemény tájékoztatására? Néhányuk esetében jogosan fogalmazható meg a kérdés: miért éppen ők jelenítik meg a jobboldali Magyarországot? Az ellenzék érdeke, hogy a két évtized alatt erkölcsileg erodálódott, politikailag és szakmailag megkopott, elszürkült, elhasználódott politikusaitól megszabaduljon. Akik ennyi idő alatt nem voltak képesek jelentősebb befolyásra és társadalmi támogatottságra szert tenni, azoknak félre kellene állniuk. A jobboldali gondolkodás megújítása, egy új stratégia kidolgozása elképzelhetetlen jelentősebb személycserék nélkül. E feladat nehézségét jelzi, hogy a párt 69 új egyéni képviselőjelöltje közül mindössze 6-an szereztek egyéni mandátumot. 44-en csak listákról kerültek a parlamentbe. A Fideszben politizálók közül mindössze egy ember nélkülözhetetlen. Orbán Viktor jövője azért megkérdőjelezhetetlen, mert maga mellé állított kb. egy -másfél millió embert. De választásokat nyerni egyedül - már valószínűleg ő sem tud. Valamit tenni kell. 

A KDNP önállóságának elismerésével az első lépésen túl vagyunk. Amennyiben a KDNP képes újraszervezni magát, egy Orbán Viktor vezette Fidesz-KDNP koalíció könnyen megszerezheti a szavazatok kb.   34-38 százalékát.  A Nemzeti Fórum, a Magosz valamint a Kisgazda Polgári Egyesület feladata lenne egy olyan formáció létrehozása, amelyik alkalmas lehet az idősebb falusi lakosság, a hagyományos kisgazda szavazók megnyerésére valamint a meglévő kisgazda csoportok integrálására. Nem könnyű feladat, de kitartó munkával a vidék pártja elnyerhetné a szavazatok kb.7-10 százalékát.

Egy ilyen konstrukcióban még a Jobbik feladata tűnik a legkönnyebbnek. Ha a párt képes megszabadulni a MIÉP-pel történő rossz emlékű összefogást szimbolizálóktól, akkor egy politikailag és erkölcsileg is megújuló szervezet képes lehet a racionálisan gondolkodó radikális nemzeti szavazók integrálására. Ez szerencsés esetben elérheti akár az 5-8 százalékot is. E három szervezet választási összefogása már 2010-ben lehetővé tenné, hogy Orbán Viktor vezetésével újra jobboldali kormánya legyen az országnak.
Olyan pártpolitikai struktúrára van szükség, amelyikben jobboldali szavazat nem vész el, mert minden jobboldali szavazó megtalálja benne saját értékrendjét és érdekképviseletét. E szerkezet kimunkálása és működtetése a jobboldali politikai elit feladata.
Az idő sürget.  

(Demokrata)