Nem tudjuk, hogy a kezdeti századokban milyen keresztekkel, vagy építményekkel jelölték meg Jézus szenvedéstörténetének egyes állomásait, ám az biztos, hogy a XIX. század elején még csak fakeresztek álltak a Jézus hágóján, amelyeket a korábbi korból megmaradt két kőkereszt dátumozásából következtetve 1868-ban cseréltek le a jóval időtállóbb kőkeresztekre. 

Az 1868 előtti fakeresztekből egy sem maradt meg, pontosabban, egyetlen egy ugyanabból a korszakból, ám azt nem a Jézus hágóján, hanem a Kissomlyó-hegy déli oldalában megülő Páduai Szent Antal-kápolna előtti térségen állították föl 1803 júniusában a kotormányi, csíkszentgyörgyi és a bánkfalvi búcsújáró hívek. A XIX. század legelején állított, a Jézus hágóján az 1868 előtti fakeresztekkel egyidős fakeresztet később a Páduau Szent Antal-kápolna szentélyének belső falán helyezték el, ezért maradt meg máig. Az 1803-ban állított fakereszt fölirata a következő: „Páduai Szent Antal Isten / Hő sáfára tekints le egedből / E szent keresztfára / légy az Úr Jézusnál a mi védelmezünk / Hogy átaljussunk örök üdvünkre”. 

A Jézus hágójának nevezett csíksomlyói Kálvária első írásos említése 1834-ből maradt ránk, abból a korszakból, amikor még fakeresztekkel jelölték Krisztus szenvedéstörténetének tizennégy állomását. A kiegyezés után közvetlenül, 1868-ban a régi fakeresztek helyett kőből faragott búcsús- és stációs kereszteket állítottak, ám mára ezekből is csak néhány maradt ránk. Ilyen, nem stációs kőkereszt áll a Jézus hágója elején, a kálváriajárók gyülekezési helyén, a Kissomlyó-hegy aljában. Ezt a magas kőkeresztet 1868-ban állították, ám az első világháború után kezdődő, s máig tartó román uralom idején ledöntötték és összetörték. A csíksomlyói kegytemplom hajdani legendás plébánosa, ferences szerzetes, A Csíksomlyó titka című könyv és más kötetek szerzője, Daczó Árpád 1970-ben kijavíttatta, újraállíttatta, akárcsak a Kálvária többi ledöntött, széthordott és összetört keresztjét. Lukács atya a stációs kereszteket betonoszlopokra erősített vascsövekkel keríttette körbe a réten legelő állatok rongálásai ellen. 

Daczó Árpád, vagy ahogyan szerzetesi nevén ismerik, Páter Lukács a stációs kereszteken kívül helyreállíttatta még a II. és a III. Stáció közötti útszakaszon levő búcsús kőkeresztet, amelyen ez olvasható: „Állítá P. B. 1868”. A VII. és a VIII. Stáció közötti kálváriaszakaszon áll az „Állítá Gyergyószárhegy község 1868-ban” föliratot viselő kereszt. A IX. és a X. Stáció közötti szakaszon áll a gyergyószentmiklósi örmény szertartású katolikus község 1868-ban, míg a XII. és a XIII. Stáció között a gyergyószentmiklósi latin szertartású katolikus közösség által, szintén 1868-ban állított, a régebbi időszakból megmaradt búcsús kőkereszt. 

A csíksomlyói Kálvária nem stációs kőkeresztjeinek csoportjába tartozik még a III. és a IV. Stáció közötti, a kiegyezés utáni esztendőben faragottaknál jóval fiatalabb, 1935-ben fölállított búcsús kőkereszt, amelynek lakonikus rövidségű fölirata a következő: „D. a J. Kr. 1935”.

A Pretoriumban, azaz, az elítélés helyén, azon a nevezetes köves udvaron kezdődik Jézus Krisztus keresztútja, vagy amiképpen latinul mondjuk, Via Crucisa, ahol Pilátus az őrjöngő, Krisztus elpusztítását követelő tömegnek engedve kereszthalálra ítéli a Megváltót. Ezért ez lett a Kálvária I. Stációja, vagy ahogyan magyarul mondjuk, állomása. A Kissomlyó-hegy nyugati tövében kezdődő Jézus hágója I. Stációjának kőkeresztjén az elítélést megjelenítő relief alatt, amint több más kereszten is, az állíttatók összekötik Jézus szenvedéstörténetét a székelység szintén fájdalmas történelmével. Az állomás fölirata így hangzik: „ősi hitünk, székelységünk maradó neveképpen álljon e szent emlék. Álljon e szent téren. Szent Tamás gyermekei a Hargitán túlról. 1926.” Ezt a keresztet is, mint a többit, Daczó Árpád kezdeményezésére javították ki 1970-ben.

A Keresztút II: Stációja jelöli azt a helyet, ahol az ítélet elhangzása után Krisztus vállára vette a keresztet és megindult a Via Dolorosán, a Fájdalmas úton a Koponya-hely irányába. Az állomás domborműve alatt a krisztusi szenvedéstörténethez látszólag nem köthető, hanem inkább a csíksomlyói zarándoklatoknak, az itteni ájtatosságoknak emléket állító szöveg olvasható: „A keddi búcsúk ájtatos népe kegyelettel állíttatta Csíksomlyón 1926”. A keddi búcsúk története összefüggésbe hozható a Páduai Szent Antal tiszteletére a Kissomlyó-hegy oldalában álló Szent Antal-kápolnában mondott „kilenced” elnevezésű szentmisékkel. A kolozsvári Havas Boldogasszony ferences templomból indult el 1900-ban Páduai Szent Antal tiszteletére a máig tartó keddi búcsúk gyakorlata. A II. Stáció keresztjét is 1970-ben renoválták.

A III. Stációnál arra emlékezünk, hogy Jézus először esett el a kereszttel. Az itt álló kőkeresztet a gyergyóditrói székelyek állították, s az állomás föliratából egyértelműen kiolvasható, hogy a kegyes cselekedetre alig hét esztendővel a Trianonban elkövetett országrablás után került sor. A ditrói magyarok a haza és a saját sorsuk jobbra fordulásában, a nemzet föltámadásában bízva ezt vésték a keresztre: „Bűneink miatt kereszted elé roskadunk. De esésed felkelésre int. Minek emlékére áll itt e szent kereszt. Állíttatták Ditró gyermekei, 1927”. Amint azt a kereszt hátsó felére írt közlésből megtudjuk, az 1927-ben állított, majd 1970-ben kijavított keresztet a ditrói Puskás János, Fülöp Lajos, Kosztándi András, Kinda György, Gáspár Ferencz, Angi Imre és Mezei Ignácz adományából emelték.

A IV. Stáció arra emlékeztet, hogy keresztjét a Golgota felé cipelő Krisztus találkozik az édesanyjával, a Boldogságos Szűz Máriával. A csíksomlyói Kálvárián ennek és a megváltás 1900-ik évfordulójának emlékére 1934-ben a „Szent Kereszt Hadsereg Brassói Tagozatának Ifjúsága, s annak jótevői” állítottak stációs keresztet, amelyet 1970-ben renováltak.

A V. Stáció jelzi azt a helyet, ahol a végletekig kimerült, megkínzott Jézus már képtelen volt cipelni a kereszt gerendáját, ezért a római katonák egy éppen szembe jövő, a mezőről hazafelé tartó férfit kényszerítettek a keresztfa cipelésére. Szent Márk evangélista szerint ez a férfi a Cirenéből (a mai Líbia területén volt) származó Simon, Rufusz és Alexander apja volt. A felirat szerint ezt a stációs keresztet a gyergyószentmiklósi özv. B. Gábor Ádámné állíttatta 1939-ben. A dombormű alatti föliratnak máig időszerű üzenete van: „Keresztviselő Krisztusom tanítsd meg székely népemet, hogy nagy lélekkel hordozza keresztjét”.

Veronika, egy jeruzsálemi hölgy a kendőjét kínálja föl a verejtékező, vérző arcú, megkínzott Jézusnak a Keresztúton. Ez a VI. Stáció, amelynek domborműve alatti föliratból megtudjuk, hogy ezt a keresztet a korondi Simó Márton molnár és neje, Balázs Eszter állíttatta 1939-ben, majd kijavították 1970-ben.

A Krisztus másodszori elesését megörökítő VII. Stációt a szászrégeni Fülöp Erzsébet emeltette 1971-ben, abban az időben, amikor Daczó Árpád csíksomlyói plébános előtte nem sokkal a legtöbb stációt és búcsús keresztet már kijavíttatta és kipótoltatta. A kereszt üzenete a következő: „Átok kísér, gúny, gonoszság. Lerogysz újra, szelíd jóság. Vállalod, mit atyád rád mért gyűlöletünk botrányáért. Add, hogy forrjon egybe végre, szeretetben Isten népe”.

A Keresztút mentén nagy tömeg bámészkodott, köztük lányok és asszonyok, akik megsiratták a Golgotára tartó Jézust. A Megváltó arra inti az ő sanyarú sorsát sirató „Jeruzsálem leányait”, hogy inkább magukat és gyermekeiket sirassák, mert jönnek majd a rossz idők. A bibliai versek szövegét egy székely rímfaragó eképpen költötte át: „Miattatok, nem miattam hulljon könny szakadatlan! Önkínodra mit sem nézve, így intesz a vezeklésre. Égesd, Uram, tunyaságom, itt és ne a másvilágon”. A VIII. Stáció keresztjét is pótolni kellett 1970-ben, ezúttal „Szőcs János iszlói megyebíró és neje, Juliánna, valamint több marosvásárhelyi és nyárádremetei hívő” adományából. A kereszt domborműve alatti fölirat is összefüggésbe hozható azzal, amit Jézus mondott a jeruzsálemi asszonyoknak: „Bűnösök vagyunk. Azért rosszak a gyermekeink is”.

Krisztus harmadszor is elesik a kereszt súlya alatt. A IX. Stációt a fazekasságáról és kitűnő kukujza pálinkájáról messze földön híres Korond római katolikus hívei állították 1939-ben.

A X. Stáció előtt arra emlékezünk, hogy megfeszítése előtt Jézust megfosztották a ruháitól. A stáció keresztjét a Páli Szent Vincéről Nevezett Szatmári Irgalmas Nővérek Társulata állíttatta 1949. augusztus 20-án, Szent István napján, a magyar- és vallásellenes román kommunisták tündöklésének kezdeti korszakában. A magyar alapítású rendet Hám János szatmári püspök alapította 1842-ben, s a nővérek legfontosabb hivatása azóta is a betegek gyógyítása és az elesettek istápolása. Nagy bátorság és hit kellett egy ilyen stációs kereszt fölállításához 1949-ben, Romániában. A „kalapos nővérek” keresztfölirata így hangzik: „Ó meztelen Krisztus a hegytetőn, légy irgalmas vetkőztetőm”.

A Krisztus keresztre szögelésének történetét elmesélő XI. Stáció keresztjét a Csíksomlyóval szomszédos, valamikor főleg magyar érzelmű örmények lakta Csíkszépvízen élt „Ferencz József ács és neje, Imre Rozália” adományából állították 1942-ben, amikor rövid ideig ismét magyar világ volt a Székelyföldön.

A XII. Stáció arról szól, hogy a nap elsötétedett, a jeruzsálemi szentély függönye kettéhasadt, majd ebben a pillanatban Jézus a kereszten hangosan fölkiáltott: „Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet.” A Jézus halálára emlékeztető stációt is 1942-ben állították, mégpedig özv. Bíró Péterné, Keresztes Anna adományának jóvoltából. A relief azt a jelenetet ábrázolja, hogy a római katona a már halott Jézus oldalába döfi a lándzsáját, miközben a kereszt tövében látjuk többek között a Szűzanyát és az ifjú Szent János evangélistát. A dombormű jobb alsó föliratából az is kiderül, hogy a stációt egy Balázs nevű ditrói kőfaragó készítette.

Arimateai József, Jézus módos tanítványa és egy Nikodémus nevű férfi leveszi Krisztust a keresztről. A XIII. Stáció keresztjét a kolozsvári katolikusok állították 1937-ben.

Nikodémos mirha- és aloékeveréket vitt a városból a falakon kívüli sziklasírba, majd bekenték vele Krisztus testét, gyolcsba csavarták, és azon a helyen, ahol megfeszítették, eltemették a Golgotán. Jézus temetését eleveníti föl az utolsó, a Jézus hágójának tetején, a Salvator-kápolna és a remetelak közelségében álló XIV. Stáció. A lakonikus rövidségű föliratból csupán annyit tudunk meg, hogy ezt a stációs keresztet „J. Imre zarándok” állíttatta 1937-ben.

A Jézus hágóján álló régebbi, tehát 1868-ban fölállított, s nem a tizennégy stáció egyikét jelölő kőkeresztekről szólva mindenképpen meg kell említenünk a Kálvária tetején, azt mintegy megkoronázó Salvator (Silator)-kápolna előtt és mögött fölállított két kőkeresztet. A kápolna előtti búcsús kőkereszt formája, vésésének stílusa megegyezik a Jézus hágóján 1868-ban fölállított többi kereszttel. A kápolna bejáratával szemben álló magas kőkereszt valójában az első pünkösdi búcsújárásnak állít emléket: „Az első pünkösdi búcsúmenet emlékére, amelyet 1567-ik évben István, gyergyóalfalvi pap Csíksomlyóra vezette”, olvasható a kereszt fölirata.

A Salvator-kápolna keletelt szentélye mögött, a keletre néző kőkereszt is az 1868-as esztendőből való. A feszület alatt ez olvasható: „A Jézus Krisztus kínszenvedésének emlékére állíttatta gyergyóújfalvi zarándokságot viselő Dénes János”.

Nem tudjuk, ki volt kőfeszületet állíttató Dénes János, ám a kereszt föliratán kívül az emberi támadások és az enyészet nyomait magán viselő Megfeszített itt a Kissomlyó csúcsán közel másfél évszázad óta tanúskodik a gyergyói székely katolikusság mély haza- és istenszeretetéről.

Hering József – Kuruc.info