Bezár!
2020. augusztus 9., vasárnap, Emőd napja van.
Vakbarát/mobil
Látogatottság
RSS
Fórum
CSS váltás
Friss hírek
23:01 Fehéroroszország: a választásra jogosultak harmada már előzetesen voksolt, "véletlenül" őrizetbe vettek két ellenzéki kampánystábtagot22:48 Napi devianciapropaganda: Józsefváros a legújabb Zugló22:33 "Akasszátok fel őket!" - ez a tüntető tömeg kedvenc jelszava az "ítélet napján" Bejrútban22:19 Jeruzsálemben tömegtüntetésen követelik Binjámin Netanjáhu és kormánya távozását21:57 Momentum-DK-viszály: manipulált hangfelvétellel, fizetett hirdetésben sározással folytatódott a gödi történet21:25 Ronaldinhóék újabb 200 ezer dollár kifizetése után szabadulhattak a paraguayi luxushotelből21:01 Tizenegyen meghaltak egy lakástűzben a csehországi Bohumínban - állítólag egy lakó felgyújtotta a saját ajtaját20:46 A magyarországi négerek is rájöttek, milyen nehéz a sorsuk20:10 MACS-vezető: a vértranszfúzió a legnagyobb doppingmumus19:33 Megnőtt az illegálisan Csehországban tartózkodók száma - ukránok, moldovaiak, vietnámiak19:09 Újabb gyilkosság történt Érden18:45 Halálos baleset történt a sajóivánkai vasúti átjáróban18:22 Törökországból egészen Lengyelországig jutott kamionnal egy 34 egyedes sáskarakomány17:40 "Sikeres vértanúműveletet" hajtottak végre Mogadishuban17:21 Berlinben vaddisznó orozta el egy nudista férfi számítógépét (16+)
24 óra legolvasottabbjai

Publicisztika ::

Az első modern hazai koncepciós büntetőeljárás: a Solymosi-gyilkosság és a tiszaeszlári per

Reklám


A korábbiakban e sorok írója egy öt részből álló sorozatot tett közzé hírportálunk hasábjain egy tiszaeszlári szegény cselédleány, a 14 esztendős Solymosi Eszter 1882. április 2-án, nagyszombat napján történt rejtélyes eltűnésével, pontosabban meggyilkolásával kapcsolatban. Minthogy a tettesek zsidó származásúak voltak, az ügynek, nyilvánosságra kerülését követően napok alatt hazai és európai politikai visszhangja lett, mi több, nemzetközi lejáratókampány indult – nincs új a nap alatt – Magyarország ellen, melyet az azóta is folyamatosan létező és uralkodó globális háttérhatalom egyfajta titkos világkormányként működő potentátjai irányítottak és pénzeltek. A most induló újabb sorozat a tiszaeszlári ügy politikai-hatalmi vonatkozásait, illetve ennek logikus következményeként a „nagy per” jogi és logikai ellentmondásait, valamint az annak lezárásaként született felmentő ítélet furcsaságait teszi vizsgálat tárgyává.
Előzmények:
1882. június végére tehát nyilvánvaló volt, hogy a Szabolcs megyei Tiszaeszlár községben a zsidó sakterek meggyilkolták a 14 esztendős Solymosi Esztert, holttestét ismeretlen helyen eltemették vagy eltüntették, majd elterelendő a gyilkosokról a gyanút, június 18-án Tiszadada és Tiszaeszlár között kihalásztak a Tiszából egy 20 év körüli zsidó női hullát, akit előzőleg Solymosi Eszternek a gyilkosság napján viselt ruhájába öltöztettek.
A Tiszaeszláron történt emberölés hírének nyilvánosságra kerülését követően óriási sajtóvisszhangja és belpolitikai hullámverése támadt. Lényegében a hazai lapok a csonkafüzesi női zsidó holttest felbukkanásáig objektív, elfogulatlan és tárgyilagos álláspontra helyezkedtek az üggyel kapcsolatban. Újra és újra hangsúlyozták, miszerint a tiszaeszlári bűnügyet nem szabad általánosítva zsidó ügynek tekinteni, s különösképpen nem ajánlatos ez – saját érdekében – magának a zsidóságnak. Tény azonban, hogy a magyarországi zsidó szervezetek és azoknak vezetői kezdettől fogva saját problémájuknak tekintették az eszlári Scharf József és bűntársai ügyét, a legteljesebb szolidaritást vállalva a sakterekkel, valamint sajtójuk által prejudikálva az egész magyarországi közvéleményre nyomást kívántak gyakorolni Scharfék ártatlanságának ab ovo elfogadása mellett, mindenféle bírói eljárás és jogerős végzés nélkül. Azt a tényt, hogy nyomozás és büntetőeljárás indult Solymosi Eszter eltűnésének ügyében zsidó személyek ellen, antiszemitizmusnak nyilvánították, s minden zsidó egyetemleges kötelességévé tették, hogy az igazságszolgáltatás folyamatát megnehezítsék, félrevezessék, s az ügyben eljáró bírákat és szakértőket emberileg és szakmailag is hiteltelenítsék, lejárassák.
Fordulat ennek hatására és következményeként állott be a keresztény magyar politikai közvéleményben, különösképpen, amikor az igazságügyi orvos szakértői vizsgálatok megállapításai alapján bizonyossá vált, hogy a csonkafüzesi holttest nem Solymosi Eszteré, s hogy az ügyben érintett, illetve velük szolidaritást vállaló hitsorsosaik egy idegen zsidó prostituált tetemét öltöztették fel az általuk eltüntetett magyar leány ruháiba. Ugyanis a budapesti szellemi, hitéleti és politikai vezetőik azonnal lecsaptak a „fantasztikus” hírre, miszerint június 18-án megkerült a Tiszából Solymosi Eszter „holtteste”. A Pester Lloyd nevű sajtóorgánum késedelem nélkül leküldte tudósítóját Nyíregyházára, aki hazug híreivel megalapozta az „ártatlan” tiszaeszlári sakterek ellen indított, a vérvádon alapuló, koholt büntetőeljárás máig a köztudatban élő koncepciós mivoltának mítoszát. Korántsem meglepő tehát, hogy a Pester Lloyd 1882. június 21-ei esti kiadásában már egyfajta mazochisztikus lelkendezéssel azt a kapitális valótlanságot kürtölte világgá, hogy Tiszaeszláron és környékén a nép a gazdagabb zsidók házát felgyújtotta, a községet pogromokra felhívó plakátokkal ragasztották tele, s a zavargások megfékezésére katonaságot vezényeltek ki. Nagyszombatban kifüggesztett falragaszok pedig azt hirdetik, miszerint négy nappal később az ottani zsidóság pusztulása fog bekövetkezni. Természetesen a híresztelt antiszemita pogromokból egy szó sem volt igaz, miként azokból a rágalmakból sem, amelyek Bary József vizsgálóbíró és az orvos szakértők személyének lejáratására és szakmai ellehetetlenítésére szolgáltak. A magyarországi zsidó közéleti vezetők és véleményformálók gyűlölete azért irányult a jogi és orvos szakértők ellen, mert nem sikerült őket a csonkafüzesi női holttest – miszerint az a néhai Solymosi Eszteré lenne – abszurd meséjével félrevezetniük és azt elérniük, hogy az egész büntetőeljárást bűntény elkövetésének hiányában és Solymosi Eszter öngyilkosságának okán azonnal lezárják az arra illetékes hatóságok. A hazai zsidó potentátok igyekezete ezt követően arra irányult, hogy elhitessék a közvéleménnyel, miszerint a Tiszából előbukkant holttest a felismerési eljárás és az orvosi szakértői szemle negatív eredménye ellenére is az öngyilkosságot elkövető Solymosi Eszteré.
A képtelen hazudozásokra és politikai hisztériakeltésre válaszként már ezen a napon – június 21-én – megjelent egy higgadt, józan hangvételű írás a Függetlenség című újságban. A cikkíró figyelmezteti az illetékes zsidó vezetőket és hírlapírókat, hogy nagyon veszélyes útra léptek: „Valóban nem tudjuk, mit csodáljunk jobban, az ostobaságot-e vagy a vakmerőséget, melyet a zsidók ebben az egész ügyben tanúsítanak. Vagy nem veszik észre, hogyha ők minden nap hol elevenen, hol holtan felderítenek egy Solymosi Esztert, csupán a különben is óriási izgalom fokozásához járulnak. Tegyék önök kezüket a szívükre, s feleljenek nyíltan: képzelhetni-e izgatást, mely veszedelmesebb hatású legyen, mint az önök vakmerő, ügyetlen, de mindenkor gyanúsításokra alkalmas kísérletüknek láncolata. Az önök Lichtmannjai, Heumannjai, akik ostobán kieszelt álhírekkel akarják félrevezetni a közönséget, az önök fanatikusai, akik seregesen rontanak a gyászoló anyára, az önök lapjai, melyeknek minden sorából kirí az elsimítási szándék, ezek csinálják, ezek növelik nagyra az izgalmat. Itt az ideje, hogy belássák eljárásuk helytelenségét. Nagy a magyar ember türelmének pohara, de ha annyit rázogatják, annyit töltögetik, mégis csak megcsordulhat. Ez pedig nem kívánatos egyikünkre sem, legkevésbé azonban a zsidókra nézve”. 1882. június 23-án a Magyar Korona című hírlap szerkesztőségi vezércikkében a fentebbieket ezzel egészíti ki: „Nem a népnek, hanem azoknak kell a zsidóüldözés, kik ily módon akarnak kimenekülni az önalkotta kelepcéből, kik ily módon akarnak a hatóság erőszakának a segítségével a nép fölé kerekedni. Minő diadallal hívnák Európát a barbár magyar nemzet ellen segítségre, ha az agent provokatőröknek (beépített, titkos rendőrkém – L. Zs.) sikerülne Nagyszombatban vagy másutt egy kis zsidó heccet inscenálni”. A Budapesti Hírlap 1882. június 28-ai számában a következő esetről számol be, amely Tiszaeszlártól nem messze történt. „A tokaji vasúti állomás éttermében Fábry Károly rakamazi bíró egyedül ült az asztalnál. Szemben vele öt zsidó fiatalember, kik meglátva a bírót, ennek bosszantására többször így kiáltottak fel: ’Pincér, abból az eszlári borból! Éljen Eszter! Bort ide, bort abból az eszláriból, mely keresztény vérrel van vegyítve. Hiszen ez olyan jólesik!’ Fábry bíró intelligens, higgadt ember s ennek köszönhető, hogy komolyabb sértegetés és esetleg tettlegesség nem történt”.
Nos, 1882 nyarán az ország minden részében, de különösképpen a tiszaeszlári ügyben legérintettebb Szabolcs vármegyében mindennaposak voltak az idézettekhez hasonló, zsidó körök részéről indított provokációk, amelyek a magyarságot antiszemita pogromokra kívánták kényszeríteni, hogy aztán ezek tényével igazolják magukat mind morális, mind politikai és jogi síkon az európai közvélemény előtt, miszerint a tiszaeszlári pert a magyarság antiszemitizmusa idézte elő a rituális vérvád igazolására. A recept tehát régi, de még ma is kiváltható holmi obskúrus szellemi-politikai boszorkánykonyhákon. Szegény Solymosi Eszter meggyilkolása akkora belpolitikai viharfelhőt kavart, hogy az akkori miniszterelnök, Tisza Kálmán és kormánya is beavatkozott a Solymosi-ügybe. Budapesten 14 zsidó vezető bejelentést tett a belügyminiszternél, miszerint Istóczy Győző és Ónody Géza országgyűlési képviselők utasítására több antiszemita személy utazott Szabolcs megyébe, hogy ott zsidóellenes akciókat szítsanak és irányítsanak. A belügyminiszter alaposan kivizsgáltatta az ügyet, s a gyanúsítást teljesen alaptalannak találta. Miután az antiszemita közhangulatot 1882 nyarán maguk a zsidó elöljárók idézték fel Magyarországon, s annak okát Tisza megszüntetni nem tudta, hiszen akkor a zsidók ellen kellet volna az államhatalom eszközeivel erélyesen fellépnie, mintegy olajat öntve a tűzre ezzel, épp ezt elkerülendő, az antiszemitáknak „üzent” a kormánypárti sajtó útján. 1882. június 23-án a Hon című lap A zsidók izgalmához című cikkében arról elmélkedik, hogy „az antiszemiták azt érik el, hogy az állam, társadalom, hatalom még hatásosabban lesz kénytelen védelmére fellépni mindazoknak, akikben esetleg nem csupán egyenjogú embertársait, hanem egyúttal a méltatlanul üldözötteket látja majd”. A szintén kormányszócső Pesti Napló 1882. június 24-ei számában pedig nyíltan megzsarolja a társadalom vezető gazdasági-politikai tényezőjét és legtekintélyesebb csoportját jelentő úri birtokosokat: „A földbirtok nem nélkülözheti a hitelt és ezáltal, ha a lebegő tőkét megfélemlíti, vagy elűzi, önmagát rontja meg”.
A sajtóüzenetek mellett a miniszterelnök politikai lépéseket is tett az ún. zsidókérdést illetően. A vármegyék főispánjait azonnali jelentéstételre utasította a törvényhatóságuk területén tapasztalható antiszemita megnyilvánulásokról és jelenségekről. A főispáni átiratok értékelése végett összehívott rendkívüli minisztertanácsi ülésen azonban 1882. június 28-án Pauler Tivadar, igazságügy-miniszter kijelentette, hogy a vizsgálat addigi adatai és a fellelhető bizonyítékok alapján köztörvényes gyilkossági ügyben folyik nyomozás és eljárás Solymosi Eszter eltűnésével kapcsolatban. A kormányülésen elhatározták, hogy az esetleges antiszemita pogromok megakadályozására Szabolcs megyébe katonai alakulatokat vezényelnek. Grafl József főispán azonban ezt teljesen értelmetlen és felesleges, a helybéli lakosság ingerültségét fokozó lépésnek tartotta, s kérte a rendelet hatályba lépésének elhalasztását, ami végül is megtörtént.
A zsidóság által keltett politikai hisztéria hullámai azonban elárasztották az egész hazai közéletet. 1882. július 6-án, az ortodox izraelita rabbik Budapesten konferenciát tartottak, és nyilatkozatot adtak ki, melynek tartalmát természetesen mind a hazai, mind a külföldi sajtó képviselőinek ismertették. A rabbik állásfoglalása szerint az egész tiszaeszlári ügy zsidóellenes szervezetek és személyek rosszindulatú ármánykodása, és a maguk részéről Európa összes teológiai fakultásával kapcsolatba lépnek, hogy a „felvilágosult és művelt” 19. századot ekkora skandalumtól és gyalázattól megóvják. Miként azt a tiszaeszlári per néven elhíresült büntetőügy vizsgálóbírája, Bary József Emlékirataiban megállapítja, példátlan esemény ez az egyetemes jogtörténetben: „Az ortodox izraelita egyházfők tehát nyíltan kifejezésre juttatták, hogy a gyilkossággal gyanúsított tiszaeszlári zsidókkal magukat azonosítják és hogy a kor meggyalázását látják abban, ha a magyar igazságszolgáltatás azt derítené ki, hogy az eszlári zsidók gyilkosságot követtek el, hogy pedig ettől a meggyaláztatástól a kor megkíméltessék, nemzetközi mozgalmat indítanak (máig élő, „nemes” hagyomány alapjait vetve meg ezzel – L. Zs.). Az összes európai teológiai fakultásokkal fogják bizonyítani, hogy zsidó vallási fanatizmusból nem gyilkolhat!”
Voltaképpen már ekkor a magyarság és minden más, nem „választott” nép tudtára adatott e szimbolikus értelemben kőbe vésett kinyilatkoztatással az, hogy a sakterkés még akkor is szent és sérthetetlen kegytárgy, ha áldozati állat helyett embert öl. A zsidóság nagy része – tisztelet az ebbe a körbe nem sorolható kivételeknek – számára pedig az egyedüli becsületes, helyénvaló és igazságos magatartás kizárólag az lehet, ha hitsorsosai szabadságának visszaszerzéséért küzd, akár az egész magyar nemzet rágalmazása és bemocskolása árán is, abszolút függetlenül attól a kardinális körülménytől, hogy hit- és nemzettestvérei éppenséggel ártatlanok vagy bűnösök-e.
Teljesen érthető és lényegretörő intelmet közölt ezek után 1882. július 15-ei lapszámában a Magyar Állam Indokolatlan elővigyázat című publicisztikájában. Az írás legfőbb megállapítása így hangzik: „A belügyminisztérium és rendőrség összefognak, nehogy valakinek eszébe jusson bántalmazni a zsidóságot. Mire való ez a sok beszéd, ez a sok védelem, mikor a zsidókat nálunk nem bántja senki, mikor nem árt nekik más, csak maguk”.
Végezetül idézzük Bary József bölcs megállapítását, amely a magyarországi politikai antiszemitizmus megszületésének fő okát ekképpen magyarázza: „A magyar zsidóság rövidlátása, az eszlári gyanúsítottakkal vállalt szolidaritása, a vezetők mulasztása így idézte fel 1882. június hó végén a magyarországi antiszemitizmust, amelynek pedig itt olyan talaja volt, hogy Istóczynak kilenc évi hosszú és keserves munkájával egy barázdát sem sikerült abban feltörni”. Ilyen előzmények után került sor a nevezetes „nagy per”-re Nyíregyházán 1883-ban, s miként az már előre sejthető az igazságszolgáltatás munkájával szemben – minő kuriózum a hazai jogtörténetben – komoly és súlyos hazai és nemzetközi politikai-hatalmi elvárások fogalmazódtak meg. Hiszen köztudott, hogy a modern liberális államban a Montesquieu által megfogalmazott alapelv szerint a törvényhozó, a végrehajtó és a bírói hatalom egymástól független. Legalábbis a magasztos elvek és a politikailag korrekt igehirdetés szintjén.
(Folytatjuk)
Lipusz Zsolt – Kuruc.info
Reklám


Friss hírek az elmúlt 24 órából
Kereső
Időkép
Hőtérkép
Legolvasottabb hírek

Készült a Kuruc.info által, minden jog fenntartva © 2006-2020 | Impresszum | Hirdetési ajánlat | Privacy Policy | About Us
CSS váltás feketére CSS váltás fehérre
Hírfolyam Lapszemle ipv6 ready