Bezár!
2020. augusztus 9., vasárnap, Emőd napja van.
Vakbarát/mobil
Látogatottság
RSS
Fórum
CSS váltás
Friss hírek
23:01 Fehéroroszország: a választásra jogosultak harmada már előzetesen voksolt, "véletlenül" őrizetbe vettek két ellenzéki kampánystábtagot22:48 Napi devianciapropaganda: Józsefváros a legújabb Zugló22:33 "Akasszátok fel őket!" - ez a tüntető tömeg kedvenc jelszava az "ítélet napján" Bejrútban22:19 Jeruzsálemben tömegtüntetésen követelik Binjámin Netanjáhu és kormánya távozását21:57 Momentum-DK-viszály: manipulált hangfelvétellel, fizetett hirdetésben sározással folytatódott a gödi történet21:25 Ronaldinhóék újabb 200 ezer dollár kifizetése után szabadulhattak a paraguayi luxushotelből21:01 Tizenegyen meghaltak egy lakástűzben a csehországi Bohumínban - állítólag egy lakó felgyújtotta a saját ajtaját20:46 A magyarországi négerek is rájöttek, milyen nehéz a sorsuk20:10 MACS-vezető: a vértranszfúzió a legnagyobb doppingmumus19:33 Megnőtt az illegálisan Csehországban tartózkodók száma - ukránok, moldovaiak, vietnámiak19:09 Újabb gyilkosság történt Érden18:45 Halálos baleset történt a sajóivánkai vasúti átjáróban18:22 Törökországból egészen Lengyelországig jutott kamionnal egy 34 egyedes sáskarakomány17:40 "Sikeres vértanúműveletet" hajtottak végre Mogadishuban17:21 Berlinben vaddisznó orozta el egy nudista férfi számítógépét (16+)
24 óra legolvasottabbjai

Tanulmányok ::

A nagy francia téboly újabb felvonása: Mária Antónia meggyalázása és kivégeztetése

Reklám

Az állítólagosan nagynak nevezett francia forradalom a nagy szellemi elsötétülés betetőzéseképpen végképp lerombolta a tradicionális értékeken alapuló Európát, illetve azt, ami ebből a 18. század végére maradt: a spiritualitást, az oltárt, a trónt és a hagyományos értékeket. Az 1792. szeptember 21-én deklarált ún. köztársaság időszakában elszabadult a téboly Franciaországban, majd Európa-szerte. Minden morális és jogi érvet mellőzve halálra ítélték XVI. Lajost, akit 1793. január 21-én ki is végeztek. A király utolsó szavai ezek voltak: „Valamennyi nekem tulajdonított bűntől ártatlanul halok meg. Megbocsátok halálom okozóinak, s könyörgök Istennek, hogy vérem, melyet kiontani készülnek, ne hulljon vissza Franciaországra…”

Marie-Antoinette 13 évesen
Előzőleg, az 1792. augusztus 10-ei lázadást követően, amikor a királyi családot bebörtönözték, fegyőreik minden lehetséges módon igyekeztek a Bourbon-dinasztia tagjait megalázni. Szándékosan nem vették le kalapjaikat az uralkodó jelenlétében, rendszeresen szidalmazták őt és családját, Mária Antónia kézimunkáját pedig – az efféle véglényekre jellemző paranoid gondolkodásmód alapján – elkobozták azon az alapon, hogy bizonyára valamilyen titkos kódot hímez, hogy aztán érdekében kicsempésszék az ellenség számára a börtönből. Végül 1792. december 11-én a királyi család tagjait elválasztották egymástól.
Mária Antónia keservesen megsiratta férje meggyilkolását, s értesült arról is, miképpen gyalázták meg haló poraiban is néhai urát. Különös, hogy a csőcselékuralmi rezsimek beteges félelmet tanúsítanak a legyőzött, megsemmisített politikai rendszerek prominens személyiségeivel szemben. Az eredeti szándék az volt, hogy XVI. Lajos maradványait oly tökéletesen megsemmisítik, hogy semmi más ne maradjon azokból, csak a halandó por. A kivégzés után a fejét a két lába közé helyezték egy kosárban, majd a Madeleine temetőbe vitték. Ott puritán fakoporsóba tették, amilyet a legszegényebb temetésekhez használtak, és leszórták égetett mésszel. Nyolc hónappal később, a relikviakereskedelemtől tartva a párizsi kommün kiadott egy parancsot, miszerint minden fellelhető ruhadarabot és egyéb tárgyat, amelyet a Temple börtönéből elvittek, el kell égetni egy nyilvános máglyán. (Különös, de a második világháborús szövetségesek is valami hasonlót műveltek a legyőzött Harmadik Birodalom politikai és katonai vezetőivel szemben 1945-ben. Vajon miért?)
XVI. Lajos kivégzése után már csak idő kérdése volt a „gyűlölt osztrák nő”, Mária Antónia meggyilkolása is. Erre a forradalom legvérgőzösebb időszakában, a jakobinus diktatúra alatt kerítettek sort. A köztudatban mindmáig az a tévhit él Mária Terézia leányával kapcsolatban, hogy az 1789. októberi válság idején ezt a cinikus kijelentést tette: „Ha a népnek nincs kenyere, egyen kalácsot!” Nos, ez esetben is egy történelmi szállóigével van dolgunk. A kijelentést már évtizedekkel korábban ismerték Franciaországban és a legkülönfélébb előkelő asszonyoknak tulajdonították, Rousseau Vallomások című, 1769-ben befejezett könyvében közismert szólásként idézi: „Eszembe jutott, mit válaszolt egy előkelő hölgy, akivel közölték, hogy a parasztoknak nincs kenyerük: egyenek hát kalácsot…” Érdekességképpen: Mária Antónia a következő évben érkezett csak meg Franciaországba.
Az 1793-ban hatalmon lévő kétes egzisztenciájú alakok eredetileg két prostituálttal kívánták összekapcsolni a királyné perét, azonban az ötletet végül az ún. Forradalmi Törvényszék elvetette, és ügyüket külön tárgyalták. Az egyik érintett, egy bizonyos Eglé nevű utcalány a rá állítólagos royalizmusa miatt kiszabott halálos ítélet felolvasása után – becsületére legyen mondva – így fakadt ki: „Hát ez igazán szép, és hitemre, magukat tényleg nem ejtették a fejükre, de hogy cinkosa lettem volna annak a személynek, akit maguk Capet Lajos özvegyének neveznek, de persze nagyon is királyné volt, hogy éppen én, aki utcasarkon kerestem a kenyerem, és soha a legutolsó szolgáló sem lehettem volna a konyhájában – hát ez igazán méltó a magukfajta csalókhoz és idiótákhoz.” Jól jegyezzük meg ennek az Eglé nevű kéjtündérnek a nevét, hiszen az ún. forradalmi és népbíróságok működésének lényegéről és ítélkezési gyakorlatának mikéntjéről aligha adott bárki valaha is a történelem során lényegretörőbb és pontosabb meghatározást.
A jakobinus rendszer „felvilágosult humanizmusát” mi sem mutatja jobban annál, minthogy amikor jelentések szivárogtak ki a börtönből arról, miszerint Mária Antónia milyen gyöngéd anyai szeretettel bánik fiával és lányával, fenyítésképpen elszakították hétéves kisfiától, Louis-Charles-tól, aki ettől kezdve a „forradalom gyámfia” lett. A vadállatok egy órán át tartó kétségbeesett sírás és zokogás után levitték egy másik terembe, amely közvetlenül a királynéé alatt volt, s napokon át hallhatta az anya gyermeke kétségbeesett könyörgését. A gyermek nevelését rábízták egy Simon nevű félanalfabéta suszterre, aki a korszellem szerint kiváló polgártársnak minősült, igaz, később ezt a nyomorultat is a guillotine alá küldték. A beteges kisfiúval a „haladást képviselő forradalmár újítók” úgy bántak anyja meggyilkolása után, mint egy ketrecbe zárt állattal, sötétben, bűzben és mocsokban élt, s 1795 táján halt meg.
Végül Mária Terézia lányát 1793. augusztus 2-án éjjel átvitték a Conciergerie-be, ahol egy négyszer kétméteres cellát kapott, s közvetlenül az odú előtt ült a nap 24 órájában két börtönőr. A Forradalmi Törvényszék előtti kihallgatása október 12-én kezdődött. A jakobinus őrültek ún. veszett szárnyához (akik kevesellték Robespierre terrorját) tartozó Hébert a Pere Duchesne nevű szennylapban ekképpen készítette elő a nagy perre a közvéleményt: Mária Antónia, az osztrák nőstényfarkas, a szörnyeteg csak a franciák vérével tudja a szomját oltani, és elevenen akarta megégettetni az összes párizsi szegényt. S még ha nem is követte volna el az említett borzalmakat, már az elég lenne elítéléséhez, hogy királyné, hiszen az uralkodók az emberiség leghalálosabb ellenségei. Mivel az ilyen lények – Hébert okfejtése szerint – természetüknél fogva biológiailag veszélyesek, minden szabad embernek kötelessége, hogy megöljön egy királyt vagy azokat, akiket annak szánt a sors, s azokat is, akik cinkosok voltak a királyság bűneiben.
A királynét tehát eleve tisztátalan lénynek tekintették leendő „bírái” testben és lélekben egyaránt. E mélyenszántó „jogfilozófia” alapján összeesküvései, politikai intrikái ily módon eredendően fakadtak erkölcsi gyalázatosságából. Az a szánalmas tragikomédia, ami az ún. törvényszék előtt lezajlott, kísértetiesen emlékeztet mind koreográfiájában, mind „jogi” érvrendszerében az 1945 utáni ún. népbírósági perekhez. A tényleges ügyhöz legszorosabban kapcsolódó körülmény kapta a legkevesebb figyelmet. Az állítólagos hazaáruló levelezésről van szó, amelyet Mária Antónia az osztrák udvarral folytatott, amikor a két ország már készült a háborúra. Hangsúlyozzuk: a háború még nem tört ki, a királyné pedig családjával, az osztrák Habsburgokkal levelezett, lévén Lotharingiai Ferenc és Mária Terézia leánya. Fontos vádpont volt a királyné állítólagos pazarlása, miszerint 1789 előtt kifosztotta az államkincstárt, ráadásul a hazafiak aranyát kicsempészte az országból fivére, József császár – a kalapos király – számára, tehát a pénzügyi csődért is rá hárították a felelősséget. Valójában az udvar kiadásaira XVI. Lajos uralkodása idején az állami költségvetésből 5,7%-ot fordítottak. Ezeknél „hitelt érdemlőbb” volt az a vád, miszerint a fúria Mária Antónia az augusztus 10-ei lázadáskor – teljesen „hihető” módon – fogával harapva nyitotta ki a töltényeket a hős svájci gárdistáknak, hogy az időveszteség minél kevesebb legyen, s a svájciak minél több hazafit tudjanak halomra gyilkolni. Ehhez képest, miként a korábbi részben utaltam rá, a valóság az, hogy az utóbb Luzernben emlékművet kapott svájci gárdistákat öldöste halomra a sans-culotte népség.
Az egész koncepciós eljárás azonban paradox módon a királyné állítólagos erkölcstelenségét bizonyítani hivatott „tanúvallomásokra” épült. Ezek közül a legocsmányabb rágalom Jacques Hébert-é volt, akinek elmondása alapján a kis trónörököst, Louis-Charles-t anyja és nagynénje megtanították maszturbálni – ismételten: a per idején is még csupán egy serdületlen, hétéves gyermekről van szó –, majd kényszerítették, hogy közéjük feküdve vérfertőzést kövessen el a két asszonnyal. A „bírósági tárgyalás” legszívfacsaróbb és legmegrendítőbb jelenete ekkor következett be, amikor a vérlázító rágalomözön hatására és a közvádló, Fouquier-Tinville kérdésére, miszerint a vádlottnak mi mondanivalója van, a szerencsétlen királyné az esküdtek felé fordulva így fakadt ki: „Nincs mit mondanom… Nincs mit mondanom! Mert maga a természet is visszaretten egy ilyen iszonyú vádtól. Édesanyák! Hozzátok fordulok. Egyedül hozzátok…” Nem bírva folytatni mondanivalóját, a porig alázott asszony összecsuklott.

Mária Antónia és gyermekei
Ehhez az aljas hazugsághoz képest már igazán semmiség volt, hogy azt is Mária Antónia „szörnyű” bűnéül rótták fel, miszerint ahelyett, hogy erényes republikánussá nevelte volna fiát, megrögzött royalistává formálta. Ennek „bizonyítéka” volt az a terhelő tény, hogy a kis trónörököst szolgálták ki elsőként az étkezéseknél. A már előre megszövegezett ítélet kihirdetése után a királynét visszavitték a Conciergerie-be, ahol megírta utolsó levelét sógornőjének, reá bízva gyermekeinek nevelését, majd méltósággal készült a halálra: fehér ruhát öltött, egyszerű kalapot tett a fejére, és fölvette magas sarkú, szilvakék cipőjét, melyet sikerült megtartania és elrejtenie börtönében. Haját rövidre nyírták, s 1793. október 16-án már lélekben felkészült a halálra, mégis összerezzent, amikor meglátta a kordét, mert remélte, hogy legalább ugyanolyan zárt kocsiban viszik majd a kivégzés színhelyére, mint az év elején férjét, a királyt, s nem kell eközben elviselnie a vért szomjazó csőcselék gyalázkodását. Utolsó útján egyenes derékkal és királynéi tartással ült mindvégig, csupán a guillotine lépcsőjén haladva botlott meg egy ízben magas sarkú cipőjében. A modernkori bulvárpolitikus egyik első s egyben legvisszataszítóbb alakja, a már említett Hébert címlapsztoriként ekképp tudósított újságjában Mária Antónia haláláról: „A Pere Duchesne számára a lehető legnagyobb gyönyört okozta, hogy a saját szemével láthatta, amint a női vétó fejét elválasztották a kibaszott ringyó nyakától”.
Zoom
Végezetül említsük meg, hogy a közkeletű vélekedéssel ellentétben a történelem olykor igenis ismétli önmagát. Hiszen a szerencsétlen és tragikus sorsú francia királyné kálváriáját nem egy kései sorstársa végigjárta a 20. századi kommunista rendszerekben. Az ún. bírói eljárások ezen esetekben sem voltak többek olcsó és primitív és prekoncepcionális kirakatpereknél, melyeket csak a látszat kedvéért tartottak meg. Voltaképpen a forradalmi kormányzat és a párizsi kommün vált a későbbi bolsevik diktatúrák prototípusává az európai történelemben. Nem véletlenül emlegették „történetíróik” a francia forradalmat az emberiség történelmének egyik legnagyszerűbb felvonásaként. Ennek hazug és tudatromboló hatását a közoktatástól a médián át a politikai szféráig naponta tapasztalhatjuk jelenünkben is. Egy valami azonban reménnyel tölthet el valamennyiünket: a jakobinus és terrorista csőcselék végül önmagát is likvidálta, egymás után küldve a guillotine alá saját korábbi vezetőiket aszerint, hogy éppen melyik érdekcsoport kerekedett átmenetileg a többi fölé.
Lipusz Zsolt – Kuruc.info
Reklám


Friss hírek az elmúlt 24 órából
Kereső
Időkép
Hőtérkép
Legolvasottabb hírek

Készült a Kuruc.info által, minden jog fenntartva © 2006-2020 | Impresszum | Hirdetési ajánlat | Privacy Policy | About Us
CSS váltás feketére CSS váltás fehérre
Hírfolyam Lapszemle ipv6 ready