2020. április 6., hétfő, Vilmos, Boglárka napja van.
Vakbarát/mobil
Látogatottság
RSS
Fórum
CSS váltás
Friss hírek
23:12 A marokkói király amnesztiával harcol a koronavírus ellen22:53 Kórházba szállították a brit miniszterelnököt22:48 Tónus IX: öld meg a bankot!22:28 Az Egyesült Államok tisztifőorvosa szerint "ez lesz a mi Pearl Harbourunk, a szeptember 11-énk"22:07 Dániel Péter antifasizmusától Donáth Anna rasszizmusáig - Heti progresszió (XXII.rész)21:26 Törökországban ismét mintegy háromezer új fertőzöttet diagnosztizáltak20:53 Egy nap alatt csaknem 11 ezren tértek haza Ukrajnába20:21 Ausztriában a 12 ezret is meghaladta a koronavírussal fertőzöttek száma20:04 Megölte egyéves kislányát egy budapesti nő19:45 Csehország francia betegeket gyógyít19:21 Kevesebb halott egy nap alatt, de ismét emelkedett a diagnosztizált fertőzöttek száma Olaszországban 18:58 Meghalt 108 éves korában "az allergia nagyapja"18:46 Toroczkai: koronavírus és a propagandaháború - fontos, hogy ne üljünk fel sem az orosz, sem a kínai, sem az amerikai propagandának17:59 Otthoni tornával bővül az M5 kulturális csatorna oktatási sávja17:37 Könyveket, folyóiratokat tett elérhetővé online a Történettudományi Intézet
24 óra legolvasottabbjai

Tanulmányok ::

Hadtörténetünk egy dicső fejezete: az "egri csillagok" diadala 1552-ben

Reklám

Buda elestének napja, 1541. augusztus 29-e drámai fordulópont történelmünkben. Másfél évszázadra állandósult az ország három részre szakítottsága, döbbenet lett úrrá egész Magyarországon, sőt Európán, hiszen elképzelhetetlennek tűnt, hogy Szulejmán szultán egy merész és kockázatos lépéssel egyenesen az ország fővárosát és középső részét vegye birtokba, tekintettel arra, hogy 1541-ig csupán a déli végeket, Nándorfehérvárt és a Szerémséget hódoltatta az oszmán hatalom.
Zoom
1541. augusztus 29-ével ugyanakkor a kétely is örökre beidegződött a magyar politikusokba, s a török orientációt képviselő Szapolyai-pártnak, illetve ez idő szerinti fejének, Fráter Györgynek is meg kellett jegyeznie: a szultán hódítani akar, megbízni nem lehet benne. De a Habsburg-párt is leszerepelt 1540-1541 folyamán. Elegendő volt az I. János (1526-1540) király által jól megerősített Buda várában pár ezer magyar katona makacs kitartása, s a viszonylag kis létszámú török előhad megérkezése, hogy I. Ferdinánd (1526-1564) csapatai katasztrofális vereséget szenvedjenek a magyar főváros falai alatt. A hódító török mindig csak ideiglenesnek bizonyuló jóindulata s a segítségért behódolást kérő, de rendre kudarcot valló császári ház között szinte lehetetlen volt a választás. Mégis választani kellett a kortárs államférfiaknak, más út nem volt.
Fráter Györgyöt a Buda eleste miatt érzett lelkiismeret-furdalás arra ösztönözte, hogy szakítson addigi törökbarát politikájával, s megteremtse az ország politikai egységét a Habsburgok jogara alatt. 1541. december 29-én az erdélyi Gyalu várában megegyezés született I. Ferdinánd követei és Fráter György között arról, hogy – megújítva az 1538-as váradi békét – Magyarország egyesül Ferdinánd uralma alatt, s intézkedett a Szapolyai családnak járó kárpótlásról is. Buda 1542. nyári sikertelen Habsburg-ostromával, majd az 1543-1544. évi török hódításokkal (Siklós, Pécs, Esztergom, Székesfehérvár, Visegrád, Hatvan eleste) azonban meghiúsult a gyalui egyezmény végrehajtása, s György barát rákényszerült a török vazallus erdélyi állam alapjainak megvetésére. Úgy tűnt, hogy a megfelelő pillanat az évtized végén érkezett el az országegyesítéshez: 1547-re a katolikus Habsburgok felülkerekedtek mind a nagy nyugat-európai riválison, Franciaországon – ráadásul ebben az évben halt meg a Habsburgok ellenében a törökkel szövetkező I. Ferenc (1515-1547) francia király –, mind a protestáns német birodalmi fejedelmeken. Jeges zuhanyként hatott azonban a magyar rendekre, hogy 1547. június 19-én V. Károly (1519-1556) császár és I. Szulejmán (1520-1566) szultán megkötötték az isztambuli békét a katolikus-keresztény és az iszlám világhatalom között.
Ferdinánd király magyar tanácsosai kétségbeesetten kérték a béke szentesítésének megtagadását, mintegy megelőlegezve az elkövetkező másfél század diplomáciai és hadi fejleményeit ezen indoklásukban: „Az eddigi hosszabb fegyverszünetek mindig nagy kárára voltak az országnak, mert a török a béke ürügye alatt csak arra törekszik, hogy míg a magyarok fegyverüket leteszik, lassanként annál könnyebb szerrel hatalmába ejtse az országot. A nemzet bátorságát és erélyét a húszévi balszerencse sem törte meg, s most sem kíván mást, mint hogy a császár és a király egyesült ereje által támogatva, komoly harcban szabadítsa meg magát a török zsarnokságtól”. V. Károly békeóhaján az sem változtatott, hogy a Porta már 1548 tavaszán újabb komoly háborút kezdett a nagy ázsiai rivális, Perzsia ellen, ahol Thamasp (1524-1576) sah kemény ellenfélnek bizonyult, azonban öccse, Ferdinánd valóban életcéljának tekintette a Szent Korona országainak egyesítését, tehát nem volt hajlandó lemondani Erdélyről. Ily módon született meg 1549. szeptember 8-án a nyírbátori egyezmény, amelynek értelmében kimondták az ország egyesítését a Habsburgok fennhatósága alatt, Izabella özvegy királyné és a gyermek János Zsigmond kártalanítását két sziléziai hercegséggel, végezetül egy új kitétel is szerepelt a békeokmányban: Erdélyt Ferdinánd nevében is György barát kormányozza majd. Az a Habsburg-sereg, amely az átadott tartományt lett volna hivatott megvédeni a bizton várható török ellentámadással szemben, csak két esztendő múlva, 1551 júniusában érkezett meg a Királyhágón túlra. A 7500 idevezényelt zsoldosról joggal állapítja meg a kortárs kútfő, miszerint követségnek ugyan túl népes, véderőnek azonban aligha lesz elegendő.
Az országegyesítési kísérletet a török ezúttal is – mint mindig – kíméletlenül megtorolta. Szulejmán szultán gondoskodott róla, hogy Magyarországon mindenkinek eszébe jusson: még mindig a Magas Porta a helyzet igazi ura a Duna-medencében. Felbőszülve az erdélyiek taktikázásán, Fráter György pálfordulásain, majd Ferdinánd parancsára történt meggyilkolásán, végül azon, hogy Castaldo seregei diadalmas hódítókként masíroztak a török vazallus Erdélyben, elrendelte rég készülődő csapatainak: induljanak újabb rohamra. Egyúttal ultimátumban megüzente a magyar királynak: vagy visszahelyezik János Zsigmondot (hivatalos nevén II. János, Magyarország választott királya, minthogy a Szent Koronával soha nem koronázták meg) Erdély birtokába, vagy letörli a föld színéről Magyarországot. Annyira jól ismerte ellenfeleit, hogy önmagát még csak nem is fárasztotta. Elegendőnek vélte, ha csak fővezérei mennek, Szokollu Mehmed ruméliai beglerbég (az európai hadak főparancsnoka), Ahmed másodvezér és Khádim Ali budai pasa külön-külön vezette táborát a magyar végvárak ellen. Szokollu Mehmed 1551 őszén elfoglalta a Temesköz több erősségét (Becse, Becskerek, Csanád), Temesvárral azonban nem bírt.
A nevezetes 1552. évi török hadjárat Veszprém elfoglalásával kezdődött. Ezt követően Ali pasa a nógrádi várakat hódoltatta, Ahmed másodvezér pedig ismét a Temesközt támadta. Losonczy István – Balassi múzsájának, Losonczy Annának az apja – Temesvárt védő őrsége felmentő had nélkül is bő egy hónapig akadályozta a török sereg előrenyomulását észak felé. Végül idegen zsoldosai kényszerítették rá a megadásra. A kivonuló védőket a törökök, ígéretük ellenére, 1552. július 27-én felkoncolták. Ali budai pasa eközben a nógrádi várak – köztük az Arany János balladájában is megörökített legendás Szondi György által védett Drégely – bevétele után, augusztus 24-én Szolnoknál egyesült Ahmed másodvezér seregével. Nyáry Lőrinc maroknyi védősereg élén tíznapi ostrom után feladta a várat. Ezt követően a mintegy 60-70 ezres – más becslések szerint 50 ezer fő – összlétszámú oszmán haderő megindult Eger ostromára. Az egri diadal ellenére az 1552. évi török hadjárat végeredményét tekintve lesújtó volt Magyarországra nézve. A Porta célja az elvetélt 1551. évi országegyesítési kísérlet megtorlásaképpen eredetileg az volt, hogy Eger és Kassa elfoglalásával földrajzilag is elvágja a közvetlen összeköttetést a királyi Magyarország és Erdély között, lehetetlenné téve a török hódoltsági terület jelentős mértékű kiszélesítésével a középkori magyar állam területi integritásának helyreállítását. Ezt ugyan nem sikerült elérnie, viszont a hódoltság kiterjedését sikerült csaknem megdupláznia, főként keleti-északkeleti irányban.
A 16. században egy többszörös túlerőben lévő ostromló sereggel szemben akkor volt a várvédőknek esélye, ha szövetséges felmentő sereg érkezett, s az megóvta a védelmet az erődítmény megsemmisítésétől, illetve harcosainak kiéheztetésétől, a muníció felélésétől. Gárdonyi klasszikus remekművéből, az Egri csillagokból is ismert, miszerint Dobó István kapitány arra alapozta Eger védelmét, hogy Ferdinánd király felmentő sereget küld a jó harmincszoros katonai számbeli és haditechnikai fölényben lévő ostromlók ellen. A történeti igazsághoz tartozik azonban az a rendre elhallgatott vagy a köztudatban alig ismert tény, hogy erre a korabeli európai politikai és hadi fejleményeket tekintve szinte semmi reális esély sem volt. 1552 elején ugyanis kiújult mind a Valois-Habsburg konfliktus, mind a Német-római Birodalmon belüli vallásháború, a kettő ráadásul össze is kapcsolódott, hiszen a katolikus francia király, II. Henrik (1547-1559) hatalmi érdekektől vezettetve szövetkezett az evangélikus német fejedelmekkel a katolikus V. Károly császár és spanyol király ellenében. Henrik 1552. február 5-én Fontainebleau-ban hadüzenetet jelentő kiáltványban szólította újra harcba a német uralkodókat császáruk ellen, a francia haderő pedig felvonult a keleti határra, majd 1552 áprilisában elfoglalta Toul, Verdun és Metz városokat, a protestáns német koalíció seregei egyidejűleg a birodalom gazdasági-pénzügyi központját, Augsburgot vették birtokba, és megsarcolták a másik centrumot, Nürnberget, miközben a protestantizmus és a „birodalmi szabadság” nevében irgalmatlanul végigpusztították a délnémet területeket. No persze, vice versa alapon. Ezt követően átkelve az Alpokon, benyomulnak Ausztriába és megszállták a tiroli fővárost, Innsbruckot is. A birodalomban tehát polgárháború dúlt, V. Károlynak menekülnie kellett Innsbruckból, űzött vadként jut el a 1552. május végén a magyar határhoz közeli Villachba. A korabeli Európa diplomáciai és hadi körképének láncolatát a török nyugati támadása zárta be: a magyarországi hadmozdulatokkal párhuzamosan és egyidejűleg az oszmán hajóhad 1552. augusztus 4-én Nápoly és Róma között, a Ponzai-szigeteknél legyőzte Andrea Doria császári flottáját. Közben I. Ferdinánd kétségbeesett igyekezettel tető alá hozta 1552. június 22-én a passaui megegyezést. A fellázadt protestáns német fejedelmek elérték céljukat: a vallásszabadságot – a következő birodalmi gyűlésig – általánosan elismerték, uralkodói jogaikat pedig megerősítették.
Ferdinánd őszintén remélte, hogy végre a török ellen fordulhat. Azonban mindez illúziónak bizonyult. Bosszúszomjas bátyja, V. Károly a Fuggerektől kapott hitelekből új ármádiát szervezett, és nyár végén a franciák ellen indult a Rajna-vidékre. Tehát I. Ferdinánd ismét csak osztrák, cseh és magyar alattvalóira számíthatott, amikor végre a török háborúra fordíthatta a figyelmét. Mindössze egy kisebb birodalmi had bizonyult hajlandónak Magyarország megsegítésére: a korábban V. Károly és Ferdinánd ellen harcoló Szász Móricnak, ennek az egyébként gátlástalan törtetőnek volt annyi becsületérzése, hogy Passauban kötelezte magát a török elleni háborúra, s teljesítettei is vállalását. Sajnos, ő mindössze 10-15 ezer főnyi hadat tudott magával hozni. I. Ferdinánd király pedig főseregként még ennyit sem: mindössze 10 ezer katonát sikerült királyságainak és tartományainak lakosságából fegyverbe állítania. Ennek a Fülek környékén táborozó seregnek a főparancsnoka Erasmus Teuffel volt, akit a magyarok népi etimológiával egyszerűen csak „Ördög Rézmánnak” hívtak. 1552. augusztus 9-10-én a Korpona-patak völgyében fekvő Palást melletti mezőn a török had egyenként szétverte a magyar, német, cseh és olasz hadoszlopokat. Teuffel fogságba esve Isztambulba került, ahol Szulejmán szultán nemes egyszerűséggel vízbe fojtatta.
Ebben a világrengető forgatagban zajlott tehát az 1552. évi török-magyar háború, illetve a legendássá vált egri ostrom éppen 460 esztendővel ezelőtt, szeptember 11-étől október 18-áig. Az 1552. évi török hadjárat katasztrofális eredménnyel végződött, ami a fentebb említett világpolitikai összefüggések ismeretében korántsem meglepő. Sajnos, a pasák joggal jelenthették Sztambulba, hogy a szultán birodalmának határait sikerült kiterjeszteniük, azonban a török sikert nagymértékben enyhítette már a kortársak és az utókor számára is az egri vitézek hősies helytállása. Gárdonyi metaforikus szóhasználatával az „egri csillagok” bebizonyították, hogy szerencsés körülmények között, a végsőkig történő elszántsággal és kitartással magának a szultáni főseregnek is ellent lehet állni. Mivel erre – a nándorfehérvári diadal óta – az ország területén zajló küzdelmekben még nem volt példa, az egri győzelemnek felmérhetetlen pszichikai hatása volt. S a kerek évfordulón, különösképpen a nemzet mai krízishelyzetében, a jelenkori nemzedékeknek is erőt, példát és morális tartást adhatnak Dobó István, Bornemissza Gergely, Zoltay István és hős bajtársaik.
Lipusz Zsolt – Kuruc.info
(Folytatjuk)
Reklám


Friss hírek az elmúlt 24 órából
Kereső
Időkép
Hőtérkép
Legolvasottabb hírek
Szavazás

Készült a Kuruc.info által, minden jog fenntartva © 2006-2020 | Impresszum | Hirdetési ajánlat | Privacy Policy | About Us
CSS váltás feketére CSS váltás fehérre
Hírfolyam Lapszemle ipv6 ready