Ha a németek ténylegesen a „bűncselekményeik nyomait akarták eltüntetni”, akkor felmerül az alábbi kérdés: vajon miért nem repítették a levegőbe az Auschwitz I-ben található krematóriumot (ahol korábban a holokausztozók szerint szintén folytak elgázosítások), valamint a Majdanekben lévő feltételezett gázkamrát? Ami Majdaneket illeti, az ott lévő „haláltábort” 1944. július 23-án szabadították fel a szovjet csapatok. Egy hatalmas Kori gyártmányú hamvasztót találtak ott, melynek öt égető kemencéje volt. Ezen kívül sok százezer (állítólag 800 ezer) pár cipőre is ráakadtak egy hatalmas raktárban. A kommunista propagandisták azonnal telekürtölték a világot a Majdanekben végrehajtott „tömeges népirtás” történetével: az égető kemencék kapacitását messze eltúlozva azt kezdték híresztelni, hogy 1,5 millió embert gyilkoltak le a nácik a lágerben (a mai hivatalos áldozati szám 79 ezer, de még ez is túlzás lehet). A világsajtót elárasztották a majdaneki hamvasztó berendezésről, valamint a cipőhalmokról készített fotókkal – mint a Majdanekben végrehajtott „náci népirtás bizonyítékaival”. (És ilyen szintű „bizonyítékok” alapján ítéltek halálra és hosszú börtönbüntetésre embereket, és építették fel a holokauszt-történetet.)

A németek - látva a Majdanek kapcsán kibontakozó propaganda-kampányt – érthető módon dönthettek úgy, hogy az orosz haderő közeledtekor felrobbantják a birkenaui krematóriumokat, és felgyújtják az életüket vesztett rabok cipőit, használati tárgyait tároló raktárak egy részét, nehogy hasonló hazugságáradattal lepjék el az oroszok és szövetségeseik a világsajtót az Auschwitz-Birkenauban folyó „tömeges megsemmisítés” kapcsán.

Hogy így történhetett, arra nézve van még egy utalás. David Irving: Hitler háborúja című könyvében leírja, hogy az 1944. október 27-én tartott legfelsőbb szintű német tanácskozáson Otto Dietrich sajtófőnök mutatott Hitlernek egy angol újságot, melyben egy képekkel illusztrált hosszadalmas tudósítás szerepelt az 1,5 millió emberéletet követelő állítólagos majdaneki „megsemmisítésről”. Hitler dühösen tette félre a lapot, és így válaszolt: „Már megint ezek a levágott kezek – sima ellenséges propaganda!” A konferencia után pedig megjegyezte, hogy az antant propagandistái 1914-ben azt híresztelték, hogy a német katonák Belgiumban csecsemők kezét vagdalták le, és a templomok harangjaira akasztották fel a gyerekeket. (Darvid Irving: Hitler’s War, 2001-es kiadás, 754. old.)

Mindemellett 1944 őszén a világsajtó tele volt az úgynevezett Vrba-Wetlzer Jelentés – vagyis az Auschwitzi jegyzőkönyvek – képtelen állításaival is. (A jelentésből a New York Times tett közzé először részleteket 1944 júniusában, novemberben pedig az egész szöveg megjelent a zsidó lapban.) Az Auschwitzból szökött két zsidó több hazugságot is tartalmazó irományában a legtöbb szó éppen a birkenaui krematóriumokban zajló elgázosításokról esik. (Leírásuk a krematóriumokról számos vonatkozásban pontatlan, és olyan állításokat is megfogalmaztak, melyet a mai hivatalos holotörténelem sem fogad már el.) Érthető hát, ha látva a félelmetes erejű szövetséges propagandakampányt, a németek – elejét akarván venni egy újabb ellenük irányuló hazugságáradatnak – a krematóriumok felrobbantása mellett döntöttek.

Vannak ugyanakkor olyan revizionista történészek, akik felhívják a figyelmet: nincsenek egyértelmű bizonyítékok arra nézve, hogy valóban a németek robbantották volna fel a krematóriumokat. A rendelkezésünkre álló felvételek már a szovjet csapatok auschwitzi bevonulása után készültek, úgyhogy elvileg valóban elképzelhető, hogy a szovjetek rombolták porig a II-es, a III-as és az V-ös számmal jelzett krematóriumokat. (A IV-es krematórium a Sonderkommando egyes tagjainak 1944 októberi állítólagos lázadása miatt annyira megrongálódott volna, hogy azután lebontották. A holotörténészek bizonyos légi felvételekre és szemtanúk vallomásaira hivatkozva feltételezik továbbá, hogy a többi krematórium körül is folytak „bontási munkálatok”, habár alighanem leginkább az égető kemencék eltávolításáról lehet szó.) De vajon mi érdekük fűződhetett a szovjeteknek a krematóriumok felrobbantásához? Azért tették volna, hogy bármit korlátlanul hazudozhassanak az immár nem létező építményekben lezajlott „tömeggyilkosságokról”? Ez a feltételezés azért is valószínűtlen, mivel Majdanekben sem rombolták le az ott talált halottégetőt, hanem úgy ahogyan volt, felhasználták a háborús propaganda céljaira. Ugyanezt megtehették volna – akár úgy is, hogy valamit módosítanak az épületeken – Birkenauban is. Hihetőbb magyarázat tehát, ha azt feltételezzük, ténylegesen a visszavonuló németek robbantották fel a három krematóriumot, hogy elejét vegyék a „tömeges kivégzésekkel” kapcsolatos újabb németellenes propaganda-kampánynak.

Van ugyanakkor mégis egy furcsaság a birkenaui krematóriumok felrobbantásának titokzatos történetében. A németek január 18-án ürítették ki a tábort. (Velük ment kb. 60 ezer fogoly, a lágerben maradt 7 és fél ezer, köztük sok beteg zsidó.) A hivatalos történészek állítása szerint egy német egység január 20-án visszatért, és a levegőbe röpítette a II-es és III-as krematóriumot, majd január 26-án – egy nappal a szovjeteknek a lágerbe történő bevonulása előtt - , megint visszajött néhány német fegyveres, és ekkor felrobbantották az V-ös krematóriumot. Érthetetlen viszont, hogy az Auschwitz I-ben található I-es krematóriumot miért nem semmisítették meg, de főleg arra nincsen magyarázat, miért jöttek vissza kétszer? Nem lett volna náluk elegendő dinamit az első alkalommal? Vagy a precíz németek elfeledkeztek volna arról, miféle épületeket kell a földig rombolniuk? Pedig ajánlatos lett volna már január 20-án (vagy még előbb) lerombolniuk a krematóriumokat, mivel a hatalmas táborkomplexum környékén már január 17-én feltűntek a szovjet erők előőrsei, és a németek nem tudhatták, mikor szánják rá magukat a munkatábor „felszabadítására”.

Nemcsak a (többnyire betegségek következtében elhunyt) foglyok hamvasztásait, de a táborokban folyó fertőtlenítést is kihasználták a szövetségesek a németek „háborús bűneit” bemutató propagandára. Dachauban például az amerikaiak bevonulásuk után átalakították a fertőtlenítő helyiséget oly módon, hogy az ténylegesen „gázkamrának” tűnjön. A világsajtót azután telekürtölték a Dachauban, Buchenwaldban, Bergen-Belsenben és más koncentrációs táborokban zajló „elgázosítások” hamis történeteivel. 1960-ig kellett várni, amíg végre Martin Broszat, a Müncheni Jelenkorkutató Intézet munkatársa, a Die Zeitben megjelent olvasói levelében csöndesen beismerte: "Sem Dachauban, sem Bergen-Belsenben, sem Buchenwaldban nem gázosítottak el sem zsidókat, sem más foglyokat... A zsidók gázzal történő tömeges megsemmisítése 1941-42-ben kezdődött, és kizárólag néhány, gondosan kiválasztott, a megfelelő technikai berendezésekkel felszerelt helyen történt, elsősorban a megszállt Lengyelország területén (de sehol a Német Birodalomban), mégpedig Auschwitzban, a Bug melletti Sobiborban, Treblinkában, Chelmnoban és Belzecben." (Majdaneket valamilyen okból nem említette.)

Vajon mikorra várható a következő beismerés arról, hogy amit évtizedeken át hirdettek, annak a fele sem igaz?

Perge Ottó - Kuruc.info